A termőföldről szóló törvény, a földhasználó kötelezettségének részeként a következőket mondja ki: (1) A földhasználó tartozik megőrizni minden, a talaj védelmével kapcsolatos beavatkozás és tevékenység dokumentációját, továbbá köteles külön jogszabály szerint táblatörzskönyvet vezetni."
Ahogy a számítógépek alkalmazása betör az irodai adatfeldolgozásba, úgy lesz egyre nagyobb szerepe a mezőgazdasági termelés adminisztrációjának vezetésében, így a legalapvetőbb, növénytermesztéssel kapcsolatos dokumentáció, a táblatörzskönyv rögzítésében is. A számítógép alkalmazásával azonban nem csak meggyorsítható a műveleti napló elkészítése, hanem információ többlet is létrejön. Segítségével a technológia folyamatosan figyelemmel kísérhető, a költségek alakulásával együtt. Az előzmények alapján könnyen készíthetők technológiai tervek. A rögzített naturális információ felhasználásával - a tényleges ráfordítások ismeretében - gombnyomásra készíthetők egyszerű ráfordítás-hozam, költség-jövedelem, hatékonyság elemzések, úgy hogy nem kell az adatok gyűjtögetésével bajlódni.
Farmer szoftvereket a fejlettebb mezőgazdaságú országokban már évek óta használnak. Feladatuk, hogy a nálunk hagyományosan táblatörzskönyvnek nevezett műveleti napló adatainak a rögzítésére lehetőséget biztosítsanak -ezzel eleget tegyenek - a törvényileg előírt adminisztrációs kötelezettségeknek, valamint az egyes technológiák hatékonyságának, jövedelmezőségének vizsgálatát lehetővé tegyék.
Nálunk is importáltak, honosítottak ilyen táblatörzskönyvi szoftvereket, melyeknek tudása megfelel a külföldi programoknak. A hazai piacon létezik teljesen önállóan fejlesztett táblatörzskönyvi program is, amely megfelel at itthoni gyakorlati tapasztalatoknak, birtokstruktúrának, a magyar piac elvárásának. Ez a rendszer nem nevezhető csak táblatörzskönyvi programnak, mivel szolgáltatásaiban messze felülmúlja a hagyományos táblatözskönyvet, bár a - számítógépes könyvelési analitikából is előállítható - műveleti napló adja a bázis adatokat.
Hogyan is működnek általában a táblatörzskönyvi rendszerek? Önállóan vagy egy rendszer részeként. A kettő közötti alapvető különbséget az adatrögzítés lehetőségei és módjai határozzák meg.
Ha a táblatörzskönyvi program önállóan - számítógéppel előállítható könyvelési analitikától függetlenül - működik, akkor a táblatörzskönyvön megjelenő műveleteket és felhasznált anyagokat kézzel kell a számítógépbe berögzíteni. A "farmer szoftverként" funkcionáló táblatörzskönyvi program feladata a műveletek és a felhasznált anyagok rögzítése és ezeknek az adatoknak a különféle módokon történő kimutatása. A táblatörzskönyv feldolgozásának számítógépes lehetősége azonban igazán akkor mutatkozik meg, amikor az egy integrált információs rendszer részeként működik. Ilyen esetben csak azokat az adatokat kell a számítógéppel "közölni" -kézzel bevinni-, amelyek az ügyviteli analitikából nem vehetők át. Integrált rendszerben ugyanis a munkaműveletek rögzítése már a bérrendszerben megtörténhet a munkalapok feldolgozásával. Az anyagok táblára történő felhasználásának számítógépre rögzítése pedig már a készletgazdálkodási rendszerben az anyagok raktári kivételezésével egyidejűleg megvalósulhat. Így ezen adatok automatikus átadásával a táblatörzskönyvre rákerülnek a technológiai műveletek és a hozzájuk kapcsolódó anyagfelhasználások. Az integrált rendszer előnye ott mutatkozik meg, hogy a kötelező ügyviteli feladatok elvégzésével egyidejűleg elkészül a táblatörzskönyv technológiai műveleti oldala is. Ezzel csökkenthető a kötelező -ez esetben feleslegesé váló- adminisztrációs "fizikai" munka.
Az Európai Uniós csatlakozással, a minőségbiztosítás követelményeivel egyre fontosabbá válik a technológiai anyagok felhasználásának pontos időbeli és térbeli regisztrálása. (Ezt az igényt a hagyományos táblatörzskönyv csak sok "verejtékes" munkával a tévedés lehetőségével képes kielégíteni.)
A pontos nyilvántartást segítheti az, ha a "növénytermesztési" program az egyes táblákhoz tartozó helyrajzi számok és bérletek nyilvántartására is lehetőséget biztosít. Ennek alapján a növénytermesztő, földhasználó -többségében földbérlő- képessé válik arra, hogy a föld tulajdonosával több évre visszamenőleg közölhesse az általa felhasznált anyagok és a területen elvégzett műveletek részletes adatait.
Amennyiben a táblatörzskönyvi program az ügyviteli analitikából dolgozik, akkor elvárható az, hogy az egyes táblákra eső közvetlen költségeket is (a mennyiségi adatokon túlmenően) pontosan jelenítse meg. Így az adott évben folyamatosan nyomon követhetővé válik a táblákon végzett műveletek és felhasznált anyagok mennyisége és értéke (technológiai műveleti közvetlen költség, melyek a könyvelés által dokumentáltak).
Akár integrált rendszer részeként, akár önállóan működik egy táblatörzskönyvi program mindenképpen meggyorsítja, hatékonyabbá teszi a technológiai munkaműveletek és az anyagfelhasználások nyílvántartását, valamint a különböző kimutatások, vizsgálatok elkészítését.
A számítógép hasznos tulajdonsága az, hogy képes éveken keresztül adatokat tárolni. Ezt kihasználva gyorsan és egyszerűen lehetséges tervezni, az előző évek adatainak, tapasztalatainak bázisaként. A jövő útja lehet, hogy az így előállított tervet egy szakértői rendszerhez kapcsolva (amely akár árdiagnosztizálásra is képes), optimalizálással, a mezőgazdaság jellegéből adódóan egy a várható tényekhez egyre inkább közelítő terv variációkat állítsunk elő.
Forrás: Agrárágazat