Mit csinálj egy fiókával, ha rátaláltál a földön? Cikkünkben segítünk, hogy mi a teendő ebben az esetben, ezzel növelve a madár túlélési esélyét.
A tavasz és a nyár közeledte a legtöbb madár számára a fészkelési időszakot jelenti. Ebben az időszakban előfordulhat, hogy a kismadarakat egyedül hagyják a fészekben vagy éppen kiesnek a fészekből a földre. Ha te is találsz egy kismadarat, könnyen felmerülhet benne a kérdés, most mit csináljak? A következőkben erről lesz szó, hogy pontosan mi a teendő ebben az esetben, hogy minél több lehetőséget biztosítsunk a kismadár számára a túlélésre.
A madár korának meghatározása
Ha egyedül találunk egy fiatal madarat a földön vagy bárhol a fészektől távol, először meg kell határoznunk, hogy valóban segítségre szorul-e a madárka. Számos énekesmadár mielőtt megtanulna repülni, már azelőtt 2-5 nappal elhagyják a fészket, azonban a szülők továbbra is gondozzák őket. A madárnak majdnem teljesen kifejlődtek a tollai, bár a szárnyuk és a farkuk rövidebb lehet. Ha ilyen formában találjuk meg a kismadarat, csak egy pár dolgot kell tennünk.
Amennyiben a madarat még félig meddig kopaszon találjuk meg, amelyen alig vannak tollak, sokkal kisebbek és nem mozognak túl sokat, akkor valóban be kell avatkoznunk, hogy a madár túlélje. Miután rátaláltunk az első dolgunk, hogy figyeljük meg alaposan. Nézzük meg a viselkedését és figyeljük meg mennyi energiája van, ezután tudjuk eldönteni, hogy segítségre van-e szüksége. Az energikus, aktív madaraknak nem lesz semmi bajuk, még a gyengébb, kevésbé aktív madaraknak segítségre lehet szükségük. Bármilyen életkorú madarat találunk, amelynek egyértelmű sérülése van, például sebet látunk rajta, vagy eltörött a szárnya, azok segítségre szorulnak.
Ha egy fiókát találunk
Ha olyan madarat találunk, amely segítségre szorul, több lépéssel biztosíthatjuk, hogy a legjobb gondozásban részesüljön.
Vigyázzunk a madárra
Mielőtt hozzáérnénk a madárhoz, figyeljük meg, hogy képes-e gondoskodni magáról vagy a szülő madarak odamennek-e hozzá. Sokszor, amikor egy kismadarat találunk nem látjuk a közelben a szülő madarakat, azonban nem szabad azonnal erre hagyatkozni. A szülő madaraknak hosszabb időbe is telhet, amíg visszaérnek a fészekhez, ezért nem szabad türelmetlennek lennünk. Várjunk legalább fél órát, még mielőtt hozzáérnénk a kismadárhoz.
A lehető legkevesebb beavatkozást tegyük meg
A madarak esetében a segítő kéz a legjobb választás, azonban nem szabad túlságosan beavatkozni. Helyezzük a kismadarat egyszerűen egy védett, a talált helytől nem messze lévő helyre, közvetlen napfénytől távol. A fiatalabb madaraknak több segítségre lehet szükségük, de a legjobb, ha csak minimális mértékben avatkozunk be a madarak életébe. Így még esélye lehet a kismadárnak, hogy a szülei megtalálják őt, de addig sincs kitéve a napfénynek vagy a szélnek.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.