Fűben-gyöngyben orvosság

Fűben-gyöngyben orvosság

hirdetes
Télen is üzemel a cserhátsurányi gyógynövény- feldolgozó. Mezei zsurlót aprít a szecskavágó, majd az aranyvessző, a cickafark kerül sorra, s beindult a februárig tartó fagyöngyszezon is. A növényeket kizárólag külföldön értékesítik.
Fűben-gyöngyben orvosság

– Édesapám, Nagy Mihály nagy tudású kertész szakember, több mint harminc évig dolgozott a mohorai gyógynövényes cégnél. Ő alapította ezt az üzemet is, tizennyolc évvel ezelőtt. Közel a hetvenhez még ügyvezetője a cégnek, de már átadta a stafétabotot nekem és a feleségemnek – mondja Nagy Attila, aki közgazdász végzettségű. – Szíve-lelke ezé a vállalkozásé. Mintegy 40-50-féle gyógynövényt vásárolunk föl az ország minden tájáról, s a félkész termékeket teljes egészében exportáljuk. Ebben a zsákban például a vadgesztenye darabolt, nem porítjuk, héjastól megy Németországba. A vágott, szárított fagyöngynek nem a termésére, hanem a levelére van vevő. Vérnyomáscsökkentő cseppek készülnek belőle, sajnos, már én is fogyasztom. Stábunk alig tíz emberből áll, a gépeket főleg férfiak kezelik. Évente körülbelül 200 tonna gyógynövényt szállítunk külföldre, Európától Amerikáig.

hirdetes

– A majd félszázból egyforma arányban?


– Dehogy! Mikor mire van éppen kereslet. Idén például a vízhajtó, vértisztító csalánlevél volt a favorit. Fontos, hogy tiszta, vegyszermentes környezetből gyűjtsék, de ez érvényes minden általunk átvett növényre. Itt helyben az Ipoly Erdő Zrt.-vel vagyunk kapcsolatban, de akad olyan magánerdő-tulajdonos, aki nem engedélyezi a gyűjtést. A gyűjtők többsége egyébként nő. A csalánlevél kilójáért idén 450 forintot fizettünk. A piac mindig hektikus, aztán vannak böjtös időszakok az időjárás miatt, és sajnos egyre kevesebben hajlandók gyógynövényt gyűjteni. Néhány éve az orbáncfű iránt óriási volt a kereslet, mert a sajtó felfújta, hogy kiváló antidepresszáns hatású. És éppen akkor alig termett belőle, hiánycikk lett. Rá két évre viszont kiderült, hogy a vevők szerint mégsem olyan jó, amilyennek beharangozták, és visszaesett a kereslete. A válság miatt most még az építőiparban dolgozó férfiak is gyűjtésre fanyalodtak. De ha újra fellendül a gazdaság, megint kevesebben lesznek, s ez hosszú távon megpecsételheti a gyógynövény-feldolgozás sorsát. Itt, Nógrád megyében már csak ketten vagyunk talpon, a többiek inkább csak névlegesen működnek.

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

fertőtlenítés

célja az ember v. az állat környezetébe került kórokozók elpusztítása v. számuk jelentős... Tovább

kényszerérés

a természetes fejl. folyamat megzavarásakor (aszály, szárazság, sérülés, élettani betegség... Tovább

Tovább a lexikonra