Kertünk legkedvesebb segítője, óvjuk meg a katicákat!
Szerző: szelesiferenc
2019. november 29.
Előre leszögezem, még mielőtt valaki letámadna, hogy nem a sokak által gyűlölt harlekin katicáról fog szólni cikkem, hanem kertünk egyik nagy barátjáról, az Agrároldal.hu kabalaállatkájáról, a hétpettyes katicáról, nézzük, miért kellene mindenkinek védeni ezt a hasznos kis bogarat!
A hétpettyes katicabogár bemutatása
A hétpettyes katicabogár (Coccinella septempunctata) egész Európában elterjedt bogárfaj, szinte minden országban ismerik és szeretik. Ennek pedig az az oka, hogy esztétikussága mellett elképesztően hasznos is.
Az európai kontinensen belül több beceneve is van, Magyarországon leginkább a katica, a katóka, a kata, a tehénke, a bödebogár, valamint a bumbumbácsi névvel találkozhatunk. Érdekesség, hogy még Észak-Amerikába is betelepítették, hasznossága miatt, Magyarországon pedig a 2011-ben elindított Év Rovara kampány első választottja volt.
A hétpettyes katicanbogár jellemzői
Nevét – gondolom, már kitaláltátok – onnan kapta, hogy a piros szárnyfedőit összesen hét, fedőnként 3,5 fekete petty díszíti. A hétpettyes katicabogár feje és tora fekete, azonban mindkét testtáján található két fehér folt. Csápjai, csakúgy mint rokonaié, bunkós végűek. A kifejlett egyedek mindössze 6-8 milliméter hosszúságúak, alakjuk jellegzetes bogárhátú. A lárvák teste rücskös, hernyószerű, viszont jól kifejlett, hat ízeltlábbak rendelkeznek. Színe alapvetően szürke vagy fekete, amit sárgás foltok tarkítanak.
A hétpettyes katicabogár életmódja
Szinte mindenhol találkozhatunk vele, ahol van növény, és rajta élősködő tetű – éppen ezért is olyan hasznos ez a bogárfaj. A hétpettyes katicabogár tavasszal rakja le a levelek fonákjára a petéket (maximum 400-at), melyek egy héten belül ki is kelnek.
A ragadozó lárvák nagyon mozgékonyak, négy vedlés után bábozódnak be végül, de az utolsó lárvabőr még rajtuk marad védekezésképpen. A lárvák 10-30 nap alatt fejlődnek ki, hőmérséklettől és táplálékkínálattól függően, és 3-17 napot töltenek bábként. Ha a teljes átalakulás gyors, akkor esély van arra is, hogy egy hónapra rá egy második generáció jelenjen meg egy éven belül. A következő oldalon folytatom!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.