lúd (Anser anser domesticus), vadmadár, nyári lúd, gúnár, tojás, liba, húslúd, toll-lúd, májalapanyag, tömőalapanyag,

a lúdfélék (Anseridae) családjába tartozó faj; mai fajtái a világ különböző részein eléggé eltérnek egymástól. Az európai fajtákat a nyári lúdtól (A. anser), az amerikaiakat és ázsiaiakat a bütykös lúdtól (A. [Cygnopsis] cygnoides) származtatják. A lúdat Európában, így hazánkban is, valószínűleg a rómaiak terjesztették el. A nyári lúd hazánkban nemcsak átvonuló vadmadár, de több esetben itt költi ki tojásait is. (A faj megjelölésére a lúd és liba szavak használata egyaránt elterjedt.) A nőivarú lúdat tojónak, a hímet gúnárnak nevezik. Naposlibán a kikelt, 48 óránál nem idősebb, még nem etetett állatot értik, kisliba a néhány hetes (1-4 hetes), még az ún. előnevelőben levő állat. Növendék 1. — 8 hetes kortól a törzsesítésig tartó időszakban — a továbbtenyésztésre szánt ún. törzspótló 1. Más hasznosítási irány esetén: pl. húslúdról, toll-lúdról, májalapanyagról beszélnek; a máj nagysága a gen. adottságokon túlmenően számos környezeti tényezőtől függ. A lúd tollazata egyszerű, a test felépítésével jól alkalmazkodik a vízi életmódhoz, a tollazat dús, tömött, a hason és a mellen a fedőtollak alatt sűrű pihetollak találhatók. A vízi életmódhoz való alkalmazkodás a fejnek és a lábaknak a kacsáéhoz hasonló anatómiai felépítésében is megnyilvánul, de a lúd csőre nem olyan lapos, mint a kacsáé, így a vízben levő természetes táplálék kiszűrésére kevésbé alkalmas. A csőr alsó és felső kávájának végei élesek, alkalmasak arra, hogy az állat a legelő füvét tőben lecsípje. Lábujjai között úszóhártya van. A lúd kevésbé jó úszó, nem szeret hosszabb ideig a mély vízben tartózkodni. A vadlúdtól örökölt, szigorúan szezonális jellegű tojástermelés a háziasított lúdban is megmaradt. A korszerű fajták között ebben a tekintetben számottevő az eltérés. A parlagi jellegű fajták szaporasága csekély. A nemesített fajták egy része (kínai hattyú-lúd, kubáni, rajnai, olasz lúd) hajlamos arra, hogy három hónapos megszakításokkal egész évben tojjon. A lúd viszonylag kevés tojást termel, ezért a termékenységének különösen nagy a jelentősége. A hasznosítási irány szerint megkülönböztetnek pecsenyelúd-nevelést, ill. tolltermelést, a jobb húsformák és nagyobb mellhústömeg elérését célzó húslúd-előállítást, továbbá a májtermelés alapját képező tömőalapanyag-előállítást. A húslúd egy-háromszori tépés után kerül vágóra. Mellhústömege a pecsenyelúdénál jóval nagyobb. A pecsenyelúd hét-nyolchetes korig intenzív technológia szerint nevelt, első fóliában levő fiatal állat. Az első vedlés megindulása (9 hetes kor) előtt értékesítik, élő testtömege 8 hetes korban 4 kg fölötti, a tollazat ép, érett, géppel kopasztható, a testet 1-4 mm vastag zsírréteg fedi, a tollazat fehér, a bőr sárga. A májalapanyagot tudatosan, a hasznosítási iránynak megfelelően kell felnevelni. A céltudatosság a fajta megválasztására, a nevelés időtartamára, technológiájára és a tömés előkészítésére egyaránt kiterjed. A májalapanyag nevelésekor a máj parenchimaállományának fejlesztésére, a zsírfelvevő képesség növelésére kell tőrekedni. Emellett az állatok nyelőcső-kapacitása is S minél nagyobb legyen. Az idősebb állatok hizlalásának átlagos időtartama jelenleg 24-26 nap, a fiataloké pedig 10-18 nap. A lúdtoll iránt megnyilvánuló ! kereslet az erre alkalmas állományok rendszeres tépését indokolja. A növendék lúd első tépésére 9-10 hetes korban kerülhet sor. Ebben a korban már 4 kg fölötti az átlagos testtömeg. A második tolltépésre az elsőtől számított 7. héten kerül sor. A lúd fajtái: Az emdeni lúd az egyik legrégibb kultúrfajtánk. Külleme rendkívül tetszetős, a test erőteljes felépítésű; a tojó 7-8 kg, a gúnár 8-10 kg testtömegű. Májnagysága közepes. A fehér landeszi lúdat D-Franciaországban, a toulouse-i 1. [e. tulúzi] világos, tarka egyedeinek kiválogatásával állították elő. A nemesített magyar lúd őshonos fajta. Az alföldi változatára az igen nagy test (tojó 5,5-6 kg, gúnár 7 kg), igen jó hizodalmasság, kevés tojás (25-30 db), fehér tollszín, jó tolltermelés, 500 g körüli májnagyság és igen jó májminőség stb. a jellemző. Dunántúli változatának testtömege: tojó 4,5-5 kg, gúnár 5,5-6 kg, színe gyakran tarka, kisebb testtömege ellenére a májtermelésben túlszárnyalta az alföldi változatot. A pomerániai lúdfajtát Németországban, Mecklenburg környékén tenyésztették ki. Színe jellegzetesen tarka. Fő erénye a kiváló húsforma, a mellizomzat fejlettsége. A rajnai lúd a Felső-Rajna vidékén honos lúdnak emdenivel történt fajtaátalakító keresztezéséből jött létre. Szervezete szilárd, az intenzív tartást, takarmányozást meghálálja, ugyanakkor a külterjes tartáshoz is jól alkalmazkodik. A szürke landeszi lúd eredeti hazája Franciaország. Nagy testű, a tojók 6-7 kg, a gúnárok 7-8 kg testtömegűek. Több egyeden megtalálható a kisebb toroklebeny, a mély tojóhas és haslebeny. A csőr és a lábak palaszürkék, a szem barna. Legfőbb gazd. értékét kiváló hizodalmassága és májtermelő képessége adja. A toulouse-i lúdfajtát Franciaország hasonló nevű tartományában tenyésztették ki. Nagy testű, a tojó 8-10 kg, a gúnár 10-12 kg testtömegű. Kiváló májtermelő, nemritkák az 1 kg-on felüli májak sem. Rossz élelemkereső, igényes fajta. Ma már elismert hibrid a hungavis combi és a hungavis barna.