Magyarországon az utóbbi pár évben egyre több embernek vált hobbijává a lovaglás, egyre többen hódolnak lovasszenvedélyüknek.

A Magyar Sportlótenyésztők Országos Egyesületét 1990-ben alapították, melynek munkásságával rengeteg hazai sportoló születik. 1991-ben a Magyar lovas Turisztikai Szövetség jött lére, abból a célból, hogy a magyar lovas nemzetté válhasson. Elsősorban szakmai feladatokat végeznek, de emellett lovasoktatókat, túra- és táborvezetőket képeznek az általános- és középiskolai lovasoktatás fellendítése érdekében. 

Sajnos, Magyarországon még mindig kevés az a lóiskola, ahol látszik a lovakon, hogy jól tartják őket, és nemcsak üzleti illetve meggazdagodási célból foglalkoznak velük. Egy jó lovasiskolában az istállónak tisztának és gondozottnak kell lennie, és általában a közelében kényelmes, dús füvű legeltetők, szalmabálák találhatók, a lovak elégedettek, nyugodtak. Általában már a lovászok és oktatók megjelenéséből is képet kaphatunk a helyről, és ez alapján eldönthetjük, hogy szívesen tanulnánk-e ott lovagolni. Ha anyagilag megengedhetjük, vásároljunk lovat, mert igazán csak saját lóval tudunk bensőséges kapcsolatot kialakítani. 

 

Ha sikerült eldöntenünk, melyik iskolát válasszuk, lovat is kell választanunk. Minden lovasiskolában vannak kezdők számára tartott lovak. A nagytestű, erős lovak közelsége főleg a gyerekekben félelmet ébreszthet. A legjobb, ha a lovat lekenyerezzük például kockacukorral. Ilyenkor könnyebb kötőfékezni és felszerszámozni, mert lefoglaljuk a figyelmét az édességgel. Ugyanakkor nem szabad rendszeresíteni a cukrot, mert könnyen rákap a lovunk és utána szemtelenül kéregetni fog.

 

A megfelelő felszerelés beszerzése után megpróbálhatunk felszállni a nyeregbe. Ha van segítőnk, álljunk szembe a ló bal oldalával. Bal kezünkkel kapaszkodjunk a kantárba, jobb kezünket tegyük a nyeregre. Hajlítsuk be bal lábunkat, hogy segítőnk alá tudjon tartani, majd pedig rugaszkodjunk el a talajtól jobb lábunkkal. 

 

Gyakorlott lovasok már segítség nélkül tudnak felszállni. Ha egyedül akarunk felszállni, először álljunk párhuzamosan a ló bal mellső lábához a fara felé fordulva. Bal kezünkkel tartsuk a szárat, így stabilizálhatjuk a ló helyzetét. Bal lábunkat tegyük be a kengyelbe, jobb lábunkkal pedig rugaszkodjunk el, miközben jobb kezünkkel kapaszkodunk a nyeregbe. Mikor felrugaszkodtunk a nyereg tetejébe, testsúlyunkat átbillentjük a ló jobb oldalára és már fel is vehetjük a lovagló pózt. Fejünket emeljük fel, húzzuk ki magunkat, sarkunkat feszítsük lefelé. Lazán, könnyedén üljünk a nyeregben, miközben ügyelünk arra, hogy lábunkkal nem bökdössük a ló oldalát. Leszállni könnyebb, mint a felszállni. Mindkét lábunkat kivesszük a kengyelből, jobb lábunkat átvetjük a lovon, majd a bal oldalán a földre ereszkedünk.

A lóval bánjunk határozottan, következetesen, jóindulatúan. Kerüljük a durvaságot és a hangoskodást. A ló nem alkalmazkodhat teljes mértékben hozzánk, nekünk is hozzá kell tennünk a közös munkához. A sportlovakat lovaglásra tanították ki. Számukra kifejlesztett és betanított jelekkel lehet kommunikálni velük lovaglás közben. Fontos, hogy úgy álljunk hozzá mi is a tanuláshoz, hogy mind elméleti, mind gyakorlati síkon fokozatosan válunk lovassá és nem azonnal teszik azt lovaink, amit mi akarunk.

 

Kezdetben az oktató vezetőszáron vezeti a lovat, miközben rajta ülünk és szokjuk egymás mozgását. Ha már otthon érezzük magunkat a nyeregben, együtt mozgunk hátasunkkal, illetve csípőnk mozgatásával, ülésünk változtatásával, lábunk nyomásával, a szár használatával irányítani tudunk, jöhet a futószáras vezetés. Ekkor tanuljuk meg a ló járómódjait, a lépést, az ügetést, a vágtát, a poroszkálást, és ha elég biztosak vagyunk, benne elsajátíthatjuk az ugratást is.

 

Az igazán jó lovas nemcsak megüli a lovát, hanem gondosan ápolja és felszerszámozza is. A lovaglás mellett az ápolás során eltöltött közös idő fontos a ló és lovasa közti kapcsolat elmélyítése szempontjából.