Az árujelzők gazdasági jelentősége, magyar és közösségi védjegyjog, versenyjog, védjegybitorlás, uniós szabályozás

Az árujelzők gazdasági jelentősége

A gazdasági versenyben nagy jelentősége van annak, hogy a verseny alanyai egymást, illetőleg termékeiket és szolgáltatásaikat a fogyasztók egymástól megkülönböztessék. Ehhez a megkülönböztetéshez fűződő gazdasági érdekek oltalmát szolgálják az egyes árujelzőkre vonatkozó jogintézmények. Az árujelzők a vállalati specifikus tőke megnyilvánulásai, meghatározott árura vagy szolgáltatásra vonatkozó információk sűrített, szimbolikus megjelenítői. Megkülönbözető funkciója biztosítja, hogy meghatározott árukat, árucsoportokat egy meghatározott előállítóhoz, illetve előállítói körhöz kapcsoljanak. Információs funkciója tájékoztatja a fogyasztót az áru vagy szolgáltatás eredetéről, származásáról. Minőséget garantáló funkciója, az árujelző utaló jellege a fogyasztókban kedvező benyomást válthat ki, így a megjelölt dolog után a vásárlói kereslet növelhető az árujelzőt használó marketingtevékenysége során, illetve mint versenyeszközt is alkalmazni lehet.[1][1]

Az árujelzők két csoportja különíthető el: a védjegy áruk vagy szolgáltatások megkülönböztetésére szolgáló olyan jelzés, amelynek használata kizárólagos jelleggel a védjegyoltalom jogosultját illeti meg. A földrajzi árujelző használata szintén áruk megkülönbözetésére szolgál, amíg azonban a védjegy mint árujelző individualizál, a földrajzi jelzések az árunak egy földrajzi egységről való származására utalnak anélkül, hogy meghatároznák a kizárólagos használatra jogosultak körét.  A piacgazdaság megteremtődése, a fogyasztóorientált árutermelés követelményei az árujelzők felértékelődéséhez, jelentőségük fokozatos felismeréséhez vezetett hazánkban is. Az élelmiszertermelő vállalat jövedelmezősége, a kapcsolódó árujegyzék köre, a jelzés piaci bevezetettsége, globalizált világunkban annak nemzetközi ismertsége és az általa elérhető többletjövedelem nagysága képezik azokat a tényezőket, melyek közvetlen forgalomnövelő, illetve közvett termelésnövelő hatásukkal alkalmassá tesznek egy adott árujelzővel ellátott terméket annak gyártásából, illetve forgalmazásából származó gazdasági nyereség növelésére.[2][2]

A magyar és közösségi védjegyjog

A közösségi védjegy az Európai Unió magánjogi rendszerében a közösségi védjegyről szóló 40/94/EGK rendelet alapján egy tagállamok feletti szinten működtetett védjegykonstrukció, mely elsősorban a Közösség piacain belül, államokon átnyúló tevékenységet folytató vállalkozások számára nyújt védjegyoltalmat egy eljárással, egyidejűleg a Közösség valamennyi tagállamában. Magyarország uniós csatlakozásával az oltalmat kizárólag hazánk területén biztosító, az 1997. évi XI. törvény által szabályozott nemzeti védjegyek mellett az addigi összes közösségi védjegy is oltalom alá került a Magyar Köztársaság területén.

A spanyolországi Alicantéban működő Belső Piaci Harmonizáció Hivatala (angol rövidítés alapján: OHIM[3][3] – Alicante Office) által kiadott közösségi védjegy három alapvető tartalmi sajátossággal rendelkezik:

1.      egységesség elve: egyetlen illetékes hatósághoz benyújtott egyetlen kérelem alapján meg lehet szerezni a Közösség egész területére érvényes oltalmat;

2.      önállóság elve: a közösségi védjegyet kizárólag a 40/94/EK rendelet szabályozza;

3.      hozzáférhetőség elve: a rendelet igen széles körben ad lehetőséget védjegyoltalmi bejegyzés kezdeményezésére. Eszerint a személyi hatály kiterjed azokra az állampolgárokra, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező gazdasági társaságokra, akik/amelyek honosak  

-         az Európai Közösség területén; vagy

-         azon országokban, melyek tagjai a Párizsi Uniós Egyezménynek (kb. 180 ország, köztük Magyarország is); vagy

-         azon országokban, melyek tagjai a WTO-nak; vagy

-         azon országokban, amelyek szokásjogi alapon megengedik a közösségi védjegy oltalmát.

Jelenleg mintegy 100 magyar tulajdonú közösségi védjegy van bejegyezve.[4][4]

A védjegy fogalmi elemei, az oltalomszerzés

Védjegyoltalomban részesülhet minden grafikailag ábrázolható megjelölés, amely alkalmas arra, hogy valamely árut vagy szolgáltatást megkülönböztessen mások áruitól vagy szolgáltatásaitól. A magyar szabályozás taxatív felsorolást tartalmaz azokról a módozatokról, melyek kielégítik a grafikai ábrázolhatóság kritériumát:

a) szó, szóösszetétel, beleértve a személyneveket és a jelmondatokat,

b) betű, szám,

c) ábra, kép,

d) sík vagy térbeli alakzat, beleértve az áru vagy a csomagolás formáját,

e) szín, színösszetétel, fényjel, hologram,

f) hang, valamint

g) az előzőekben felsorolt egyes megjelölések kombinációi (kombinált védjegy).

Ezzel szemben a közösségi védjegyről szóló rendelet 4. cikke példálózó felsorolást tartalmaz, így közösségi védjegyként bejegyeztethető a felsoroltakon felül akár illat is (kémiai összetétele ábrázolásával).

A nemzeti védjegy jogi oltalma azt illeti meg, aki a megjelölést védjegyoltalmi eljárás útján a Magyar Szabadalmi Hivatalnál (MSZH) lajstromoztatja. Közösségi védjegy esetén a bejelentés az Alicante Office-nál közvetlenül, vagy bármely uniós tagország iparjogvédelmi hivatalánál megtehető. Ez utóbbi esetben a tagország nemzeti hivatala soron kívül, de legkésőbb egy hónapon belül továbbítja a bejelentést az OHIM felé.

Mind a nemzeti, mind a közösségi védjegy esetében a bejelentés alaki vizsgálatát kétszintű tartalmi vizsgálat követi. Az ún. feltétlen kizáró okok fennállta esetén abszolút módon ki van zárva a védjegyoltalomból a megjelölés. (Pl. grafikailag nem ábrázolható, nem alkalmas megkülönböztetésre.) A kizáró okok másik része viszonylagos, azaz bejegyzési akadály akkor keletkezik, ha a védjegyjogot korábban megszerző erre írásban (közokiratban) hozzájáruló nyilatkozatot nem tett. (Pl. egy korábbi védjeggyel azonos, vagy a fogyasztók által összetéveszthető későbbi elsőbbségű megjelölés esetén.) A feltétlen kizáró okok vizsgálata mindkét esetben ex officio kezdődik. Nemzeti védjegyek esetén a hivatalból elrendelt teljes körű vizsgálaton túl a Szabadalmi Közlöny és Védjegyértesítőben való adatközlést követően feltétlen kizáró okra bárki, viszonylagos kizáró okra a korábbi elsőbbséggel rendelkező jogosult is eredményesen hivatkozhat. Közösségi védjegyek esetén a viszonylagos kizáró okok vizsgálatára az OHIM nem vállalkozhat. Ebben a körben ugyanis lajstromozást gátló akadályt jelent nemcsak a korábbi elsőbbségű közösségi, de az összes tagállami védjegy és személyhez fűződő jogosultság is. Ezek ellenőrzése a nyilvánosság előtt zajlik, a közzétételtől számított 3 hónapig.

A bírósági joggyakorlatban az úgy­nevezett leíró jellegű védjegyek lajstromozását – feltétlen kizáró okra, a megkülönböztető képesség hiányára hivatkozva – több­nyire mind közösségi, mind pedig tagállami szinten elutasították, kivéve ha a védjegybejelen­tő bizonyítékokkal alátámasztotta, hogy az általa lajstromozni kért megjelölés másodlagos jelentéssel bír, amelyet széleskörű használata révén szerzett meg.[5][5]

A Baby Dry-ítélettel[6][6] azonban az Európai Bíróság (EB) megkönnyítette a leíró jellegű megjelölések közös­ségi védjegyként való lajstromozását. A védjegyhivatali és elsőfokú bírósági elutasítás okai között szerepelt, hogy a megjelölés kizá­rólag olyan szavakból áll – ˝baby˝ (gyerek) és ˝dry˝ (száraz) –, amelyek az áru (pelenka) célját, illetve rendelteté­sét jelölik meg, és ily módon semmilyen megkülön­böztető képességgel nem rendelkezik. Az elsőfokú bíróság azt is kimondta, hogy a megjelölés megkülönböztető képességének hiánya abból ered, hogy a pelenka elsődleges funk­ciója a nedvszívó képesség és a kisgyerek szárazon tartása, a megjelölés leíró jellegű és nem alkal­mas arra, hogy védjegyként lajstromozzák. A gyártó cég ezután az EB felé nyújtott be fellebbezést, amely annak ítéletében helyt adott. Az EB álláspontja szerint a ˝Baby Dry˝ megjelölés kétségtelenül utal az áru által betöltendő tényleges funkcióra, mégsem tekinthető olyan megjelölésnek, amely az árura utal, illetve a megjelölés a beszélt nyelvben nem viseli magán a termék lényeges jellegzetességeit. A két szó egymás mellé helyezése ugyanis mondattanilag szokatlan, az angol nyelvben eddig nem ismert lexikális szókapcsolat, mely megkülönböztető képességgel rendelkezik. Ez az érvelés új utakra vezette a tagállamok nemzeti védjegyhivatalait is, legyen szó akármilyen nyelvű kifejezésről.    

Abban az esetben, ha a közösségi védjegy előzetes közzététele során kiderül, hogy létezik olyan tagállam, melyben az adott (vagy azzal összetéveszthető) védjegy már korábban más igénylő által lajstromoztatásra került, közösségi védjegyként nem jegyezhető be. Ez alól részben kivételt jelent az ún. konverziós szabály, mely értelmében a közösségi védjegy iránti kérelem nemzeti védjegy(ek) megszerzése iránti kérelemmé alakítható úgy, hogy – az igény terjedelmétől függően – akár kizárólag csak abban a tagállamban nem lép hatályba a védjegyoltalom, melyben már van korábbi elsőbbségű, azonos grafikájú levédetett nemzeti védjegy. A védjegyjog tehát az EU tagállamaiban ún. „két vágányos” szabályozású, egymás mellett él a tagállami belső és a közösségi védjegy, melyek között az elsőbbség elve dönt. Egy tagállami korábbi bejelentési elsőbbség akadálya a közösségi védjegy bejegyzésének, illetve egy korábbi bejegyzésű közösségi védjegy akadálya egy későbbi tagállami védjegy bejegyzésének.

Magyarország belépésével a nemzeti védjegyek mellett az eddigi összes közösségi védjegy is oltalom alá került hazánk területén. Ha ilyen esetben elsőbbségi összeütközés keletkezik, azaz létezik egy Magyarországon levédetett nemzeti védjegy, mely azonos egy más vállalkozás által lajstromoztatott közösségi védjeggyel, az azonos hatályú életben maradás elve érvényesül. Kivételt képez ez alól, ha a csatlakozást megelőzően lajstromozott nemzeti védjegy jogosultja kéri Magyarországon a saját védjegyével egyező, vagy ahhoz összetéveszthetőségig hasonló közösségi védjegy kizárását. Ezt azonban csak hazánkban tudja érvényesíteni, az EU többi tagállamában a közösségi védjegy jogosultjáé az elsőbbség. Emellett lehetőség van – egyszerűsített eljárásban – az ún. szenioritás igénylésére. Az uniós rendeletben szabályozott feltételek megléte esetén ugyanis a közösségi védjegybejelentés megtételekor igényelni lehet, hogy a közösségi védjegy az azonos megjelölésre vonatkozó, azonos árujegyzékkel rendelkező korábbi nemzeti védjegy helyébe lépjen.  

A nemzeti és közösségi védjegyoltalom – a bejelentés napjára visszaható hatállyal – a lajstromozáskor keletkezik, a bejelentés napjától számított tíz évig tart és további tíz-tíz éves időtartamra megújítható. A bejelentési díj nemzeti védjegy esetén egy, közösségi védjegy esetén három áruosztályig az alapdíjból áll. Efelett a védjegyhasználat terjedelmétől függően az árujegyzékben feltüntetett további áruosztályok száma alapján növekvő osztályonkénti díjfizetési kötelezettség keletkezik. A megújítási eljárás díjazása a mindenkori lajstromozási eljáráséval azonos.

A védjegy, mint vagyontárgy

A magyar védjegytörvény és az uniós rendelet a védjegyet személyi vagyonnak tekinti, így nem kizárt a védjegynek önálló, vállalkozástól független szerződéses átruházása, illetve használatának kizárólagos vagy nem kizárólagos átengedése (védjegylicencia-szerződés) sem. A védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok – akár az árujegyzék valamely részére vonatkozóan is – átszállhatnak és szerződéssel átruházhatóak. A védjegyoltalom átruházására vagy átengedésére vonatkozó szerződés azonban semmis, ha az átruházás a fogyasztók megtévesztését eredményezi. A védjegyhez kapcsolódó és a védjegyoltalomból eredő jogok megterhelhetők. Jelzálog alapításához a zálogszerződés írásba foglalása és a felek bármelyikének kérelmére a jelzálogjognak a védjegylajstromba való bejegyzése szükséges.

A közösségi védjegy mint tulajdonjog tárgya teljes egészében, és a Közösség egész területén azon tagállamban lajstromozott nemzeti védjegynek minősül, amelyben a közösségi védjegylajstrom szerint

1.      az adott időpontban a jogosult (közös jogosultak esetén a jogosultak feltüntetése sorrendjében) székhellyel vagy lakhellyel rendelkezik;

2.      ennek hiányában ott, ahol az adott időpontban a jogosult telephelye található;

3.       egy tagállamban sem honos jogosult esetén az OHIM székhelye szerinti tagállam (Spanyolország).

A védjegyoltalom alapján a védjegyjogosultnak a védjegyre nézve kizárólagos használati joga keletkezik, mely alapján bárkivel szemben felléphet, aki engedélye nélkül gazdasági tevékenysége körében azt használja, illetve használni kívánja. Ez utóbbi esetben a későbbi védjegybejelentési eljárások során feltételes kizáró okra hivatkozhat. A kizárólagos használati jog csak a levédetett teljes grafikai megjelölésre vonatkozhat, és csak a benyújtott árujegyzékben szereplő termékeken alkalmazható. Közösségi védjegy esetén az Európai Unió bármely tagállamában történő használat tényleges védjegyhasználatnak minősül, a használat igazolására (pl. használat hiánya miatti megszűnés megállapítása iránti eljárásban) elegendő egy tagállamban történő használat bizonyítása.

A bírósági gyakorlat szerint a védjegyként lajstromozni kért szó és az ellentartott (korábbi elsőbbségű) védjegy összetéveszthetőségét komplex módon kell vizsgálni: össze kell vetni azok domináns elemét, az írásmód és a kiejtés hasonlóságát is.[7][7] A védjegyek összetéveszthetőségének vizsgálatánál a védjegyek összhatása alapján kell megállapítani azt, hogy a szóelemeket és ábrákat is tartalmazó védjegy esetében mi az a domináns elem, amely elsődlegesen biztosítja más védjegytől való megkülönböztetését.[8][8] Nemzeti védjegy esetén annak nincs ügydöntő jelentősége, hogy a lajstromozni kért megjelölés külföldön védjegyoltalom alatt áll.

Az MSZH elutasította egy kérelmezőnek a ˝CAFFREY’S˝ szó védjegykénti lajstromozására irányuló kérelmét a sörök, ásványvizek és szeszmentes italok csoportjában, mert megállapította, hogy a megjelölés az összetéveszthetőségig hasonlít a korábbi elsőbbségű, nemzetközi lajstromszámú, Magyarországon is oltalom alatt álló, ugyanazon áruosztályra is vonatkozó ˝Cafre˝ védjegyhez. A fellebbezés során megállapításra került, hogy az ellentartott védjegy kombinált védjegy, melynek a ˝Cafre˝ szóelem a domináns része, elsősorban ez biztosítja a megkülönböztetést. A két ellentartott szó összevetése alapján pedig a bíróság megállapította, hogy azok a hangsúlyos szókezdet kiejtési azonossága miatt átlagos hazai vásárló számára nem különböztethetőek meg egymástól. A szavak írásmódbeli különbözősége az elhatárolást jelentékeny mértékben ugyancsak nem befolyásolja, az nem alkalmas az összetéveszthetőség kiküszöbölésére. Az arra való hivatkozás, hogy a megjelölés Európa számos országában, így Spanyolországban is oltalom alatt áll, a megjelölés magyarországi lajstromozására nem ügydöntő jelentőségű, mert önmagában ez a tény az alkalmazandó jogszabályok szerinti összetéveszthetőséget nem zárja ki.

A "Máltai Keserű" szóelemet tartalmazó színes, ábrás, térbeli védjegyet az MSZH az ellenérdekű fél kérelmére törölte, mert álláspontja szerint az egyrészt megtévesztésre alkalmas a megjelölt termék származása tekintetében a ˝Máltai˝ szó használata miatt, illetve a védjegy az összetéveszthetőségig hasonlít az ellenérdekű fél javára bejegyzett "UNICUM" színes, ábrás, térbeli védjegyéhez.[9][9] Az elsőfokú bíróság az összetéveszthetőség vonatkozásában helytállónak tartotta az MSZH határozatát, míg a Legfelsőbb Bíróság (LB) a Máltai Keserű gyártójának fellebbezését alaposnak találta. Annak eldöntéséhez ugyanis, hogy a megjelölések az összetéveszthetőségig hasonlóak-e, mindenekelőtt annak van jelentősége a kombinált, szóelemeket is tartalmazó védjegyek esetében, hogy a megkülönböztethetőséget melyik védjegyelem biztosítja elsődlegesen. Az LB álláspontja szerint általában a kombinált védjegyen belül az elsődleges megkülönböztető jelentősége a szóelemeknek van, különösen akkor, ha a szóelem egyben a termék neveként is funkcionál. A kérelmező védjegyén tehát az elsődleges, domináns elem a "Máltai Keserű" szóelem, míg az ellentartott védjegy szóeleme az "UNICUM". Mindkét likőripari terméknek ezek a szóelemek egyben a nevét is adják, ezért az átlagos vásárló esetében annak van ügydöntő jelentősége, hogy a nevük alapján összetéveszthetők-e a megjelölések és ezen keresztül a termékek. A két szóelem egymástól teljesen eltérő, azok összetéveszthetőségére semmiféle lehetőség nem állapítható meg. Kombinált védjegyek esetében ugyanakkor elképzelhető, hogy az egyéb elemek oly mértékben jellegzetesek vagy hasonlóak egymáshoz, hogy azok összetéveszthetővé teszik a megjelöléseket. A jelen ügyben azonban az üvegek térbeli formájában és színében meglévő távoli hasonlóság, illetve az ábrás elemben mindkét megjelölésnél alkalmazott keresztnek különböző, markáns és mindenki által ismert változatai nem összetéveszthetőek. A palackok formája jellegében hasonlít csak egymásra annyiban, hogy mindkettő gömbölyded, színe pedig, mivel e sötét árnyalat általánosan alkalmazott, nem lényeges.

A védjegyjog és a versenyjog kapcsolata

A hazai bírósági gyakorlat szerint[10][10] a védjegyoltalom kiterjedhet az áruknak más, azonos vagy hasonló jellegű árukkal szemben sajátos, eltérő jelleget adó térbeli alakzatú csomagolóanyagára is. Abban az esetben, ha ez utóbbi levédetését a gyártó cég elmulasztotta, lehetősége van a versenytörvény[11][11] szerinti marasztalást kérni annak alapján, hogy tilos az árut a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel vagy elnevezéssel előállítani vagy forgalomba hozni, amelyről a versenytársat, illetőleg annak áruját szokták felismerni.

Erre példaként szolgál a Pick szalámi csomagolásának utánzása ügyében hozott LB ítélet.[12][12] Eszerint nincs az összetéveszthetőség szempontjából jelentősége annak, hogy a konkurens húsüzem termékén a ˝KORONA˝ levédetett emblémája különbözik a ˝PICK˝ emblémától, ha a szalámitermék nemespenész borítása, illetve a csomagoláson alkalmazott egyéb jelzések jelentős hányada (celofánburkolat, szalagmotívum) méretében, elhelyezkedésében és formájában a PICK Rt. termékéhez hasonlóvá, ezáltal a vásárlók előtt összetéveszthetővé válik. Az eltérő emblémák észlelete alapján ugyanis a vásárlók arra a következtetésre is juthatnak, hogy a jellegzetes ˝PICK˝ szalámit előállító gyártónak egy másik terméke volna a ˝KORONA˝ szalámi.[13][13]

A védjegybitorlás polgári, vám- és büntetőjogi következményei

A jogosulatlan védjegyhasználatot védjegybitorlásnak nevezzük. A nemzeti védjegyjogosult (törvényben meghatározott esetben a használó is) a bitorlóval szemben a következő objektív polgári jogi igényeket támaszthatja:

1.      követelheti a védjegybitorlás megtörténtének bírósági megállapítását;

2.      a védjegybitorlás abbahagyását és a bitorló eltiltását a további jogsértéstől;

3.      követelheti, hogy a bitorló szolgáltasson adatokat a bitorlással érintett áruk, illetve szolgáltatások előállításában, forgalmazásában, illetve teljesítésében résztvevőkről, valamint az ilyen áruk terjesztésére kialakított üzleti kapcsolatokról;

4.      követelheti, hogy a bitorló nyilatkozattal vagy más megfelelő módon adjon elégtételt, és hogy a bitorló költségén az elégtételnek megfelelő nyilvánosságot biztosítsanak;

5.      követelheti a védjegybitorlással elért gazdagodás visszatérítését;

6.      a védjegybitorlásra használt eszközök és anyagok, valamint a védjegybitorlással érintett termékek, illetve csomagolóanyagok lefoglalását, megsemmisítését, de a bíróság döntésével elrendelheti a védjegy termékről történő eltávolítását követően a bírósági végrehajtás szabályai szerinti értékesítését is.

Emellett szubjektív jogkövetkezményként követelhet a polgári jogi felelősség szabályai szerint kártérítést.

A közösségi védjegyekről szóló rendelet szerint minden tagállamnak ki kell jelölnie azokat a bíróságokat, amelyek – a tagállamok által meghatározott illetékességi területen – közösségi védjegybitorlási ügyekben hatáskörrel rendelkeznek. Ezek a bíróságok a tagállam felhatalmazásával természetesen jogosultak eljárni a nemzeti védjegyek bitorlásával kapcsolatban indított ügyekben is. Magyarországon elsőfokon a Fővárosi Bírósághoz, másodfokon a Fővárosi Ítélőtáblához lehet fordulni, amelyeknek döntése az Európai Unió egész területén végrehajtható. Az eljáró bíróságok illetékességét sortartó módon először az alperes, majd a felperes székhelye vagy lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye alapján állapítják meg. Ha a felperes sem honos a Közösség egyik tagállamában sem, úgy az OHIM székhelye szerint illetékes bíróság jogosult eljárni. A bíróság a következő szankciókat alkalmazhatja a bitorlás megállapítása esetén:

a)      határozatot bocsáthat ki, amelyben a bitorlót eltiltja annak a tevékenységnek végzésétől, amellyel a közösségi védjegybitorlást elkövette; valamint

b)      a nemzeti jogszabályoknak megfelelően az azokban lefektetett intézkedések bármelyikét elrendelheti.

Ha a védjegyjogosult öt éven át megszakítás nélkül eltűrte egy későbbi bejelentésű azonos vagy azzal összetévesztésig hasonló nemzeti vagy közösségi védjegynek a használatát, noha tudomása volt e használatról, a továbbiakban nem léphet fel e későbbi bejelentésű védjegynek az országban, illetve az Unió területén történő használatával szemben (bitorlásba való belenyugvás).

A védjegybitorlásnak vámjogi következményei is lehetnek, ugyanis a védjegyjogosult követelheti a vámhatóság intézkedését a bitorlással érintett vámáruk belföldi forgalomba kerülésének megakadályozására. A közösségi egységes piacra vonatkozóan a Tanács 3295/94/EK rendelete tiltja a hamis, utánzott termékek, illetve a jogosulatlanul előállított másolatok EK vámterületére történő behozatalát, valamint exportját. A közösségi rendelet a tagállamoknak sok esetben választási lehetőséget biztosít, és a konkrét szabályozást a tagországok nemzeti jogszabályára[14][14] bízza.

A védjegybitorlás büntetőjogi következményeinek vizsgálatakor fontos hangsúlyozni, hogy ilyen esetben a per nem a Büntető Törvénykönyv (Btk.) „bitorlás” tényállása[15][15] alapján indul, ugyanis ez a joghely egy adott szellemi alkotás kitalálóját, létrehozóját védi, nem pedig egy gazdasági tevékenység eredményét. Ezzel szemben az „áru hamis megjelölése” tényállás[16][16] a gazdasági versenyben érdekelt vállalkozótárs – és közvetetten a fogyasztók – érdekeit védelmezi. A Btk. szerint „aki árut a versenytárs hozzájárulása nélkül olyan jellegzetes külsővel, csomagolással, megjelöléssel, vagy elnevezéssel állít elő, amelytől a versenytárs, illetőleg annak jellegzetes tulajdonsággal rendelkező áruja ismerhető fel, vagy ilyen árut forgalombahozatal céljából megszerez, tart, illetőleg forgalomba hoz, bűntettet követ el, és három évig terjedő szabadságvesztéssel büntetendő”. A gyakorlatban a legjellemzőbb elkövetési magatartás a rendszerint gyengébb minőségű, olcsóbb alapanyagú és kezdetlegesebb technológiával készült áruk márkás külsővel, csomagolással vagy jelzéssel történő piacra dobása. Ezért a cselekmény – amennyiben a Btk.-ban szereplő egyéb tényállási elemek is megállapíthatóak – a rossz minőségű termék forgalomba hozatala[17][17] bűncselekménnyel halmazatban is állhat.[18][18] A bírósági gyakorlatban[19][19] az áru hamis megjelölése bűntettének tényállása azonban megvalósulhat akkor is, ha az egyébként kifogástalan minőségű áru olyan – megtévesztésre alkalmas – címkével kerül forgalomba, amely a versenytárs árujával összetéveszthető.

A védjegyoltalom megszűnése

A nemzeti, illetve közösségi védjegyoltalom megszűnik, ha

a)      az oltalmi idő megújítás nélkül lejárt (a 10 éves időtartamot nem hosszabbították meg);

b)      a védjegyjogosult az oltalomról lemondott (a törvényes lejárati időn belül);

c)      a védjegyet törölték (a jogosult megsértette a védjegyhasználat szabályait, pl. nemcsak olyan termékeken tüntette fel a védjegyet, amelyekre azt az ún. védjegy árujegyzékben igényelte);

d)      a védjegyjogosult a védjegy tényleges használatát elmulasztotta (a lajstromozástól számított 5 évig az árujegyzékben szereplő termékek gyártását nem kezdte meg, illetve a védjegyet 5 éven át megszakítás nélkül – közösségi védjegy esetén egyetlen tagállamban – sem használta); valamint

e)      a védjegy elveszítette megkülönböztető képességét (általános fajtanévvé vált).

Ez utóbbi esetre, azaz a végjegy generikus névvé válása lehetőségének elkerülésére tartalmaz rendelkezést az uniós rendelet 10. cikke. Több védjeggyel előfordult ugyanis, hogy a folyamatos használat és a népszerűség következtében a hétköznapi nyelvben egy-egy áru megnevezésének szinonímájává vált. Ha ez az elnevezés szótárakban, lexikonokban, enciklopédiákban mint általános fajtanév szerepel, a bírósági gyakorlatban a védjegy megkülönböztető képességének hiányát jelentheti (pl. Mirelitte, Xerox). A jogosult azonban – védjegye egyediségének fenntartása érdekében – kérheti a kiadóktól a szószedet adott elemének kijavítását, a szócikk védjegy minőségben való feltüntetését. A Nestlé S. A. például polgári perek indításával szorította rá a könyvkiadókat a ˝Nescafé˝ szócikk fent leírt módon történő helyesbítésére.

Egyes speciális védjegyfajták magyar és uniós szabályozása

A magyar és közösségi védjegyjog is ismer speciális védjegyfajtákat. Ebbe a körbe sorolható az együttes (közösségi) védjegy. Az együttes védjegy oltalma magát az együttes védjegyet igénylő szervezetet illeti meg, használatára azonban kizárólag a védjegyjogosult szervezet tagjai jogosultak. A védjegy jogosultja és használója tehát az együttes védjegy esetén elkülönül egymástól, a védjegyjogosult azonban a tagok védjegyhasználatát szabályzatban rögzített módon ellenőrizni köteles. Ha tehát egy hegyközség kezdeményezi a Magyar Szabadalmi Hivatalnál egy együttes védjegy lajstromozását, a hegyközség lesz a védjegyjogosult, de magát a védjegyet csak az adott hegyközség szőlőtermelő, borelőállító gazdái használhatják.

A speciális védjegyfajták másik csoportjának, a tanúsító védjegyeknek is léteznek közösségi jogi szinten szabályozott szupranacionális alakzatai, a „közösségi ökocímke” (környezetbarát termék védjegy), melynek hazai szabályozása kidolgozás alatt áll, valamint a „hagyományos különleges tulajdonságú élelmiszer” megjelölés. A tanúsító védjegy nem feltételez szervezetben való tagságot, hanem a védjegytulajdonos szervezet tanúsítja az áru vagy szolgáltatás minőségét. Hazánkban az élelmiszerek hagyományos különleges tulajdonság tanúsításának rendszerét[20][20] az uniós szabályozással összhangban a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium, mint védjegyjogosult irányítja. Tanúsító védjegy akkor szerezhető, ha a termékleírásból bizonyíthatóan kitűnik, hogy létezik az élelmiszer előállításához felhasznált hagyományos nyersanyagokból, előállítási módból és összetételből eredő olyan tulajdonság, amely az élelmiszert világosan megkülönbözteti más, hasonló élelmiszerektől. A vizsgált védjegy közösségi alakzatát a 2082/92/EGK tanácsi rendelet szabályozza. Az Európai Bizottság által vezetett különleges tulajdonságok tanúsítványainak nyilvántartásába való felvétel nem engedélyezhető abban az esetben, ha a mezőgazdasági termék, illetve élelmiszer különleges tulajdonsága kizárólag technológiai újítás alkalmazása révén valósul meg, illetve származási helyhez vagy földrajzi eredethez kötődik, ekkor ugyanis földrajzi árujelzőről van szó. Mezőgazdasági termék, illetve élelmiszer különleges tulajdonságainak közösségi nyilvántartásba vételét kizárólag csoportosulás (a magyar jog szerint termelői csoport) kérelmezheti annak a tagállamnak az illetékes hatóságánál, ahol a csoportosulás székhelye található. Amennyiben a termékleírás uniós közzétételét követő hat hónapon belül nem érkezik kifogás a Bizottsághoz, úgy az élelmiszer nyilvántartásba kerül. Kifogás esetén – a később tárgyalandó földrajzi árujelzőkhöz hasonlóan – tagállami szintű egyeztetésre kerül sor. A rendelet értelmében a Bizottság közösségi szimbólumot határoz meg, amelyet olyan mezőgazdasági termékek, illetve élelmiszerek címkéjén, csomagolásán és reklámozásánál használhatnak, melyek rendelkeznek a különleges tulajdonságokra vonatkozó közösségi tanúsítvánnyal. Mivel ez a védjegykonstrukció – a földrajzi árujelzővel ellentétben – nem biztosít területi kizárólagosságot, ezért aki az adott termék leírását igazoltan betartja, a közösség egész területén előállíthatja az adott terméket (pl. mozzarella sajt).

Földrajzi árujelzők a magyar és közösségi jogban

A vonatkozó nemzeti szintű szabályokat az 1997. évi XI. törvény tartalmazza, a közösségi jogforrás pedig a 2081/92/EGK rendelet. Földrajzi árujelzőnek tekinthető valamely táj vagy helység neve, amelyet az e helyről származó – a meghatározott földrajzi területen termelt, feldolgozott, illetve előállított – olyan termék megjelölésére használnak, amelynek különleges (az EGK rendeletben: adott földrajzi területnek tulajdonítható sajátos) minősége, hírneve vagy egyéb jellemzője alapján egyértelműen megkülönböztethető.

A földrajzi árujelző lajstromozásának konjunktív feltétele az adott helyről való származás és a különleges (sajátos) minőség igazolása, mely alapján nyilvántartott földrajzi árujelzők két típusba sorolhatóak:

1.      ha a különleges minőség kizárólag az adott helyre jellemző természeti feltételektől függ, földrajzi jelzésről beszélünk, mely az árujelző passzív típusa (pl. tapolcai bauxit);

2.      ha a különleges minőség a természeti és emberi tényezők (művelésmód, technológia stb.) együttes megléte esetén igazolható, eredetmegjelölésről van szó, mely az árujelző aktív típusa (pl. tokaji bor).

A vonatkozó EGK rendelet a nemzeti szabályozáshoz képest további szigorításokat is tartalmaz, mivel azon termékek körét, melyekre szupranacionális földrajzi árujelző szerezhető, taxatív felsorolással két árucsoportra szűkítette. Élelmiszerek esetén oltalom kizárólag sörre, természetes ásvány- és forrásvizekre, növényi kivonatokból készített italokra, kenyérre, péksüteményekre, cukrászsüteményekre, cukorkaárukra, kétszersültekre, kekszekre és egyéb pékárukra, mezőgazdasági termékek esetén szénára, illóolajokra, valamint természetes enyvekre és gyantákra szerezhető. Borok esetében az EU piacain a 3201/90/EGK rendelet alapján, a tagállamok, illetve az EU és az importőr országok közötti megállapodással szerezhető csak oltalom.

A szupranacionális szintű földrajzi árujelzők, különösen az eredetmegjelölések alkalmazása kapcsán az EU-n belül jelenleg is vita folyik. Az egyik álláspont szerint amikor egy vállalkozó földrajzi árujelző alkalmazása útján kívánja termékét magasabb minőségű termékként feltüntetni, ezzel elvileg megvalósul a különböző földrajzi területeken működő vállalkozások közötti diszkrimináció, azaz sérülnek a közösségi versenyjog szabályai és az egységes belső piac elve. Emiatt szerepel az EGK rendeletben a ˝különleges˝ jelző helyett a ˝sajátos minőség˝ szókapcsolat. A másik álláspont viszont az Unió világkereskedelmi pozíciójának növelése érdekében azt próbálja elérni 41 európai eredetmegjelölés – köztük a magyar tokaji név – esetében a WTO fórumain, hogy a világkereskedelmi szervezet az összes tagállamában biztosítson termékeik számára kizárólagosságot hasonló feltételekkel, mint ahogy az az EU tagállamai között jelenleg életben van.

Az eredetmegjelölésekkel kapcsolatos fenntartások az EB ítélkezési gyakorlatán is nyomon követhetőek. Az EB a Jacques Pistre et al. ügyben hozott ítéletében[21][21] úgy foglalt állást, hogy a Római Szerződés (EKSZ) 30. cikkelyébe ütközik egy olyan tagállami jogszabály alkalmazása, amely a ˝hegység˝ megjelölést kizárólag az adott tagállam területén előállított termékekre tartja fenn, mert az ilyen szabályozás ténylegesen megkönnyíti az adott tagállamból származó áruk térhódítását az importált áruk rovására. Ide kapcsolódik az a közösségi földrajzi árujelzők lajstromozásakor alkalmazott érdemi vizsgálati gyakorlat, mely szerint a sajátos minőség kifejezés tényleges fennállásának ellenőrzésére a fokozott óvatosság jegyében egy pontosan meghatározott területi egységre való utalást is megkövetelnek (régió, megye, település, földrajzi egység) még akkor is, ha maguk a területileg illetékes hatóságok garantálják a termék előzetes leírásnak megfelelő minőségét és származását.[22][22] Az EB az Eggers-ügyben[23][23] hozott ítéletében rámutatott arra is, hogy a mennyiségi korlátozásokkal azonos hatású, és az EKSZ 30. cikkelye által tiltott intézkedéseknek minősülnek egy tagállamnak azok a szabályai, amelyek egy tagállambeli terméknél a minőségjelzés használatát annak a feltételnek rendelik alá, hogy a termelési folyamatnak a késztermék előkészítését megelőző egy vagy több fázisa a tagállam területén történjen.  

A földrajzi árujelzők csoportjában az uniós tagállamok körében főszabályként a territorialitás elve érvényesül. Ez azt jelenti, hogy egy tagállam területén bejegyzett eredetmegjelölés csak akkor képez összeütközést más tagállamok azonos vagy hasonló árujelzéseivel, ha ezek közül valamelyik tulajdonosa – nemzetközi kereskedelmi tevékenysége folytán – az unió teljes területére ki kívánja terjeszteni az adott földrajzi árujelző használata kizárólagosságát.  

A nemzeti földrajzi árujelzőre oltalmat szerezhet bármely természetes és jogi személy, valamint jogi személyiség nélküli gazdasági társaság, amely az árujelzőben feltüntetett földrajzi területen olyan terméket termel, dolgoz fel vagy állít elő, amelynek megjelölésére a földrajzi árujelzőt használják. A közösségi földrajzi árujelző iránti kérelem benyújtására főszabályként olyan csoportosulások (termelői csoportok) jogosultak – annak jogi formájára vagy összetételére tekintet nélkül –, melyek az ugyanazon mezőgazdasági termékkel vagy élelmiszerrel foglalkozó termelők és/vagy feldolgozók társulásai.

A nemzeti földrajzi árujelző esetén a bejelentést a Magyar Szabadalmi Hivatalhoz kell benyújtani az előállítási és minőségi követelményeket tartalmazó termékleírással együtt. A bejelentés érdemi vizsgálata során a termékleírást a Magyar Eredetvédelmi Tanács, a feltétlen és viszonylagos kizáró okokat az MSZH vizsgálja. A feltétlen kizáró okok közül a legjelentősebb a szokásos névvé válás, azaz a megkülönböztető képesség hiánya. A közösségi földrajzi árujelző esetén a bejelentést azon tagállam illetékes hatóságához kell elküldeni, ahol az adott földrajzi terület található. A tagállam ellenőrzi a bejelentés megalapozottságát, és a termékleírással együtt továbbítja az Európai Bizottsághoz. Ha a Bizottság azt állapítja meg, hogy az elnevezés oltalomra jogosult, állásfoglalását közzéteszi az Európai Közösségek Hivatalos Lapjában. A közzététel időpontjától számított hat hónapon belül bármely tagállam kifogással élhet a bejegyzés ellen. Ha a kifogás elfogadható, a Bizottság felkéri az érintett tagállamokat, hogy három hónapon belül próbáljanak megállapodásra jutni egymás között, belső eljárásaiknak megfelelően. Amennyiben

a)       a megállapodás létrejön, a szóban forgó tagállam közli a Bizottsággal a megállapodást lehetővé tévő tényezőket, a bejelentő és a kifogást tevő véleményével együtt;

b)      nem születik megállapodás, a Bizottság a hagyományos tisztességes eljárás elve és a tényleges összetéveszthetőség figyelembevételével hozza meg határozatát.

Egyes társult tagországokkal (így hazánkkal is) léteznek bilaterális eredetvédelmi megállapodások, melyekben az azonos vagy egymással összetéveszthető árujelzők használatáról kölcsönösen megállapodtak. Magyarországon ezért nem lehet pl. ementáli sajtot (Svájc és Magyarország megállapodása) vagy burgundi vörösbort (Franciaország és Magyarország megállapodása) előállítani. A kékoportó és kékmedoc helyett is más nevet kell hazánknak találni, az előbbi minden bizonnyal az egyes termelők által már használt ˝portugieser˝ elnevezést kapja.

Az 1993-as bormegnevezések védelméről szóló EU-magyar kétoldalú megállapodás révén – melyben a ˝tokaji˝ névhasználati jogot az Unió Magyarország számára ismerte el – többeknek meg kell változtatniuk „tokaji boraik” nevét. Az olasz ˝Tocai˝ folyó mentén termelők jelenleg még tiltakoznak a döntés ellen, Elzászban viszont már kiegészül a ˝Tokay˝ megnevezés a ˝pinot gris˝ fajtanév feltüntetésével, s 2007-ig véglegesen lekerül a Tokay a címkékről. A szlovák-magyar vita alapját az képezte, hogy Tokaj történelmi borvidékből mintegy 100 ha Szlovákia területén található. 1959-ben ezt a bortermő területet a szlovák állam többszörösére (565,2 ha) bővítette. A másik magyar felvetés lényege az volt, hogy a szomszédos országnak el kellene fogadnia a tokaji borok készítésére vonatkozó magyar termékleírás szabályait. Tokaj-Hegyalja termelői csatlakozásunkig nem tekintették jelentős piacrontó tényezőnek a felmerült problémát amiatt, mert Szlovákia 2004. május 1-jéig nem forgalmazhatta tokaji borait az uniós piacon. A várhatóan ősszel megszülető, szakmai konszenzussal létrejött kormányközi megállapodás szerint Szlovákia a megnövelt területen, a magyar bormegnevezések szlovák változatait használva, de teljes egészében a magyar termékleírást köteles alkalmazni, így például a kétputtonyos aszú forgalmazásával fel kell hagynia.   

A földrajzi árujelző oltalma együttesen illeti meg azokat, akik a bejelentett termékleírásnak megfelelően termelnek, függetlenül attól, hogy ki igényelte a lajstromozást. A földrajzi árujelző oltalma a bejelentés napjára visszaható hatállyal a lajstromozáskor keletkezik és korlátlan ideig tart.

Az oltalom alapján a jogosultaknak kizárólagos joguk van a földrajzi árujelző használatára. A földrajzi árujelzőt csak a jogosultak (tehát az adott földrajzi területen termelő és a vonatkozó termékleírást betartó vállalkozások) használhatják, arra másnak használati engedélyt nem adhatnak. Bitorlást követ el, aki az oltalom alatt álló földrajzi árujelzőt jogosulatlanul használja. A bitorlás miatt bármelyik jogosult önállóan is felléphet. A bitorlás miatt felléphetnek a jogosultak érdekképviseleti szervezetei, valamint a fogyasztóvédelmi szervezetek is.

A földrajzi árujelző oltalma megszűnik, ha

a)      az oltalmat törölték (pl. az árujelző a termék szokásos elnevezésévé vált);

b)      a jogosultak megsértették a termékleírásban előírt követelményeket;

c)      a mezőgazdasági termékekkel, illetve élelmiszerekkel kapcsolatos földrajzi árujelző esetén az ellenőrzésre kijelölt szerv a földrajzi árujelző használatában a termékleíráshoz képest súlyos és másként nem orvosolható hiányosságokat állapít meg.

Összegzés

A közösségi védjegyről szóló 40/94/EGK rendelet egy olyan magasabb szintűnek tekinthető védjegykonstrukciót hozott létre, amely a Közösség egész területére kiterjed az egységes piac megteremtése követelményének eleget téve. Ez többek között azt jelenti, hogy a védjegybejelentőnek a nemzetközi védjegybejelentéssel ellentétben nincs lehetősége arra, hogy megválassza azon országokat, amelyekre védjegye oltalmát ki kívánja terjeszteni. A nemzeti védjegyrendszerek, valamint a tagállamokban érvényesülő nemzetközi védjegybejelentések mellett létező szupranacionális közösségi védjegyek közötti kölcsönhatás az iparjogvédelem területén komplex vitapontot képez.

Bár a védjegyek és földrajzi árujelzők oltalmáról szóló 1997. évi XI. törvény a védjegyekre vonatkozó tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 89/104/EGK irányelvben rögzített előírások alapján került hazánkban elfogadásra, megállapítható, hogy az uniós jogharmonizáció nem uniformizál teljes körűen: a nemzeti és a közösségi árujelzők szabályozásában számos eltérő vonás található. Ugyanakkor – különösen az eredetmegjelölések esetében – az Európai Bíróság az egységes belső piac elvére, az Unión belüli kereskedelmi forgalom torzító hatásainak tilalmára hivatkozva (EKSZ 2. fejezete alapján) számos esetben elmarasztalta a nemzeti iparjogvédelmi hivatalok gyakorlatát.

Magyarország számára különösen az élelmiszergazdaság területén jelent problémát az eredetvédelem, illetve annak kevésbé hangsúlyos kezelése, tovább fokozva az agrárium versenyhátrányát a többi uniós tagországhoz képest. Ezt támasztja alá az a tény is, hogy bár hazánkban az EU-konform jogi szabályozás 1997-98-ban megteremtődött, agrár- és élelmiszeripari tradícióinkhoz képest csatlakozásunkat megelőzően rendkívül kevés földrajzi árujelző és együttes védjegybejelentés történt, hagyományos különleges minőségű élelmiszer pedig 2003-ig egyáltalán nem került nyilvántartásba.

Irodalom

Benacchio, Giannantonio (2001): Az Európai Közösség magánjoga Osiris Kiadó, Budapest  

Csécsy György (2001): Védjegyjog és piacgazdaság Novotni Kiadó, Miskolc  

Lehmann Orsolya (2000): Iparjogvédelem: védjegyek és földrajzi árujelzők Cég és Jog, II. évf. 7-8. sz.

Logeais, Elisabeth (1996): A közösségi védjegybejelentés Védjegyjog, 1996/1-2. sz.

Lontai Endre (2001): Szellemi alkotások joga Eötvös Kiadó, Budapest

Náthon Natalie (2003): Bevezetés az Európai Bíróság védjegyjogi ítélkezési gyakorlatába Cég és Jog, V. évf. 10. sz.

Sorosi Gyula (2002): A közösségi védjegyrendszer főbb jellemzői Iparjogvédelmi és Szerzői Jogi Szemle, CVII. évf. 3. sz.

Tattay Levente (1998): A versenyjogok és az ipari tulajdon oltalma az Európai Közösségben Osiris Kiadó, Budapest

Tóth Mihály (2000): A gazdasági bűncselekmények rövid magyarázata ELTE JTI, Budapest

Vida Sándor (2003): A Pick szalámi csomagolásának utánzása Külgazdaság, XLVII. évf. 4. sz.