Az őszi időszakban a szántóföldi növényvédelem vegyszeres beavatkozásoktól már többnyire mentes. A kukorica és a napraforgó betakarítása folyamatban van, a deszikkálásra alkalmas szereket pedig már nyár végén kijuttattuk. A növényvédelem így elsősorban a következő vegetációs ciklusra való felkészülést segíti elő, ugyanis most készülünk fel (vetőmagcsávázással) az őszi búza, őszi árpa vetésére, és később védekezünk a kelés időszakában fellépő kártevők és kórokozók ellen.
Az őszi időszakban a szántóföldi növényvédelem vegyszeres beavatkozásoktól már többnyire mentes. A kukorica és a napraforgó betakarítása folyamatban van, a deszikkálásra alkalmas szereket pedig már nyár végén kijuttattuk. A növényvédelem így elsősorban a következő vegetációs ciklusra való felkészülést segíti elő, ugyanis most készülünk fel (vetőmagcsávázással) az őszi búza, őszi árpa vetésére, és később védekezünk a kelés időszakában fellépő kártevők és kórokozók ellen.
Az őszi kalászosok csávázása
Az őszi kalászos vetőmagok csávázásának célja egyrészt a mag felületén vagy a mag belsejében lévő kórokozók és mikroorganizmusok elpusztítása, másrészt azoknak a talajlakó kártevőknek és kórokozóknak a távol tartása, amelyek a
vetőmagot elvetés után károsítják. Csávázatlan vetőmaggal a termés akár 5-15%-kal is kevesebb lehet, ami átlagosan hektáronkénti 10-15 ezer forintos árbevétel-csökkenést jelent.
A vetőmaggal szemben támasztott minőségi követelmények közül az egyik legfontosabb, hogy lehetőség szerint mentes legyen a különböző betegségektől, állati kártevőktől és élősködő növények magvaitól. Egészséges vetőmag használata esetén van ugyanis lehetőség arra, hogy a növények egyenletesen, hiánymentesen keljenek, és - az egyéb igények optimális kielégítése esetén - a jól fejlődő növényállományból magas terméshozam legyen elérhető.
A növényi kórokozóknak és kártevőknek maggal történő terjedése, vagyis átvitele igen jelentős, hiszen ezáltal térben igen könnyen szétterjedhetnek és időben nagy biztonsággal fennmaradhatnak. A vetőmaggal való terjedés a következő néhány sajátossággal jellemezhető:
- A kórokozó csökkenti a mag csírázóképességét. A kórokozókkal való fertőzöttség mértéke és a csírázóképesség között szoros összefüggés tapasztalható, különösen azon mikroorganizmusok esetében, amelyek a mag belsejébe hatolnak és az embriót is fertőzik.
- A kórokozó nem hat közvetlenül a csírázóképességre, mert felszíni fertőzést okoz. A mag vigorát (életerejét) azonban lényegesen gyengíti, ami elsősorban olyan
időjárási körülmények között jár káros következménnyel, amikor a mag hosszan elfekszik a talajban, hatására vontatott vagy hiányos lesz a kelés.
- A tétel kórokozóval való fertőzöttsége olyan kicsi is lehet, hogy a vonatkozó szabványok minőségi előírásainak megfelel. A növény azonban megbetegszik, s a fertőzött magból kikelő növényállomány súlyos epidémiák kiinduló pontjává válik.
- A magfertőző mikroorganizmusok gyakran termelnek az ember és az állatok egészségére ártalmas toxinokat.
- A fertőzött magtétel - a fertőzés mértékétől függően - alacsonyabb minőségi osztályba kerül, vagy kizárják a vetőmagforgalomból. Az ebből eredő nyereségkiesés érzékeny veszteséget okoz a termelőnek.
- A vetőmagtételek ma már gomba- és rovarölő szerekkel csávázva kerülnek forgalomba. A magtermő területről származó, erősebben fertőzött vagy helytelenül tárolt tételek nagyobb mértékű növényvédelmi beavatkozást igényelnek, ez természetesen többletköltséggel jár.
Minden óvintézkedés ellenére azonban a mag felületén vagy a magon belül létrejöhet a mikroorganizmusok vagy állati kártevők okozta fertőzés. Továbbvitelük megakadályozására szolgáló módszerek arra irányulnak, hogy a fertőzött magot vagy más fertőzési forrást a tételből eltávolítsák, ill. a magon vagy a magban megtelepedett kórokozót elpusztítsák.
A gabona vetőmaggal terjedő kórokozók és kártevők elleni leghatásosabb védekezési eljárás a csávázás. Az eljárás technológiájától függően alapvetően két módozata terjedt el: a kémiai és a fizikai csáv ázás.
1. A kémiai csávázás esetében attól függően, hogy az alkalmazott szer oldat vagy por formájában kerül felhasználásra, nedves és száraz csávázást különböztetünk meg. Ezek közül legelterjedtebb a nedves csávázás, amikor 1t vetőmaghoz átlagosan 2 l csávázólevet juttatunk. Száraz (por-) csávázás esetén a magvak felületére finom por alakjában juttatjuk a csávázószert. Nedvesített porcsávázás esetében előbb 0,5-1 l vizet adagolunk 1t vetőmaghoz, majd azután juttatjuk rá a porcsávázó szert. A csávázószerek jobb megtapadását a mag felületén különböző tapadásfokozó anyagokkal lehet elősegíteni. A magvak belsejébe történő behatolásuk elősegítése ultrahangos kezeléssel is történhet.
A vetőmag felületére tapadt kórokozók, a kőüszög és a törpeüszög ellen felületi kezelést alkalmaznak. A kőüszög elleni védekezés az egyik legrégibb növényvédelmi eljárás, amely szinte elindítója volt a magcsávázás gyakorlatának. A csávázásra a korábban használt réz és arzén hatóanyag-tartalmú szereket a gyakorlatban higany és más szerves vegyületek váltották fel. Több országban más vegyszerek mellett ma is használják ezeket a klasszikus csávázószereket. Hazánkban napjainkban a karbendazim és a karboxim hatóanyagok a legelterjedtebbek. A csávázással kapcsolatban szükséges megjegyezni, hogy egyetlen hatóanyag huzamosabb ideig való használata a kórokozók között rezisztens törzsek kialakulásához vezethet.
E tény szükségessé teszi a csávázószer-típusok rotációját. Célravezetőnek tűnik a kombinált szerek használata. Előnye, hogy az egyes összetevők eltérő hőfokon fejtik ki hatásukat (ám a hatásfok függ a talaj humusztartalmától is).
Az elmúlt évek tapasztalatai azt bizonyítják, hogy nagyon kevés gazdálkodó vetett elismert és csávázott minőségi búzamagot, annak ellenére, hogy azt az állam idén is támogatja. Ennek következében, valamint az utóbbi évek szélsőséges időjárása (hol a túl sok csapadék, hol az aszály miatti nem megfelelő magágy) hatására újra elterjedtek olyan veszélyes betegségek, mint a kőüszög, a fuzáriózis és a szeptoriózis, az árpánál a repülő gabonaüszög és a helmintószporiózis, amelyeknek kórokozói a fertőzött vetőmagon és a talajon keresztül terjednek. A fentiekből következik, hogy a vetőmagon spórolni vagy ismeretlen minőségű
vetőmagot vetni a legnagyobb és kijavíthatatlan hiba. Kizárólag a csávázás nyújt hatásos védelmet a gombabetegségek egy része ellen, így ezt a műveletet mellőzni nem lehet.
2. A fizikai hatásokon alapuló csávázási eljárásokat a mag belsejében meghúzódó kórokozók, esetleg fonálférgek ellen alkalmazzák. A magvak és a kórokozók közötti eltérő hőtolerancia alapján a vetőmagot meghatározott ideig tartják olyan
hőmérsékletű vízben, amely a mag csírájára még nincs káros hatással, de a kórokozókat elpusztítja, vagy legalábbis gyengíti. A nedvesen hőkezelt magvakat meg kell szárítani. A módszer nagyüzemi méretekben nehezen kivitelezhető, ezért inkább a kertészeti kultúrákban és kisüzemekben van jelentősége.
Agrotechnikai védekezés
A védekezés irányelveként megemlíthető a vetésváltás betartása, melynek során ki kell alakítani a tér- és időbeli izolációt. A helyes vetési sorrend a gabonafélék több kártevője (búzafonálféreg, gabonafutrinka, gabonaszipolyok, búzalegyek, szalmadarázs) és kórokozója (szártörő gomba, fekete-, sárga- és vörösrozsda) elleni védekezés hatékonyságát növeli, a kártétel mértékét számottevően csökkenti. Alapvető szempont a helyes agrotechnika, a fajtára és termésszintre adaptált harmonikus tápanyagellátás, és a fentebb említett csávázás. További fontos kritérium a jó minőségű vetőmag, az optimális vetésidő, vetésmélység, tőszám és a megfelelő rezisztenciával rendelkező fajta használata, amelyek mind-mind hozzájárulnak az őszi gabona sikeres termesztéséhez.
Ezen elvek betartása azonban nem, vagy csak kivételes esetekben valósítható meg maradéktalanul (többnyire szakértelem- és pénzhiány vagy a területek elaprózottsága miatt). Köztudottan a szántóföldi növénytermesztés jelenlegi szerkezete nem vagy csak alig teszi lehetővé a „helyes vetésforgó” megtartását. Ahol nem kerül búza után búza több éven át, ott kevésbé jelenthet veszélyt a búza fuzáriózisa, a gabonafélék szártőbetegsége, a búzaporüszög, a búzafonálféreg, a szár-fonálféreg, a gabonafutrinka, az őszi fekete búzalégy és a szalmadarázs. A káros szomszédság sem kívánatos, lehetőleg kerülni kell az olyan búzakártevők miatt, amelyek lassan, ill. frontálisan terjednek át az új őszibúza-vetésre (gabonafutrinka, fekete búzalégy, szalmadarázs stb.).
Ahol azonban néhány (2-3) évig nem kerülhető el az őszi búza egymást követő termesztése, ott a vetést előkészítő helyes és korszerű agrotechnikai munkákkal kell megakadályozni az egyes károsítók elszaporodását. Erre szolgált még nyár folyamán a tarlóhántás és a tarlóápolás művelete. Ezen kívül a vetés előtt a diszktilleres vetőágykészítés a talajlakó kártevők számát tovább csökkenti és a talajműveléskor a madarak is sok kártevőt és gyommagvat összeszednek.
Elengedhetetlen agrotechnikai elem továbbá az egészséges és jó
csírázóképességű vetőmag használata. A gondos vetőmagtisztítás, -szelektálás különösen a búza kőüszög és a búza fonálféreg ellen nyújt preventív védelmet. Általában a termőhelynek legmegfelelőbb, a betegségeknek, egyes kártevőknek és kórokozóknak is ellenállóbb, intenzív fajták termesztése a kívánatos. Különösen javasolható ez a gabonalisztharmat, a búza fuzáriózisa, az őszi fekete búzalégy és a hesszeni gubacsszúnyog kártételének csökkentése végett.
A vetés idejének helyes megválasztása szintén fontos növényvédelmi tényező. Az
őszi búza vetését túl korán nem ajánlatos megkezdeni. Optimális időben (szeptember vége, október) és nagy területen való vetéssel csökken a lisztharmat- és a gabonafuzáriózis-fertőzés veszélye, továbbá a gabonafutrinka, gabonakabócák, hesszeni gubacsszúnyog és a gabonalegyek károsításának mértéke és valószínűsége.
A mag egyenletes, megfelelő helyre való vetése és takarása a madarak (fácán, vetési varjú, galambok) és a mezei rágcsálók (mezei pocok, hörcsög, egeek) ellen nyújt preventív védelmet.
Mindezek mellett a helyes, arányos tápanyagellátás növényvédelmi szempontból is lényeges. A gombás megbetegedések (gabona lisztharmat, búza fuzáriózisa, gabona szártőbetegségei, gabonarozsdák stb.), továbbá a zöld részeket pusztító állati kártevők ellen is fontos, hogy a búzavetés tápanyagellátása harmonikus legyen. Amennyiben nem ügyelünk a helyes NPK arányra, az említett károsítók és egyes gyomnövények elszaporodását segítjük elő. A növények fejtrágyázása, majd levéltrágyázása is megfelelő védelmet nyújt, főleg a zöld részek károsítói (kabócák, levéltetvek, bagolylepkék, gabonalegyek, gabona-gubacsszúnyogok stb.) ellen.
Ősszel, kelés után a megelőző agrotechnikai védekezés elmulasztása esetén szükségessé válhat a gabonafutrinka ellen a növényállomány kezelésével védekezni. Ha a kelő vetésben négyzetméterenként átlagosan 0,9 gabonafutrinka lárvája fordul elő, azonnali kémiai védekezésre van szükség, amit ősszel, még a fagymentes napokon szükséges végrehajtani. A fagyveszélyes napokon végzett kezelés hatása bizonytalan, kora tavasszal pedig már megkésett, felesleges és költséges. A védekezésre alfametrin, benszultap, béta-cipermetrin + kinalfosz, diflubenzuron, dioxakarb, endoszulfán, kartap, klórpirifosz, metilparation, teflubenzuron, teflutrin hatóanyagú készítmények ajánlottak. Közülük az integrált növényvédelem szempontjait figyelembe véve a zöld jelzésű diflubenzuron és a sárga jelzésű endoszulfán hatóanyagú készítményeket célszerű választani.
Forrás: Agrárágazat
