Az alma után a körte a legnépszerűbb őszi gyümölcs, nálam viszont megszerezte az első helyet, legfőképpen azért, mert segítségével elkészíthettük a világ legfinomabb lekvárját, mutatom is, hogyan!
Miért fogyasszunk minél több körtét?
A körtében C-, B6-, és K-vitamint találhatunk, emellett tele van antioxidánsokkal, flavonoidokkal, és tápanyagokkal is. A körte rendszeres fogyasztása csökkenti a cukorbetegség, a szívroham és az elhízás kialakulásának veszélyét, de már arról is készültek tanulmányok, hogy csökkenti a koleszterinszintet és magas vérnyomás esetén is segít. Nem utolsósorban elég meggyőző érv lehet az is, hogy a körte finom, szóval együk bátran, most pedig nézzük a recepteket!
Narancsos körtelekvár készítése
Amire szükség lesz: 2 kilogramm körte, egy közepes méretű narancs, egy kisebb méretű citrom, 250-300 gramm cukor. A körték megmosásával, hámozásával kezdjük a műveletet, majd távolítsuk el a magházakat, és daraboljuk fel a gyümölcsöket. Ezután hámozzuk meg a narancsot is, vágjuk le róla a fehér, szivacsos részt is, és szintén daraboljuk fel. Olvasszuk fel a cukrot, majd a körtét a narancshéjjal, a narancshússal és a citrom levével együtt tegyük fel kis lángra. Hagyjuk, hogy felforrjon, de közben kevergessük folyamatosan. Nagyjából 35-40 perc alatt készül el, besűrűsödik, ekkor öntsük előre megtisztított üvegekbe, zárjuk le jó erősen, fordítsuk fejre, és már mehet is a szárazdunsztba!
Mákos körtelekvár készítése
Amire szükség lesz: két kilogramm körte, 6-700 gramm cukor, két közepes méretű citrom, 4 evőkanál mák. Először is mossuk meg jó alaposan a körtéket, hámozzuk meg, daraboljuk fel, közben a magházat távolítsuk el. Az így készült darabokat tegyük bele egy tálba, majd mehet rá a cukor, a citrom leve – keverjük össze jó alaposan és hagyjuk állni legalább 3-4 órán keresztül, ez idő alatt levet fog ereszteni.
Ha letelt az idő, akkor tegyük fel lassú tűzre, és főzzük 30 percig. A felét botmixer segítségével turmixoljuk, majd tegyük vissza az edénye, a körte másik feléhez. Közben egy száraz serpenyőben pirítsuk meg a mákot, majd öntsük ezt is a körtéhez. Főzzük az egészet még körülbelül 30 percen keresztül – akkor lesz jó, ha már besűrűsödik. Jöhetnek a tiszta befőttes üvegek, még forrón töltsük meg őket az elkészült lekvárral, zárjuk le az üvegeket légmentesen, majd fejjel lefelé tegyük be szárazdunsztba. Készen is vagyunk, jó étvágyat mindenkinek!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.