Kérdése van? Tegye fel, tanácsadóink válaszolnak! Állattenyésztés, növénytermesztés, kertészet, növényvédelem, talajművelés, jog, biotechnológia, környezetgazdálkodás, minden ami mezőgazdaság: Agrároldal.hu.
Az egységesség és a differenciáltság megjelenése az oktatásban
Az egységesség és differenciáltság együttes érvényesítésének elvét elsőként a Langevin-Wallon tervezet érvényesítette.
M. Nádasi Mária véleménye szerint az egységeség-differenciáltság tudatos megvalósítása érdekében a gyerekek következő tulajdonságainak ismerete szükséges:
a továbbhaladáshoz szükséges előzetes, megalapozó tudás
az aktivizálhatóság
az önálló, egyéni munkavégzés terén való fejlettség
az együttműködési képesség színvonala
a társas helyzet jellemzői
Ugyanakkor azt is kiemeli, hogy csak az egységesség és differenciáltság együttes érvényesítése biztosítja az oktatási folyamat eredményességét. Vagyis a tanulók közötti hasonlóságokat és különbségeket figyelembe kell venni.
A nemzetközi törekvésekhez hasonlóan, Magyarországon is a differenciálás problémája került előtérbe, hiszen már az iskoláztatás nagyon korai időszakában is megteremtették a lehetőséget - szükség esetén - egyes tanulók számára a pótló foglalkozásokra.
„A differenciálás (különbségtevés) a gyerekek, ifjak egyéni sajátosságaira tekintettel lévő fejlődés-fejlesztés lehetőségeinek és feltételeinek biztosítása az oktatás által.(...) Az oktatási folyamatban történő differenciálás folyhat közvetett irányítás és azt szükség esetén felváltó közvetlen irányítás segítségével; a tanulók belső késztetéseinek, valódi döntéseinek teret engedve. (...) A differenciálás szükségessé teszi a tanítási alkalmak során az egyes tanulók számára az oktatási célok, a feldolgozandó tartalom, a megoldandó feladat eltérő meghatározását, hiszen csak így lehet tekintettel lenni a tanulók előzetes tudására, motiváltságára, önálló tanulási sajátosságaira. Mindez nem oldható meg másképp, mint differenciált tanulásszervezéssel, azaz a különböző elsajátítási utaknak és módoknak helyt adó szervezési módok alkalmazásával.” (Pedagógiai lexikon, 1996)
A nemzetközi szakirodalom az említett szervezési módok közül az egyéni munkát, a páros munkát és csoportmunkát említi. A hazai szakemberek közül Buzás László véleménye a következő: „A tanulók aktivizálásának három formája ismeretes: az osztály frontális foglalkoztatása, a csoportos és az egyéni aktivizálás. A csoportos munka csakis a másik két változattal egységben lehet eredményes.” (Buzás, 1968)
A továbbiakban a csoportos munkát szeretném bemutatni.
A csoportmunka
Az oktatási célból működő csoportok elnevezése nem egységes a szakirodalomban, a leggyakrabban a csoportoktatás, a csoportmunka és a csoportos tanulás kifejezést használják. (M. Nádasi, 1986)
A Pedagógiai lexikon megfogalmazása szerint a csoportmunka a reformpedagógia gondolatkörében került előtérbe, és azt a munkaformát jelenti, amelyben az oktatás során 3-6 tanuló közösen old meg feladatokat.
Néhány hazai szakember gondolatai a csoportmunkáról.
Buzás László elgondolása az, hogy a csoportmunkában mind nevelési, mind oktatási szempontból rendkívül gazdag lehetőségek rejlenek, amelyek kiaknázása érdekében fontos lenne alkalmazásának feltételeit kivizsgálni. A pedagógus a csoportmunka során csupán közvetetten és vázlatosan irányítja a tanulókban lejátszódó megértési folyamatokat. A tanulónak, tehát fokozott aktivitást kell kifejtenie.
Fábián Zoltán szerint ez az a munkaforma, amelynek a kollektív jellege nagy mértékben kibontakozhat és ugyanakkor az individualizálásra is lehetőséget nyújt. Megvan a lehetőség és az ösztönzés is az aktivitásra, és kevésbé van mód arra, hogy a tanuló kivonja magát a közös munkából. Az egyén fejlődését elsősorban éppen a kollektív hatások mozdítják elő. A csoportban tanulók egymással közvetlen és folyamatos kapcsolatban állnak, valóban kollektív módon dolgoznak.
Nádasi Mária véleménye a következő: a csoportmunka személyiségfejlesztő hatása differenciált. Nem minden tanuló fejlődik egyformán a csoportmunka során őt ért impulzusok hatására, viszont mindenki nevelési céljainkkal adekvát módon és irányban változik. Az oktatási célból szervezett csoportmunka lehetővé teszi az egyes tanulók számára a differenciált tanulási feltételek biztosítását, tehát alkalmazása nagyon eredményes lehet. Ugyanakkor nem automatikusan eredményez jó színvonalat. „A közös tanulás során kibontakozó hatásrendszer értékességi szintje, nevelő hatása a pedagógus által - az egyes tanulók és a csoport mint egység sajátosságainak ismeretében - alkalmazott közvetett ráhatási módokkal emelhető. „ (M. Nádasi, 1986)
A csoportmunka legfontosabb jellemzője a közös munka. „Mindenki számára lehetséges kommunikációs kapcsolatok biztosítása érdekében javasolt szabály: olyan nagy legyen a csoport, hogy elég forrás legyen a megoldáshoz, de nem lehet olyan nagy, hogy e forrásokat ki ne használják. Ha a csoport a szükségesnél nagyobb, akkor nincs mindenki számára lehetőség a kommunikációra, ezáltal kialakulhat egyesek passzivitása. Ha a csoport a szükségesnél kisebb: nem tudják a feladatokat megoldani.” (M. Nádasi, 1986) A szükséges csoportnagyság tehát mindig a megoldandó feladat típusától függ. A 3-6 fő közötti létszám tűnik megfelelőnek.
A pedagógus segítsége a csoportmunkát végigkíséri. A csoportmunka lezárása után a csoport képviselői beszámolnak a közös munka eredményéről. A pedagógus csoportra szabott értékelő tevékenységének nagyon fontos szerepe van. (M. Nádasi, 1986)
Pataki Ferenc azt írja, hogy a csoportmunka akkor hatékony, ha mindenki érvényesíteni tudja a véleményét, ha mindenki szerephez juthat. Csoportnak azokat tekintjük, amelyek legalább 4 és legfeljebb 15 személyből állnak. A 15 főnél nagyobb csoportok esetében nem tud mindenki szóhoz jutni, ezért néhányan rendszerint kívül maradnak a vitán és visszatartják a véleményüket. „A csoport létszámát tekintve kedvezőbb a páratlan létszám, mert páros tagszámú csoportban nagyobb valószínűséggel alakul ki patthelyzet. „(Pataki, 1980)
Bábosik István és M. Nádasi Mária közös véleménye az, hogy a csoportmunkában a csoportvezető indirekt irányítása dominál. A közvetett ráhatási módok nagyon fontosak, mert döntően ezeken múlik, hogy ne csak a tanulás lehetőségei, hanem a feltételei is adottak legyenek. A tanulás irányítása vezérlés jellegű. „A csoportmunka során közvetett tanári vezetés érvényesül, s az egyes anyagrészek feldolgozása tanulói csoportok erőfeszítésének eredménye.” (Bábosik, M. Nádasi, 1967)
A csoportmunka alkalmazásának a következő feltételei vannak (Szilágyi, 1995) :
a résztvevők legyenek képesek az önálló feladatmegoldásra
ismerjék és fogadják el a kooperáció normáit
a feldolgozandó tartalom igényelje a gondolatcserét, a tevékenység megosztását
a csoportvezető rendelkezzék azokkal az ismeretekkel, szervezési készségekkel, amelyek a csoportmunka megtervezéséhez, irányításához szükségesek (irányítás, befolyásolás, segítségnyújtás, átruházás).
A differenciált tanulási körülmények megteremtése szempontjából kulcsszerepe van a feladatnak. A csoportmunka számára alkalmas feladatok (M. Nádasi, 1986) azok, amelyek elvégzése szükségessé teszi:
az elemzést
a konstrukciós tevékenységet
a gyakorlást
A csoportmunka előnyei (Fábián,1967):
1. A csoportfoglalkozások jelentősen erősítik a tanulás motivációját. Fokozódik a tanulók munkakedve, valószínűleg a több tevékenységi lehetőség miatt. A tanulók egymást ösztönzik, lelkesítik.
2. A tanulók felelősséget vállalnak egymásért, azáltal, hogy beleszólhatnak egymás tevékenységébe.
3. Megnő a tanulók aktivitása. Az aktív munkavégzést nem közvetlen pedagógusi kényszerítés hatására vállalja a tanuló.
4. A csoportmunkák tartamára a pedagógustól való függés diszkrétebb lesz.
5. A csoportmunka a tanulókat a munka előzetes eltervezésére, a megoldási lehetőségek mérlegelésére készteti.
6. A csoportmunkák alkalmazása lehetővé teszi, hogy ugyanazon törvényszerűségekhez más és más úton jussanak el a tanulók.
7. A pedagógiai tevékenység gazdaságossága szempontjából is előnyösek a csoportmunkák, mivel ésszerűen lehet a differenciált eljárásokat alkalmazni: az egyes csoportoknak különböző nehézségű feladatok adhatók.
8. A csoportos munkaforma alkalmazása jelentékenyen növeli az oktatás nevelési hatékonyságát. (Bábosik, M. Nádasi, 1967)
A csoportmunka hátrányai (Fábián,1967):
1. Előzetesen fel kell készíteni a résztvevőket a kollektív munkára.
2. A csoportmunkák irányítása és ellenőrzése általában könnyebb, mintha a hagyományos módon vezetné az órát a pedagógus. Az órára való felkészülés viszont körültekintőbb, alaposabb, főleg pedig ötletesebb munkát kíván. A csoportfoglalkozások sikere sokkal inkább a tervezésen, mint a végrehajtáson múlik.
3. A csoportos munkák általában időigényesek.
4. A csoporton belüli munkamegosztás aránytalan. Bármilyen gonddal is válogatjuk össze a csoportokat, mindig vannak kezdeményezőbb, vállalkozóbb tagjai, s passzívabb tagjai.
5. Céljukat téveszthetik a csoportmunkák, ha a különböző fejlettségi szinten álló tanulók közötti távolságokat növelik, nem pedig csökkentik.
6. Gondot okozhat, hogy nehezen értékelhető a csoportosan tevékenykedő tanulók egyéni teljesítménye.
7. Gyakran emlegetik mint negatívumot azt a feltevést, hogy a csoportmunka során elsajátított ismeretek nem elég egyenletesek, nem elég tartósak. (Bábosik, M. Nádasi, 1967)
A csoportmunka előnyeit és hátrányait összevetve, megállapítható, hogy veszélyei elháríthatók, értékei pedig oly nagyok, hogy kár lenne nem kihasználni a lehetőségeit.
A csoport kialakítása és szervezése
Először azt kell megnézni, hogy mit értünk a fogalom alatt.
Asch (1980) véleménye szerint a csoport két vagy több, egymással interakcióban lévő személy, akik hatással vannak egymásra. Interakció és egymásra hatás nélkül nem beszélhetünk csoportról, legfeljebb emberek egy csoportjáról.
„Az emberi kiscsoport sajátos és különös tulajdonságokkal bíró alakzat, amelyre az jellemző, hogy a leendő vagy már működő csoport tagjainak közös szükségleteik, érdekeik, céljaik vannak.” (Szilágyi, 1995) Minden csoport egyik fő jellemzője az, hogy valamelyest egyformaságot igyekszik megteremteni a tagjai között, mivel törekszik az egyéni különbségek csökkentésére, és folyamatosan szelektálja a közös érdektől eltérő érdekeket. A csoportos lét megvéd a veszély ellen, ugyanakkor a veszély is erősíti a csoportot.
A csoport jellemzői az ismeretség, a szemtől szembe kapcsolatok a tagok között. „Létszáma korlátozott. Kibontakozásának hajtóereje az együttes tevékenykedés. Tagjai között interakció zajlik, a tagok kölcsönösen hatnak egymásra - nemcsak a beszéd formájában, hanem számos egyéb jelrendszerrel is. A tagok a csoportban teljes személyiségükkel részt vesznek. A csoporttagság az egész személyiségüket alakítja, változtatja.” (Pedagógiai lexikon, 1996)
Buzás László megfogalmazása szerint a csoportot alkot két vagy több, egymással kapcsolatban levő ember. A csoportra jellemző a viszonylagos tartósság, folyamatosság. „A csoport funkcionális egység, bizonyos cél elérésére alakul, amelyet a tagok együttesen jobban meg tudnak valósítani, mint külön-külön. (...) Határozott feladatok végrehajtására alakul.” (Buzás, 1980)
A csoportmunkát csak akkor lehet oktatási és nevelési szempontból fejlesztő hatásúnak tekinteni, ha a csoport tagjai szívesen és eredményesen dolgoznak együtt.
Buzás László (1980) számba vette, hogy milyen elveket követhetünk, ha céltudatosan akarjuk összeállítani a csoportokat. Ezek a következők:
1. közös érdeklődés
2. képességszint
3. vegyes csoportok
4. a résztvevők szabad csoportalakítása
5. a szociometria alkalmazása a csoportok összeállításában
Az optimális csoporttevékenységhez egyértelműen meg kell határozni a csoport funkcióját, tevékenységének tartalmát és az elérendő célokat.
A munkacsoport kialakítása idején fontos, hogy a vezető egyértelmű és világos módon beszéljen az intézmény nyújtotta keretekről, saját elvárásairól és szándékairól. Igyekezzen tisztázni az egyes tagok elvárásait, elképzeléseit a munkáról, a csoportról és a vezetésről. Technikák állnak rendelkezésünkre e folyamat meggyorsításához, levezetéséhez. (Szatmáriné, 1995)
A csoport fejlődése
A csoport megalakulása után bizonyos fejlődési szakaszokon megy keresztül. Az esetek egy részében a fejlődési folyamat sikeres lesz, a csoport stabilizálódik, éretté válik. Más esetekben a csoport fejlődése kudarcba fullad.
A csoportfejlődés folyamatát igen sok szerző elemezte. Tuckman a csoportstruktúra alakulását négy szinten határolta el:
„Első szint: vizsgálódás, függőség
A csoporttagok a vezetők reakcióit figyelve igyekeznek megállapítani, hogy milyen viselkedések fogadhatók el a csoportban.
Második szint: a csoporton belüli konfliktus
A tagok ellenségesen viselkednek egymással, és a vezetővel szemben, hogy kifejezzék önállóságukat, egyéniségüket.
Harmadik szint: a csoportkohézió kialakulása
A tagok elfogadják a csoportban a vezető és társaik egyéni tulajdonságait. Az összhangban a harmónia válik a legfontosabb értékké.
Negyedik szint: a funkcionális szerepviszonyok kialakítása.
A résztvevők az érzelmi interakciók minimumával működnek együtt a feladat megoldásában. Ez azért lehetséges, mert a csoport olyan fejlődési pontra jutott, amikor a funkciókra irányuló szerepek nem akadályozzák, hanem elősegítik a feladatok elvégzését." (Szilágyi, 1994)
Ezekhez a szintekhez Tuckman feladatirányú viselkedést, illetve tevékenységet is rendelt.
Az első szakaszban a jellemző viselkedés a tájékozódás és a vizsgálódás, amikor a tagok közvetett erőfeszítéseket tesznek a feladat természetének és határainak megállapítására.
A második szakaszra tehető a tagok érzelmi válasza, amikor megkérdőjelezik a csoport érvényességét és hasznosságát.
A harmadik szakaszban a fő tevékenység a saját és társak problémájának megbeszélése, és a társak személyes tulajdonságai adják a témát.
Negyedik szakaszban az egymás iránti megértés és a belátás kialakulása jellemző. Megértik a tagok viselkedésük torzulásait, gyakran módosítják viselkedésüket a kívánt irányba. (Szilágyi, 1994)
Szatmáriné Balog Mária munkájából kiderül, hogy a csoportok fejlődése rendszerint bevezető periódussal kezdődik. Ez az az időszak, amikor a csoport tagjai kezdik megismerni egymást, és keresik későbbi szerepüket.
A fejlődési folyamat előrehaladtával elérkezik az az időszak, amikor egyre több konfliktus kerül felszínre. A célok és prioritások fölötti vitában ugyanis gyakori, hogy megosztódik a csoport.
Ha a csoport sikeresen megoldja a korai konfliktusokat, akkor egyre inkább valószínű, hogy erős kohézióval rendelkező érett csoporttá fog válni.
Amennyiben a célokban konszenzus alakul ki, valamint ezzel együtt bizalom és egymás iránti pozitív érzések is kifejlődnek, akkor az egyének egyre inkább odatartozónak fogják érezni magukat.
Az érett csoport képes értékítélet nélkül elfogadni a különböző érzelmeket, képes az egyet nem értést fenntartani, fontos kérdésekben racionálisan hoz döntéseket, és bátorítja az őszinte véleményalkotást. Ugyanakkor nem kényszerítik a csoporttagokat véleményük eltitkolására. (Pataki,1980)
A csoportfejlődést több tényező változó és dinamikus, egymással összefüggő rendszere befolyásolja. Ezek a következők(Szilágyi, 1995):
a csoport céljai és tevékenységei
a tagok szükségletei és szerepei
a csoporteljárások (kommunikációs normák felállítása, döntéshozatal, szembesítés a problémával, a probléma megoldás, a konfliktus megoldás)
a csoport terve.
A csoporthatékonyság
A csoporthatékonyság olyan végeredményre vonatkozik, amely a csoport tevékenységének eredményeként áll elő. A csoport legfontosabbnak tekinthető eredményei: a termelékenység, a megelégedettség, alkalmazkodó képesség, a biztonság, a vonzerő és a megtartó képesség, valamint a tanulás és növekedés. (Pataki,1980)
Amikor a csoport hatékonyságát mérjük, azt kell megvizsgálni, hogy milyen sikerrel éri el céljait.
A hatékony csoport pozitív hatással van tagjai érzelmi állapotára. A tagoknak a csoporttal való elégedettségét annak alapján mérhetjük le, hogy milyen mértékben elégedettek a lehetőségeikkel, a vezetőjükkel. A csoporthatékonyság harmadik összetevője a tagok azon kívánsága, hogy a csoport tagjai maradhassanak.
A csoportok nagyon hatékony eszközei a tanulásnak és fejlődésnek. Egy hatékony csoportban a tagok nagyon sok tudást sajátíthatnak el, az is előfordulhat, hogy attitűdjeik megváltoznak.
A hatékonyan működő munkacsoport jellemzőit David W. Johnson és Frank P. Johnson gyűjtötték össze, akik szerint a hatékonyan működő csoportra három féle aktivitás jellemző (Szatmáriné, 1995):
megvalósítja céljait
önmagát belülről megerősíti
olyan irányba fejlődik és változik, amely növeli a hatékonyságát.
Az ilyen csoport tagjai olyan képességekkel rendelkeznek, amelyek segítségével le tudják győzni a csoportcél megvalósítása előtt álló akadályokat, és el tudják fogadni egymás másságát.
A csoportnormák
A csoportokkal végzett kísérletek alapján kiderült, hogy az egyén számára nagyon fontos, hogy valakihez és valahova tartozzon. A közösségek általában úgy maradnak fenn, hogy tagjai bizonyos közösen kialakult normákhoz igazodnak. A kísérletek azt igazolták, hogy csoporttagok döntései egy közös viszonyítási rendszert hoznak létre, amelyet elfogadtak, és így alakul ki a norma. A csoportban érvényesülő norma hatására erősen megváltozhat a személyiség véleménye, és a vizsgált személyek (Asch kísérletében) egyharmada automatikusan elfogadja a normákat. (Szilágyi, 1994)
Csoportnormának nevezzük a csoporton belül elfogadott azon elvárásokat és várakozásokat, amelyek a csoporton belüli viselkedési formákra vonatkoznak. Ezek tájékoztatják a tagokat arról, hogy hogyan kell viselkedniük. A fontos normák rendszerint különböző szabályokban, eljárásokban, és íratlan törvényszerűségekben is kifejezésre jutnak. (Asch, 1980)
A csoport többféleképpen is megerősítheti a normáit. Jutalmazza azokat, akik a normákkal összhangban viselkednek: magasabb státuszt biztosít számukra, nagyobb befolyással ruházza fel őket. Másfelől a normától eltérőket a csoport bünteti: figyelmezteti, megvon bizonyos jogokat, vagy kizárja az egyént a csoportból.
A csoporthatás
A csoportnak képességet fokozó hatása van, és a hatékony társas befolyásolás természetes közege. (Szatmáriné, 1995)
A csoporthatás olyan folyamat, amelyben a csoporttagok viselkedése és jellemzői befolyásolják mások viselkedését és jellemzőit. Ez a hatás jelen van minden emberi interakcióban. (Asch, 1980)
A konformitás egy olyan viselkedési vagy érzelembeli változás, amely a csoport nyomására megy végbe. A konformitás azt kívánja meg, hogy úgy viselkedjünk, ahogy egyébként nem tennénk, ha egyedül volnánk.
Két csoportba sorolhatók a konformitás, azaz a csoport normáinak betartása irányába ható nyomások:
1. Információs befolyás: a csoport új ismereteket, érveket, információkat nyújt az egyén számára, ami megváltoztatja az egyén nézeteit és viselkedését.
2. Normatív befolyás: az egyén azért alkalmazkodik, hogy a csoport befogadja őt. (Szatmáriné, 1995)
Asch a továbbiakban a következő csoporthatásokat említi:
Engedelmesség, amelyről akkor beszélünk, amikor az emberek konform módon viselkednek saját preferenciáik ellenére.
Azonosulás - amikor valaki olyan mértékben kerül mások hatása alá, hogy szándékosan követ konform magatartást.
A csoportkohézió a csoportnak azt a tulajdonságát jelenti, hogy a tagjai képesek egymást befolyásolni. „A csoport összeforrottságának növekedése fokozza a társak iránti fogékonyságot és érzékenységet. Így egyaránt eredményezhet az egyén számára a csoport hatása teljesítménynövekedést vagy csökkenést, a csoport céljaitól és normáitól függően.” (Szilágyi, 1995)
Számos kísérlet foglalkozott a múlt század óta azzal a jelenséggel, hogy a társak jelenléte milyen mértékben javítja az egyén teljesítményét. A tapasztalatok azt igazolták, hogy a teljesítményjavulás elsősorban akkor működik, ha egyszerű és jól begyakorolt mozdulatról van szó. Ha azonban bonyolult a feladat, akkor a közönség jelenléte rontja az egyén cselekvő teljesítményét, és ebben az esetben társas gátlás volt tapasztalható. (Szilágyi, 1994)
A csoportvezető
Minden csoportnak megvan a maga vezetője, tőle indul az interakció. Minden tagnak kialakul a csoportbeli helye a közösen végzett tevékenység során.
A vezető mindenkire odafigyelő és minden igényt elfogadó viselkedése olyan erejű benyomást kelthet, amely hosszútávon meghatározhatja a munkacsoport tagjainak hozzá való viszonyulását. A csoportvezető alapvető feladata a csoport fenntartása és a normaképzés elősegítése. A csoportvezetőnek meg kell tudni akadályoznia a csoporttagok kihullását, amennyire ez csak lehetséges. A stabil csoporttagság a sikeres csoportmunka feltétele.
A csoport kialakításakor a tagok idegenek egymás számára, egyedül a vezetőt ismerik mindannyian. Ekkor még ő a csoport elsődleges egységesítő ereje, akin keresztül kapcsolódhatnak egymáshoz. Az alakulóban lévő csoport még igen érzékeny és befolyásolható. Ezért nem mindegy, hogy a vezető milyen segítséget nyújt az egység működő csoporttá alakulásának érdekében. Metakommunikatív jelzéseivel megerősítheti a kedvező megnyilvánulásokat, mint például az egymás felé fordulást, az egyéni különbségek elfogadását, az érzelmek kifejezését. Gyakran az is kommunikatív értékű, hogy milyen cselekedetre vagy szóra nem reagál. (Szatmáriné, 1995)
A csoport vezetője a csoport által megalkotott szabályoknak és normáknak a letéteményese és őre. Amennyire lehetséges, érdemes ezeket indirekt eszközökkel biztosítani, mint: a szabályoktól való eltérés óvatos , de következetes kifejezése, metakommunikatív helytelenítése., a szabályok betartása körüli szokások bátorítása, a szabályok értelmére, funkciójára való hivatkozás.
Yalom véleménye szerint a csoportvezetőnek két alapvető szerepe van: ő a technikai szakértő és a modellnyújtó résztvevő. (Szatmáriné, 1995)
A csoportvezető mint technikai szakértő alkalmazza mindazt a technikai tudást, amely hozzásegítheti a csoportot a kívánatos kommunikációs módok eléréséhez, és a megfelelő csoportmunkához. Az előkészítés során direkt utasításokat adhat, levezetheti a közös gondolkodást segítő gyakorlatokat, kikérheti minden csoporttag véleményét, összefoglalja a véleményeket és az eseményeket, finoman blokkolja a túl sokat beszélőket.
Valójában szociális megerősítéseken keresztül közvetít értékeket, gyakran tudattalanul és akarattalanul. Pozitívan erősít meg, amikor előre hajol, bólogat, mosolyog, további információkat kér és fenntartja a szemkontaktust a beszélővel. Negatívan szankcionál, amikor „nem vesz észre” bizonyos viselkedéseket, nem válaszol a kezdeményezésre, zárt testhelyzetet vesz fel.
A vezető, mint modellnyújtó résztvevő, azzal, hogy bizonyos viselkedés típusokat bemutat, segít abban, hogy a közös munkát előmozdító csoportnormák alakuljanak ki, illetve szilárduljanak meg.
A személyes modellnyújtás a leghatékonyabb indirekt eszköz a személyközi kapcsolatok szabályozásában. A csoportvezető - akár akarja, akár nem - helyzetétől fogva az első számú modellnyújtó a csoportfolyamatban. Ezért ha elfogadó és egymást megértő viszonyulást vár el a csoport tagjaitól egymás felé, neki kell először ezeket hitelesen bemutatnia és közvetítenie irányukba.
A sikeres csoportvezető személyes viszonyulását, attitűdjét Rogers szerint a következő jellemzők biztosítják:
2. Őszinte, hiteles, megnyilvánulásai összhangban vannak azzal, amit közöl. Kongruencia, azaz összhang van a személyiség és a megnyilvánulásai között, így a másik ember könnyen el tudja fogadni a közlést.
3. Odafigyelő, empátiás viszonyulás. Bele tudja élni magát a másik lelki állapotába.
4. Feltétel nélküli elfogadó viszonyulás a társak iránt . Gondoskodással fordul a vezető a többiek felé a birtoklás és a mindent megszabni akarás vágya nélkül.” (Szatmáriné, 1995)
A kiscsoportos oktatás
A nyugati kultúra fedezte fel ezt a ma már általánosan elterjedt oktatási technikát, amelynek lényege, hogy 4-5 fős csoportokban történik az új tananyag elsajátítása.
A csoportokon belüli munkának több változata lehet(Szatmáriné, 1995):
1. Mindegyik csoporton belül ugyanaz a munka folyik. A különböző tagok különböző információkat kapnak meg az adott tananyaggal kapcsolatban. A csoport összesített teljesítménye csak akkor születhet meg, ha mindenki megosztja az ismereteit és az információit a többiekkel.
2. A foglalkozás elején a csoportvezető ismerteti az új tananyagot. Ezután a résztvevők kiscsoportokban dolgozzák fel a hallottakat feladatlapok segítségével.
3. A vezető csak a feldolgozás szempontjait ismerteti és kiosztja a segédanyagokat és a feladatlapokat. A csoporttagok együtt dolgoznak.
4. Minden csoport különböző információt kap. A kiscsoportok ismertetik egymással azt, hogy milyen következtetésre jutottak.
Az oktatási forma előnyei közé sorolható, hogy a résztvevők körében hat a kölcsönös motiválás, gyakoribb a szóbeli kommunikáció, a csoportban a képességbeli különbségek könnyen kiegyenlítődnek, a tananyag feldolgozottsága mélyebb lesz, a tagok figyelnek egymásra, és nő a toleranciájuk, együttműködési képességük fokozódik.
Hosszú távon sikeresebb ez az oktatási módszer, hiszen nem csak azt veszi figyelembe, hogy a tárgyon belül mit tanít meg, hanem azt is, hogy a jövő generációnak milyen együttműködési módokra lesz szüksége a felnőtti életben.
Természetesen az oktatási módnak van néhány hátránya is: komoly információs tárházat igényel, a csoportvezetőnek sokkal többet kell készülnie, nagyobb rugalmasságot követel, a vezetők biztonságélménye kisebb, időnként az anyaggal lassabban haladnak, a teremben nincs teljes csend, az is előfordulhat, hogy kisebb konfliktusok keletkezhetnek a résztvevők között.(Hatékony a konfliktuskezelés megtanulására.)
A kiscsoportos oktatás céljai, hogy a képzés végén a jelölt(Szatmáriné, 1995):
képes legyen a felajánlott önismereti foglalkozások segítségével eljutni a mélyebb önismeret és az öndefiníció szintjére, amely lehetővé teszi számára, hogy meg tudja fogalmazni önmaga számára egyéni céljait
legyen meg benne a változás és változtatás iránti készség
képes legyen saját és csoporttagok kreativitását és produktivitását felhasználni a problémahelyzetek megoldásakor
tudja elfogadni a másik embert
képes legyen társaival egy közös cél érdekében együttműködni
tudja önmagát kifejezni a foglalkozásokon és a személyesebb kapcsolatokban
Irodalom
1. Asch, S.E.: A csoportnyomás hatása az ítéletek módosulására és eltorzulására, in: Csoportlélektan, Gondolat, Budapest 1980.
2. Bábosik István, M. Nádasi Mária: Az oktatás szervezeti formáinak nevelő hatása, Pedagógiai Szemle, 1967/6.
3. Buzás László: A tanulók aktivizálásának egyes formái a reformpedagógiában, különös tekintettel a hazai újiskolára, in: Tanulmányok a neveléstudomány köréből, Akadémiai Kiadó, Budapest, 1961.
4. Buzás László: A csoportmunka alkalmazásának indítékai, in: Korszerű módszerek és eszközök az iskolareform szolgálatában. Pedagógiai közlemények, 4. Tankönyvkiadó, Budapest, 1968.
5. Buzás László: A csoportmunka, Tankönyvkiadó, Budapest, 1980.
6. Fábián Zoltán: A csoportfoglalkozások pedagógiai értékei, Pedagógiai Szemle, 1967/6.
7. Lewin, K.- Lipitt, R. - White, R.K.: Agresszív viselkedési formák kísérletileg kialakított társas légkörben, in: Csoportdinamika. KJK, Budapest, 1975.
8. M. Nádasi Mária: Egységesség és differenciáltság a tanítási órán, Tankönyvkiadó, Budapest, 1986.
9. Pataki Ferenc: Csoportlélektan, Gondolat, 1980.
10. Szatmáriné Balog Mária: A csoportalakulás folyamata, Kézirat, 1995.
11. Szilágyi Klára: A tanácsadás módszerei I-II., GATE, 1994.
12. Szilágyi Klára: Útmutató strukturált csoportfoglalkozások vezetéséhez, Oktatási segédanyag, Kézirat, Gödöllő, 1995.
Szeretné vállalkozását hatékonyan hirdetni? Szeretné, ha weblapja látogatottabb lenne? Online marketing tanácsadás, és hatékony online hirdetés az Agrároldal.hu szakértőitől! Kérje ajánlatunkat itt!
