Hihetetlenek az emberek – megették az utolsó vadon élő tigrist….
Szerző: szelesiferenc
2016. február 1.
Elképesztő, ami történt, egyszerűen nem tudom megérteni az embereket. Hogy jön ahhoz bárki is, hogy elfogyasszon egy ennyire csodálatos állatot? Ráadásul azzal a tudattal, hogy ez a tigris az utolsó vadon élő tigris Kínában….
A gyilkost és a segítőit elfogták, az elkövető 12 évet kapott, míg a segédek 3 és 4 évet töltenek rács mögött, ugyanakkor szerintem ez kevés ahhoz képest, hogy egy fajt pusztítottak ki Kínában. Az utolsó vadon élő tigris egy falusi kagylógyűjtő vacsorájaként végezte, lehetett volna szebb és felemelőbb halála is, mint emberáltali…Kang Wannian követte el a szörnyű tettet, aki egy Mengla nevű kis falucskában él Yunnan tartományban.
Kang a laoszi határhoz indult kagylót gyűjteni, a természetvédelmi területen viszont szembetalálkozott az utolsó vadon élő tigrissel, akit 2007-ben tudtak lencsevégre kapni. Kang elmondása szerint önvédelemből volt kénytelen megölni a csodálatos állatot, a hatóságok és az állatvédők azonban azonnal nekiestek és nem hittek neki.
Amit nem értünk igazából, hogy Kang miért indult el fegyverrel kagylót gyűjteni, ezt a bíróság sem értette, Kang ráadásul illegálisan tartotta a lőfegyvert. A bírósági határozat szerint Kang különösen védett állat elpusztításáért 10 év börtönbüntetést kapott, ezt megfejelte még két évvel az illegális lőfegyver tartása miatt, emellett kénytelen 56 000 font pénzbüntetést is megfizetni. Sokkal jobban nem jártak a társai sem, akik négyen voltak. Ők segítettek feldarabolni az állatot, majd lakmároztak az állat húsából is. A bíróság bűnsegédként illetve bűnpártolóként 3 illetve 4 év szabadságvesztésre ítélte őket.
A következő oldalon bemutatjuk nektek ezt a csodálatos állatot!
Az indokínai tigris (Panthera tigris corbetti) a ragadozók (Carnivora) rendjébe és a macskafélék (Felidae) családjába tartozó tigris (Panthera tigris) egy alfaja. Legnagyobb számban Thaiföldön és Laoszban él, de megtalálható Kambodzsában, Malajziában és Mianmar délkeleti, valamint Vietnam északnyugati részén.
A hímek hossza orruktól a farkuk végéig 255 – 285 cm, a nőstények hossza 230 - 255 cm. A hímek súlya 150 - 195 kg, míg a nőstényeké csak 100 - 130 kg. Ez az alfaj kisebb, sötétebb színű, és a csíkjai is keskenyebbek, mint a bengáli tigrisnek. Az állat elpusztítása azért is szörnyű, mivel az indokínai tigris hihetetlenül veszélyeztetett faj, az egész világon kevesebb mint 1000 példány él belőlük.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.