A húsvét-szigeteki fejszobrok már magukban is szenzációs, elgondolkodtató és titokzatos alkotások, azonban a nem olyan régen kitudódott felfedezés még inkább különlegessé teszi a szobrokat. Kiderült ugyanis a fejszobrok valójában nem is fejszobrok, hanem annál sokkal többek!
Moai a híres húsvét-szigeti kőszobrok neve a helyi (húsvét-szigetinek vagy rapanuinak nevezett) nyelven. A 21. század elejéig 887 darabot vettek számba belőlük, ezek közül 397 a fő készítő helyük a Rano Raraku vulkáni mellékkúp közelében található, nagyrészt befejezetlenül. Legtöbbjüket a Rano Rarakuból bányászott viszonylag puha vulkáni tufából készítették, obszidián eszközökkel, zömében 1250 és 1500 között. A legkorábbi „klasszikus” szobrot, ami már a moaik minden fontos vonását magában hordozza, a 12. századra datálták, a legutolsót pedig 1650 körül helyezhették el.
Az új felfedezés az, hogy a szobrok nem csak a fejrészből állnak, hanem törzsrészük és kezük is van!
A szobroknak általában a fej teszi ki a nagy részét, (három nyolcadát), emellett törzs-rész és a kezek látszanak rajtuk. A lábakat csak az egyetlen, az alakot térdelő helyzetben ábrázoló szobron faragták ki. A szobrok élő törzsfőnökökről vagy istenített ősökről készültek, és túlnyomórészt a part mentén kiépített teraszokon helyezték el őket, arccal a sziget belseje felé, mintegy a törzsi földekre tekintve. A szobrokat az első európai utazók a 18. században még álló helyzetben találták, majd a törzsi konfliktusok során azokat az őslakók a 19. század derekára mind ledöntötték. Mára jelentős számban újra felállították őket.
A szobrok a sziget fő jellegzetességei, a turisták elsősorban miattuk keresik fel a világnak ezt a félreeső pontját. Kutatásukkal felfedezők, tudósok generációi foglalkoztak, a velük foglalkozó irodalom több száz kötetre tehető.
A polinéziai szigetvilágban számos helyen találhatók régi kőszobrok, így a Marquises-szigeteken, Új-Zélandon és a Húsvét-szigethez legközelebbi Pitcairn-szigeteken is, ahol a szobrok felállításához használt teraszok is hasonlók a húsvét-szigetiekhez. Ezeknek a lehetséges előzményeknek a száma és mérete azonban messze elmarad a Húsvét-sziget ilyen emlékeitől.
A sziget lakosságának a kedvező természeti körülmények között nem kellett sok energiát fordítaniuk a szükséges élelmiszerek megtermelésére. A lakosság gyorsan szaporodott. A hatalmas földrajzi távolság, később pedig a hajók készítéséhez szükséges faanyag megfogyatkozása miatt továbbutazni nem tudtak. A polinéziai történelemben nagy hagyományai voltak a közös munkának, amit itt – egyéb teendők híján is – ezoterikus irányba fordítottak.
A törzsek között 1250 körül vetélkedés alakult ki az ősök tiszteletére emelt szobrok tekintetében. A kőfaragó mestereket a lakosság más tagjai főtt étellel látták el. A kész szobrok mozgatására szinte a teljes törzsek összefogtak. A szobrok mozgatásához fából készült szánszerű alkalmatosságokat és/vagy görgőket használtak, és a felállításukhoz is sok gerenda kellett. A köteleket is főleg bizonyos fák rostjaiból készítették. (A kutatók a bennszülöttek segítségével több lehetséges módszert is rekonstruáltak, mind a mozgatásra, mind a szobrok felállítására.) A faanyag azonban gyorsan fogyott, és senki nem fordított figyelmet az erdők, fák védelmére. A fák végleges kipusztulása a 17. századra vált valósággá, és ez nem csak a szobrok állításának vetett véget, hanem általános társadalmi válságot, súlyos belharcokat, öldöklést okozott, amik során a törzsek egymás szobrait is ledöntötték.
A szobrok kisebb része, mintegy 55 darab, nem a Raro Raraku tufájából, hanem más kőzetekből, így vörös, porózus lávából (18), bazaltból (15) vagy trachitból (22), ebből a nehéz, tömör, fehér kőzetből készült. A szobrok átlagosan 4,05 méter magasak és 12,5 tonna tömegűek. A legmagasabb szobor 9,94 méteres, de ez a felállítás közben eldőlhetett és eltört, ezután nem is fejezték be, nem faragták ki a szemgödröt, amit már a helyszínen szoktak megtenni. A legnagyobb álló szobor alig marad el ettől, vállszélessége is szokatlan nagy, 3,2 méter, súlya pedig 82 tonna. A sziget legnagyobb szobra befejezetlenül maradt a kőbányában, készen 20 méter magas, és 270 tonna súlyú lett volna. A kutatók szerint ezt nem is tudták volna megmozdítani, valószínűleg ezért nem fejezték be, eltérően a többi félbehagyott szobortól, amiket a súlyos társadalmi konfliktusok miatt hagytak sorsukra. A szobrok hátán gyakran bevésett rajzolatok, féldomborművek láthatók.
Sokáig úgy hitték, hogy a szobrok üres szemgödrei az eredeti művészi koncepció részei voltak, azonban 1978-ban egy helyi régész az egyik ledőlt szobor közelében fehér koralltörmeléket és kör alakú, likacsos lávadarabot talált, amiből pontosan össze lehetett illeszteni a szobor szemét. Azóta több szobrot visszaállítottak eredeti állapotukba, szemükkel együtt. Az egymással harcoló törzsek a szobrok ledöntésekor úgy tűnik, különös gondot fordítottak a szemek megsemmisítésére.
A szobrok mesterséges emelvényeken állnak, az egyik ilyen ahu tetején tizenöt moai is áll egy sorban, mind különbözik egymástól.
Forrás: Wikipédia
