A madárinfluenza miatt leölt állatok száma várhatóan 300-500 ezer között lesz - mondta Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter hétfőn az Országos Állategészségügyi Intézetben, ahol a madárinfluenza elleni fellépés teendőiről tárgyaltak az ország vezető állatorvosai.
A magyar kormány eddig a madárinfluenza elleni védekezésre mintegy kétmilliárd forintot költött, és várhatóan további egymilliárd forintra lesz szükség.
A tanácskozás szünetében elhangzott: Magyarországon eddig mintegy 340 ezer háziszárnyast, főként kacsát és libát öltek le a múlt hét végén Magyarországon újólag megjelent madárinfluenza miatt.
Kedvező uniós visszajelzés
Süth Miklós országos főállatorvos közölte: a madárinfluenza ellen hozott magyar intézkedéseket az unióban kedvezően fogadták a szakemberek, erről kapott visszajelzéseket a múlt héten megtartott uniós állatorvosi értekezleten.
Bács-Kiskun megye déli részén, ahol felütötte fejét a járvány, madárinfluenza miatt az állatorvosok eddig 2672 baromfiudvart vizsgáltak át, mintegy 1,5 millió baromfit vizsgáltak meg.
Tüzetesen átnézték azt a mintegy 200 farmot, ahol jelentősebb - 10-30 ezer közötti - állatállomány volt. Kiskunmajsa bodoglári körzetében már leölték azt a 300 ezer baromfit, amelyet az állatorvosok szerint likvidálni kellett. További mintegy 40 ezer baromfit öltek le Szankon és Móricgáton. Ez a két település is igen közel van az elsődleges járványgóchoz. Ugyanakkor a megfigyelési körzetet kiterjesztették még Bugacra és Bugacpusztaházára.
Kevesen jelentkeznek a veszélyes munkára
Molnár Zoltán, a Bács-Kiskun Megyei Állategészségügyi Állomás igazgatója arról beszélt, hogy nehezen lehet az állatok leöléséhez megfelelő segéderőt találni. Azért a napi 4000-5000 forintért, amit ezért a munkáért fizetni tudnak, nemigen van jelentkező a veszélyes tevékenységre.
Jelenleg 25 állatorvos dolgozik a helyszínen négy megyéből. Az igazgató szerint az állategészségügyi szolgálat jelenleg "csúcsra van járatva" a térségben.
Gráf József elmondta: jelenleg Magyarországon mintegy 40 millió baromfi van, ebből mintegy 4,5 millió a víziszárnyas. A hazai víziszárnyasok mintegy felét ebben a térségben tenyésztik.
Teljes kártalanítást ígér a miniszter
Az agrárminiszter megerősítette: azok a gazdálkodók, akiknek az állatállományát a járványügyi intézkedések miatt kellett leölni, 100 százalékos állami kártalanításban részesülnek. Azoknak a gazdálkodóknak viszont, akik a kényszerintézkedések miatt nem tudják értékesíteni állataikat, várhatóan csak a későbbiekben lesz részük valamiféle ellentételezésben. Erről a miniszter részleteket nem tudott még mondani, mivel azt az Európai Uniónak jóvá kell hagynia.
Gráf József közölte: a Bács-Kiskun megyében kitört járvány miatti kár eddig 300-500 millió forint között van, ám értéke napról napra növekszik. A miniszter szerint a kárérték várhatóan eléri az egymilliárd forint feletti összeget.
Egy-két napon belül meglesz a laboreredmény
A madárinfluenza miatt eddig Magyarországon összesen 12-13 milliárd forint összegű kár keletkezett - tájékoztatott az agrártárca vezetője. Úgy vélte: reálisan e kárnak mintegy a felét téríthetik meg Magyarországon a termelők számára. Az összegnek a felét az unió, míg másik felét a magyar állam fizetné.
Újságírói kérdésre válaszolva az országos főállatorvos közölte: az angliai ellenőrző laboratóriumból várhatóan kedden vagy szerdán érkezik meg az a vizsgálati eredmény, hogy a H5N1 vírustörzsről van-e szó, amely az emberre is veszélyes.
Forrás: www.magyarorszag.hu