Mostani cikkemben egy nagyon különleges tyúkfajtát mutatok be nektek, tartsatok velem és ismerkedjetek meg közelebbről az erdélyi kopasznyakú tyúkkal! Az erdélyi kopasznyakú tyúk nem csak megjelenésében egyedülálló, hanem történetében és jellemzőiben is különleges helyet foglal el a baromfifajták között. Ez a különös kinézetű tyúkfajta, amely elsősorban arról ismert, hogy nyaka szinte teljesen szőrtelen, nem csak Erdélyben, hanem világszerte is egyre népszerűbbé válik az egyedi megjelenése és kitűnő tulajdonságai miatt.
Története
Ennek a feltűnő külsejű tyúkfajtának az ősei valószínűleg Kis-Ázsiából a török hódoltság idején jutott el Erdélybe, ahol a 19. század elején figyeltek fel rá. Első ismert tenyésztője az erzsébetvárosi Szeremlei Lajos volt, aki az 1840-es években kezdett a kopasznyakúval foglalkozni. "Szeremlei tyúk" néven egy bécsi kiállításon mutatta be először 1875-ben, ahol az addig ismeretlen fajta általános feltűnést keltett.
1925-ben a bécsi kiállításon már erdélyi kendermagos (Siebenbürger Sperbe) néven szerepelt. Elterjedt elnevezése volt a bosnyák tyúk is, ugyanis Erdélyen kívül a szerb és bosnyák hegyvidékeken is előfordult. A 19. század végére Németországban olyan kedvelt lett, hogy külön tenyésztői klubot hoztak létre. De Magyarországon még sokan idegenkedtek a fajtától, pedig időközben bizonyította rendkívüli tojóképességét.
Egy 1896-ban kelt miniszteri rendelet következményeképp 1897-ben több kakasnevelő tenyésztelepet is kialakítottak, ahol a magyar mellett erdélyi kopasznyakú kakasokat is neveltek. Ilyen telep volt Gödöllőn és Kolozsváron.
Ezzel is segítették a magyar fajtájú tyúkok elterjedését. A kinemesített magyar fajták a második világháborúban szinte teljesen eltűntek, s a háború után az erdélyi kopasznyakú tyúk tenyésztését a gödöllői Kisállattenyésztési Kutatóintézetben kezdték újra 1953-ban. De a tenyészetet a többi állománnyal együtt néhány év múlva felszámolták.
Fotó: Lily15/Wikimédia
