A leghíresebb magyar lófajtákat mutatjuk be nektek

Nóniusz

A Nóniusz a Furioso "rokona", mely a XIX. századból ered Magyarország, Hortobágyról.
A fajtával tulajdonképpen a hadsereget szerették volna ellátni, katonalónak szánták. De kezdjük az elején. A fajta alapítója Nonius Senor volt, de csak, hogy megemlítsük, Nonius egy anglo-norman mén nevét is takarta. Kialakulására három fajta volt a legnagyobb hatással. Ez volt a már említett Anglo-Norman, melytől tömegesebb lett, az Arab telivér mely a nemességet kölcsönözte, végül, de nem utolsó sorban az Angol félvér, mely a mozgását javította. A fajta megnevezését mégsem az alapítójától kapta, hanem a Nonius nevezetű ménről.

A fajtával tulajdonképpen beltenyésztést végeztek. Mivel a beltenyésztés végett a típus hibák kiütköztek a fajtán, megpróbálták az 1860-as évektől egyre inkább Angol telivérekkel javítani. Mivel később, a háborúk után a fajtára, mint katonalóra már nem volt szükség, a fajtát jellege miatt hátas- és igáslónak használták, illetve használják a mai napig. A fajtának tulajdonképpen két típusa alakult ki. A hátas jellegű, illetve a tömegesebb jellegű.

Sokoldalú, nyugodt, kitartó, jó felépítésű, tömeges. Feje kosfej, vagy félkosfej, a nyak nem túl hosszú, középmagasan illesztett, a mar nem túl kifejezett, háta kissé hosszú, mellkasa nem túl mély, a far terjedelmes. A lábak erősek és arányosak, a pata kemény. Ugyanakkor meg kell említenünk az inait, melyek szárazak.

Marmagassága kb. 160-170 cm, övmérete 190 cm körüli. Színe a pej, sötétpej, illetve a fekete.

Következő oldalon: a muraközi ló bemutatása

Magyar fajta, a XIX. századból ered, kialakulása az 1841-es évekre tehető. A Mezőhegyesi félvér megnevezése arra utal, hogy ménese Mezőhegyesen volt található. Melegvérű.

Az alapítómén Angol telivér volt mely a fajtát méretben javította. Furioso egy pej angol telivér volt. Ugyanakkor meg kell említenünk North Star nevű angol telivér mént is, mely szintén sokáig fedezte Mezőhegyes kancáit. A fajta kialakulására a Nóniusz fajta is hatással voltamellyel szoros rokonságban áll a Furioso.
Nagyszerű hátasló, feje nemességet tükröz, nyaka nem túl hosszú, a test zömök, mellkasa mély, lapockája dőlt, a hátulsó lábak erősek, fara jól izmolt. Marmagassága 170 cm körüli, jellemző színe a fekete és a pej, de sárga is lehet.
A furioso-north star vagy mezőhegyesi félvér Magyarországon kitenyésztett, a 32/2004. (IV. 19.) OGY határozat értelmében nemzeti kinccsé nyilvánított lófajta.

A fajta kialakulása

XIX. század közepén a magyarországi lótenyésztés szakmai központjának számító Mezőhegyesen az alakuló angol félvér fajtát a pej színű ménesben fedező angol telivér mének formálták a kor katonai igénybevételének megfelelően. A nyereg alatti és fogatos használatra is egyaránt alkalmas, tömeges mezőhegyesi félvér kialakulása során két angol telivér mén tűnt ki ivadékai minősége alapján. A pej színű Furioso-t Magyarországon tenyésztették, a fekete North Star-t Angliából importálták. *
Mindkét törzsalapító telivér mén nagytermetű, erős csontú, jó mozgású volt, és kiváló örökítőnek is bizonyult, mert csikóik a többi telivér ménhez képest robosztusabbak, kitartóbbak voltak és az eredeti tenyészcélban megálmodott típust testesítették meg. Ráadásul a két törzs a kölcsönös keresztezések során egymást jól kiegészítette, mivel a kedvező tulajdonságaik jól kombinálódtak.

A mezőhegyesi fajták kialakulása és gyors megszilárdulása az eredeti elgondoláson alapuló tenyésztési módszernek köszönhető. Ennek alapján az első időszakban a szoros rokontenyésztéstől sem riadtak vissza, így adván egységes jelleget és egyöntetűséget a típus alapján kiválogatott kancák, és egy-egy kiváló mén ivadékainak. A fajták egységes arculata négy-öt generáció elteltével nemcsak külsőre kezdett kirajzolódni, hanem örökítésében is megszilárdult. Furioso és North Star Senior fiai és unokái tenyésztésbe állításuk alkalmával törzsménszámokat kaptak, ami a nyilvántartás alapját képezte. Ezt követően a legmarkánsabban örökítő mének közül törzsenként kettőt kiválasztva négy geneologiai vonalat alapítottak, melyek szisztematikus kombinációjával a fajtatiszta tenyésztés keretein belül is fenntartható volt a szükséges genetikai sokszínűség. Az esetlegesen felmerülő hibákat, vagy hiányosságokat a jól megválasztott telivér mének alkalmazásával, vagyis a cseppvér keresztezés módszerével próbálták kiküszöbölni.

A furioso-north star - a kiegyezést (1867) követően a Magyar Állami Kincstár tulajdonába kerülő mezőhegyesi ménesbirtokon - a kor kiváló lótenyésztés irányítója Kozma Ferenc munkássága során vált Európában is elismert és méltán irigyelt ideális lófajtává. Ez a fajta az egész ország lótenyésztésére hatást gyakorolt, mivel sok magánménes választotta a mezőhegyesi félvér méneket, a tömegesítés, a nemesítés és a munkakészség javítása céljából. A kisbéri félvérfajta tenyésztése során is többször furioso és north star méneket használtak a csontalap és a karakter megszilárdítása érdekében. A századfordulón sok külföldi és hazai állattenyésztési kiállításon csodálták és díjazták a fajta bemutatott egyedeit.

Tulajdonságai

Nemes, tömeges angol félvér. Küllemi korrektségére mindig nagy gondot fordítottak. Nagy rámájú, erős testalkat jellemzi. Középnehéz hámos és hátas típus. Feje egyenes vonalú, nemes. Hosszú, karcsú, izmos, középmagasan illesztett nyaka van. Baltavágása kifejezett, hosszú, magas, izmos mar jellemzi. Háta középhosszú vagy rövid, kötése feszes. Fara jól izmolt, többnyire tojás vagy dinnyefar. Mellkasa mély, de emellett elég dongás is. Hosszú, széles, dőlt lapockája van. Lépése, ügetése térnyerő, lendületes vágtájú.

Fontos értékmérője a hátas- illetve fogatos alkalmasság, az ennek megfelelő testalkat, és a nyugodt, kiegyensúlyozott vérmérséklet. Vagyis a nagyon vékony, alacsony, túl finom, „törékeny”, „ideges” lótípus nem jellemzője a furioso fajtának. A fajta egyedei általában jó mozgású, nyugodt vérmérsékletű túra- hobbi- vagy fogatlovak.

A magyar sportló bemutatása

Magyarországi Mezőhegyesi Méntelepen tenyésztették ki 1816-ban, az Arabian fajta egyik egyedével (Siglavy Gidran). 1817-ben ez a gesztenyepej/pej színű csődör 6 csikót nemzett arabian, turkish, transylvanian, Spanish-Naples fajta kancákkal. Később ezek a csikók Mezőhegyesre kerültek, és ott a fajta alapítói lettek. 1820-ban a megszületett Gidran II., ő lett a fajta alapítója.

Gidran fajta kitűnik a FEI közbeni fegyelmével, ahol a fajták gyorsaságát, kitartását/állóképességét, reflexeit, és bátorságát nézik. A modern Gidran fajta tehetséges lovaglásban és driving- ban (lovaskocsiknál); továbbá különösen ismertek az atlétikai képességeikről, jól kiegyensúlyozott vérmérsékletükről és izmos testfelépítésükről.

Veszélyeztetett fajta, az egész világon kevesebb mint 200 egyede van.

A fajta kialakulása

Magyarországi Mezőhegyesi Méntelepen tenyésztették ki. A fajta ősét, Gidran Senior (Siglavy Gidran) arab telivér mént, báró Fechtig vásárolta Egyiptomban 1816-ban. 1817-ben ez a gesztenyepej/pej színű csődör 6 csikót nemzett arabian, turkish, transylvanian, Spanish-Naples fajta kancákkal. 1820-ban a spanish-naples kancának csikója született, Gidran II., és ő lett a fajta alapítója Mezőhegyesen, ahol vegyes: holsteini, mecklenburgi, magyar, erdélyi, arab és moldvai kancaanyagot fedezett. A kancák származás szerinti csoportosítását az 1840-es évek elején vezették be. Ekkor derült ki, hogy az V. számú, ún. "Sárgaménes" kancaállománya főként Gidran származású. A később klasszikussá vált mezőhegyesi vonaltenyésztés, melyben a fajta egyedei apai ágon egy-egy vonalalapító ménre vezethetők vissza, ez időtől kezdve lett tudatos gyakorlat. 1855-ig a Gidran fajta anyaállatai 33%arabian, 22% transilvanian, 16%spanish, 16%nonius, 6%hungarian natives és 6% gidran kancák voltak.

Gidrán fajtáról tulajdonképpen a múlt század közepe óta beszélhetünk, miután az osztrák Kriegsministerium a gidrán állományt 1885-ben hivatalosan is önálló fajtának minősítette. Az eredeti gidrán állomány 15 ősanyára vezethető vissza, melyekből az idők során több család is kihalt. A rokontenyésztés elkerülése, valamint a fajta küllemi és teljesítmény-értékének javítása érdekében 1893-tól 3 generáción keresztül alkalmaztak angol telivér méneket, melyek ivadékai közül a kancákat egy-két generáció után fajtatiszta gidrán ménnel visszakeresztezték. A telivér apaságú (F1) méneket egészen kivételes eseteket leszámítva a tenyésztésből kizárták.

A ménes állománya 1849. és 1920. között 100 körüli törzskancával stabilizálódott. Ez a létszám lehetővé tette a fajta fedezőmén- és kancautánpótlás-igényének biztosítását, kellő genetikai divergenciát biztosított, és megfelelő szelekcióra is lehetőséget adott.

1920. március 20.-án, a román megszállást követően, az akkor leltár szerinti 98 gidrán kancából a román királyi csapatok 74 kancát hadizsákmányként magukkal vittek. 11 kanca a harcok során elkallódott, mindössze 13 egyed maradt meg. Ebből az igen súlyosan megfogyatkozott állományból 1944-re sikerült a kancalétszámot 90-re fejleszteni, mikor is a II. világháború következtében beállott veszteségek miatt 1948-ban 28 kanca érkezett vissza a németországi Bergstettenből.

A két világháború közötti időszakban az állomány konszolidálására a korábbi ellentmondásos tapasztalatok miatt csak kisebb mértékben használtak telivér méneket, hanem kisbéri-félvér (Maxim V, Kozma III) és arab (Mersuch III, Siglavy VI, Gazal III) ménekkel próbálkoztak igen jó eredménnyel. Ez idő tájt konszolidálódott a fajta anglo-arab jellege, eltűntek a használatbeli problémák, s minden tekintetben egy igen kiváló, értékes állomány alakult ki viszonylag rövid idő alatt. A II. világháború után 1957-ig az erősen megfogyatkozott állomány fejlesztése, a meglévő vonalak megőrzése került a középpontba. 1957-ben politikai döntés alapján a teljes gidrán populációt Mezőhegyesről a Dalmandi Állami Gazdaságba helyezték át. A hatvanas-hetvenes évek lótenyésztés irányítási koncepciója a hagyományos fajták állományának erőteljes visszaszorítása és ezen fajták törzskancáinak nyugati fajtákkal végzett átkeresztezése volt. Ez oly mértékben "sikerült", hogy 1975-re a teljes gidrán állomány mindössze 3 fajtatiszta ménből és 16 törzskancából állott. 1975-ben az Országos Állattenyésztési Felügyelőség az Állattenyésztési Kutatóintézet közreműködésével népies állományból 21 gidrán származású kancát és Bulgáriából 2 mént vásárolt, és Borodpusztán új törzstenyészetet alapított. A borodpusztai tenyészet több gazdaváltás után a Pannon Agrártudományi Egyetemhez, és 1996-ban az ebből önálló intézménnyé alakult Pannon Lovasakadémiához került a Szántód melletti Marócpusztára, mint génrezerv tenyészet. Időközben 1988-ban már ugyancsak idekerült a Dalmandi Mezőgazdasági Kombinát megszüntetett sütvényi ménesének kancaállománya is.

A román hadsereg által elzsákmányolt állományból a Radautzi Ménes 55 kancát vett tenyésztésbe, melyeket azóta is fajtatisztán tenyészt tovább a román Lótenyésztési Igazgatóság irányításával. A korábban hetvenes létszámú ménes állományán 1989-ben igen nagy mértékű állománycsökkentést hajtottak végre, minek következtében az állomány nagyobbik fele a tenyésztés számára elveszett. 1989-től kezdődően a fajta fenntartásával, nemesítésével kapcsolatos feladatok a Kisbéri-félvér Lótenyésztő Országos Egyesület keretében zajlanak.

Tulajdonságai

Erőteljes szervezetű, nagyrámájú, elég tömeges, középnehéz hátas és hámos típusú fajta. Feje a testtömeggel arányos nagyságú, középmagasan tűzött, egyenes profilvonalú, esetenként kisfokban burkolt. Nyaka középmagasan illesztett, közepesen hosszú, kifejezett baltavágással, a méneknél általában jól ívelt. Az alacsonyan illesztett, izomszegény nyak a kancáknál is tenyésztésből kizáró tényező. Marja kifejezett, hosszan hátbanyúló, elég jól izmolt. Háta közepesen hosszú, elég nagy számban vannak hosszabb törzsű egyedek. Ágyéka közepesen hosszú, elég feszes. A szügy széles, jól izmolt, a mellkas többé-kevésbé mély, jól dongázott.

Az anglo-arab hatás ellenére a jelenlegi állomány feltűnően erős csontozatú. Az erőteljes szervezet kifejezésre jut a tömegességben is. Ennek oka, hogy az utóbbi 20 évben alkalmazott mének esetében a nagy rámának kitüntetett szerepe volt (Gidran IV, VIII, X, XI). A jövőben célkitűzés a testtömeg megőrzése mellett a nemesség, az elegancia fokozása. A lábszerkezet többé-kevésbé szabályos, az állomány durva lábszerkezeti hibáktól mentes. A mozgás közepes hosszúságú, akciójában, rugalmasságában gyakran javításra szorul.

Hucul bemutatása

A lófajta „hucul" neve -eltérően más lófajtáktól - nem egy-egy kiváló törzsalapítótól vagy kitenyésztési helytől származik, hanem egy népcso¬porttól.

Az erdős magaslatokon, évszáza¬dokon át elszigetelten, szegény körülmé¬nyek közt élt e népcsoport. Ebben az út-talan hazában kizárólag lovon közleked¬tek, és minden terhet lovon szállítottak. E sziklaösvényekkel tarkított hegyi tere¬pen rendíthetetlen biztonsággal, hihetet¬len kitartással járt a hucul ló.

A hegyi környe¬zetben végzett folytonos munka, a rend¬kívüli hideg télben és forró nyárban való állandó szabadtartás, a több mint 2000 méter magasságban, hegyi környezetben nyújtott nagyon is szerény takarmányo-zás, az a nyers bánásmód, amellyel min¬den ősi lovas nép a maga lovával bánik, igénytelen, szívós, hihetetlenül ellenálló típust alakított ki. Mai szóval illetve, évszázadokon át csak a köztenyésztésben folyt a hucul lovak szaporítása. 1792-ben Radautzon-Rádáuti, illetve Lucinán már volt ménesük a huculoknak, de ezt 1870-ben feloszlatták. Az állományt többnyire a parasztok között osztották szét. Hirtelen azonban olyan nagy kereslet támadt a jó hucul lovak iránt, hogy a mezőgazdasági minisztérium szükségesnek látta az állami ménes újbóli felállítását.

Az I. világháborút követően az állo¬mányt Lengyelország, Románia, Uk¬rajna között oszlatták fel. Ukrajna a neki juttatott részt nem vette át. Ebből Magyarországra került 16 kétéves csikó. A lucinai ménes maradékát 1922-ben Csehszlovákia szerezte meg. A háború óriási veszteséget okozott. Pótolhatatlan veszteség a nyilvántartások eltűnése is. Az 1800-as évek végétől számít¬hatjuk a tudatos tenyésztéstechnikán, törzskönyvi nyilvántartáson alapuló tenyésztést.

Külleme

A hucul ló összbenyomásában és életmódjában egyedülálló fajta. Primitív fajtajellege megnyilvánul apró terme-tében, gyakran nehéz, mégis szép alakú csontos fejében, igénytelenségében, ellenálló képességében. Kicsisége elle¬nére sem kelti csökött ló benyomását.

A bőséges üstök és sörény dús, vastag szálú a csikókon hosszú ideig felálló. Gyakran elfedi a sze¬meket, a homlokot és a mart. A vállak szélesek, meredek lapockák jellemzik. A szügy és a mellkas széles, igen mély, és nagyban hozzájárul a hucul testalkatának zömökségéhez. A mellkast dongás bordák és álbordák zárják. Lapos bordájú hucul ló nincs. A lábak erősek, az alkar és a combcsont erőteljes izomzattal borí¬tott. Az ízületek jól fejlettek.

A paták kicsinyek, kemények, jól formázottak, patkolás nélkül is igen ellenállóak.

Igazán előnyös tulajdonságai a hegyes, nehéz terepen mutatkoznak meg.

Legtöbbször őzszínű pej, fakó, vagy egérszürke szőrökkel keverve. A gesztenyepej, a sötétpej, a nyári fekete is gyakori, előfordul fakó és fekete is. Ezzel a színnel és a pejjel is mindig együtt jár a fekete hát¬szíj, farok- és sörényszín. Gyakori atavisztikus bélyeg a zebroid csíkozás a lábakon, vállkereszt a lapockán.

Tenyésztő központ az Aggteleki Nemzeti Parkban található.
 

Következő oldalon: Furioso bemutatása

A Kisbéri félvér elsősorban Telivér fajtából fejlődött ki. A fajta ivadékai tehetségesek voltak, versenyképesek. Meg kell említenünk Kincsemet, a verhetetlen kancát, aki új utat nyitott a "Guinness Book of World Records" könyvébe a töretlen 54 versenyével, és a kisbéri ménesben látta meg a napvilágot.

A Kisbéri mén nemcsak permanens a telivérek versenyének történetében, de ezenkívül egy félvér ló, amelyik a "világ egyik legszebb sportlova". Alapítója a Kisbéri ménes, Magyarországon. A méntelep 1853-ban létesült 15.000 holdon, ahol gondosan kitervelték és figyelték a tenyésztő programot, segítve egy új típus kibontakozását. Az új fajtában minden megtalálható, amire vágyni lehet egy sportlóban: alkalmazkodó, atlétikus, élénk és temperamentumos.

A szövetség tenyészcélja egy kiváló teljesítményű ló, mely ugyanakkor gyönyörű, kitartó, eszes, kiegyensúlyozott és tökéletes karakterű. A Kisbéri félvér lovak alkalmasak az összes lovassportra.