Az állattartás legősibb módja a legeltetés, a legelő füve pedig a gazdasági állatok legtermészetesebb tápláléka. A legelő nemcsak tápanyagforrás, hiszen a mozgás, friss levegő, napfény egészséges, edzett ellenálló szervezetet (tenyészállatoknál különösen fontos), a fiatal állatoknak zavartalan fejlődést és gondmentesebb ivari életet is biztosít.
Helyesebb úgy fogalmazni, hogy biztosított, hiszen ismert okok miatt a legelőhasználat kisüzemben is visszaszorult. Éppen ezért itt csak a természetes legelők (ősgyepek) és az alkalmi legelők legfontosabb vonatkozásaival foglalkozunk.
Az állattartás legősibb módja a legeltetés, a legelő füve pedig a gazdasági állatok legtermészetesebb tápláléka. A legelő nemcsak tápanyagforrás, hiszen a mozgás, friss levegő, napfény egészséges, edzett ellenálló szervezetet (tenyészállatoknál különösen fontos), a fiatal állatoknak zavartalan fejlődést és gondmentesebb ivari életet is biztosít. Helyesebb úgy fogalmazni, hogy biztosított, hiszen ismert okok miatt a legelőhasználat kisüzemben is visszaszorult. Éppen ezért itt csak a
természetes legelők (ősgyepek) és az alkalmi legelők legfontosabb vonatkozásaival foglalkozunk.
A természetes legelő a terület fekvése (dombvidéki, hegyi, síkvidéki, lapály), a talaj (homoki, sziki, lápi, erdei), a növényzet mennyisége (kövér és sovány), az éghajlat szerint sokféle lehet.
Gazdasági állataink igényei a legelő iránt faj szerint is változnak. A szarvasmarha a puhább, finomabb, dúslevelű, magas növésű, aljafüvekben gazdag legelőt kedveli. A juh finomabb, könnyebben mozgó ajkaival a szegényesebb, apró füvű, rostosabb, értéktelenebb gyepet is jól hasznosítja, a sertés pedig legjobban a húsos szárú, gyökerű, levelű ártéri területeket szereti, ahol turkálhat, a férgeket, gilisztákat, csigákat stb. felszedheti, és ürüléke az itteni növényzetet nem károsítja.
A gyep természetesen annál értékesebb, minél több pázsitfűféle és pillangós, minél kevesebb savanyúfű, gyom, netán káros vagy mérgező növény van rajta. Az édesfüvek könnyen felismerhetők szárcsomóikról és hengeres, üreges szárukról, míg a savanyúfüvek szára tömör és szögletes, sima, rajta levélcsomók nincsenek. A gyomokat, a szúrós, tüskés növényeket az állat elkerüli, ezért ezek elszaporodhatnak, nemegyszer teljesen ellepik a területet.
Aki kicsit is megbecsüli rendszeresen használt gyepterületét, legyen az akár csak árokpart is, jó, ha az ilyen növények irtására gondot fordít.
A legeltetést - a hosszú, téli istállózás után - legalább kéthetes átmeneti szoktatással engedjük meg. Zöldtakarmányhoz úgy szoktatunk, hogy szalmával vagy szénával együtt szecskázott zöldtakarmányt etetünk. A kevéssé ízletes, főként a nem jól tartósított téli takarmányok után az állat mohón nekiesik a friss tavaszi fűnek, aminek felfúvódás, emésztési- és anyagcserezavar lehet a következménye (legelőbetegség, izomremegés, görcsök).
Kora tavaszi hónapokban gyakrabban szellőztessünk, ha lehetőségünk van rá, hajtsuk ki a kifutóba állatainkat, a csülökápolást, csülökfaragást minden tavasszal végezzük el! Kezdetben tehát kihajtás előtt a szarvasmarhát és juhot jól kell lakatni és csak néhány órára kiengedni, majd a legeltetés idejét fokozatosan növelhetjük. A legtöbb vidéken ragaszkodnak a hagyományos "György-napi" kihajtáshoz.
Az igaz, hogy a legeltetési időszak nálunk általában április második felétől október végéig tart, mégsem helyes sem annak kezdését, sem befejezését a naptárhoz igazítani, azt mindig az időjárástól tegyük függővé.
Árt a legelőnek is, ha tavasszal túl korán, még a fű megerősödése előtt ráhajtjuk az állatokat. Ilyenkor azok még egyébként sem jutnak megfelelő mennyiségű táplálékhoz, bejárják az egész területet, lerágják a zsenge növényeket, a gyep lassabban tud fejlődni.
A legeltetés kezdetének az a jó időpontja, amikor a talaj már kellően száraz és a fű legalább 100-150 mm magas. Pár darabos kisüzemi szarvasmarha-állománynál leggyakoribb a pányvás legeltetés. Munkaigényes, mert a földbevert karót naponta esetleg többször is odébb kell rakni. Gondoljunk a tűző nap és a rovarinvázió elleni védelemre
Régen az alkalmi legelők valóságos "terített asztalt" nyújtottak az állatoknak. Ma erről teljesen elfeledkeztünk, igaz, a betakarítás utáni szinte azonnali talajművelés egyébként sem sok időt hagy ezek hasznosítására. Ma, amikor állandóan azon gondolkodunk, hogyan tudnánk takarmányozásunkat olcsóbbá tenni, a nagyüzemi méretű táblák közelében lévő tanyákon - természetesen a tulajdonos egyetértésével - kihasználhatnánk ezt a lehetőséget, annál inkább, mert az alkalmi legelők úgy nyújtanak pár heti táplálékforrást, hogy azokban az állatok semmiféle kárt nem tesznek.
A gabonatarlót és a hüvelyesek tarlóját érdemes végigjáratni növendékmarhával, juhval, a répa-és burgonyatarlót sertéssel. A kizöldült tarló különösen jó legelő. A juh egyébként szedés előtt a burgonya és a csicsóka lombját is jól hasznosítja, az ezekben lévő anyagokra nem érzékeny. A kombájn által learatott silókukorica-és kukoricatáblára szintén növendékmarhát vagy juhot hajthatunk, a földön maradt levelek és szárrészek a kukoricaszár legértékesebb részei.
Tölgy-és bükkerdők közelében lévő tanyákon októbertől decemberig makkoltathatunk. A sertés naponta felszed 4-5 kg makkot, ha ezt kiegészítjük 1 kg abrakkal, melyhez 10-15 gramm sót és a "dugító" hatás kivédésére 2-3 evőkanál keserűsót teszünk, kész a napi takarmányadag.
Egyes vidékeken a háztáji tehénállomány szinte kizárólagos legelője az árokpart. Győződjünk meg a növényvédőszerekkel, rovarirtókkal történő permetezés időpontjáról, mert sajnos történt már nemegyszer ezekkel való mérgezés.
Akinek lehetősége van rá, elsősorban növendék-és tenyészállatainak tesz jó szolgálatot, ha a ház vagy tanya közelében mesterséges legelőt telepít (levegő, napfény, mozgás = szilárd, edzett szervezet, zavartalan ivari tevékenység). Juhoknak spenótot, repcét vagy valamilyen zöldtakarmány-keveréket vethetünk, süldők és kocák legeltetésre kiválóan alkalmas a lucerna, vöröshere is, mivel a sertés akkor sem fúvódik fel, ha tisztán pillangóst legel.
A sertést csak addig hagyjuk a vetett területen, míg éhségét csillapítja, mert utána turkálni kezd, tönkreteszi a talajt és a növényzetet. Legjobb a kora reggeli és a késő délutáni legeltetés, legfeljebb napi 2-3 órában.
-A legelő és létesítményei (kút, kerítés, utak, stb.) állategészségügyi szempontból megnyugtató állapotáról a tulajdonosnak, a kezelőnek vagy a használónak kell gondoskodnia!
-Átjárási lehetőség a legelőn ne legyen!
-Állatok egészségét veszélyeztető kártevők, hulladékok, idegen anyagok a legelőn ne legyenek! A legelőt vízrendezéssel az állóvizektől, tocsogóktól, pocsolyáktól mentesíteni kell (a természetvédelmi területek kivételével)
Az egészséges, természetes forrásból származó élelmiszerek iránti igény egyre nagyobb, és ezzel együtt nő az érdeklődés a bio gazdálkodás iránt is. A bio sertéstartás nemcsak az állatok jóllétét helyezi előtérbe, hanem azt is garantálja, hogy a fogyasztók...
A takarmányozás közismerten az állati eredetű termékek előállításának legkényesebb területe. Az állatok szervezete egyetlen más környezeti hatásra sem válaszol oly hirtelen és olyan átható erővel, mint a takarmányozásban beálló minőségi változásokra. Ráad...
Márton-nap, lúd, újbor, mi köti össze ezeket a látszólag teljesen különböző fogalmakat? Szent Márton, Gallia nemzeti szentje, Pannóniában Sabaria városában született 316-ban, vagy 317-ben. A középkor legnépszerűbb szentje volt, kultusza hazánkban is virág...