Hogyan érdemes elültetned díszhagymád?
A díszhagyma ültetésére az ideális időszak az ősz, azon belül is első sorban a szeptember, október. Amennyiben ekkor ez megtörténik, késő tavasszal már megjelenhetnek a növényen az első virágok.
A különböző fajoknál a hagyma eltérő méretű lehet, mégis a legcélszerűbb úgy meghatározni az ültetésnek a mélységét, hogy a hagyma magasságának számát megszorzod hárommal. Példának okáért, ha a hagyma 5 centiméter, akkor azt majd megközelítőleg 15 centiméter mélyre érdemes ültetned a megfelelő begyökerezés és fejlődés érdekében. Ugyanakkor mindenekelőtt a talajt érdemes előkészíteni, meglazítani, átgereblyézni.
A hagymák fajai nem csak az ültetés mélységét, de távolságát is meghatározzák. Ehhez elsősorban a növény szempontjából az lesz a kritérium, hogy milyen magasra nő majd kifejlett példányként. A kisebb termetű fajoknál elég csupán 5 – 6 centiméter távolság, még a nagyobb, magasabb fajok esetében érdemes akár 25 centiméteres helyet is kihagyni.
Mint már említettem a hagymákat nem kell majd évente felszedni, ugyanakkor 5 évente viszont érdemes – ekkor pedig igyekezzünk hűvös, sötét helyen pihentetni őket.
Az óriás díszhagyma gondozása
Eredendően a Himalájából származó növény, nagyobb termetű, akár másfél méteres is lehet, évelő, hagymás. Akár önmagában elültetve is szép látványt nyújthat.
Gondozása neki is egyszerű, könnyen nevelhető növény. Fényigénye magas, így árnyékos helyre semmiképp se végezzük el ültetését. Emellett, mivel virágzása – ami a nyár első felére tehető – után a növény zöld részei visszahúzódnak a hagymába, érdemes más növényekkel társültetni, hogy azok majd képesek legyenek pótolni az ott keletkezett űrt. Talaj szempontjából nincsenek különösebb igényei, mégis a tápanyagban gazdag darabok az ideálisak számára.
Amennyiben szaporítani szeretnék, azt célszerű hagymával tenni – ha ez magról történik meg, akkor 4 – 5 évet kell majd várni első virágzására.