Mindannyian szeretjük a tavaszt és a nyarat, de a velük együtt járó legyeket már kevésbé. A legyek kifejezetten zavaró jelenségek és minél többet csapkodunk a kezeinkkel, úgy tűnik, annál több jelenik meg körülöttünk.
A légy élettartama körülbelül harminc nap, ami azért valljuk be őszintén, nem túl hosszú idő. A probléma viszont az, hogy ebben az időszakban is folyamatosan szaporodnak, mire elpusztul az előző nemzedék, a következő már pótolja is. És az alatt a harminc nap alatt is meg tudják keseríteni az életünket, ráadásul még meg is betegíthetnek minket!
Miért fontos a legyek elleni védekezés?
Ha eddig nem tudtad volna, miért fontos a védekezés, akkor elmondom, hogy a legyek nem szúrnak, hanem csak nyalogatnak, éppen ezért terjesztenek számtalan betegséget. Táplálkozás és peterakás közben sok-sok kórokozó tapad hozzájuk, és ezeket fel is szívják. Táplálékuk pedig élelmiszerek, dögök, de emberi-, illetve állati ürüléket is fogyasztanak. Ezeknek a többsége pedig olyan baktériumokat és vírusokat terjesztenek, melyek emberre és állatra egyaránt veszélyesek. Vérhast, szalmonellózist, a hastífusz baktériumát és a fertőző májgyulladás, a hepatitis A-vírust terjesztik embereknél.
A leginkább a trópusokon megtalálható cecelegyek terjesztik az úgynevezett álomkórt. Viszont nem csak a közönséges házi legyekkel kell vigyázni, hazánkban jól ismert légyfaj a jól megtermett dongó is, ami szintén emberi-, és állati ürüléket, dögöt és gyümölcsöket fogyaszt. A fémes döglégy is veszélyes, mivel leginkább a piszkos vágóhidakat, hentesüzleteket kedveli, de még a háztartási húsételmaradékokat sem veti meg. Fontos odafigyelni a szuronyos istállólégyre is, mivel elsősorban a hasított körmű állatok száj-, és körömfájását terjeszti…
Hogyan lehet megszabadulni a legyektől?
Ha eddig úgy gondoltad, hogy lehetetlen tőlük megszabadulni, akkor tévedsz. Egyszerű, hatékony, mindamellett természetes módszerek léteznek arra, hogy távol tartsuk és irtsuk őket. Most ezeket a szuper megoldásokat mutatom meg nektek, a legjobb az bennük, hogy még nagyszüleink is használták mindet, szóval biztos, hogy tökéletesek!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.