Hogyan gondozd a klemátiszt? Ismerd meg Te is ezt a szép növényt

Hogyan ültess iszalagot – tudj meg mindent Te is erről a szép növényről

TK, SFV, NA
hirdetes
Iszalag vagy klemátisz

Mikor és hogyan érdemes ültetnem?


A klemátisz, ahogy már említettem rendkívül gyorsan képes fejlődni, ehhez viszont ültetése során be kell tartanunk néhány egyszerű szabályt.


Az az ideális számára, ha tavasszal vagy ősszel ültetjük, illetve ahogyan közeledünk a szárazabb időszak felé, oda kell figyelnünk, hogy megkapja a számára megfelelő vízmennyiséget és ne száradjon ki – ne legyen ugyanakkor környezete túl nedves sem.


Két dologra lesz ezeken kívül még szüksége – egy nagyjából 50 cm átmérőjű és mélységű gödörre, valamint arra, hogy a környezetében ne legyenek kövek, illetve gyomnövények.


Mielőtt elültetnénk a gödör aljára tehetünk egy kisebb réteg kavicsot a vízelvezetést segítve. Helyezd utána bele ferdén növényed, majd a számára biztosított támasz, rács felé kezd el irányítani szárait – függőlegesen. Ez lehetővé teszi majd megfelelő irányú növekedését, valamint az ültetést fejezd be nagyjából 5 liter víz ráöntésével, s helyezz rá talajtakarót.

hirdetes


A nevelése, ültetése egyébként cserépben is lehetséges. Ehhez érdemes olyan fajtát választanod, ami viszonylag lassan növekszik, illetve keresned kell hozzá egy olyan cserepet, melynek a mélysége legalább 50 cm. Ennek aljára érdemes egy réteg vízelvezetésre szolgáló anyagot helyezni, példának okáért agyaggolyókat, majd ferdén helyezzük bele a gyökeret, s ügyeljünk arra, hogy a szárának egy része a megfelelő vastagságú cserepes talaj alatt legyen. Ezután érdemes rendszeresen locsolni növényünket, hogy ne száradjon ki, de arra is figyeljünk, hogy ne áztassuk fölöslegesen.


Hogyan gondozzam?


Gondozás szempontjából arra érdemes figyelni, hogy bár nem szeretnénk, hogy növényünk kiszáradjon, kerüljük a gyakorta locsolását – főleg, amennyiben esős időszak van, hiszen nem szereti a túlzott nedvességet.


Minden ősszel készüljünk számára friss komposzttal, ezzel gazdagítva földjét. Amennyiben cserépbe ültettük, virágzása előtt trágyázzuk.


Nagy tűrőképességgel rendelkezik, mégis amennyiben cserépben él, érdemes megvédeni őt a téli fagy, hideg ellen. Ilyenkor keressünk számára egy menedéket.


Megfelelő fejlődése érdekében érdemes eltávolítanod a száraz, már fonnyadt virágokat, valamint virágzás után metszését is elvégezni. Levághatod a szárakat nagyjából 60 cm magasságban a talajtól, hogy megfelelően megújuljon, virágozzon következő évben is.


Amíg a fent leírtaknak megfelelően gondozzuk, képes ellenállni növényünk a legtöbb betegségnek. Viszont. ha nincs eléggé lecsapolva a talaj, akkor a gombák megtámadhatják, illetve vigyázni kell a levéltetvekkel is, sőt a kisebb hajtásokat a csigák is előszeretettel rágcsálják.
 

    

Neked megtalálható ez a szépség kertedben?

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes

Még több cikk

2024-12-05

Az ásás: a talajforgatás előnyei és hátrányai szakértői szemmel

Az ásás, más néven talajforgatás, egy régóta alkalmazott talajművelési technika, amelynek előnyeit és hátrányait szakértő segítségével vizsgáltuk meg.

2024-12-10

Hogyan lesz piros a mikulásvirág? Tippek a virágoztatáshoz

A mikulásvirág nemcsak karácsonyi dísz, hanem a téli otthonod színpompás dísze – tudd meg, hogyan varázsolhatod pirossá! Fedezzük fel a gondozás részleteit.

2024-12-05

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Így válassz a szakértő szerint

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Segítünk dönteni, hogy idén is tökéletes legyen az ünnepi hangulat – fedezd fel mindkét opció előnyeit és hátrányait!

2024-12-01

A mélymulcs készítése: magyar ökológus által kifejlesztett módszer

A mélymulcs technológia, amelyet Dr. Gyulai Iván ökológus fejlesztett ki egy innovatív megközelítés, amely a természetes ökoszisztémák működését veszi alapul.

2024-12-01

Orchideabetegségek: Hogyan ismerd fel és mit tegyél ellenük?

Az orchidea betegségek megnehezíthetik a növény gondozását. Gyakorlati tanácsokkal segítünk az egészséges és gyönyörű növényekért. Olvasd el mit tehetsz!

2024-11-30

A karácsonyi kaktusz locsolása és 7 tipp a virágzás megőrzéséhez

A karácsonyi kaktusz locsolása az ünnepi szezon egyik legfontosabb gondozási feladata. Megmutatjuk hogyan csináld és tippekkel segítünk a virágzás megőrzésében.

2024-11-30

A legfinomabb fűszernövények fajtái: így lehet konyhai fűszerkerted

A legfinomabb fűszernövények ízükkel és illatukkal is különlegessé tehetik a konyhádat. Tudd meg, hogyan hozhatsz létre saját konyhai fűszerkertet otthonodban!

2024-12-07

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Fedezd fel a legszebb orchidea fajtákat, amelyek idén karácsonykor is tökéletes ajándékok lehetnek, és örömet szerezhetsz velük minden növénykedvelőnek!

További cikkek ebben a témában


Tovább a Lexikonhoz

gén

az élőlények kialakulását meghatározó, a genetikai információt hordozó öröklődési... Tovább

CSL516 (MPC 515)

Kukorica Cél: szemes Leírás:A hímvirágzás ideje közepes. A címeren a kalászkapelyva... Tovább

Tovább a lexikonra
dísznövény kert Kertészet