Sok ember és természetvédő kételkedik abban, hogy a kipusztult állatfajok újraélesztésére tett lépések több szempontból is veszélyeztetik a ma élő védett élőlényeket.

A Lazarus projekt kezdeti sikereket ért el néhány héttel ezelőtt egy 40 éve kihalt békával. A kihalt fajok újraélesztésével foglalkozó program vezetője, Mike Archer közölte a hírt egy konferencián, hogy életképes sejteket sikerült kinyerni a Dél-Ausztráliában élt gyomorköltő béka (Rheobatrachus silus) lefagyasztott testéből. A mintából vett sejtek egyike osztódásnak indult, azonban néhány nap után a sejtek elpusztultak. Habár a kísérlet sikertelen volt, a program résztvevői optimisták a jövőt nézve és a gyomorköltő béka lehet az első faj, amelyet visszahozhatnak az élők sorába.

Az első feltámasztást még 2003-ban vitték véghez egy pireneusi kőszáli kecskén (Capra pyrenaica), vagy bucardón, amit 2000-ben nyilvánítottak hivatalosan kipusztult fajjá. Az újszülöttnek egy hibridizált kecske adott életet, azonban az öröm csak tíz percig tartott, ugyanis a kecskegida elpusztult, valószínűleg a születési rendellenességek miatt, mivel a gidának tüdeje fejlődött ki. A bucardo valaha gyakori állat volt Észak-Spanyolországban és a francia Pireneusokban, ám a 19. században a kíméletlen vadászat miatt kevesebb, mint 100 egyedre csökkent a populáció létszáma. 1973-ban védetté nyilvánították, de ekkor már csak 30 egyed élt. Az utolsó bucardót, a Celia nevű 13 éves nőstényt 2000 januárjában holtan találták – ekkor halt ki a faj.

Az embernek köszönhetően sok ikonikus és gyakori állatfaj került a kihalást szélére, vagy tűnt el véglegesen. A Stephens-sziget házimacskái teljesen kiirtották az ökörszemeket nem sokkal, hogy 1900-ban felfedezték azokat. A tengerészek egy évszázad alatt legyilkolták az összes Steller tengeri tehenet a húsukért. Amerikai vadászok pedig pár év alatt végleg kiirtották a vándorgalambokat.

Amilyen ütemben zajlik a fajok kihalása, a világ fajainak fele eltűnhet 2100-ra. Ilyen mértékű tömeges kihalásra eddig ötször volt példa a Föld életében, ezért mostanában ezt a hatodik kipusztulásnak szokták hívni. Az előző öt kihalás nem köthető az emberhez, hanem éghajlati, csillagászati, vagy más események okozták.

A felélesztésre tett erőfeszítéseket egyre több kutató támogatja. A tudósok egymással összefogva vizsgálják a genetikai eszközök tárházát, hogy milyen lehetőségek állnak rendelkezésre a sikeres újraélesztéshez. Annál nagyobb esély van visszahozni egy kihalt állatfajt, minél korábban következett be a kihalás és minél jobb minőségű minták maradtak meg a fajból. Ennek ellenére dél-koreai kutatók a több ezer éve kihalt gyapjas mamut, más kutatók pedig a Neander-völgyi ember újraélesztésével próbálkoznak.

 

A bucardo példája is mutatja, hogy a feltámasztás nem lesz könnyű feladat. A bucardóhoz a kutatóknak nemcsak élő nőstényt kell előállítaniuk, hanem a mintából Y-kromoszómát is ki kell nyerniük, hogy hím egyedek is lehessenek később a tenyészprogramban. Egy másik módszer kikerülve a klónozást, élő őssejteket állít elő ősi DNS-ből. Az őssejtből azután előállíthatnak bármit, akár hímivarsejtet is, így a mesterséges megtermékenyítéssel is elindítható a tenyészprogram. További problémát jelent az esetleg több ezer éve kihalt, de feltámasztott fajok elhelyezése. Kihalásuk óta az éghajlat, az ökoszisztéma jelentősen megváltozott. A nemrég kihalt fajok esetében semmi probléma, de például a mamutnak rekonstruálni kellene az ökoszisztémát, sőt a táplálékul szolgáló ősi növényeket is.

A felélesztéssel foglalkozó kutatók az alábbi állatfajok újraélesztését tervezik:

• Vándorgalamb (Ectopistes migratorius)

• Karolinai papagáj (Conuropsis carolinensis)

• Kubai ara (Ara tricolor)

• Királyharkály (Campephilus principalis)

• Tengerparti veréb (Ammodramus maritimus)

• Nagy prérityúk (Tympanuchus cupido cupido)

• Labradori réce (Camptorhynchus labradorius)

• Kvagga – Alföldi zebra (Equus quagga quagga)

• Dodó (Raphus cucullatus)

• Óriásalka (Pinguinus impennis)

• Óriásmoa (Dinornis novaezealandiae)

• Madagaszkári elefántmadár (Aepyornis maximus)

• Őstulok (Bos primigenius)

• Bucardo (Capra pyrenaica)

• Kék Xerxész (Glaucopsyche xerces)

• Erszényes farkas (Thylacinus cynocephalus)

• Kínai folyami delfin – Baiji (Lipotes vexillifer)

• Steller-tengeritehén (Hydrodamalis gigas)

• Karibi barátfóka (Monachus tropicalis)

• Huia (Heteralocha acutirostris)

• Hawaii mohó (Moho nobilis)

• Rapa Nui pálma (Paschalococos disperta)

• Gyapjas mamut (Mammuthus primigenius)

• Mastodon (Mammuthus)

• Kardfogú tigris (Smilodon)

Az egyre sikeresebb próbálkozások felvetnek néhány etikai és erkölcsi kérdést. Vajon a kihalás örökre szól? Ha megvan a technológiánk, erkölcsi kötelességünk-e a kipusztult fajok visszahozása? Ha mi vagyunk a felelősek a kipusztulásunkért, akkor erkölcsi felelősségünk mindent megtenni ezeknek a fajoknak az újraélesztéséért? Ezek a kérdések még sokáig vita tárgyát fogják képezni a tudósok és a laikusok között.