Ünnepélyes keretek között nyitották meg a Szent István Egyetem és az amerikai Webster University által kidolgozott angol nyelű, két éves vezetőképző program első évfolyamának tanévét.
2 DIPLOMA - 2 ÉV ALATT
Ünnepélyes keretek között nyitották meg a szent istván egyetem és az amerikai Webster University által kidolgozott angol nyelű, két éves vezetőképző program első évfolyamának tanévét.
A program, melyet Magyarországon WeSt M.B.A néven hirdettek meg, két különálló egy amerikai és egy magyar akkreditált M.B.A diplomát bocsát ki.
Az új típusú menedzserképző program annak a hosszú távú megállapodásnak a része, melyet a két egyetem vezetője 2004. októberében írt alá. Ennek a keretében a programot fele részben amerikai, fele részben magyar oktatók tanítják, az amerikai tematika alapján. Ezzel az oktatási formával biztosítják a program részvevőinek, hogy mind a hazai, mind pedig a nemzetközi elméleti és gyakorlati ismeretekkel megismerkedhessenek. Egy-egy évfolyam maximum 20 fővel indul, ami hozzásegíti a hallgatókat az ismeretek minél gyorsabb és hatékonyabb elsajátítására. A kiscsoportos oktatási forma új szemléletben, interaktív formában hatékonyan fejleszti a résztvevők vezetői képességeit, készségeit, segíti a kreatív gondolkodást, a résztvevők személyes erőforrásainak fejlesztését és az üzleti vezetés mesterfogásainak elsajátítását. A program minden második héten, péntek délután és szombat délelőtt zajlik a szent istván egyetem gödöllői központjában.
A Webster University igen nagy tapasztalattalrendelkezik a nemzetközi kooperációkban, hiszen különböző oktatási programjait immár 3 kontinens több mint 90 helyszínén oktatják nagy sikerrel. Az amerikai egyetemnek több évtizedes múltra visszatekintő iskolái vannak Londonban, Leidenben (Hollandia), Genfben és Bécsben is. Kínában az M.B.A. programok közül elsőként az Webster M.B.A. képzést akkreditálták. A Szent István Egyetem a WeSt M.B.A. programot illetően az ebben az évben 25. jubileumát ünneplő bécsi iskolával áll operatív kapcsolatban.
A képzést G.H. Walker, az USA magyarországi nagykövetének jelenlétében a Szent István Egyetem rektora, Dr. Molnár József, és a Webster University bécsi iskolájának igazgatója, Dr. Arthur Hirsh nyitotta meg.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.