Lovak és menedzserek

Vágtázó menedzserek, avagy leader vs. horseman

Valójában mi is történik akkor, amikor az ember lovagol?

Először is ismerkedik, kapcsolatot létesít. Megfigyeli a lovat, amellyel a közös időtöltést tervezi. Eleinte csupán távolról, szemmel vizsgálódik, majd fokozatosan közelebb kerülnek egymáshoz, hiszen a ló is észreveszi leendő lovasát. Ő is megfigyel, de távolságot tart. Először bizalmatlan. A közös együttműködéshez el kell nyerni a bizalmát. Találkozik a tekintetük, majd közelebb lépnek egymáshoz. Az ember a kezét nyújtja, és bátorítva a lovat, gyengéden, de határozottan megérinti az állat testét. Kontaktusba kerülnek. Már a ló is közeledik felé. Megszimatolja és fogadja az ember érintését. Ha megvan a kellő bizalom, akkor előkerül a nyereg és a kantár. A lovas ezen munkaeszközökkel jelzi lova felé, hogy hamarosan kezdetét veszi a közös munka. Az állat pedig tudja, hogy miről van szó, és hagyja magát felnyergelni, majd felkantározni. Itt még nincsen szó irányításról, csupán a bizalom további kiépítése és az együttműködés alapköveinek letétele történik. Ló és lovas szótlan szerződést kötnek, elismerve a jövőbeni együttműködést, megpecsételve azt az egymás iránti kölcsönös tisztelettel. A lovas lendületet vesz, és nyeregbe száll.

Most már egységként működnek tovább. A lovas minden mozdulata, lélegzetvétele, és pillantása hat a lóra, s ugyanígy a ló minden rezdülése hatással van lovasára. Elválaszthatatlanok mindaddig, amíg az ember ki nem száll a nyeregből. Ám ekkor még rengeteg idő és gyakorlás kell ahhoz, hogy az ember átélhesse a száguldást egy féltonnás, energiával telt lovon.

Alapvetően mindenki tudja, hogy a lovaglást egy kezdő lovas sosem a vágta elsajátításával kezdi. Lépésről lépésre történik a jármódokkal való ismerkedés, és a közös ritmus megtalálása a lóháton ülő ember és lova között. (Nem véletlenül írtam, hogy „lova”, és nem pedig, hogy „a ló”. Írásomban ugyanis az együttműködés feltételeit és hatásait igyekszem kiemelni, mely azt feltételezi, hogy az emlegetett lovas és ló folyamatos kapcsolatot tartanak fenn egymással, fokozatosan építve a kettőjük kapcsolatát.)

A lépéssel kezdik tehát az első leckéket, majd ha megvan a ritmus, és a helyes tartás, a helyes ülés, akkor következhet a következő szint, az ügetés. Ám az ügetés már feltételezi a két élőlény közti folyamatos kommunikációt. Nem elég ugyanis ügetni összevissza, céltalanul, hanem meghatározott irányba kell irányítani lovunkat, mégpedig arra, amerre menni akarunk. Ezt különféle segítségadásokkal tehetjük meg. A kéz és lábmozdulatokkal, csípőnk mozgatásával, és légzésünkkel apró jelzéseket tudunk adni az állatnak. Ezeket a jeleket azonban tanulni kell. Tudnunk kell, hogy lovunk mire, hogyan reagál, s ennek alapfeltétele, hogy ismerjük Öt. Ismételten elérkezünk tehát egy olyan szakaszhoz, amikor megfigyelünk. Ezúttal lóháton.