Romániai madárinfluenza-helyzet

Gráf szerint súlyos a romániai madárinfluenza-helyzet

hirdetes
Szigorítják az állategészségügyi intézkedéseket a határon a madárinfluenza romániai terjedése miatt. A szakminiszterek brüsszeli ülésén szó esett az árvízi kárenyhítésről, az uniós halászati alapról és a biotermékekről is.
Romániai madárinfluenza-helyzet
Gráf József arra fogja kérni a baromfitelepek üzemeltetőit, hogy ne fogadjanak vendégmunkásokat olyan területekről, ahol a madárinfluenza felütötte a fejét - ezt a földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter Brüsszelben jelentette be.  
Gráf az Európai Unió tagországainak mezőgazdasági miniszteri találkozóján vett részt. Az ülésen beszámolót hallgattak meg a madárinfluenza-helyzetről. A H5N1-es vírus-altípus egyelőre 13 EU-tagországban (köztük Magyarországon) bukkant fel vadmadarakban, háromban (Franciaország, Svédország, Németország) pedig baromfik között is. Az Európai Bizottság az ülésen azt kérte a tagországoktól, hogy ne lanyhuljon a figyelmük a betegség észlelésében - hangoztatta a tárcavezető.  
Egyre közelebb a határhoz  
A miniszter súlyosnak minősítette a romániai helyzetet, rámutatva arra, hogy a madárinfluenza egyre közelebb kerül a határhoz. Leszögezte, hogy Magyarország minden segítséget megad az ottani hatóságoknak, de - mint uniós határországnak is - fokoznia kell a biztonsági intézkedéseket is. Ennek keretében szigorítják az állategészségügyi ellenőrzéseket a határon - jelezte.  Hozzátette, hogy a magyar hatóságok más szomszédos országokban is figyelemmel követik a helyzetet.  
Zajlik még az egyeztetés Brüsszel és a tagországok között a madárinfluenza-pánik miatt megcsappant baromfifogyasztás kompenzálására tervezett kártérítésről - mondta el Gráf József egy kérdés kapcsán. Magyarország összesen 12,6 milliárd forintnyi kárt jelentett be Brüsszelben, ennek egy részét azonban - például a reorganizációs igényeket - az EU bizonyosan nem fogadja el.  
Fegyelmezettek a magyar gazdák  
Az ülés többi témájára térve megerősítette a miniszter, hogy az Európai Bizottság az árvízre való tekintettel elfogadja a közvetlen mezőgazdasági támogatásra vonatkozó kérelmek késedelmes, május 15-én túli benyújtását (ezt Mariann Fischer Boel agrárbiztos már minapi magyarországi látogatásán is jelezte).  
hirdetes
Példamutatónak nevezte ugyanakkor, hogy a nehéz helyzet ellenére több mint 201 ezer termelő időben benyújtotta kérelmét, és csak azok (öt megyében mintegy hatezer gazda) nem tudták tartani a határidőt, akiket ténylegesen objektív tényezők (az ár- vagy belvíz) akadályoztak ebben. Ez azt is mutatja, hogy már kialakult az a rend, amelyben a magyar gazdák fegyelme eléri az EU-ban elvárható szintet - értékelt Gráf József.  
Mint mondta, elfogadta az EU azt is, hogy igénybe vehető legyen az uniós támogatás és az - elvileg termeléshez kötött - nemzeti kiegészítés azon gazdák számára is, akik a katasztrófák miatt nem tudnak termelést folytatni.  
Több pénzt kapunk a halászati alapból  
Szó volt a találkozón az uniós halászati alapról is, amelynek révén 2007-2013 között Magyarország a korábbi uniós támogatás mintegy háromszorosára, évente körülbelül egymilliárd forintra számíthat uniós forrásból egyebek között az aquakultúra, a halfeldolgozás és a marketingmunka segítésére. Magyar közbenjárásra döntött úgy az EU, hogy a támogatásból nem csupán a kicsi, hanem a közepes vállalkozások is részesülhetnek, a beruházásoknál pedig a kötelező önerőnek nem kell nagyobbnak lennie 40 százaléknál. A vissza nem igényelhető áfa beszámítását ugyancsak elfogadták - hangoztatta Gráf József.  
Magyarországon is sokan foglalkoznak biotermékek termesztésével: az erre vonatkozó szabályozás vitájában a magyar küldöttség olyan javaslatokat tett, amelyek azonos versenyfeltételeket és megbízhatóságot biztosítanak. Gráf József a kérések közül kiemelte, hogy a javaslat ne terjedjen ki a közétkeztetésre, az arra vonatkozó szabályozást az országonként eltérő jelleg miatt tartsák nemzeti hatáskörben - ezt a felvetést a tanács el is fogadta.  
Elfogadható az ökológiai címke  
Fontosnak tartotta a miniszter, hogy az unión kívülről importált biotermékeket az EU-ban azonos értékrend szerint ellenőrizzék. A címkézés vonatkozásában a magyar álláspont elfogadhatónak tartja az EU-n belüli termék esetén az úgynevezett ökológiai címke, az unión kívüli, de az EU-szabályoknak megfelelő cikkek esetében pedig az EU-logó használatának lehetőségét, ugyanakkor kiemelte annak fontosságát, hogy egy-egy termékről egészen pontosan is tudni lehessen, hol készült - Gráf József egyebek között versenyképességi megfontolásokkal magyarázta ezt a pozíciót.  
A hagyományos és a genetikailag módosított növények (GMO) egyidejű termesztésének, koegzisztenciájának kérdésével kapcsolatban Gráf József "szomorúnak" mondta, hogy az Európai Bizottság még nem látja idejét közösségi szabályozásnak, hanem nemzeti szabályozást tart szükségesnek. Ez szerinte elsősorban a határ menti részeken veszélyes, mert így bizonyos területek kiszorulnak a GMO-mentes termelésből. A magyar miniszter szerint ezekben a térségekben figyelembe kellene venni a szomszédos országok mindegyikének szabályozását, és azok közül a szigorúbbat kellene alkalmazni.  
Ne okozzon kárt másoknak a GMO-termesztés  
Ami a genetikailag módosított növények termesztésének szabadságát illeti, Magyarország csak olyan formában tudja elfogadni azt, ha nem jelent veszélyt, gazdasági kárt más termelőkre nézve. Gráf József hangoztatta annak jelentőségét, hogy az érintettek pontos információkkal rendelkezzenek. Azt is kiemelte, hogy legalább a vetőmag esetében a jelenlegi 0,9 százalékosnál kisebb szennyezettségi arányt kellene meghatároznia az uniónak.  

Forrás: www.magyarorszag.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

hipoglikémia (hypoglycaemia)

a vércukorszintnek a normális érték alá való csökkenése. Előfordulhat éhezés,... Tovább

céges rendezvényhelyszín Budapest

Cégünkkel találtunk egy olyan szórakozóhelyet, ahova azóta is folyamatosan visszajárunk.... Tovább

Tovább a lexikonra