Az ipari immissziók a jelenlegi technikai helyzetnek megfelelően előreláthatólag az elkövetkezendő évtizedekben is károkat fognak okozni erdőségeinkben. Megfelelő alkalmazkodási eljárások révén azonban a károsítás mértéke számottevőn csökkenthető, így a nagyobb gazdasági veszteségek ellensúlyozhatók.
Az ipari immissziók a jelenlegi technikai helyzetnek megfelelően előreláthatólag az elkövetkezendő évtizedekben is károkat fognak okozni erdőségeinkben. Megfelelő alkalmazkodási eljárások révén azonban a károsítás mértéke számottevőn csökkenthető, így a nagyobb gazdasági veszteségek ellensúlyozhatók.
Súlyosbító körülménynek számít, hogy a legfontosabb gazdasági fafajok, az erdeifenyő és a lucfenyő az immisszióra a legérzékenyebbek. Az erdészet, tekintetbe véve azt a tényt, hogy az immissziós károk az említett fafajoknál kifejezetten nagy károsított területeken jelentkeznek, arra tért át, hogy az ipari immissziók hatása alatt folytatott erdőművelés tapasztalatait gazdálkodási irányelvekké foglalja össze és azokat időszakonként a legújabb ismereteknek megfelelően átdolgozza.
A gazdálkodási irányelveket nagyobb, a növekedési viszonyok tekintetében viszonylag egységes erdővidékekre dolgozzák ki, rendszerint az állami erdőgazdaságok szintjén. A gazdálkodási intézkedések felosztásának alapját a füstkárövezetek, illetve a hozzá tartozó füstkárveszély-övezetek adják, amelyek többé-kevésbé azonos erdészeti gazdálkodás területi egységeként kiválasztva még külön hangsúlyt kapnak.
Az erdészeti alkalmazkodási eljárások szükségességének és lehetőségének megfelelően az erősen károsított felületek, az I. (+II.) károsítási övezet, beleértve a füstkárveszélyes övezeteket, különleges gazdálkodást igényelnek. Ez azt az erdőterületet jelenti, ahol jelenleg, illetve a közeljövőben, az erdészeti termelés jelentős korlátozásával kell számolni. A fokozott ráfordítások ellenére csökkenő hozamok várhatók. Elkülönítésük jelentős hatással van többek között az üzemgazdaságtan, a teljesítmények összehasonlítása szempontjából. Így különleges szabályok érvényesek az erdővédelmi eljárások, az erdőfelújítás tervezése, a vágási készletek levezetése, az anyagi-műszaki bázis megteremtése, a repülőgépes trágyázás és növényvédelem alkalmazása, valamint a munkaerő tervezése tekintetében.
Erdészeti termelési szabályozás
A legfontosabb gazdasági fafajok, a lucfenyő- és az erdeifenyő-állományok között jelentős a különbség a krónikus károsodásokat okozó S02-immissziókra adott reakció tekintetében. Az erdeifenyő esetében a károsodási folyamatot az egész állományban a fák pusztulása jellemzi, ennek hatására a záródás mértéke nagyobb felületen többé-kevésbé azonos mértékben csökken. A lucfenyőállományokban a pusztulási folyamat a szélsőségesen károsította területek kivételével, rendszerint az állomány széléről kezdődik, s a belső, zárt lucfenyőállományokban általában csekélyebb a károsodás.
A két fafaj termőterülete is különböző. Az erdei fenyvesek termőhelyi viszonyai rendszerint más, nagyobb teljesítményű, a füstöt jobban tűrő fafajok termelését teszik lehetővé. Mivel az erdeifenyő károsodása műtrágyázással már javítható, a füstkár probléma megoldása az erdei fenyvesekben viszonylag egyszerűbb, mint a lucfenyő esetében.
A középhegységek leggyakoribb fája a lucfenyő, más füsttűrő gazdasági fafajjal már csak a növekedés tekintetében sem nagyon helyettesíthető. Tekintetbe kell venni, hogy a tengerszint feletti magasság növekedésével és az ezzel együtt járó, megváltozott éghajlati viszonyokkal a termeszthető fafajok száma alig néhányra csökken. Ezek növekedését pedig ezeken a helyeken eddig alig vizsgálták. Ebből is kiderül, hogy az erdészeti alkalmazkodási eljárások a lucos területeken sokkal nehezebben kivitelezhetők, mint az erdeifenyő esetében. A helyzetet az a tény is súlyosbítja, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a műtrágyázás a lucfenyőállományoknak általában jobb természetes tápanyag-ellátottsága miatt nem fogja olyan kedvezően befolyásolni a termelés szabályozását, mint az erdeifenyőnél.
Mint minden szennyeződést, a füst káros hatását mindig a többi tényezővel együttesen kell szemlélni. Adott immissziós értéknél a kedvezőtlen éghajlati viszonyok gyakran jelentősen befolyásolják a kár képét. Ez magyarázza, hogy a magasabban fekvő, valamint a középhegység gerincein levő erdőállományokat miért veszélyezteti különösen az immisszió.
A termelést szabályozó eljárások az erdeifenyővel borított területeken elsősorban aktív alkalmazkodási eljárásokra támaszkodhatnak; a műtrágyázás, a fafajok váltása és ily módon a termelés szabályozása megközelíti az immissziótól mentes vidékekét, a lucfenyővel borított területeken az aktív ráhatás határok közé szorított. A szélsőségesen nagy immissziós értékeket mutató kisebb károsított vidékek kivételével a célkitűzés a lucfenyőállomány állapotának fenntartása, a károsodás fokozódásának megakadályozásával.
Eddig az erdészeti gyakorlat arra törekedett, hogy az elpusztult és pusztulófélben levő fák eltávolításával a károsított lucállományban is a "tiszta és egészséges erdő" látszatát keltsék. Ma már az érvényes, hogy az állományrészek, szegélyek és az egész állomány pozitív, védő hatását a mögötte levő veszélyeztetett állományra maximálisan kihasználják. A tapasztalat azt mutatta, hogy a veszélyeztetett irányból minden meggondolatlanul végzett tarvágás, sőt még az elpusztult vagy pusztulófélben levő állományszegélyek kiegyenlítése is meggyorsítja a kár kifejlődését a viszonylag csekélyen károsodott állomány belsejében. Ilyen körülmények között megfelelő immissziós magasság esetén még a fiatal lucosok rövid időn belül (1-3 év) a legerősebb károsítási fokozatot érik el.
Ezekből az alapvető megállapításokból kiindulva, a lucfenyővel borított vidéken, de korlátozottan az erdeifenyő területén is az alábbi eljárásokat lehet elvégezni:
l. Az erdészeti termelés szabályozását lerövidített, ötéves időközökben kell tervezni. Az immisszió által veszélyeztetett állományok kezelésére vonatkozó tervezetek kidolgozása a cél, ezt évente a kár alakulásának megfelelően időszerűvé kell tenni.
2. Időszakonkénti felvételezéssel az alábbiakat kell külön kimutatni:
- füsttűrő fafajokból védőrendszerek kialakításának alapja a meglevő és a következő erdősítések számára,
- ép és károsított vágási területek,
- leállítandó vágási frontok és védőfunkciót ellátó pusztuló állományszegély,
- a szükséges elkülönítő és tagoló vágások,
- a repülőgépes műtrágyázás tervezetének alapja,
- a szúkárosítás térképe a védekezési akciók előkészítésére,
- kárhelyzet.
3. Az így meghatározott alapokat egy tervezési térképen kell összeállítani. Ez azután a tereptípus-térképekkel együtt az állományok és az állományrésze záródásvédelmének egymáshoz való viszonya alapján lehetővé teszi, hogy az állományok tér- és időbeli rendezésének célszerű módjait a nagyobb erdőterületen a várható káralakulás figyelembevételével tervezzék.
A tervezet megvalósításának feltétele, hogy a fakitermelés mértéke a kárhelyzethez alkalmazkodjék. A megállapítást a következő alapelvek szerint kell végezni:
1. Előhasználat a 40 év feletti állományokban. Az állománynevelés az I. károsítási övezethez tartozó lucfenyőállományokban elsősorban a szúbogarak elleni védekezésből áll. Egyebekben arra törekednek, hogy az állomány zártságát a károsodott, de még el nem pusztult fák megtartása árán is messzemenően fenntartsák. Csak túlerdősült állományokban kell az erdősültség mértékét csökkenteni, hogy a viharokkal és hóval szemben fokozzák az ellenállóképességet.
A II. károsítási övezetben az előhasznosítás célja, hogy (az ASSMANN/FRANZ-féle használati hozamtáblázat szerint) a 0,9-es erdősültségi fokot, vagyis az alsó hozamszintet elérjék. A károsodás fokozódásának, valamint a szúbogarak károsításának csökkentése végett kerülni kell, hogy a ritkulás folytán az erdősültség a 0,8 érték alá csökkenjen. A veszélyeztetett állományszegélyeket ugyanúgy kell kezelni, mint az I. károsítási övezet esetében.
A gyérítések a III. károsítási övezetben alig különböznek az immissziótól mentes termőhelyekétől. Az előhasználat mértékének tervezésekor tekintetbe kell venni azt a növedékveszteséget is, amely ebben a károsítási övezetben fellép.
2. Véghasználat. Az I. károsítási övezetben a lucfenyőállományok tarvágását minimálisra kell csökkenteni, hogy a károsító tényezők komplexének új támadási frontjait elkerüljék. Az állományok kölcsönös védőhatásának fenntartása ezen túlmenően azt a célt is szolgálja, hogy a fiatalabb állományok még kielégítően nagy életkort és ezzel haszonfaméretet érjenek el. Ezért a veszélyeztetett szektorban még az erősen károsított vágási frontokat is le kell állítani. Az előhasználat mellett a szúbogarak elleni védekezést szolgáló fogófagyűjtést is abba kell hagyni az ilyen frontoknál, inkább megfelelő szomszédos állományokból kell odavinni.
A teljes kárt szenvedett állományszegélyek pásztás vágását csak akkor kell végrehajtani, ha már semmi védőhatásuk nincs. Az eddigi tapasztalatok szerint ez az időpont akkor következik be, amikor az állományszegély erdősültségének mértéke (beleértve a száraz ágazatukkal még védő funkciót ellátó kiszáradt fákat) 30 m mélységben 0,4 alá esik. Ez az irányérték vonatkozik területileg nagyobb állományok, illetve állományrészek védőhatásának megszűnésére is.
Az I. övezetben, beleértve az I. veszélyeztetettségi övezetet is, a továbbiakban az az alapelv érvényes, hogy a túl koros, de még életképes, idős állományok még mindig kedvezőbbek, mint egy kockázattal terhelt, átalakító fafaj termesztése.
Az I. károsítási övezeten belül a lucfenyőterületen helyenként a termőhelyi viszonyok és az igen magas immissziós értékek következtében olyan károsított felületek jelennek meg, amelyekben az állomány felritkulása az állomány belsejéből is gyorsan terjed. Ilyen erdőrészekben a kölcsönös záródásvédelemtől sem várható a károsodás előrehaladásának jelentős mérséklése. Elővigyázatosan végzett, maximálisan 30-40 m szélességű keskeny tarvágások segítségével olyan erdőszerkezetre kell törekedni, amely nemcsak az ipari immissziók hatását mérsékli, hanem egyidejűleg a viharkárokkal szemben is fokozza az ellenállóképességet az erdő célszerű térbeli és időbeli rendezésével. A megritkult állományok természetes felújulása, valamint a megfelelő fafajokkal tervezett védősávok létesítése egészíti ki a károsodott erdőállomány helyreállítását.
A III. károsítási övezetet az immissziótól mentes vidékekhez hasonlóan kezelik.
Erdészeti hozamszabályozás
Az imissziós vidékeken folytatott erdészeti termelésre vonatkozó alapelvekből adódnak a fahasznosítás mértékének meghatározására szolgáló különleges szabályozások.
A használat jellege, mértéke, ideje és helye döntő módon befolyásolja az erdő és az állomány szerkezetét és ezzel együtt a károsodással szemben tanúsított ellenállóképességét. A füstkároktól sújtott területen valamennyi erdészeti eljárás, tehát a vágástervezés is azt a célt követi, hogy az erdőt mint vegetációformát tájalkotó funkciójának teljesítésére megtartsák. Ennek a követelménynek alá kell rendelni a normális gazdasági erdő számára érvényes tartós erdőgazdálkodás gazdasági irányú feladatait, mint például a maximális növedékteljesítményre vagy optimális é1őfakészletre és tagozódásra való törekvés. A füstkártól veszélyeztetett erdőállomány különleges gazdálkodást igénylő terület számára a használat mértékének meghatározása a következő elvek szerint történik:
1. A leltározást és a tervezést, a kár gyakran előre nem látható fejlődésének megfelelően, fokozott intenzitással kell végezni.
2. A fanyersanyag tartós biztosítására az erdészeti termelés szabályozása során kialakított tervjavaslatok kiegészítéseként összehangolják normális körülmények között számított modellek alapján a készletértékkel és a készletszerkezettel. Ezek a modellek szolgálnak alapul azoknak az erdészeti termelési céloknak is, amelyeket megfelelő vágásforduló idő alatt el kell érni. Az immissziós hatás alatt álló erdő esetében erre nincs lehetőség.
3. A normális gazdasági erdőben az erdészeti népgazdasági tervfeladatok teljesítésekor összehangolják a vágási előirányzatban kimutatott famennyiséget és fafajtát az ipar igényeivel. A különleges gazdálkodást igénylő vidékeken azonban a használatot messzemenően a károsodás határozza meg. Ezért aligha realizálható olyan használati terv, amely a fafeldolgozó ipar követelményeit veszi figyelembe.
Ezekből a meggondolásokból következik, hogy a füstkártól veszélyeztetett erdőállományokban a hozamszabályozás deduktív módszereinek alkalmazása megszűnik. A használat mértékét induktív módon, az egyes állományokban kapott adatok alapján határozzák meg. A rövid tervezési időszakok és a tudományos-műszaki termelés-előkészítés során az alapok évenkénti meghatározása teszi lehetővé, hogy a tervezés és a valóság messzemenően megegyezzen.
Súlyosbító körülménynek számít, hogy a legfontosabb gazdasági fafajok, az erdeifenyő és a lucfenyő az immisszióra a legérzékenyebbek. Az erdészet, tekintetbe véve azt a tényt, hogy az immissziós károk az említett fafajoknál kifejezetten nagy károsított területeken jelentkeznek, arra tért át, hogy az ipari immissziók hatása alatt folytatott erdőművelés tapasztalatait gazdálkodási irányelvekké foglalja össze és azokat időszakonként a legújabb ismereteknek megfelelően átdolgozza.
A gazdálkodási irányelveket nagyobb, a növekedési viszonyok tekintetében viszonylag egységes erdővidékekre dolgozzák ki, rendszerint az állami erdőgazdaságok szintjén. A gazdálkodási intézkedések felosztásának alapját a füstkárövezetek, illetve a hozzá tartozó füstkárveszély-övezetek adják, amelyek többé-kevésbé azonos erdészeti gazdálkodás területi egységeként kiválasztva még külön hangsúlyt kapnak.
Az erdészeti alkalmazkodási eljárások szükségességének és lehetőségének megfelelően az erősen károsított felületek, az I. (+II.) károsítási övezet, beleértve a füstkárveszélyes övezeteket, különleges gazdálkodást igényelnek. Ez azt az erdőterületet jelenti, ahol jelenleg, illetve a közeljövőben, az erdészeti termelés jelentős korlátozásával kell számolni. A fokozott ráfordítások ellenére csökkenő hozamok várhatók. Elkülönítésük jelentős hatással van többek között az üzemgazdaságtan, a teljesítmények összehasonlítása szempontjából. Így különleges szabályok érvényesek az erdővédelmi eljárások, az erdőfelújítás tervezése, a vágási készletek levezetése, az anyagi-műszaki bázis megteremtése, a repülőgépes trágyázás és növényvédelem alkalmazása, valamint a munkaerő tervezése tekintetében.
Erdészeti termelési szabályozás
A legfontosabb gazdasági fafajok, a lucfenyő- és az erdeifenyő-állományok között jelentős a különbség a krónikus károsodásokat okozó S02-immissziókra adott reakció tekintetében. Az erdeifenyő esetében a károsodási folyamatot az egész állományban a fák pusztulása jellemzi, ennek hatására a záródás mértéke nagyobb felületen többé-kevésbé azonos mértékben csökken. A lucfenyőállományokban a pusztulási folyamat a szélsőségesen károsította területek kivételével, rendszerint az állomány széléről kezdődik, s a belső, zárt lucfenyőállományokban általában csekélyebb a károsodás.
A két fafaj termőterülete is különböző. Az erdei fenyvesek termőhelyi viszonyai rendszerint más, nagyobb teljesítményű, a füstöt jobban tűrő fafajok termelését teszik lehetővé. Mivel az erdeifenyő károsodása műtrágyázással már javítható, a füstkár probléma megoldása az erdei fenyvesekben viszonylag egyszerűbb, mint a lucfenyő esetében.
A középhegységek leggyakoribb fája a lucfenyő, más füsttűrő gazdasági fafajjal már csak a növekedés tekintetében sem nagyon helyettesíthető. Tekintetbe kell venni, hogy a tengerszint feletti magasság növekedésével és az ezzel együtt járó, megváltozott éghajlati viszonyokkal a termeszthető fafajok száma alig néhányra csökken. Ezek növekedését pedig ezeken a helyeken eddig alig vizsgálták. Ebből is kiderül, hogy az erdészeti alkalmazkodási eljárások a lucos területeken sokkal nehezebben kivitelezhetők, mint az erdeifenyő esetében. A helyzetet az a tény is súlyosbítja, hogy a jelenlegi ismeretek szerint a műtrágyázás a lucfenyőállományoknak általában jobb természetes tápanyag-ellátottsága miatt nem fogja olyan kedvezően befolyásolni a termelés szabályozását, mint az erdeifenyőnél.
Mint minden szennyeződést, a füst káros hatását mindig a többi tényezővel együttesen kell szemlélni. Adott immissziós értéknél a kedvezőtlen éghajlati viszonyok gyakran jelentősen befolyásolják a kár képét. Ez magyarázza, hogy a magasabban fekvő, valamint a középhegység gerincein levő erdőállományokat miért veszélyezteti különösen az immisszió.
A termelést szabályozó eljárások az erdeifenyővel borított területeken elsősorban aktív alkalmazkodási eljárásokra támaszkodhatnak; a műtrágyázás, a fafajok váltása és ily módon a termelés szabályozása megközelíti az immissziótól mentes vidékekét, a lucfenyővel borított területeken az aktív ráhatás határok közé szorított. A szélsőségesen nagy immissziós értékeket mutató kisebb károsított vidékek kivételével a célkitűzés a lucfenyőállomány állapotának fenntartása, a károsodás fokozódásának megakadályozásával.
Eddig az erdészeti gyakorlat arra törekedett, hogy az elpusztult és pusztulófélben levő fák eltávolításával a károsított lucállományban is a "tiszta és egészséges erdő" látszatát keltsék. Ma már az érvényes, hogy az állományrészek, szegélyek és az egész állomány pozitív, védő hatását a mögötte levő veszélyeztetett állományra maximálisan kihasználják. A tapasztalat azt mutatta, hogy a veszélyeztetett irányból minden meggondolatlanul végzett tarvágás, sőt még az elpusztult vagy pusztulófélben levő állományszegélyek kiegyenlítése is meggyorsítja a kár kifejlődését a viszonylag csekélyen károsodott állomány belsejében. Ilyen körülmények között megfelelő immissziós magasság esetén még a fiatal lucosok rövid időn belül (1-3 év) a legerősebb károsítási fokozatot érik el.
Ezekből az alapvető megállapításokból kiindulva, a lucfenyővel borított vidéken, de korlátozottan az erdeifenyő területén is az alábbi eljárásokat lehet elvégezni:
l. Az erdészeti termelés szabályozását lerövidített, ötéves időközökben kell tervezni. Az immisszió által veszélyeztetett állományok kezelésére vonatkozó tervezetek kidolgozása a cél, ezt évente a kár alakulásának megfelelően időszerűvé kell tenni.
2. Időszakonkénti felvételezéssel az alábbiakat kell külön kimutatni:
- füsttűrő fafajokból védőrendszerek kialakításának alapja a meglevő és a következő erdősítések számára,
- ép és károsított vágási területek,
- leállítandó vágási frontok és védőfunkciót ellátó pusztuló állományszegély,
- a szükséges elkülönítő és tagoló vágások,
- a repülőgépes műtrágyázás tervezetének alapja,
- a szúkárosítás térképe a védekezési akciók előkészítésére,
- kárhelyzet.
3. Az így meghatározott alapokat egy tervezési térképen kell összeállítani. Ez azután a tereptípus-térképekkel együtt az állományok és az állományrésze záródásvédelmének egymáshoz való viszonya alapján lehetővé teszi, hogy az állományok tér- és időbeli rendezésének célszerű módjait a nagyobb erdőterületen a várható káralakulás figyelembevételével tervezzék.
A tervezet megvalósításának feltétele, hogy a fakitermelés mértéke a kárhelyzethez alkalmazkodjék. A megállapítást a következő alapelvek szerint kell végezni:
1. Előhasználat a 40 év feletti állományokban. Az állománynevelés az I. károsítási övezethez tartozó lucfenyőállományokban elsősorban a szúbogarak elleni védekezésből áll. Egyebekben arra törekednek, hogy az állomány zártságát a károsodott, de még el nem pusztult fák megtartása árán is messzemenően fenntartsák. Csak túlerdősült állományokban kell az erdősültség mértékét csökkenteni, hogy a viharokkal és hóval szemben fokozzák az ellenállóképességet.
A II. károsítási övezetben az előhasznosítás célja, hogy (az ASSMANN/FRANZ-féle használati hozamtáblázat szerint) a 0,9-es erdősültségi fokot, vagyis az alsó hozamszintet elérjék. A károsodás fokozódásának, valamint a szúbogarak károsításának csökkentése végett kerülni kell, hogy a ritkulás folytán az erdősültség a 0,8 érték alá csökkenjen. A veszélyeztetett állományszegélyeket ugyanúgy kell kezelni, mint az I. károsítási övezet esetében.
A gyérítések a III. károsítási övezetben alig különböznek az immissziótól mentes termőhelyekétől. Az előhasználat mértékének tervezésekor tekintetbe kell venni azt a növedékveszteséget is, amely ebben a károsítási övezetben fellép.
2. Véghasználat. Az I. károsítási övezetben a lucfenyőállományok tarvágását minimálisra kell csökkenteni, hogy a károsító tényezők komplexének új támadási frontjait elkerüljék. Az állományok kölcsönös védőhatásának fenntartása ezen túlmenően azt a célt is szolgálja, hogy a fiatalabb állományok még kielégítően nagy életkort és ezzel haszonfaméretet érjenek el. Ezért a veszélyeztetett szektorban még az erősen károsított vágási frontokat is le kell állítani. Az előhasználat mellett a szúbogarak elleni védekezést szolgáló fogófagyűjtést is abba kell hagyni az ilyen frontoknál, inkább megfelelő szomszédos állományokból kell odavinni.
A teljes kárt szenvedett állományszegélyek pásztás vágását csak akkor kell végrehajtani, ha már semmi védőhatásuk nincs. Az eddigi tapasztalatok szerint ez az időpont akkor következik be, amikor az állományszegély erdősültségének mértéke (beleértve a száraz ágazatukkal még védő funkciót ellátó kiszáradt fákat) 30 m mélységben 0,4 alá esik. Ez az irányérték vonatkozik területileg nagyobb állományok, illetve állományrészek védőhatásának megszűnésére is.
Az I. övezetben, beleértve az I. veszélyeztetettségi övezetet is, a továbbiakban az az alapelv érvényes, hogy a túl koros, de még életképes, idős állományok még mindig kedvezőbbek, mint egy kockázattal terhelt, átalakító fafaj termesztése.
Az I. károsítási övezeten belül a lucfenyőterületen helyenként a termőhelyi viszonyok és az igen magas immissziós értékek következtében olyan károsított felületek jelennek meg, amelyekben az állomány felritkulása az állomány belsejéből is gyorsan terjed. Ilyen erdőrészekben a kölcsönös záródásvédelemtől sem várható a károsodás előrehaladásának jelentős mérséklése. Elővigyázatosan végzett, maximálisan 30-40 m szélességű keskeny tarvágások segítségével olyan erdőszerkezetre kell törekedni, amely nemcsak az ipari immissziók hatását mérsékli, hanem egyidejűleg a viharkárokkal szemben is fokozza az ellenállóképességet az erdő célszerű térbeli és időbeli rendezésével. A megritkult állományok természetes felújulása, valamint a megfelelő fafajokkal tervezett védősávok létesítése egészíti ki a károsodott erdőállomány helyreállítását.
A III. károsítási övezetet az immissziótól mentes vidékekhez hasonlóan kezelik.
Erdészeti hozamszabályozás
Az imissziós vidékeken folytatott erdészeti termelésre vonatkozó alapelvekből adódnak a fahasznosítás mértékének meghatározására szolgáló különleges szabályozások.
A használat jellege, mértéke, ideje és helye döntő módon befolyásolja az erdő és az állomány szerkezetét és ezzel együtt a károsodással szemben tanúsított ellenállóképességét. A füstkároktól sújtott területen valamennyi erdészeti eljárás, tehát a vágástervezés is azt a célt követi, hogy az erdőt mint vegetációformát tájalkotó funkciójának teljesítésére megtartsák. Ennek a követelménynek alá kell rendelni a normális gazdasági erdő számára érvényes tartós erdőgazdálkodás gazdasági irányú feladatait, mint például a maximális növedékteljesítményre vagy optimális é1őfakészletre és tagozódásra való törekvés. A füstkártól veszélyeztetett erdőállomány különleges gazdálkodást igénylő terület számára a használat mértékének meghatározása a következő elvek szerint történik:
1. A leltározást és a tervezést, a kár gyakran előre nem látható fejlődésének megfelelően, fokozott intenzitással kell végezni.
2. A fanyersanyag tartós biztosítására az erdészeti termelés szabályozása során kialakított tervjavaslatok kiegészítéseként összehangolják normális körülmények között számított modellek alapján a készletértékkel és a készletszerkezettel. Ezek a modellek szolgálnak alapul azoknak az erdészeti termelési céloknak is, amelyeket megfelelő vágásforduló idő alatt el kell érni. Az immissziós hatás alatt álló erdő esetében erre nincs lehetőség.
3. A normális gazdasági erdőben az erdészeti népgazdasági tervfeladatok teljesítésekor összehangolják a vágási előirányzatban kimutatott famennyiséget és fafajtát az ipar igényeivel. A különleges gazdálkodást igénylő vidékeken azonban a használatot messzemenően a károsodás határozza meg. Ezért aligha realizálható olyan használati terv, amely a fafeldolgozó ipar követelményeit veszi figyelembe.
Ezekből a meggondolásokból következik, hogy a füstkártól veszélyeztetett erdőállományokban a hozamszabályozás deduktív módszereinek alkalmazása megszűnik. A használat mértékét induktív módon, az egyes állományokban kapott adatok alapján határozzák meg. A rövid tervezési időszakok és a tudományos-műszaki termelés-előkészítés során az alapok évenkénti meghatározása teszi lehetővé, hogy a tervezés és a valóság messzemenően megegyezzen.
Forrás: Agrárágazat
