Az ember patkányhoz való viszonyulását jelzi, hogy a "patkány"-szó átvitt értelemben a világ szinte minden nyelvén piszkosat, koszosat, visszataszítót, undorítót jelent. A patkány ugyanis kozmopolita (sőt, még a világűrbe is felküldtük), s noha a földön számos emlősfajt a kipusztulás fenyeget, úgy tűnik, ezt a rágcsálót az embernek minden igyekezete ellenére sem sikerül kiirtani! Pedig alapos okunk lenne rá, hiszen a patkányoknak nemcsak anyagi, gazdasági kártétele jelentős, de mind állategészségügyi, mind humán-egészségügyi szempontból állandó veszélyforrások.
Fennmaradásukat, sőt egyes területeken sokasodásukat nemcsak sajátos biológiájuk, a körülményekhez, azok változásaihoz való kiváló alkalmazkodóképességük, "intelligenciájuk" segíti, hanem mi emberek is, részint környezetünk alakításával, részint azzal, hogy - bár a kereskedelemben az irtószerek "garmadája" kapható, a patkányok elleni harcban rendre alulmaradunk.
Az ember patkányhoz való viszonyulását jelzi, hogy a "patkány"-szó átvitt értelemben a világ szinte minden nyelvén piszkosat, koszosat, visszataszítót, undorítót jelent. A patkány ugyanis kozmopolita (sőt, még a világűrbe is felküldtük), s noha a földön számos emlősfajt a kipusztulás fenyeget, úgy tűnik, ezt a rágcsálót az embernek minden igyekezete ellenére sem sikerül kiirtani! Pedig alapos okunk lenne rá, hiszen a patkányoknak nemcsak anyagi, gazdasági kártétele jelentős, de mind állategészségügyi, mind humán-egészségügyi szempontból állandó veszélyforrások.
Fennmaradásukat, sőt egyes területeken sokasodásukat nemcsak sajátos biológiájuk, a körülményekhez, azok változásaihoz való kiváló alkalmazkodóképességük, "intelligenciájuk" segíti, hanem mi emberek is, részint környezetünk alakításával, részint azzal, hogy - bár a kereskedelemben az irtószerek "garmadája" kapható, a patkányok elleni harcban rendre alulmaradunk. A csatavesztéseknek alapvetően négy oka lehet:
- nem ismerjük kellően a patkányok életmódját;
- elszigetelt a védekezésünk;
- rosszul alkalmazzuk az irtószereket;
- környezetünk (elég egy rossz tanyaszomszéd) a patkányok "oldalán áll".
Mivel hatékonyan védekezni valami ellen csak úgy lehet, ha ismerjük annak lényegét, nézzük röviden a patkányok életmódját, viselkedését, károkozásuk lehetséges módozatait, mértékét.
Több fajuk közül minket a házi patkány és a vándorpatkány érdekel.
A szürkésbarna, fehérhasú házipatkány (fekete színváltozata is van) kisebb, karcsúbb a vándorpatkánynál, "kedvezőbb" benyomást is kelt, mert szőre simább, fényesebb, tisztább. Ez a különbség részben életmódjukból is adódik, mert - bár mindkét faj rejtőzködő, így búvóhelyre van szüksége - a házipatkány inkább a föld feletti területeket (szemétkupacok, farakások, istállók, ólak, falba fúrt üregek, kamrák, padlások, stb.), míg a vándorpatkány a szennyezettebb föld alatti "élettereket" részesíti előnyben (kanálisok, szennyvíz-csatornák, trágyaaknák, pincék, stb.), így azután utóbbi rendszerint igen piszkos, csapzott.
A vándorpatkány a házinál valamivel sötétebb (barnásszürke, a hasa szürkésfehér, de szintén van fekete színváltozata is), nagyobb, zömökebb, orra tompább, füle és farka rövidebb.
A patkányok metszőfogaik állandó növekedése miatt szinte mindig rágnak. Mindenevők, de míg a házi patkány elesége főként növényi eredetű (gabona, gyümölcsök), a mindenütt, még a távoleső magányos tanyákon, sőt a szabad természetben is előforduló vándorpatkány az állati-eredetű táplálékot is elfogyasztja (tetemek, kisemlősök, madarak). Az egér és a házi patkány megtűrik egymást, szemben a vándorpatkánnyal.
Életmódjukhoz kötötten a házi patkány kiváló kúszó, a vándorpatkány inkább kiváló úszó. Szaglásuk, hallásuk, tapintásuk igen jó, fényérzékelésük jó, de a kísérletek szerint színvakok. Magatartásuk territoriális, vagyis a kisebb-nagyobb csoport (általában a 15-30 egyedből álló család) saját területét megjelöli és védi, de ezen belül minden állat "személyes" területet is igényel, s ha ez nincs meg, viselkedése agresszióban nyilvánulhat meg (inkább a vándorpatkányoknál). Az igényelt terület nagysága függ a táplálékforrástól is, ezért láthatunk egy kis alapterületű gabonatárolóban rengeteg patkányt. "Felségterületüket" jól ismerik, mivel ízérzékük is kiváló, az ott található táplálékforrásokat rövid idő alatt "felmérik", az idegen táplálékkal szemben bizalmatlanok (így kezdetben a csalétekkel szemben is).
Már három hónapos életkorukban ivarérettek. Vemhessége mindössze három hét, s egy nőstény házi patkány évente 2-4, a vándorpatkány 3-7 alkalommal ellik 10-körüli utódot (a szélső érték akár 20 is lehet). Ha mind ezt figyelembe vesszük és tudjuk, hogy egy patkány évi takarmányfogyasztása pl. egy sertés- vagy baromfitelepen akár 16-18 kg is lehet, a közvetlen kár egyszerű szorzással kiszámítható. Takarmányszennyezésük pedig ennek a háromszorosa! Betegségeket, sőt járványokat indíthatnak el, tarthatnak fenn.
Egy megdöbbentő adat: egyetlen halom patkányürülék mintegy 200.000 Salmonella- baktériumot tartalmazhat, s egy patkány évente kb. 16.000-szer ürít.
Számos, igen nagy gazdasági kárt okozó fertőző állatbetegség terjesztésében játszhatnak szerepet, akadályozzák a fertőző góc felszámolását vagy az állományok mentesítését (ragadós száj - és körömfájás, sertéspestis, Aujeszky-féle betegség, leptospirózis). Ilyen szempontból különösen veszélyes a járványgóc körüli 300 - 400 méteres terület, de a vándorpatkányok territóriumának átmérője akár 1000 métert is elérhet.
Lehetnek bizonyos kórokozók rezervoárjai (trichinellák, herpeszvírusok, dizentériát okozó spirochaeták, stb.), mint mechanikus "vektorok" a szőrükre, talpukra tapadt kórokozókat továbbviszik, de a fertőzés legkiterjedtebb módja a takarmányok, etetők, állattartó helyek ürülékükkel, vizeletükkel, egyéb váladékaikkal való szennyezése. Az állattartó telepek közötti járványterjesztésben értelemszerűen a vándorpatkányoké a nagyobb szerep, s mivel ezek a vadetetőket is felkeresik, nemegyszer betegségeket terjesztenek vadak és háziállatok között.
Nem elhanyagolható kártétel, hogy rongálják az épületeket, azokban lyukakat, járatokat fúrnak, megrágják a faszerkezeteket, a vezetékeket, a szigetelést, a berendezési tárgyakat. Noha közlekedésükkor kerülik a nyitott tereket és a falak, etetők, vezetékek, zsákok mellett (mögött) mozognak, mégis zavarják állataink nyugalmát, ezáltal csökkentve a termékelőállítást.
A védekezés általános szempontjai:
· gazdasági udvar rendezettsége, állattartó épületek, istállók, ólak, kiszolgáló helyiségek, takarmánytárolók higiéniája, megfelelő trágyakezelés;
· a patkánymentesítés az általános járványvédelem szerves része;
· egymással összefüggő területeken nem elszigetelten (pl. egy-egy háznál vagy tanyán), hanem egyidejűleg kell végrehajtani;
· a védekezést a patkányok felbukkanásának első jelei után azonnal meg kell kezdeni;
· a védekezés mentesítési terv szerint történjen, melynek vannak általános elemei (fertőzöttség megállapítása, mérgezett csalétkek kihelyezése, stb.) és a helyi adottságoknak leginkább megfelelő módszerei;
· egészségvédő és óvó rendszabályok;
A védekezés részletes szempontjai:
· Elhanyagolt környezetben nem is lehet jó munkát végezni! Nem törvényszerű, hogy a gazdasági udvar rendezetlen vagy sivár legyen! Ma már alapkövetelmény, hogy korszerűsíteni kell a lakóépület és a gazdasági udvar kapcsolatát, funkcióját. Nemcsak jóleső látvány, de humán- egészségügyi és állategészségügyi szempontból egyaránt hasznos, ha a lakást, az azt körülvevő virágoskertet, pihenőkertet és az állattartó épületeket kerítéssel vagy élősövénnyel választják el, a lakás és a gazdasági udvar közé mosdó- és öltözőhelyiséget nyitnak, az ólak és a trágyatelep köré fasorokat ültetnek, vagyis az ember - állat - növény hármas egyensúlyának megvalósítására törekednek.
Az istállók, ólak, egyéb állattartó épületek többféle változatban épültek meg. Ezek legfontosabb követelménye, hogy kielégítsék állataink tartással szembeni igényeit, hogy jó legyen a hő- és nedvességgazdálkodásuk, hogy bennük a napi munkálatok könnyen elvégezhetőek, de az is fontos, hogy jól takaríthatóak, fertőtleníthetőek és a rágcsálókkal szemben ellenállóak legyenek! Miközben örvendetes dolog, hogy a betont, fémet, aszfaltot mindinkább a természetes anyagok (fa, nád, szalma) váltják fel, s ez termelési és állatvédelmi szempontból egyaránt előnyös, utóbbiak a patkányok támadásainak nyilvánvalóan kevéssé tudnak ellenállni. Ezt környezetünkkel szembeni igényességünkkel ellensúlyozhatjuk, mely a patkányok legnagyobb ellensége! Jó módszer, ha az állattartó épületek, kamrák, takarmánytárolók, melléképületek padozatának készítésekor a föld feltöltésére mintegy 100 mm vastag üvegcserepekkel kevert kavicsréteget terítünk, csak ezután húzzuk rá a tulajdonképpeni padozatot, ez jól véd a patkányok ellen.
· A járványvédelem közismert mondása: a kórokozók elleni háborúra békeidőben kell felkészülni! Ez érvényes a rágcsálók elleni védekezésre is! Ha már megjelentek, nekünk kell támadnunk! A "felderítésnek" egész évben folyamatosnak kell lennie (búvóhelyek, járatok, csatornák, farakások, etetők aljának, padozat hézagainak, stb. ellenőrzése)!
Nagy létszámú telepeken (baromfi, sertés) a felderítést, amennyiben szükséges, később az irtást is alaposabban hajthatjuk végre az ún. szerviz-periódus alatt, vagyis az épületek kiürítése utáni karbantartás, takarítás, fertőtlenítés időszakában.
· A védekezés eredményességét befolyásoló gyakoribb hibák: esetlegesség, rendszertelenség, elszigeteltség, nem megfelelő módszer, a fertőzöttség mértékének helytelen megállapítása, rossz vagy rosszul kihelyezett csalétek, a mentesítés ellenőrzésének hiánya, a mentesítés lezárásának helytelen megítélése.
Mi az általános gyakorlat?
Vannak gazdaságok, melyekben az egész "patkány-ügyet" a kutyára bízzák (terrierek és azok keverékei). Egy vagy több ilyen "patkányozó" kotorékeb hűséges és bátor szolgálata valóban hozhat részeredményeket, de csak a gyérítés szintjéig, főként akkor, ha folyamatos a külső bevándorlás. Legfeljebb szórakozásnak minősülhet, amikor a család esetleg pár szomszéddal összefogva hirtelen "felindultságában" patkányozni kezd oly módon, hogy az udvaron lévő farakásokat, a feltételezett patkányjáratokat borító tárgyakat, stb. megbolygatva saját vagy kölcsönkutyáit küldi "harcba", s jóllehet egy-egy patkány elcsípésekor jólesik a "diadalüvöltés", a megriasztott patkányok pánikszerűen szétszélednek.
Ugyanígy - ha még nincs sok patkány - a finom falatokkal megtűzdelt csapdákkal is csupán ritkíthatjuk azokat.
Sokan próbálkoznak a lyukak, járatok gázosításával, de így is a patkányok töredéke pusztul el.
A legtöbben mégis azt teszik, hogy patkány vagy patkány-nyomok (ürülék, rágcsálási nyomok, lábnyomok, lyukak, járatok, stb.) észlelése után mérget helyeznek ki, ezt onnan is tudni lehet, hogy egyre több a mérgezett kutya.
Milyen akkor a szakszerű patkánymentesítés?
A régebbi nagyüzemi, szakosított állattartó telepi gyakorlathoz hasonlóan mentesítési tervet kell készítenünk, természetesen figyelembe véve a helyi adottságokat (udvarszerkezet, önálló tanya vagy sűrűn lakott terület, csatornázottság, szennyvíz- és trágyakezelés, takarmánytárolás, szemét- és hulladékkezelés, stb.). Mindenekelőtt reálisan kellene felmérnünk a fertőzöttség mértékét! Ezt teljes pontossággal megállapítani természetesen sohasem lehet, de arra már korábban említett nyomokból következtetni tudunk. A még precízebbek a lyukak, járatok feltérképezése után azokat a kora esti órákban papírral lazán betömhetik, azok köré vékony rétegben finom homokot vagy lisztet szórhatnak. Másnap reggelre a nyitott lyukak számából kiderül, hányat és melyiket használják, a lábnyomok mennyiségéből és irányából pedig az invázió mértékére és a mozgás, vonulás irányára is következtethetünk.
Ezután döntenünk kell arról, milyen csalétket alkalmazzunk?
A mérgezett csalétekkel szembeni követelmények:
· ízletesség; nyilvánvaló, hogy a patkányok a csalétekből akkor fogyasztanak kellő mennyiséget, ha az ízletesebb, mint a környezetükben lévő bármely táplálék;
· biztonság; emberen és nem célállatokon való elsődleges és másodlagos mérgezések elkerülése (mérget vagy mérgezett patkányt fogyasztott húsevők);
· alkalmazhatóság; bel- és kültéren egyaránt könnyen alkalmazható, jól kezelhető legyen!
· biztos, de fájdalommentes hatás; a patkány "intelligens" állat, ha a csalétek közelében társa pusztulását látja, nem eszik abból (ezért nem jók a hirtelen ható idegmérgek);
· megkülönböztethetőség; formája, színe, anyaga, stb. szerint legyen jól megkülönböztethető más csalétkektől;
· környezetbarát; felhasználása ne legyen környezetszennyező (pl. a csomagolása);
· stabilitás; környezeti hatásoknak (meleg, hideg, nedvesség, stb.) ellenálljon, ne penészedjen, ne bomoljon el!
· legyen megfizethető!
Most már több évtizedes gyakorlat igazolja, hogy a rodenticidek, vagyis a rágcsáló emlősök irtására való szerek közül azok a vegyületek a leghatásosabbak, melyek a kumarinhoz hasonló szerkezetűek. A kumarinszármazékokat különböző formációjú csalétkekben alkalmazzák (gabona-alapú csalétkek, porozószerek, paraffinos korongok, tasakolt pépek), ezek hatékonysága között csak quantitatív különbség van, mert hatásmechanizmusuk azonos: az emésztőcsatornába jutva és onnan felszívódva a májban a K-vitamin felhasználását, ezáltal a véralvadáshoz nélkülözhetetlen protrombin-képződést gátolják, emellett az érrendszert is károsítják.
Következmény: a vérerek (főként a kapillárisok) már minimális mechanikai hatásokra is sérülnek, a vért átengedik, s mivel a véralvadás is rossz, a test legkülönbözőbb részein, gyakran a természetes testnyílásokon (száj,- orr,- hüvely,- végbél) keresztül vérzések keletkeznek, az állat egyszerűen elvérzik. Súlyosabb esetekben a testüregekben is vér halmozódhat fel (mell-és hasüreg). Egyszeri adagként a patkány és a háziállatok is viszonylag sokat elviselnek, de pár napon át folyamatosan etetve igen kis mennyiségük is mérgezést okoz.
A kumarin egyébként a természetben is előfordul, egy értékes takarmánynövény, a fehér virágú somkóró illatos anyaga. A somkóró kellő időben kaszálva (amikor 30-40 cm magas) és gondosan szárítva a pillangósokhoz hasonló takarmányértékű, de ha már 1 m magas, a szára elfásul, s ha ilyenkor lekaszálva befülled, penészedik, a kumarin mérgező vegyületté, dikumarollá alakul át (szarvasmarhák somkórómérgezése).
De térjünk vissza a csalétekkel szembeni követelményekhez!
Kérdés, van-e olyan mérgezett csalétek, mely a fenti kívánalmaknak egyidejűleg felel meg?
Anélkül, hogy a kumarin-tartalmú készítmények kereskedelmi neveit felsorolnánk (ez itt nem a reklám helye), vannak ilyenek! A készítmények újabb generációjának tagjai a patkány számára olyan ízhatásúak, hogy elég azokat megkóstolniuk, szinte abba sem tudják hagyni az evést! Akár egy nap alatt felveszik a "halálos dózist", majd ezután 3-8 nappal fájdalommentesen, többnyire a fészkükben pusztulnak el, így nem riasztják el társaikat a méregtől. A korábbi készítményeknél biztonságosabbak, más állatfajokra nézve kevéssé veszélyesek egyrészt az alacsony hatóanyagtartalom, másrészt amiatt, hogy a nem célállatok számára keserűanyagot tartalmaznak, a másodlagos mérgezések lehetősége pedig kizárt, mert a hatóanyag a patkány testében gyorsan átalakul. (Van olyan készítmény, melyből egy 10 kg-os kutyának 1 kg-ot kellene megennie a mérgezéshez!) Formációik olyanok, hogy a területhez alkalmazhatók, kis- és nagy kiszerelésben egyaránt kaphatók. (Akár 10 grammos is!) Nedves helyeken, csatornákban a paraffinos korongok, kockák, míg a keskeny járatok, felfúrások esetében a porozószerek hatásosabbak. Előbbiek vízhatlanok, utóbbiak nagy tapadóképességűek, a szűk helyen mozgó patkányok szőrzetére kerülve azt társaik lenyalják, de 1:20 arányban más csalétkekkel is keverhetők.
Legtöbbjük valamilyen színezékkel ellátott, így más készítményektől jól megkülönböztethető, csomagolóanyaguk biológiai úton lebomlik, környezetbarát. A költségek az eredményhez képest elhanyagolhatók.
A patkánymentesítés végrehajtása persze jó csalétkekkel is csak akkor sikeres, ha azok kihelyezése szakszerűen történik.
Gyakorlati tanácsok:
· Amennyiben udvarunkban még nincs fertőzöttség, de a környéken már felfedeztük, jelezzük az ott lakóknak (a közömbösség ez esetben nem azonos a tapintatossággal), ezzel egyidejűleg készüljünk fel a védekezésre, "birtokhatárunkon" helyezzünk ki mérgezett csalétket olyan etetőládákban, melyekhez illetéktelen személyek és háziállatok nem férhetnek hozzá és az időjárás sem tud kárt tenni bennük. Egy ezer négyzetméteres területre minimálisan 6 db ládát tegyünk, etetőhelyenként 200 gr csalétekkel (ha az "hagyományos", gabona-alapú csalétek).
· Mivel a góc körüli 300 m-es terület különösen veszélyesnek tekinthető, kezdjük meg a körön belül lakók "agitálását" a közös védekezésre! (Elismerem, ez nem könnyű feladat!)
· Ha udvarunkban patkányt vagy fertőzöttségre utaló nyomokat látunk, és úgy ítéljük meg, hogy ott semmiféle patkányeledel nincs, a feltételezett fészkek közelében és a megállapított vonulási útvonalak mentén először méreg nélküli csalétket helyezünk ki (gabona, szalonna-kolbászdarabkák, stb.) majd pár napos "beetetés" után áttérünk a mérgezett csalétekre.
· Fontos, hogy etetőhelyeket ne csak a terület egy részén, hanem a teljes területen alakítsunk ki (pl. ne csak egy istállóban, ólban), méghozzá egy időben!
· Ma már kaphatók speciális patkányetető kartonok, ládák. Ha mi készítünk ilyet, annak két nyílása legyen, mert a patkány csak akkor fogyaszt a csalétekből, ha látja a menekülés esélyét is.
· Különböző formációjú csalétkekből természetesen más-más mennyiségeket helyezünk ki etetőkként, ezt a használati utasítás mindig tartalmazza. Amire minden csaléteknél figyelnünk kell: 3-5 nap múlva ellenőrizzük az etetőhelyeket, ha a csalétek elfogyott, azt az eredeti mennyiség duplájával pótoljuk! Ha a csalétekből nem fogyott, váltsunk csalétket (pl. a gabona-alapút cseréljük le pépre, korongra, stb.). Ahol így sem fogy, azt az etetőhelyet felszámoljuk, ahol viszont jól fogy, ott szaporítjuk.
A továbbiakban hetente legalább egyszer ellenőrizzük a fogyasztást.
· Megfelelő csalétek és kellő számú etetőhely biztosításával a patkánymentesítés egy átlagos méretű és szerkezetű gazdasági udvarban 2-4 hét alatt végrehajtható.
A kutya patkányméreg - okozta mérgezése: utaltunk rá, hogy az elsődleges, méginkább a másodlagos mérgezés lehetősége háziállatainknál a mai kumarin-tartalmú irtószerektől igen csekély.
Ha mégis előfordul (régebbi szerek, helytelenül tárolt, bomlott szerek, szakszerűtlen felhasználás, stb.), a tünetek nem jellemzőek.
A méreg felvétele után 18-24 óra múlva a kutya bágyadt, étvágytalan, járása ingadozó, később sokat fekszik, majd fel sem tud kelni. Belső hőmérséklete normális, láza nincs, sőt legtöbbször alacsony a testhőmérséklet. Utóbbi nem sok jóval kecsegtet, mert azt jelzi, hogy a méreganyag felszívódása előrehaladott. A belső vérzés következményeként a nyálkahártyák feltűnően sápadtak, a testnyílásokból vér szivároghat, véres hányás, ritkábban vérvizelés, véres bélsárürítés előfordulhat. Elhúzódóbb esetekben a bőrön hullámzó duzzanatok (haematómák, vagyis vérömlenyek) jelennek meg. A vemhes kutya elvetélhet. Az ismétlődő köhögés, később a nehezített légzés már a mellüregi vérzésre utal.
Teendő: ha csak gyanú van a méreganyag felvételére, azonnal forduljunk állatorvoshoz, legfeljebb megérkezéséig adhatunk a kutyának tejet, orvosi szenet (méreganyag megkötése). Az időbeni beavatkozás (hánytatás, hashajtás, K-vitamin) még eredményes lehet, később már a vérátömlesztés is csak nagyon ritkán segít!
Fennmaradásukat, sőt egyes területeken sokasodásukat nemcsak sajátos biológiájuk, a körülményekhez, azok változásaihoz való kiváló alkalmazkodóképességük, "intelligenciájuk" segíti, hanem mi emberek is, részint környezetünk alakításával, részint azzal, hogy - bár a kereskedelemben az irtószerek "garmadája" kapható, a patkányok elleni harcban rendre alulmaradunk. A csatavesztéseknek alapvetően négy oka lehet:
- nem ismerjük kellően a patkányok életmódját;
- elszigetelt a védekezésünk;
- rosszul alkalmazzuk az irtószereket;
- környezetünk (elég egy rossz tanyaszomszéd) a patkányok "oldalán áll".
Mivel hatékonyan védekezni valami ellen csak úgy lehet, ha ismerjük annak lényegét, nézzük röviden a patkányok életmódját, viselkedését, károkozásuk lehetséges módozatait, mértékét.
Több fajuk közül minket a házi patkány és a vándorpatkány érdekel.
A szürkésbarna, fehérhasú házipatkány (fekete színváltozata is van) kisebb, karcsúbb a vándorpatkánynál, "kedvezőbb" benyomást is kelt, mert szőre simább, fényesebb, tisztább. Ez a különbség részben életmódjukból is adódik, mert - bár mindkét faj rejtőzködő, így búvóhelyre van szüksége - a házipatkány inkább a föld feletti területeket (szemétkupacok, farakások, istállók, ólak, falba fúrt üregek, kamrák, padlások, stb.), míg a vándorpatkány a szennyezettebb föld alatti "élettereket" részesíti előnyben (kanálisok, szennyvíz-csatornák, trágyaaknák, pincék, stb.), így azután utóbbi rendszerint igen piszkos, csapzott.
A vándorpatkány a házinál valamivel sötétebb (barnásszürke, a hasa szürkésfehér, de szintén van fekete színváltozata is), nagyobb, zömökebb, orra tompább, füle és farka rövidebb.
A patkányok metszőfogaik állandó növekedése miatt szinte mindig rágnak. Mindenevők, de míg a házi patkány elesége főként növényi eredetű (gabona, gyümölcsök), a mindenütt, még a távoleső magányos tanyákon, sőt a szabad természetben is előforduló vándorpatkány az állati-eredetű táplálékot is elfogyasztja (tetemek, kisemlősök, madarak). Az egér és a házi patkány megtűrik egymást, szemben a vándorpatkánnyal.
Életmódjukhoz kötötten a házi patkány kiváló kúszó, a vándorpatkány inkább kiváló úszó. Szaglásuk, hallásuk, tapintásuk igen jó, fényérzékelésük jó, de a kísérletek szerint színvakok. Magatartásuk territoriális, vagyis a kisebb-nagyobb csoport (általában a 15-30 egyedből álló család) saját területét megjelöli és védi, de ezen belül minden állat "személyes" területet is igényel, s ha ez nincs meg, viselkedése agresszióban nyilvánulhat meg (inkább a vándorpatkányoknál). Az igényelt terület nagysága függ a táplálékforrástól is, ezért láthatunk egy kis alapterületű gabonatárolóban rengeteg patkányt. "Felségterületüket" jól ismerik, mivel ízérzékük is kiváló, az ott található táplálékforrásokat rövid idő alatt "felmérik", az idegen táplálékkal szemben bizalmatlanok (így kezdetben a csalétekkel szemben is).
Már három hónapos életkorukban ivarérettek. Vemhessége mindössze három hét, s egy nőstény házi patkány évente 2-4, a vándorpatkány 3-7 alkalommal ellik 10-körüli utódot (a szélső érték akár 20 is lehet). Ha mind ezt figyelembe vesszük és tudjuk, hogy egy patkány évi takarmányfogyasztása pl. egy sertés- vagy baromfitelepen akár 16-18 kg is lehet, a közvetlen kár egyszerű szorzással kiszámítható. Takarmányszennyezésük pedig ennek a háromszorosa! Betegségeket, sőt járványokat indíthatnak el, tarthatnak fenn.
Egy megdöbbentő adat: egyetlen halom patkányürülék mintegy 200.000 Salmonella- baktériumot tartalmazhat, s egy patkány évente kb. 16.000-szer ürít.
Számos, igen nagy gazdasági kárt okozó fertőző állatbetegség terjesztésében játszhatnak szerepet, akadályozzák a fertőző góc felszámolását vagy az állományok mentesítését (ragadós száj - és körömfájás, sertéspestis, Aujeszky-féle betegség, leptospirózis). Ilyen szempontból különösen veszélyes a járványgóc körüli 300 - 400 méteres terület, de a vándorpatkányok territóriumának átmérője akár 1000 métert is elérhet.
Lehetnek bizonyos kórokozók rezervoárjai (trichinellák, herpeszvírusok, dizentériát okozó spirochaeták, stb.), mint mechanikus "vektorok" a szőrükre, talpukra tapadt kórokozókat továbbviszik, de a fertőzés legkiterjedtebb módja a takarmányok, etetők, állattartó helyek ürülékükkel, vizeletükkel, egyéb váladékaikkal való szennyezése. Az állattartó telepek közötti járványterjesztésben értelemszerűen a vándorpatkányoké a nagyobb szerep, s mivel ezek a vadetetőket is felkeresik, nemegyszer betegségeket terjesztenek vadak és háziállatok között.
Nem elhanyagolható kártétel, hogy rongálják az épületeket, azokban lyukakat, járatokat fúrnak, megrágják a faszerkezeteket, a vezetékeket, a szigetelést, a berendezési tárgyakat. Noha közlekedésükkor kerülik a nyitott tereket és a falak, etetők, vezetékek, zsákok mellett (mögött) mozognak, mégis zavarják állataink nyugalmát, ezáltal csökkentve a termékelőállítást.
A védekezés általános szempontjai:
· gazdasági udvar rendezettsége, állattartó épületek, istállók, ólak, kiszolgáló helyiségek, takarmánytárolók higiéniája, megfelelő trágyakezelés;
· a patkánymentesítés az általános járványvédelem szerves része;
· egymással összefüggő területeken nem elszigetelten (pl. egy-egy háznál vagy tanyán), hanem egyidejűleg kell végrehajtani;
· a védekezést a patkányok felbukkanásának első jelei után azonnal meg kell kezdeni;
· a védekezés mentesítési terv szerint történjen, melynek vannak általános elemei (fertőzöttség megállapítása, mérgezett csalétkek kihelyezése, stb.) és a helyi adottságoknak leginkább megfelelő módszerei;
· egészségvédő és óvó rendszabályok;
A védekezés részletes szempontjai:
· Elhanyagolt környezetben nem is lehet jó munkát végezni! Nem törvényszerű, hogy a gazdasági udvar rendezetlen vagy sivár legyen! Ma már alapkövetelmény, hogy korszerűsíteni kell a lakóépület és a gazdasági udvar kapcsolatát, funkcióját. Nemcsak jóleső látvány, de humán- egészségügyi és állategészségügyi szempontból egyaránt hasznos, ha a lakást, az azt körülvevő virágoskertet, pihenőkertet és az állattartó épületeket kerítéssel vagy élősövénnyel választják el, a lakás és a gazdasági udvar közé mosdó- és öltözőhelyiséget nyitnak, az ólak és a trágyatelep köré fasorokat ültetnek, vagyis az ember - állat - növény hármas egyensúlyának megvalósítására törekednek.
Az istállók, ólak, egyéb állattartó épületek többféle változatban épültek meg. Ezek legfontosabb követelménye, hogy kielégítsék állataink tartással szembeni igényeit, hogy jó legyen a hő- és nedvességgazdálkodásuk, hogy bennük a napi munkálatok könnyen elvégezhetőek, de az is fontos, hogy jól takaríthatóak, fertőtleníthetőek és a rágcsálókkal szemben ellenállóak legyenek! Miközben örvendetes dolog, hogy a betont, fémet, aszfaltot mindinkább a természetes anyagok (fa, nád, szalma) váltják fel, s ez termelési és állatvédelmi szempontból egyaránt előnyös, utóbbiak a patkányok támadásainak nyilvánvalóan kevéssé tudnak ellenállni. Ezt környezetünkkel szembeni igényességünkkel ellensúlyozhatjuk, mely a patkányok legnagyobb ellensége! Jó módszer, ha az állattartó épületek, kamrák, takarmánytárolók, melléképületek padozatának készítésekor a föld feltöltésére mintegy 100 mm vastag üvegcserepekkel kevert kavicsréteget terítünk, csak ezután húzzuk rá a tulajdonképpeni padozatot, ez jól véd a patkányok ellen.
· A járványvédelem közismert mondása: a kórokozók elleni háborúra békeidőben kell felkészülni! Ez érvényes a rágcsálók elleni védekezésre is! Ha már megjelentek, nekünk kell támadnunk! A "felderítésnek" egész évben folyamatosnak kell lennie (búvóhelyek, járatok, csatornák, farakások, etetők aljának, padozat hézagainak, stb. ellenőrzése)!
Nagy létszámú telepeken (baromfi, sertés) a felderítést, amennyiben szükséges, később az irtást is alaposabban hajthatjuk végre az ún. szerviz-periódus alatt, vagyis az épületek kiürítése utáni karbantartás, takarítás, fertőtlenítés időszakában.
· A védekezés eredményességét befolyásoló gyakoribb hibák: esetlegesség, rendszertelenség, elszigeteltség, nem megfelelő módszer, a fertőzöttség mértékének helytelen megállapítása, rossz vagy rosszul kihelyezett csalétek, a mentesítés ellenőrzésének hiánya, a mentesítés lezárásának helytelen megítélése.
Mi az általános gyakorlat?
Vannak gazdaságok, melyekben az egész "patkány-ügyet" a kutyára bízzák (terrierek és azok keverékei). Egy vagy több ilyen "patkányozó" kotorékeb hűséges és bátor szolgálata valóban hozhat részeredményeket, de csak a gyérítés szintjéig, főként akkor, ha folyamatos a külső bevándorlás. Legfeljebb szórakozásnak minősülhet, amikor a család esetleg pár szomszéddal összefogva hirtelen "felindultságában" patkányozni kezd oly módon, hogy az udvaron lévő farakásokat, a feltételezett patkányjáratokat borító tárgyakat, stb. megbolygatva saját vagy kölcsönkutyáit küldi "harcba", s jóllehet egy-egy patkány elcsípésekor jólesik a "diadalüvöltés", a megriasztott patkányok pánikszerűen szétszélednek.
Ugyanígy - ha még nincs sok patkány - a finom falatokkal megtűzdelt csapdákkal is csupán ritkíthatjuk azokat.
Sokan próbálkoznak a lyukak, járatok gázosításával, de így is a patkányok töredéke pusztul el.
A legtöbben mégis azt teszik, hogy patkány vagy patkány-nyomok (ürülék, rágcsálási nyomok, lábnyomok, lyukak, járatok, stb.) észlelése után mérget helyeznek ki, ezt onnan is tudni lehet, hogy egyre több a mérgezett kutya.
Milyen akkor a szakszerű patkánymentesítés?
A régebbi nagyüzemi, szakosított állattartó telepi gyakorlathoz hasonlóan mentesítési tervet kell készítenünk, természetesen figyelembe véve a helyi adottságokat (udvarszerkezet, önálló tanya vagy sűrűn lakott terület, csatornázottság, szennyvíz- és trágyakezelés, takarmánytárolás, szemét- és hulladékkezelés, stb.). Mindenekelőtt reálisan kellene felmérnünk a fertőzöttség mértékét! Ezt teljes pontossággal megállapítani természetesen sohasem lehet, de arra már korábban említett nyomokból következtetni tudunk. A még precízebbek a lyukak, járatok feltérképezése után azokat a kora esti órákban papírral lazán betömhetik, azok köré vékony rétegben finom homokot vagy lisztet szórhatnak. Másnap reggelre a nyitott lyukak számából kiderül, hányat és melyiket használják, a lábnyomok mennyiségéből és irányából pedig az invázió mértékére és a mozgás, vonulás irányára is következtethetünk.
Ezután döntenünk kell arról, milyen csalétket alkalmazzunk?
A mérgezett csalétekkel szembeni követelmények:
· ízletesség; nyilvánvaló, hogy a patkányok a csalétekből akkor fogyasztanak kellő mennyiséget, ha az ízletesebb, mint a környezetükben lévő bármely táplálék;
· biztonság; emberen és nem célállatokon való elsődleges és másodlagos mérgezések elkerülése (mérget vagy mérgezett patkányt fogyasztott húsevők);
· alkalmazhatóság; bel- és kültéren egyaránt könnyen alkalmazható, jól kezelhető legyen!
· biztos, de fájdalommentes hatás; a patkány "intelligens" állat, ha a csalétek közelében társa pusztulását látja, nem eszik abból (ezért nem jók a hirtelen ható idegmérgek);
· megkülönböztethetőség; formája, színe, anyaga, stb. szerint legyen jól megkülönböztethető más csalétkektől;
· környezetbarát; felhasználása ne legyen környezetszennyező (pl. a csomagolása);
· stabilitás; környezeti hatásoknak (meleg, hideg, nedvesség, stb.) ellenálljon, ne penészedjen, ne bomoljon el!
· legyen megfizethető!
Most már több évtizedes gyakorlat igazolja, hogy a rodenticidek, vagyis a rágcsáló emlősök irtására való szerek közül azok a vegyületek a leghatásosabbak, melyek a kumarinhoz hasonló szerkezetűek. A kumarinszármazékokat különböző formációjú csalétkekben alkalmazzák (gabona-alapú csalétkek, porozószerek, paraffinos korongok, tasakolt pépek), ezek hatékonysága között csak quantitatív különbség van, mert hatásmechanizmusuk azonos: az emésztőcsatornába jutva és onnan felszívódva a májban a K-vitamin felhasználását, ezáltal a véralvadáshoz nélkülözhetetlen protrombin-képződést gátolják, emellett az érrendszert is károsítják.
Következmény: a vérerek (főként a kapillárisok) már minimális mechanikai hatásokra is sérülnek, a vért átengedik, s mivel a véralvadás is rossz, a test legkülönbözőbb részein, gyakran a természetes testnyílásokon (száj,- orr,- hüvely,- végbél) keresztül vérzések keletkeznek, az állat egyszerűen elvérzik. Súlyosabb esetekben a testüregekben is vér halmozódhat fel (mell-és hasüreg). Egyszeri adagként a patkány és a háziállatok is viszonylag sokat elviselnek, de pár napon át folyamatosan etetve igen kis mennyiségük is mérgezést okoz.
A kumarin egyébként a természetben is előfordul, egy értékes takarmánynövény, a fehér virágú somkóró illatos anyaga. A somkóró kellő időben kaszálva (amikor 30-40 cm magas) és gondosan szárítva a pillangósokhoz hasonló takarmányértékű, de ha már 1 m magas, a szára elfásul, s ha ilyenkor lekaszálva befülled, penészedik, a kumarin mérgező vegyületté, dikumarollá alakul át (szarvasmarhák somkórómérgezése).
De térjünk vissza a csalétekkel szembeni követelményekhez!
Kérdés, van-e olyan mérgezett csalétek, mely a fenti kívánalmaknak egyidejűleg felel meg?
Anélkül, hogy a kumarin-tartalmú készítmények kereskedelmi neveit felsorolnánk (ez itt nem a reklám helye), vannak ilyenek! A készítmények újabb generációjának tagjai a patkány számára olyan ízhatásúak, hogy elég azokat megkóstolniuk, szinte abba sem tudják hagyni az evést! Akár egy nap alatt felveszik a "halálos dózist", majd ezután 3-8 nappal fájdalommentesen, többnyire a fészkükben pusztulnak el, így nem riasztják el társaikat a méregtől. A korábbi készítményeknél biztonságosabbak, más állatfajokra nézve kevéssé veszélyesek egyrészt az alacsony hatóanyagtartalom, másrészt amiatt, hogy a nem célállatok számára keserűanyagot tartalmaznak, a másodlagos mérgezések lehetősége pedig kizárt, mert a hatóanyag a patkány testében gyorsan átalakul. (Van olyan készítmény, melyből egy 10 kg-os kutyának 1 kg-ot kellene megennie a mérgezéshez!) Formációik olyanok, hogy a területhez alkalmazhatók, kis- és nagy kiszerelésben egyaránt kaphatók. (Akár 10 grammos is!) Nedves helyeken, csatornákban a paraffinos korongok, kockák, míg a keskeny járatok, felfúrások esetében a porozószerek hatásosabbak. Előbbiek vízhatlanok, utóbbiak nagy tapadóképességűek, a szűk helyen mozgó patkányok szőrzetére kerülve azt társaik lenyalják, de 1:20 arányban más csalétkekkel is keverhetők.
Legtöbbjük valamilyen színezékkel ellátott, így más készítményektől jól megkülönböztethető, csomagolóanyaguk biológiai úton lebomlik, környezetbarát. A költségek az eredményhez képest elhanyagolhatók.
A patkánymentesítés végrehajtása persze jó csalétkekkel is csak akkor sikeres, ha azok kihelyezése szakszerűen történik.
Gyakorlati tanácsok:
· Amennyiben udvarunkban még nincs fertőzöttség, de a környéken már felfedeztük, jelezzük az ott lakóknak (a közömbösség ez esetben nem azonos a tapintatossággal), ezzel egyidejűleg készüljünk fel a védekezésre, "birtokhatárunkon" helyezzünk ki mérgezett csalétket olyan etetőládákban, melyekhez illetéktelen személyek és háziállatok nem férhetnek hozzá és az időjárás sem tud kárt tenni bennük. Egy ezer négyzetméteres területre minimálisan 6 db ládát tegyünk, etetőhelyenként 200 gr csalétekkel (ha az "hagyományos", gabona-alapú csalétek).
· Mivel a góc körüli 300 m-es terület különösen veszélyesnek tekinthető, kezdjük meg a körön belül lakók "agitálását" a közös védekezésre! (Elismerem, ez nem könnyű feladat!)
· Ha udvarunkban patkányt vagy fertőzöttségre utaló nyomokat látunk, és úgy ítéljük meg, hogy ott semmiféle patkányeledel nincs, a feltételezett fészkek közelében és a megállapított vonulási útvonalak mentén először méreg nélküli csalétket helyezünk ki (gabona, szalonna-kolbászdarabkák, stb.) majd pár napos "beetetés" után áttérünk a mérgezett csalétekre.
· Fontos, hogy etetőhelyeket ne csak a terület egy részén, hanem a teljes területen alakítsunk ki (pl. ne csak egy istállóban, ólban), méghozzá egy időben!
· Ma már kaphatók speciális patkányetető kartonok, ládák. Ha mi készítünk ilyet, annak két nyílása legyen, mert a patkány csak akkor fogyaszt a csalétekből, ha látja a menekülés esélyét is.
· Különböző formációjú csalétkekből természetesen más-más mennyiségeket helyezünk ki etetőkként, ezt a használati utasítás mindig tartalmazza. Amire minden csaléteknél figyelnünk kell: 3-5 nap múlva ellenőrizzük az etetőhelyeket, ha a csalétek elfogyott, azt az eredeti mennyiség duplájával pótoljuk! Ha a csalétekből nem fogyott, váltsunk csalétket (pl. a gabona-alapút cseréljük le pépre, korongra, stb.). Ahol így sem fogy, azt az etetőhelyet felszámoljuk, ahol viszont jól fogy, ott szaporítjuk.
A továbbiakban hetente legalább egyszer ellenőrizzük a fogyasztást.
· Megfelelő csalétek és kellő számú etetőhely biztosításával a patkánymentesítés egy átlagos méretű és szerkezetű gazdasági udvarban 2-4 hét alatt végrehajtható.
A kutya patkányméreg - okozta mérgezése: utaltunk rá, hogy az elsődleges, méginkább a másodlagos mérgezés lehetősége háziállatainknál a mai kumarin-tartalmú irtószerektől igen csekély.
Ha mégis előfordul (régebbi szerek, helytelenül tárolt, bomlott szerek, szakszerűtlen felhasználás, stb.), a tünetek nem jellemzőek.
A méreg felvétele után 18-24 óra múlva a kutya bágyadt, étvágytalan, járása ingadozó, később sokat fekszik, majd fel sem tud kelni. Belső hőmérséklete normális, láza nincs, sőt legtöbbször alacsony a testhőmérséklet. Utóbbi nem sok jóval kecsegtet, mert azt jelzi, hogy a méreganyag felszívódása előrehaladott. A belső vérzés következményeként a nyálkahártyák feltűnően sápadtak, a testnyílásokból vér szivároghat, véres hányás, ritkábban vérvizelés, véres bélsárürítés előfordulhat. Elhúzódóbb esetekben a bőrön hullámzó duzzanatok (haematómák, vagyis vérömlenyek) jelennek meg. A vemhes kutya elvetélhet. Az ismétlődő köhögés, később a nehezített légzés már a mellüregi vérzésre utal.
Teendő: ha csak gyanú van a méreganyag felvételére, azonnal forduljunk állatorvoshoz, legfeljebb megérkezéséig adhatunk a kutyának tejet, orvosi szenet (méreganyag megkötése). Az időbeni beavatkozás (hánytatás, hashajtás, K-vitamin) még eredményes lehet, később már a vérátömlesztés is csak nagyon ritkán segít!
Forrás: Agrárágazat
