A kukoricatermesztés eredményességét és hatékonyságát a termesztési tényezők, azaz az ökológiai, biológiai és az agrotechnikai tényezők határozzák meg. Ezek a tényezők külön-külön is markáns hatást gyakorolnak, azonban komplex szemléletük elengedhetetlen.

Az ökológiai tényezők determináltsága folytán a termelő csak alkalmazkodni, mintsem befolyásolni képes azokat. Az utóbbi évek időjárása szélsőségektől sem volt mentes – gondoljunk csak a 2003. év kedvezőtlen csapadékviszonyaira, illetve a ’90-es évtizedben fellépő többszöri aszályos évjáratra -, ami az alkalmazkodás fontosságát helyezi előtérbe. Ugyanakkor az elmúlt két évben a sokévi átlagot elérő, vagy azt meghaladó csapadék hullott, ami sok növény esetén kedvező termések elérését tette lehetővé. Ezt a kettősséget alátámasztja az a tény, hogy összességében a termésingadozás a korábbi 10-20 %-ról 30-50 %-ra nőtt. A csapadék éves mennyiségének szélsőségei mellett egyre nagyobb lett a tenyészidőszakon belüli szélsőséges eloszlás. A kukoricatermesztés szempontjából kedvezőtlen a tavaszi (májusi) és június közepi-július közepi szárazság, melyek közül az előbbi a fejlődésben lévő kukorica károsítása mellett sok esetben a preemergens gyomirtószerek hatásvesztésének is okozója. Ezt a kedvezőtlen hatást tompító öntözésre azonban sok helyen nem nyílik lehetőség. Talajaink minősége európai viszonylatban is jónak mondhatók, azonban a talajok kultúrállapota – sokhelyütt elsősorban a termesztéstechnológia illetve a talajművelés kényszerű redukciója révén – sok kívánnivalót hagy maga után. Az agrotechnikai tényezők a termesztéstechnológia direkt és közvetett elemeit foglalják magukba, míg a biológiai tényezők a hibridek és azok tulajdonságai.

Hazánkban a kukorica hibridszortimentjének ugrásszerű bővülése révén világszínvonalú kínálattal áll szemben a termelő. Ez a világszínvonal 407 kukorica hibridet jelent, mely igen megnehezíti a fajtamegválasztást. A jelentős számú hibrid közül a magyar köztermesztésben a vetésterület közel felét 10 hibrid foglalta el 2000-ben, a hibridszortiment bővülésével az első 10 hibrid vetésterületi aránya jelentősen, 40 %-ra csökkent, ami azt jelenti, hogy a ténylegesen termesztett hibridek köre az utóbbi 4 évben jelentősen bővült. Ez elsősorban annak köszönhető, hogy nagyszámú új hibrid jelent meg a piacon a már meglévő és közkedvelt hibridek mellett. Az értékesített vetőmag mennyisége alapján a nemesítőházak közül évek óta őrzi vezető pozícióját a Pioneer, majd őt követi a Monsanto és a Syngenta. E három nemesítőház az összes forgalmazott vetőmag 81 %-át értékesíti (1. ábra)

A kukorica hibridek érésidő szerinti megoszlását hazánkban a 2. ábra szemlélteti.

A FAO 200-as csoportba tartozó hibridekre jellemző az alacsony betakarításkori szemnedvesség és a korai betakaríthatóság. Az ebbe a csoportba tartozó hibridek jó alternatívát nyújthatnak a kalászosok előveteményeként is, kedvező évjáratban szeptember közepén betakaríthatók. Általános jellemzőjük a kevesebb szármaradvány, így a talajmunkák során is kevesebb gondot okoznak. Arra azonban tekintettel kell lenni, hogy a betakarítás időbeli csúszása esetén a már vágásérett állományban a veszteségek hatványozottabban nőnek, mint a későbbi érésű hibridek esetén. Termőképességük a későbbi érésű hibridekhez képest alacsonyabb, de ezt sok esetben ellensúlyozhatja a jóval kisebb szárítási költség. A legnagyobb területi aránnyal hazánkban a FAO 300-as csoportba tartozó hibridek rendelkeznek. Ennek elsősorban az az oka, hogy ebben az éréscsoportban már számos rekordtermésre képes hibrid található, mindemellett kedvező évjáratban lehetővé teszik maguk után – megfelelő minőségű talajmunka esetén – az őszi búza vetését szükség esetén. Az ebbe az éréscsoportba tartozó hibrideknél kiemelkedően fontos a vízleadóképesség, mely a betakarítás ideje mellett a szárítási költségeket is meghatározza. A második legmagasabb területi aránnyal a FAO 400-as hibridek jellemezhetők.

Ezek a hibridek rekordtermésre képesek, de a betakarításkori szemnedvesség-tartalom általában magas. Ez azonban nem minden esetben igaz, mert ebben az éréscsoportban is vannak olyan hibridek, melyek jó vízleadással jellemezhetőek, így betakarításkori szemnedvességük megközelíti egy FAO 300-as hibrid eredményét. Hosszabb tenyészidejüknek köszönhetően az időjárási stressztényezőknek jobban ki vannak téve, elsősorban az aszályos periódusok kedvezőtlen hatásainak. Kalászos előveteményként csak kényszerű esetben jöhetnek szóba, elsősorban a késői lekerülés és nagyobb mennyiségű szármaradvány miatt. A FAO 500-as csoportba tartozó hibridek hazánkban kisebb jelentőségűek, de gyakran a silóhasznosítás, mint alternatív felhasználás is szóba kerül ezeknél a hibrideknél. A nagyobb nedvességtartalommal (30 % körüli) történő tartósításos tárolás esetén viszont jól alkalmazhatók, termőképességük magas, de szemnedvességük az évek többségénél magas.

A kukorica hibridek értékmérő tulajdonságai határozzák meg az adott hibrid termesztésének létjogosultságát. Kiemelt helyen szereplő értékmérő tulajdonság a jó termőképesség. A szemes kukoricahibridek genetikai potenciálja – a benne rejlő maximális termés – mára meghaladta a 25 t/ha-t, amiből a termesztési tényezők optimalizálásával akár 15-16 t/ha is realizálható nagyüzemi körülmények között. A hibridek termőképessége ugrásszerűen a 70-es évek közepétől nőtt meg, jelenleg a hibridek többsége potenciális termőképesség tekintetében a maximumhoz közelít, ennek növelési lehetőségei már szűkebb keretek közé szorulnak. Egyre inkább előtérbe kerülnek azon tulajdonságok fejlesztései, melyek e potenciális termőképesség minél jobb realizálását lehetővé teszik. A hazai kukoricatermesztési mutatók a ’90-es évekbeli visszaesést követően ismét emelkedő tendenciát mutatnak, az elmúlt két évben a termésátlagok elérték vagy meghaladták a 7,0 t/ha-t. A táblaszinten elérhető termésmaximumok az utóbbi években jelentősen emelkedtek, 2005-ben nagyüzemi körülmények között a Hajdúságban 16 t/ha fölötti termésátlagok is voltak táblaszinten. Az ország fontosabb régióinak termésátlagát a 3. ábra szemlélteti.

Az utóbbi időszak időjárási anomáliáinak növekedése miatt egyre fontosabb a termésbiztonság, mely azt mutatja meg, hogy az adott hibrid az eltérő körülmények között milyen biztonsággal tudja az elvárt termésszintet nyújtani. Az eltérő feltételekhez való alkalmazkodóképesség is döntő lehet az adott hibrid termesztésének eredményét illetően. Az eltérő körülmények lehetnek két eltérő évjárat (száraz, illetve csapadékos), eltérő talajtípus (csernozjom vagy homoktalaj), de akár eltérő technológiai szint (pl. gyengébb tápanyagellátottság), vagy esetleges technológiai hiba. Ez utóbbi esetén (pl. talajelőkészítési hiba) azonban tilos a jobb alkalmazkodóképességű hibridet úgy értelmezni, hogy annak kedvező tulajdonságai miatt elegendő a gyengébb minőségű magágy elkészítése. Az időjárási szélsőségek gyakoriságának növekedése miatt ez a tulajdonság egyre inkább előtérbe kerül hazánkban. A jó termésbiztonsággal rendelkező hibridekkel szemben alapvető követelmény az, hogy átlagos vagy magas termésszintjüket eltérő körülmények között is stabilan tudják hozni. Az intenzív technológia esetén, ahol mind a magas szinten kivitelezett termesztéstechnológiai elemek, mind az öntözés rendelkezésre áll, nagyobb biztonsággal és nagy eredménnyel termeszthetők a csúcstermésre képes, de kisebb termésbiztonságú hibridek is. Amennyiben kukorica kukoricát követ a vetésváltásban, esetleg részleges vagy teljes monokultúrás termesztés folyik, abban az esetben elengedhetetlen a jó termésbiztonsággal és alkalmazkodóképességgel rendelkező hibrid termesztése.

Egyre korszerűbb biológiai alapok állnak a termelők rendelkezésre, melyek hibridspecifikus technológiát igényelnek. Létjogosultsága van a különböző technológiai változatoknak, de a technológia intenzitásának megfelelő hibridet kell választani. Különösen kiemelendő az intenzív termesztésre alkalmas hibridek csoportja, melyek a pótlólagos ráfordításokat (tápanyag, víz, jó talajállapot) igénylik, de trágya- illetve öntözési reakciójuk kiváló. Az átlagos technológiát igénylő hibridek a hagyományos, nagyüzemi technológia által biztosított körülményekben, átlagos ökológiai viszonyok között is nagy termésre képesek. A csökkentett, vagy mérsékelt ráfordítással is nagy termésre képes hibridek csoportja az, mely jelen viszonyaink között nagy létjogosultsággal bír. Ezeknek a hibrideknek rendkívül jó az alkalmazkodóképességük is. Az extenzív technológiát igénylő hibridek szélsőségesbe hajló körülmények között is relatíve nagy termésbiztonsággal teremnek. Az alkalmazkodóképesség egyik jó példája a hibridek hidegtűrő képessége, ami lehetővé teszi a korábbi vetést. Az ún. Cold-teszt értéke tükrözi a hideghatásnak kitett vetőmagvak csírázási %-át. A hidegtűrés vizsgálata során a kukoricaszemeket 7 napig 10 ^oC-on, majd 4 napig 25 ^oC-on csíráztatják, ezzel szántóföldi körülményeket szimulálnak laboratóriumi körülmények között. Kedvező, ha a vizsgálatnál kapott eredmény minél jobban megközelíti a laboratóriumi csírázóképességet. Április elején-közepén nagy biztonsággal csak azok a hibridek vethetők, melyek Cold-teszt értékei magasabbak, így azok jó hidegtűréssel rendelkeznek.

A gépi betakarítás megköveteli a megfelelő mértékű szárszilárdságot. Ezt a tulajdonságot a hibridek szerkezeti felépítése és masszívsága határozza meg. Azonban a szárszilárdság nem csak a tenyészidőszakban, hanem megkésett betakarítás esetén válhat meghatározó tényezővé. A szárszilárdsági mutatók közül fontos a szárdőlés és szártörés mértéke, illetve a csőkocsány szilárdsága. Ez utóbbi a termésveszteség egyik fő forrása lehet, főleg a betakarítás nem megfelelő kivitelezése (a kukorica adapter törőhengerpár fordulatszámának nem a haladási sebességhez való harmonizálása, csatlakozósor tévesztése), mert ezekben az esetekben erősebb mechanikai behatás éri a szárat. Az amerikai kukoricabogár növekvő kártétele miatt egyre fontosabbá vált a csövek elhelyezkedése is. A lárvakártétel miatt bekövetkező szárdőlés a betakarítási veszteségeket jelentősen növeli, mert a dőlt száron alacsonyan lévő csöveket a betakarító gép nem tudja felszedni, de kisebb mértékű dőlés esetén a magasabban elhelyezkedő csövek kevesebb veszteséggel takaríthatók be.

A jó tőszámsűríthetőség a produkció növelésének egyik alapvető feltétele. A hibridek a tőszám változására eltérően reagálnak (4. ábra).

Az A típusba sorolható hibridek széles tőszámtartományban képesek kiegyenlítetten magas termésre, míg a B típus esetén a tőszámtartomány szűk, így ennél a hibridnél fontos a megfelelő tőszám megválasztása. A C típusba a jól sűríthető hibridek taroznak, ezzel ellentétben a D típus hibridjei a tőszám növelésére érzékenyen reagálnak. Azonban azt mindig szem előtt kell tartani, hogy az optimális tőszámot meghatározza a hibrid genetikai tulajdonsága mellett, annak tenyészideje, a termőhelyi adottság, az évjárat hatása, illetve a víz és a tápanyagellátás mértéke. Azonban az aszályos évjáratok gyakoriságának növekedése miatt a kevésbé sűríthető, de nagyon jó egyedi produkcióval rendelkező hibrideknek is egyre nagyobb jelentőségük lehet, amelyek alacsonyabb tőszámon is viszonylag nagy termésre képesek. Az optimálisnál nagyobb tőszám nagymértékben növeli a termesztés kockázatát, így nagyobb tőszám alkalmazása esetén az agrotechnikai tényezők optimalizálására és harmonizálására kell törekedni.

A gyors vízleadóképesség megkönnyíti a betakarítást, illetve csökkenti az azt követő terményszárítás nem kevés költségét. Ez az utóbbi években a kukorica hibridek egyik legfontosabb tulajdonságává nőtte ki magát a folyamatosan emelkedő – és nem kis tételt jelentő – szárítási költségek miatt. A vízleadást a betakarítás időszakában uralkodó csapadékviszonyok meghatározzák, de a hibridek között is jelentős különbségek vannak. A jó vízleadású hibridek – kedvező körülmények között – naponta akár 0,7-1,0 % szemnedvességet is leadhatnak. A kukorica betakarításkori szemnedvességét sok tényező határozza meg, de ezek közül is kiemelkedik a vetésidő. A vetésidő és a kukorica hibridek termése közötti összefüggést jelentős mértékben befolyásolja a tenyészidőben lehullott csapadék mennyisége és eloszlása. Lényegesebb azonban a vetésidő és a betakarításkori szemnedvesség-tartalom közötti összefüggés, amely egyértelműnek mutatkozik. (Ha korábbi vetéssel – a biológiai határokon belül – meghosszabbítjuk a tenyészidőt, a betakarításkori szemnedvesség jelentősen csökkenthető).

Bár a károsító szervezetek által okozott direkt termésveszteség a kukoricában eddig nem volt jelentős, de az utóbbi időszakban újból jelentős szerephez jut a károsítókkal szembeni rezisztencia. A kukoricabogár-ellenállóságban a hibridek között bár mérhető, de csak kismértékű különbségek vannak. Annál inkább jelentős a fuzáriumos fertőzéssel szembeni ellenállóképesség, ami a hibrid csőszerkezetétől (a csővég nyitottságától) is függ.

A ráfordítások megtérülését döntően befolyásolja a tápanyag-, illetve az öntözési reakció. Amennyiben a termesztés intenzifikálása lehetővé teszi az intenzívebb tápanyagellátást, célszerű olyan hibridet választani, melynek a kijuttatott egységnyi tápanyagra mutatott termésnövekménye nagy. Ha extezívebb körülmények között (visszafogott tápanyagellátás, gyenge tápanyagellátottságú talaj) történik a termesztés, célszerű olyan hibrideket választani, melyek természetes tápanyagfeltáró képessége (tehát a műtrágyázás nélküli vagy kisadagú műtrágyázás esetén) jó.

Összességében elmondható, hogy a megfelelő hibrid kiválasztása nem egyszerű feladat. Számos tényezőt kell szem előtt tartani, és a különböző tényezők kölcsönhatását sem szabad figyelmen kívül tartani. Az adott hibrid kiválasztásában nagy segítséget nyújthatnak a tájegységekben végzett összehasonlító kísérletek eredményei, melyeket a hibridek forgalmazói közvetítenek a végfelhasználó – termelő – felé.