A kuvasz története
Őseinkkel a népvándorlás során jött a Kárpát-medencébe, mint a nyájak nagy testű, határozott fellépésű védelmezője. A Keszthely melletti Fenékpusztán feltárt honfoglalás kori leletben talált kutyacsontokról kiderült, hogy a mai kuvasz ősétől származnak.
Az Árpád-házi királyoknak külön bölényvadász mesterei voltak, akik a kuvaszt tartották a legalkalmasabbnak a bölények felhajtására és vadászatára.
Hunyadi Mátyás kedvelte a fajtát, udvarában hajtóvadászatokon is használták, főleg farkas és vaddisznó ellen. A 15. században fellendült a marhakereskedelem, és a hatalmas magyar szürke szarvasmarha-gulyákat kuvaszok kísérték a nyugat-európai állatvásárokra, többek között Nürnbergbe. A nyájak napi 20-25 kilométert tettek meg, s őrzésükre fáradhatatlan, mindig éber, bátor állatokra volt szükség. A hajcsárok a vásárokon nemcsak a marhákat adták el, hanem nagyon gyakran néhány kutyát is. Így előfordulhat, hogy ezek a példányok részt vettek a hasonló nyugat-európai fajták kialakulásában. A kuvaszok megbecsültségére jellemző, hogy Zrínyi Miklós a Szigeti veszedelemben a kuvaszt mint kutyafajtát említi.
A 19. században a szilaj állattartás megszűnésével megváltozott a kuvasz feladatköre is. Már nem a nyájakat védte a farkasoktól és a tolvajoktól, hanem a tanyákat, majorságokat. Ezért aztán nem volt szerencsés éjszakákon a tanyák között kóborolni, hiszen a kuvasz a feladatteljesítés közben nem ismert kegyelmet.
A 20. század elején felébredt az érdeklődés a magyar pásztorkutyák iránt, így született meg Buzzi Géza tollából az első fajtaleírás 1905-ben. Megindult a tervszerű tenyésztés. Mivel az I. világháború után a kuvaszpopuláció legjava a határokon kívülre került, elsődleges cél akkor a mennyiségi szaporítás volt. Raisits Elemér vezetésével kezdődött meg a minőségi szelekció, és 1935-ben Anghi Csaba, Abonyi Lajos és Müller Iván kidolgozták a fajta standardját. A hazai állományt Erdélyből hozott egyedekkel javították fel. Az első fajtakiállítást 1931-ben Abaúj-Torna vármegyében tartották. (Wikipédia)
