Már tényleg hamarosan elérkezik a karácsony, és ha éppen van otthon egy kisebb ládikónyi almád, akkor nemcsak magadnak tudsz nagyon finom desszertet készíteni, hanem akár másoknak is ajándékot. Mutatunk kettő nagyon finom, és különleges karácsonyi almalekvár receptet, mákosat, valamint narancsosat, amit akár majd ajándékba is adhatsz karácsonykor!
Hozzávalók a narancsos karácsonyi almalekvárhoz
1.5 kg alma
2 db citrom
4 db narancs
2 teáskanál fahéj
0.5 teáskanál gyömbér
1 teáskanál szerecsendió
1 teáskanál szegfűszeg
3 evőkanál méz
200 g cukor
0.5 db vanília
A narancsos karácsonyi almalekvár elkészítése
A narancsos almalekvár elkészítéséhez először is az almát megpucoljuk, majd tetszőleges,en, egyforma kockára vágjuk, miközben folyamatosan locsolgatjuk a citrom levével, hogy ne barnuljon meg ( ezt a technikát biztosan többen is ismeritek, ez az apró trükk bármilyen sütemény készítésnél, dekorálásánál, vagy tálalásnál is jól tud jönni, ne aggódj nem lesz savanyú). Amikor ezzel készen vagyunk, akkor a narancsok héját az almára reszeljük, a levüket pedig egyszerűen ráfacsarjuk. Ezután hozzáadjuk a karácsonyi kis fűszereinket is, azaz a fahéjat, szegfűszeget, szerecsendiót, vaníliát, gyömbért, rácsurgatjuk a mézet is, valamint a cukrot is hozzákanalazzuk. Ezután felrakjuk főni, lassú tűzön. Körülbelül másfél órán át kell főnie, de vigyázz, mert könnyen odaég, ha néha nem kavarod meg, azért ne hagyd teljesen magára! Még forrón töltsd üvegbe, és miután kupakkal lezártad felfordítva hagyd kihűlni!
Hozzávalók a mákos karácsonyi almalekvárhoz
2.5 kg alma
15 dkg mák (egész)
50 dkg cukor
1 teáskanál fahéj
2 csomag dzsemfix
3 citromból nyert citromlé
A mások karácsonyi almalekvár elkészítése
A mákos almalekvár elkészítését is az almák feldolgozásával kezdjük, ebben az esetben is ugyanúgy járunk el, azaz a 2,5 kg almát megpucoljuk, csak most nem felvágjuk a mosás, pucolás után, hanem ahogyan a recept írja, lereszeljük. Itt is alkalmazzuk a trükköt: a citromok levével folyamatosan locsolgatjuk a lereszelt citrom levével, hogy ne barnuljanak meg az almaszeletek. A recept fél kilogramm cukor hozzáadását javasolja, de ez ízlés szerint lehet több vagy kevesebb is, illetve még mehet bele ezen a ponton a fahéj, valamint a mák. Fontos, hogy nem darált mákot kell hozzáadni, hanem nyers, darálatlan mákot, hiszen így roppanósak lesznek a mák darabok, ami az igazi esszenciáját adja majd a lekvárnak. Ezt az egészet felforraljuk, belekeverjük dzsemfixet (ezután pedig a tasakon lévő használati utasítás szerint járunk el), és mehet az üvegekbe. Az üvegeket fejre fordítjuk amíg ki nem hűlnek.
A karácsonyi almás lekvárok nemcsak a süteményekben lesznek tökéletes alapanyagok, hanem ajándékba is tökéletes választás, akár munkatársaknak, barátoknak, vagy családtagoknak. Próbáljátok ki, mert nagyon finomak, és passzolnak az ünnepi kavalkádhoz.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.