Nagyon meglepődött az a horgász, aki vasárnap a veresegyházi tónál pecázott, ugyanis egy nagy méretű és igencsak veszélyes teknősre bukkant. Korábban Magyarországon még nem találkoztak keselyűteknőssel, ez a teknősféle ugyanis Amerikában honos. Egyenlőre csak találgatnak, hogyan kerülhetett a veresegyházi tóba, de valószínűleg valaki ráunt és szabadon engedte. A kép alatt folytatódik a nem mindennapi történet.
Eddig még nem találkoztak Magyarországon ilyen fajta teknőssel. Jellemző a keselyűteknősre, hogy nagy méret, igencsak agresszív fajta, és az ára is az egekben van. Ez a teknősfajta nem csak a halakra, hanem az emberre is veszélyes lehet.
A veresegyházi tónál épp egy gyanútlan horgász próbálta kifogni a horgára akadt halat, amikor arra lett figyelmes, hogy valami rárabol a zsákmányra. Először azt hitte, hogy egy aligátorteknős,, mint később kiderült, tévedett. Egy aligátorteknősnél sokkal nagyobb méretű, és veszélyesebb keselyűteknősre bukkant. Szabadon eddig még soha nem találkoztak ezzel a teknősfélével. Úgy gondolják, hogy valaki szabadon engedte, amit már csak azért sem értenek, hiszen a keselyűteknős ára az eget veri. A szakemberek eddig úgy tudták, hogy még terráriumban sem tart senki Magyarországon ilyen teknőst. Úgy néz ki tévedtek.
Az ismeretlenek által valószínűleg kidobott, vasárnap kifogott példányt a kurátor csippel látták el és a veresegyházi medveotthon elkülönített helyére viszik.
A következő oldalon bemutatjuk nektek a keselyűteknőst, így megtudhatjátok ti is, hogy miért ilyen veszélyes. Ha netán találkoznátok egy példánnyal, akkor feltudjátok ismerni.
Forrás: Szilágyi István/MTI
A keselyűteknős a hüllők osztályába a teknősök rendjébe, a nyakrejtő teknősök alrendjébe, az Eucryptodira alrendágba, a Polycryptodira kládba, és az aligátorteknős-félék családjába tartozó Macrochelys nem egyetlen faja.
Tudományos nevét Coenraad Jacob Temminck holland zoológusról kapta. Magyar nevét a német "geierschildkröte" elnevezés után kapta, mely szó szerint keselyűteknőst jelent. Angol neve "alligator snapping turtle".
Az Amerikai Egyesült Államok délkeleti részén, a Mississippi völgyében, attól nyugatra és keletre, valamint északra Indiana és Iowa államokig fordul elő. Zavaros vizű folyók és tavak, mocsaras területek lakója.
Megjelenése
A legnagyobb édesvízi teknősfajok egyike. A hímek hátpáncélja akár több mint 60 centiméteresre is megnőhet, testtömege meghaladhatja a 80 kilogrammot. A hímek sokkal nagyobbra nőnek a nőstényeknél. Fűrészes szélű hátlemezén három hosszanti él húzódik, melyek miatt a hátpáncél felszíne hepehupás, csúcsos. A ma élő teknősök közt egyedülálló módon a nagy bordapajzsok és a szegélypajzsok közé beékelődik egy kisebb pajzs sor, ezek a szegélyfeletti pajzsok (supramarginalia), melyek száma általában három. Színe barna, zöldesbarna, de lehet szürke, vagy fekete is.
Haslemeze csökevényes, világos színű (rendszerint sárgás), és egy keskeny hídrésszel kötődik két oldalt a hátpáncélhoz.
Nagy feje zömök, az erős állkapcsok szarukávái, főleg a fiatalabb példányok esetében csőrszerűen kampósak. A legerősebb harapással rendelkező teknős, és egyben a legerőteljesebb harapással bíró állatok egyike. Nyaka lényegesen rövidebb mint az aligátorteknősé, fejét szinte képtelen páncéljába visszahúzni, ezt a hiányosságát azonban remekül kompenzálja erőteljes állkapcsával, melyet jobb elkerülni.
Életmódja
Passzív vadász: nyitott szájjal, mozdulatlanul várakozik. Nyelvén egy kis, pirosas-rózsaszínes féregszerű nyúlvány található, amelyet mozgatni is képes (míg a teste mozdulatlan marad), ezzel csalogatja áldozatát. Mikor a gyanútlan préda beúszik az állkapcsok közé, azok hihetetlen gyorsasággal bezárulnak. Hegyes szarukávái biztosan tartják az elkapott áldozatot.
Főként halakkal táplálkozik, de békák, madarak, kisebb hüllők, más teknősök, rovarok,férgek és egyéb gerinctelenek is szerepelnek a táplálékai között. Jószerivel mindent megeszik ami beúszik az állkapcsai közé, vagy képtelen előle elmenekülni. Esetenként a dögöket is elfogyasztja.
Tartása
Fogságban való tartása nem nehéz feladat, sokban hasonlít az aligátorteknős tartásához. Bár viszonylag passzív állatok, a kifejlett egyedek helyigénye mégis tetemes. 25C° körüli vízhőmérséklet ideális a számukra. Mivel sokkal jobban alkalmazkodtak a fenéklakó életmódhoz, mint az aligátorteknősök, ezért szinte soha sem hagyják el a vizet, gyakorlatilag csak az ivarérett nőstények másznak ki a szárazföldre tojásrakás céljából, ezért terráriumukban nem is kell szárazulatot, napozóhelyet biztosítani. Az erős vízszűrés viszont elengedhetetlen, mivel folyamatosan kisebb-nagyobb cafatokban vedlik le elhalt hámsejtjeiket. Ha meg tudjuk oldani, az etetést inkább egy külön erre a célra fenntartott kisebb tartályban végezzük, így a túl gyakori vízcserét is elkerülhetjük. Táplálásuk megegyezik az aligátorteknősével. A világítás szintén elhanyagolható, ha azonban mégis ragaszkodunk hozzá, biztosítsunk egy sötét búvóhelyet az állat számára, ahová kedve szerint visszavonulhat. Viszont ez esetben számolnunk kell azzal a ténnyel, hogy a fejtetőn és a hátpáncélon, valamint a farkon algák telepednek meg, ami sokat levon az állat díszértékéből, a víz zöldüléséről nem is beszélve. A keselyűteknőssel való bánásmódot lényegesen megkönnyíti az aligátorteknősénél sokkal rövidebb nyaka, azonban a szája körül így sem érdemes babrálni, hiszen harapása jóval erőteljesebb, mint a rokon fajé, egy nagyobb példány gond nélkül le tudja harapni egy felnőtt ember ujját. Késő tavasztól szeptember végéig akár szabadban is tartható.Semmi esetre se tegyük össze más fajokkal, mert esetenként saját fajtársukban is komoly kárt tehetnek. Két, azonos méretű keselyűteknős kellő megfigyelés után, megfelelő hely biztosításával együtt tartható, de nem ajánlott. E faj Magyarországon törvényileg veszélyes fajnak minősül ezért tartása engedélyhez kötött.
