Most terem a füge, most van itt az ideje felhasználni, na meg eltenni télire, hogy a szürke napokon is találjunk egy kis ízletes vitaminforrást a spájz polcain! Ráadásul, nem kell feltétlenül megvárni, hogy beérjenek a gyümölcsök sem ehhez a finom édességhez. Készítsünk füge befőttet.
Hozzávalók a füge befőtthöz
2 kg zöld füge
2 kg cukor
szalicil
A füge befőtt egyszerű elkészítése
Mint minden gyümölcsös recept esetében, természetesen ez esetben is a fügék alapos tisztítása, megmosása az első lépés. Miután megmostad, szurkáld meg a fügéket villával több helyen is, majd tedd egy megfelelő méretű fazékba őket. Ezután mehet bele a cukor, valamint annyi víz, hogy éppen csak elfedje. A fügés főzetet felforraljuk, forrás után még egy órát főzzük tovább lassú tűzön, fedő alatt.
Ha letelt az egy óra, akkor tisztán mosott befőttes üvegekbe tesszük a fügéket, fontos, hogy ezen a ponton még a levét nem öntjük rá! A levet újraforraljuk, majd leszűrjük. A levet csak a szalicil után öntjük bele az üvegekbe. Minden üvegbe késhegynyi szalicilt szórunk a fügékre, és erre mehet a forró lé, majd az alapos elzárás, és ezt követően a szárazdunszt!
A gyakorlatban ez az üvegeket újságpapírba csomagolását, takarókkal, paplannal való betakarását jelenti. Modern világunkban vannak már ennél modernebb hűtőtáskás megoldások is, de nagymamáik még így csinálták! Az üvegeknek így kell, folyamatosan hűlniük, ami 2-3 napig is eltarthat.
A füge jótékony hatásai
Tudtad, hogy a füge nemcsak egy nagyon ízletes gyümölcs, amit több kultúrában is fogyasztanak különböző formákban, és ami, több neves gasztronómiai kultúra fontos eleme, hanem jótékony hatásai is vannak, amik minden bizonnyal segíteni fognak a szürke, fénytől elzárt téli napokon? Elmondható, hogy a füge egy igazi csodagyümölcs, amelynek jótékony hatásai hozzájárulhatnak az egészséges életmód fenntartásához.
Rendszeres fogyasztása segíthet az immunrendszer erősítésében, a szív- és érrendszeri betegségek kockázatának csökkentésében, az emésztés javításában és még sok más területen. Kísérletezzünk bátran ezzel a finom gyümölccsel, és élvezzük az egészségre gyakorolt jótékony hatásait ne csak a szezonban, hanem akár télen is. Nemcsak befőttként teheted el, hanem mennyeien finom lekvárt is készíthetsz belőle, ITT mutatom nagymamám mennyei fügelekvár receptjét!
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.