Szerintem nincs olyan ember, aki nem szereti a lecsót, nekünk a legnagyobb kedvencünk, főleg nyáron, bográcsban, egyenesen imádom! Honnan ered ez az étel, mikor jelent meg nálunk, mitől olyan különleges? Most megtudhatod te is!
Mindenki egyik kedvence - a lecsó története
A LECSÓ a magyar konyha kultikus étele. A lecsó történetének datálását illetően igen sokféle elképzelés jelent már meg, ám ezek (leszámítva Tóth Szilárd és Szelp Szabolcsnyelvészek mérvadó munkáit) messze elmaradnak a várakozásaimtól. Pedig, ha gyakorlatiasan közelítünk a lecsóhoz, könnyű belátnunk, hogy a kezdeteket illetően elegendő a zöldpaprika és a paradicsom elterjedésének történetét kiindulópontul venni. Egyszerű: ha nincs zöldpaprika és nincs paradicsom, lecsó sincs.
Így aztán, ha a lecsó legkorábbi megjelenését kívánjuk meghatározni, legelőször is a hozzávalók együttes rendelkezésre állását kell vizsgálnunk. Mivel a paprika és a paradicsom egyaránt az Újvilágból érkeztek, bizton állítható, hogy Kolumbusz (1492) előtt nem beszélhetünk lecsóról, vagyis a lecsó – bármennyire is szeretjük – bizonnyal nem ősmagyar étel. Megjelenésére a következő évszázadokban úgyszintén ne számítsunk, mivel mind a paradicsom, mind a zöldpaprika csak igen lassan vált a nemesi, kisnemesi, polgári, s még lassabban a széles paraszti tömegek konyhájának kezdetben szórványosan, majd rendszeresen előforduló alapanyagává.
A zöldpaprika, s vele a lecsó megjelenése
Ugyan a fűszerpaprika már a 18. századtól terjedőben volt, a zöldpaprika csak egy évszázaddal később, a 19. század hetvenes éveitől, a melegágyi hajtatással és öntözéssel termelő bolgárkertészek révén, a város közelségében kezdett meghonosodni. A századfordulóra már a legtöbb város környékén működtek bolgárkertészek, s hatásukra a zöldpaprika és a paradicsom – korábban nem megszokott – nyers fogyasztása is terjedt. A nyers fogyasztástól kis lépés csupán a főzés, amihez a bolgárok bizánci/török/arab hatású főzési kultúrája is mintául szolgálhatott.
