Vörös róka
A sarki róka és az ember
Az emberiség érdeklődését régen felkeltette a gyönyörű, tömött sarkiróka-bunda, ezért a fajt mindig is intenzíven vadászták. A 19. századtól kezdve telepeken is tenyésztik őket, melyek az eredeti élőhely közelében, az északi területeken vannak, mert délebbre romlik a bunda minősége. Egyes területeken (elsősorban Izlandon) a farmerek vadásszák, mert károkat okoz a juhállományban.
Az állatvédő szervezetek tiltakozása ellenére a szőrméért folyó rókatenyésztés a mai napig virágzik, de a faj vadonbeli állományait immár sok helyütt törvény védi. Az elszigetelt területeken élő állatok a híradások szerint rendkívül kíváncsiak, gyakran a kutatók közvetlen közelébe merészkednek. Állatkertekben gyakori, rendszerint szaporodik is.
A szürke róka (Urocyon) az emlősök (Mammalia) osztályának a ragadozók (Carnivora) rendjébe, ezen belül a kutyafélék (Canidae) családjába tartozó nem.
A kutya rokonságából egyedül a szürke róka tud fára mászni. Így ha ellenségei fenyegetik, felmászik egy magas fára. Sőt, az ágak között alszik és ott is kutatja fel zsákmányát.
A vörös róka (Vulpes vulpes) a rókák legismertebb és egyúttal a Vulpes nem legnagyobb termetű faja. A valódi kutyaformáktól külsőleg a napvilágon tojásdad alakú pupillája, lapos szembolti íve és aránylag kicsiny felső tépőfogai különböztetik meg; életmódja többnyire magányos, míg a kutyáké inkább csapatos.
Az emberek általában irtják. Mint a többi vadállatot, betegségek terjesztőjének, emellett a házi szárnyasok tolvajának tekintik. Sokan mégis kedvelik, mert pusztítják a termény kártevőit. A rókák fontosak a szőrmeipar számára is. A természetfilmek és rajzfilmek rokonszenves rókaszereplői az utóbbi időben sokat javítottak a vörös rókák megítélésén. A kutyás rókavadászat nagy hagyományú kulturális esemény volt több országban is, különösen Angliában, ahol azonban 2005 februárjától az állatvédők kampánya következtében betiltották. Prémjéért tenyésztett, háziasított formája az ezüstróka.
Előfordulása
A vörös róka a legelterjedtebb szárazföldi ragadozó. Megtaláljuk az északi sarkkörtől kezdve egészen a mediterrán vidékekig, Közép-Amerika és Észak-Afrika néhány részén át, beleértve a nagy ázsiai sztyeppeket is. Hiányzik azonban az Óceániai szigetvilágból, Krétáról, Shetlandról, Elbáról.
Óriási elterjedési területén kívül betelepítették Ausztráliába is, ahol kiválóan meghonosodott. A tájidegen vörös róka számtalan őshonos erszényes faj drasztikus megritkulásában illetve néhány faj kihalásában is nagy szerepet játszott. Ausztráliába eredetileg a szintén betelepített és a mezőgazdaságra nézve katasztrofális hatású üregi nyúl megritkítása miatt telepítették be, de a rókák számára könnyebb zsákmányt jelentettek és jelentenek ma is az ilyen ragadozókhoz hozzá nem szokott erszényesek.
Magyarországon mindenhol előfordul, alkalmazkodóképessége egészen kiváló: ahogy természetes élőhelyei beszűkültek, úgy költözött be az emberi településekre és mezőgazdasági termőterületekre.
Megjelenése
A vörös róka hossza eléri az 1,4 m-t, ebből 50 cm a farok. Magassága 38 cm, testtömege közepesen 6–10 kg, kivételesen akár 13 kg is lehet. Feje széles, homloka lapos, hirtelen keskenyedő arcorra hosszú és keskeny. Szemei ferdén nőnek; felálló füleinek a töve széles, felül kihegyesednek. Törzse karcsú, végtagjai rövidek és vékonyak. Farka hosszú és bozontos.
Általában vöröses-sárgás barna a színe, felülnézetben inkább rozsdavörös a bundája, a hasa és a végtagok belső oldala pedig fehéres. Sárgásvörös szőrméje sűrű és puha. Homlokán, vállain és háta hátulján a farok tövéig fehéren foltos; ajka, pofája és torka ugyancsak fehér. A végtagokon fehér sáv vonul lefelé, a fülek a mancsokhoz hasonlóan feketék. Esetenként a farok hegyén fehér szálak nőhetnek vagy éppen teljesen fehér a farka. Nagy az egyedi variencia, nagyon ritkán, de Magyarországon is előfordul teljesen fekete egyede, ezt a vadászati szaknyelv „szenes rókának” hívja. E furcsa szín megjelenéséért – csakúgy, mint a fekete párducok esetében – bizonyos pigmentek a felelősek. A vörös róka nagy számban tenyésztett színváltozata az ezüstróka.
Évente kétszer váltja a szőrét, ami az április-május, illetve október-november hónapokban zajlik le.
