Kíméletlen háború – Halálos géllel fújják le a macskákat Ausztráliában
Szerző: szelesiferenc
2019. november 25.
Elgondolkodtató az emberi ostobaság, először betelepítik a macskákat a kontinensre, majd végignézik, ahogyan elszaporodnak, semmit sem tesznek, végül pedig, amikor már tarthatatlan az állapot, háborút indítanak és lemészárolják őket…
Kétmillió macska kiirtása a cél
2015-ben jelentette meg az ausztrál kormány, hogy öt éven belül ki kell irtani a kontinensen kétmillió macskát, mert az állapotok már tarthatatlanok, és az őshonos fajok nagy veszélybe kerültek. 1788-ban rabokkal együtt érkeztek meg a macskák is Sydney partjaihoz, ekkor még mit sem sejtettek az emberek. Az azóta eltelt több mint 200 év bőségesen elegendő volt ahhoz, hogy a kis állatok hihetetlen mértékben elterjedjenek a kontinensen.
Ennek pedig meg lett a nem várt következménye is: az első flotta megérkezése óta összesen 34 emlősfaj pusztult ki és további több százat veszélyeztet jelenleg is kihalás, ezzel pedig Ausztrália vezeti a világ kihalási ranglistáját. Ebben az is különös, hogy a legtöbb országban a nagyobb termetű állatok vannak veszélyben, az ausztrál kontinensen viszont az olyan kisebb méretű fajok, mint a bettongok, a potorók vagy a bandikutok – ebből pedig könnyen rá lehet jönni, hogy a macskák a tettesek.
A kóbor macskák hihetetlenül nagy veszélyt jelentenek
Elképesztő veszélyt jelentenek a kóbor macskák, jelenleg 22 olyan kihalófélben lévő fajt tartanak nyilván, amikre a legnagyobb veszélyt a macskák jelentik. Sajnos a legnagyobb baj az, hogy a macskák vadászösztöne akkor is működik, amikor nem is éhesek, és az őshonos állatok többsége nem tudott alkalmazkodni a megjelenésükhöz, a pusztítás pedig elképesztő méretű.
Egyes kutatások megállapították, hogy évente mintegy 650 millió hüllővel és 380 millió madárral végeznek a kóbor macskák, és ezek a számok csak Ausztráliát érintik. Bármennyire is megdöbbentő, az Amerikai Egyesült Államokban még brutálisabbak a tények: az ottani becslések azt mutatják, hogy minden évben 6-22 milliárd kisemlőst és 1,5-3 milliárd madarat végeznek ki a macskák.
A kutatók az egész világon kijelölték azon szigeteket, amiknek a sajátos élővilágát csak úgy lehet megmenteni, ha kiirtják az emberek által ostobamódon behurcolt macskákat, patkányokat, kutyákat, disznókat és rágcsálókat – összesen több mint száz ilyen sziget létezik. Ezzel még nincs vége, a következő oldalon folytatom!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.