Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
A finanszírozáson keresztüli állami beavatkozás a felsőoktatás-politika szerves része volt az egyetemek tömegméretűvé fejlesztésének időszakában is.
Az állam tervezési szerepköre a felsőoktatás vonatkozásában nem csökkent, hanem növekedett az elmúlt időszakban. Amiben jelentős változás történt, az az eszközrendszer, s azon belül is a finanszírozás eszközeinek széles körű alkalmazása az állami politika érvényesítése érdekében.
A felsőoktatás finanszírozása országonként jelentősen különbözik. Az eltérő rendszerek kialakulása történelmi, társadalmi, gazdasági, kulturális okokra, folyamatokra vezethető vissza. A konkrét megoldások kialakulásában nagy a hagyományok és a konszenzus szerepe. (Török, 1998)
Az oktatás, ezen belül a felsőoktatás finanszírozása Magyarországon is egyike a legvitatottabb kérdéseknek. A közkeletű vélekedés szerint a „piacosítás”, a hallgatók hozzájárulása saját oktatásuk költségeihez tengerentúli megoldás, ezzel szemben, európai szemlélet szerint a felsőoktatást közpénzekből kell finanszírozni. Piacosításon rendszerint a tandíjfizetési kötelezettség bevezetését értik, s azzal érvelnek a tandíjak ellen, hogy az csökkenti az esélyegyenlőséget az oktatásban, annál is inkább, mivel nincs megfelelő kompenzációs rendszer. (Varga, 1998)
A finanszírozás formái
A finanszírozás módszerei, formái négy markáns érdekszféra harca eredményeként alakul ki. (Török, 1998)
A szereplők:
• az össztársadalmi érdekképviseletre hivatott kormányzat, önkormányzatok
• a hallgatók
• a szakma, a tudomány, a felsőoktatás érdekeit képviselő szervezetek
• az intézmény, az intézményekben tanulók, dolgozók érdekeit képviselő vezetők, testületek
Európában az 1960-as évektől vált általánossá az, hogy a tanulmányok folytatásának költségeit meghatározó mértékben a költségvetés az adókból fedezi. Az európai gyakorlattal szemben csak néhány országban (Japán, Amerikai Egyesült Államok) jelentős az egyéni finanszírozás szerepe. (Török, 1998)
Az Európában elterjedt finanszírozási rendszer ma már általános kritikát kap, mert csekély az ösztönző hatása a tanulmányi idő ésszerű hosszára és a teljesítményre nézve. (Török, 1998)
A felsőoktatás állami támogatása mellett két érv szól. Az egyik az esélyegyenlőség biztosítása, a másik a kereslet megnövelése az externális hozamok indokolta mértékig. Az állami támogatás adható közvetlenül az intézményeknek és a hallgatóknak. A hallgatóknak nyújtott támogatások a keresletnövelés elérését, és az esélyegyenlőségek csökkentését egyaránt segíthetik, míg a felsőoktatási intézményeknek nyújtott támogatás egyértelműen a keresletnövelést célzó, vagyis a felsőoktatás externális hozamai indokolta támogatásoknak tekinthető. (Varga, 1998)
Sok vita folyik arról, hogy mi az optimális eszköze a hallgatói támogatásoknak. Jelenleg ezeket ösztöndíjak és egyéb segélyek, kölcsönök, valamint korlátozott adókedvezmények formájában nyújtják. (Varga, 1998)
Az országok különböznek abban, hogy a hallgatóknak nyújtott támogatások milyen jogosultság alapján adhatók. A legtöbb országban korlátozzák a jogosultak körét. A korlátozó tényező a hallgató családjának jövedelme. Az országok többségében ettől függ a támogatás és ennek összege. (Varga, 1998)
A finanszírozás forrásai
Akármilyen költségről is legyen szó, tekintet nélkül az országra, a költségek mindenképpen a következő négy forrásból származnak:
• a szülők
• a hallgatók
• az adófizetők
• az intézmények
A terheket ez a négy csoport viseli, és ha valahol könnyítenek , az a másik számára szükségszerűen teherként kell, hogy megjelenjen.
A szülők a legtöbb országban hozzájárulnak a költségekhez, legalább az eltartás erejéig. Az Egyesült Államokban pedig az irányítási költségek egy részét is ők fedezik tandíj és illetmények formájában. A magánintézmények nagy hányada viszonylag kicsi támogatást kap közvetlenül a kormánytól vagy az adófizetőktől. A szülői hozzájárulás a fizetőképességtől függ. Típusa szerint lehet anyagi vagy természetbeni, ez utóbbi főleg az otthon lakó egyetemi, főiskolai hallgatóknál.
A hallgató fizetheti a létfenntartási kiadások egy részét, valamint tandíj esetében az irányítási költségekét is. Ez a pénz származhat saját vagyonából vagy megtakarításaikból, alkalmi munkákból és jövendő keresetükből visszatérítendő kölcsönökből.
Az adófizetők a legtöbb európai országban az irányítási költségek majdnem teljes arányát fizetik.
Az intézmények és a jótékony célú adományok néhány országban a közvetlen irányítási költségeket fizethetik. Az Egyesült Államokban a magánintézmények függetlenségének nagy hagyománya van, és a fennmaradásukhoz adományokra van szükség. Ennek következtében gondosan ápolják az alma matert.
A gazdálkodó szervezetek hozzájárulása
A gazdálkodó szervezetek is átvállalhatják az irányítási költségeket, vagy úgy, hogy fedezik az alkalmazottaik tandíját, vagy más vállalati ösztöndíjat folyósítanak. Ez a jelenség elsősorban az Amerikai Egyesült Államokban játszik szerepet.
Nemzetközi kitekintés
Az Amerikai Egyesült Államokban már nagyon régen érvényes az a nézet, miszerint az oktatás nem egyéni haszon, hanem társadalmilag szükséges. Vagyis közérdek. Ezen az elven alapul a felsőoktatás támogatása is, mely a különböző alapítványok, testületek, egyének és az állam hozzájárulásaiból tevődik össze.
A felsőoktatás finanszírozásának egyik forrása az állami költségvetés, mely 60%-ban járul hozzá a közintézmények működéséhez, s mindössze 1%-ban a magánintézetekéhez. Az állami költségvetés támogatása három területre érkezik: a kutatásokra, a hallgatók anyagi támogatására, a különböző oktatási, egészségügyi, sport lehetőségek fejlesztésére. Mind az intézmények, mind a hallgatók irányában a támogatás kölcsön formájában is megvalósulhat. A hallgatók támogatásának az oka az egyenlő esélyek biztosítása. Speciális támogatásként említhető az egyetemen vagy a főiskolán történő munkavállalás, („work-study”) illetve az aktív katonai szolgálatot befejezők felsőoktatási költségeinek fedezése.
A másik jelentős forrást a hallgatói tandíjak képezik, melyek 10-13%-ot tesznek ki a közintézetek bevételeiből, míg a magánintézetek esetében ez a hozzájárulás 44%-os. A tandíjak szoros összefüggésben vannak a képzések költségeivel. A közintézményekben a hallgatók a képzési költségeik 20, magánintézményekben 30%-át fedezik. „(Az elit egyetemeken a tandíj ma már eléri az évi 15000 dollárt.)”
Az oktatásügy finanszírozásán keresztül valamennyi lényeges kérdést befolyásolni lehet, mint ahogyan ez Angliában történik az állami visszatérítések rendszere által, s amely az egyetemi önállóság relativizálásának leglényegesebb eszköze.
Angliában a felsőoktatás központi finanszírozása jellemző, és a felsőoktatási költségvetést a következő főbb vonások jellemzik:
• Bőséges ösztöndíjak a hagyományos, nappali tagozatos hallgatók számára a kötelező ösztöndíj rendszeren belül;
• Minimális juttatások a hagyományos feltételek között tanulók kategóriájában nem szereplők számára (esti tagozat);
• Kötelező szülői hozzájárulás;
• Nagyon kis mértékű hallgatói teherviselés akár munkával, akár kölcsönnel;
Németországban is érvényes az a szabályszerűség, hogy a felsőoktatás növekvő költségigényével a költségvetés nem tud lépést tartani. Ezért a költségvetési támogatás mellett egyre nagyobb szerepet kap a főiskolák gazdálkodó szervezetek által történő támogatása.
A felsőoktatás finanszírozásával kapcsolatban néhány alapvető rendelkezést maga az Alkotmány tartalmaz. Ennek alapján a Szövetség hozzájárul azoknak a tartományi feladatoknak a teljesítéséhez, amelyek a köz számára jelentősek. Ezen feladatok közül első helyen szerepel a felsőoktatási intézmények bővítése és újak építése.
A hallgatót és a szülőt érintő felsőoktatási költségvetés jellegzetességei Németországban a következők:
• Minden intézményes költséget az adófizető támogat, nincs tandíj;
• Egy törvény által kikényszeríthető szülői kötelezettség gyermekeik továbbtanulásának segítésére képességük szerint, egészen a szakmában való elhelyezkedésükig;
• A kormány által támogatott segélyek a hallgatók szociális helyzetétől függenek. Általában nem részesülnek kölcsönben a közép, illetve az átlagosnál magasabb jövedelműek;
• A kölcsönökbe tetemes nagyságú támogatások vannak beépítve: a hosszú lejárat, a bőséges visszafizetési kedvezmények a kamatmentesség folytán, úgyhogy csak 15-30% vagy még kevesebb minősül igazi kölcsönnek;
Franciaországba az egyetemek maguk állapítják meg költségvetésüket, de ehhez a költségvetési forrásokat a miniszter osztja el. Emellett az egyetemeknek vannak külön bevételei (adományok, alapítványok), amelyekkel szintén rendelkezik.
A diákokat megilleti az ösztöndíj, elsősorban szociális helyzetükre - azaz családjukéra - tekintettel. Az ösztöndíjak elnyerésének lehetőségét évente felülvizsgálják. Az ösztöndíjon kívül megilleti a diákokat orvosi felügyelet és „preventív” egészségügyi szolgálat, valamint külön regionális szervezet foglalkozik az elhelyezésükkel és a diákétkeztetéssel.
A szülői támogatás széles körű elismerése és elfogadása jellemző francia vonás.
Hollandiában a felsőoktatás és a kutatás finanszírozása döntően állami feladat. A kutatási és oktatási feladatok nagyjából arányban állnak egymással.
Az egyetemi bevételek 90%-a az államtól származik, ahhoz csak szerény mértékben járul hozzá az esetleges tandíj, ami a diákokra eső intézményi költségek 15%-át nem haladhatja meg, s minden diákra egyenlő mértékű. A kutatások tekintetében a magánfinanszírozás aránya növekvőben van, ennyiben is kapcsolódik Hollandia más nyugat-európai országok trendjeihez.
Több éves vita után a diáksegélyezésről szóló törvény 1986-ban lépett hatályba. Ennek megfelelően minden diáknak jogában áll, hogy az államtól olyan alapsegélyt kapjon, amelyet nem kell visszafizetnie. Ezt az alapsegélyt bizonyos esetekben ki kell egészítenie egy külön segéllyel, vagy bizonyos felső határig kölcsönnel. A konkrét összeg a mindenkori „nemzeti megélhetési költségekhez” igazodik, amelyet évente határoznak meg. Ehhez a szülői fizetőképességet veszik alapul.
A finanszírozás két jelszava Hollandiában: a szelektív takarékosság és növekedés. E két fogalom első pillanatra egymásnak ellentmondani látszik, ám valójában csak azt fedi, hogy csak azt lehet a megfelelő hatékonyságot ígérő területeken növekedésre fordítani, amit a másik oldalon már megtakarítottak.
Svédország finanszírozási alapelvei közül a legjelentősebb, az hogy nagy mértékben épít a felsőoktatási intézmények elképzeléseire. A főiskolák évente költségvetési javaslatokat terjesztenek elő az Egyetemi és Főiskolai Hivatalhoz, amelyet az az Országgyűlés elé terjeszt, aki ezt jóváhagyja. Ezt követően a főiskolák meglehetősen nagy szabadságot élveznek a rendelkezésükre bocsátott pénzeszközök felhasználásában.
Az állam a diákok tanulását adományok és kölcsönök formájában támogatja, ez független a szülők anyagi helyzetétől, ám növelhető vagy csökkenthető a hallgató saját jövedelmének vagy vagyonának függvényében. 45 éves korig jár, és tanulmányi eredményhez is kötött.
Kanadában az egyetemek és főiskolák többsége állami intézmény, amit a tartományi kormányok tartanak fenn. Minden intézményben kötelező a tandíj, ami éves átlagban 1000-1500 dollár. A hallgatók kiadásait jelentősen megnövelik az ellátási költségek. A hallgatóknak mindössze az egyharmada részesül szövetségi, illetve tartományi támogatásban. A diákok többsége szüleitől vagy házastársától függ, vagy saját maguknak kell előteremteniük a tanulmányaik fedezéséhez szükséges összeget.
Görögországban az oktatásügy az állam elsődleges felügyelete és vezetése alatt áll. Ugyanakkor a kiadásokat is az állam fedezi.
Magyarországi jellemzők
Magyarországra is jellemző, hogy a felsőoktatásban folyó tevékenységet igen sokan finanszírozhatják: az állam, az önkormányzat (az adófizetők), az egyén (a tanuló vagy a családja), a gazdaság más szereplői (a leendő munkáltatók, egyházak, társadalmi szervezetek, Magyar Tudományos Akadémia), alapítványok, sőt saját bevételeiből maga a felsőoktatási intézmény is hozzájárul a fenntartáshoz. (Török, 1998)
A finanszírozás jelentheti a folyamatos működés vagy fejlesztés feltételeinek biztosítását, de a támogatást kaphatja a hallgató vagy különböző formákban az intézmény. A hazai eszközök mellett a külföldi támogatásokból, hitelekből is származhatnak források. (Török, 1998)
Az egyes forrásokból való részesedés feltételei és a felhasználásuk lehetőségei, szabályai különböző felsőoktatási intézményekben jelentősen eltérhetnek. A tényleges teljesítményen alapuló normatív finanszírozás kialakítása meghatározó a felsőoktatás jövője szempontjából.
Az „adófizetők” törekedni fognak érdekeik direktebb érvényesítésére, ami kevesebb adót és kisebb állami támogatást jelenthet. A magán- és az egyházi felsőoktatási intézményrendszer kialakulása, megszilárdítása pedig versenyhelyzetet teremt az állami intézmények számára.
Az utóbbi időben egyre erőteljesebb az intézmények törekvése arra, hogy kapacitásaik, eszközeik hasznosításával tegyenek szert egyéb bevételekre.
Irodalom
1. A felsőoktatás és az állam, összehasonlító tanulmányok a felsőoktatás állami irányításának köréből, A felsőoktatás fejlesztését szolgáló kutatások, Budapest, 1990
2. Költségmegosztás a felsőoktatásban, A felsőoktatás fejlesztését szolgáló kutatások, Budapest, 1990
3. Schultz, T.W. : Beruházás az emberi tőkébe, KJK, Budapest, 1983
4. Török Imre: Finanszírozás a felsőoktatásban, Educatio, 1998/1
5. Varga Júlia: A hallgatók támogatása, Educatio, 1998/1
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
