A csigák és a különböző rovarok sokszor bosszúságot okoznak, de egy saját konyhakert mindig aranyat ér, ezért érdemes mindent bevetni védelmének érdekében. Nem feltétlen kell drága vegyszereket alkalmaznunk a csigák és a kártevők elűzésére, ezekkel az olcsó és természetes praktikákkal elérhetjük a célunkat.
Olcsó biomódszerek a kerti kártevők ellen
A biokertészet nem más, mint a természetességen alapuló, vegyszermentes vagy a lehető legkevesebb vegyszerrel és mesterséges anyaggal folytatott kertfenntartás és növénynevelést. Azonban ha tágabb értelemben nézzük a fogalmat, akkor inkább úgy fejezhetnénk ki magunkat, hogy a biomódszerekkel való kertészkedés a lehető legtökéletesebb harmóniát próbálja létrehozni a természettel. Aki biokertészettel foglalkozik, annak nem csak a növényekre kell koncentrálnia, hanem a kert minden élőlényére, ami azt jelenti, hogy a lehető legkisebb ökológiai lábnyomot hagyja maga után, rendszerben gondolkozik, a lehető legkevesebb szemetet termeli, valamint az alapanyagokat is helyi termelőktől szerzi be.
Így tartsd távol a csigákat vegyszermentesen!
Százszázalékos, minden tekintetben biokertészkedést szinte lehetetlen folytatni, hiszen összeköttetésben áll a környező területekkel, amiken nem feltétlen bioszemléletben kertészkednek és még ne is említsük az emberek káros tevékenységei miatt kialakult savas esőket és a közeli kertekben használt permetszereket, amik befolyással vannak a saját kertünkre is. Tehát nem a tökéletesség kielégítésén van a hangsúly, ami a biokertészkedést illeti, sokkal inkább a természetesség szemléletének elsajátítása és továbbadása és hogy a mesterséges szennyeződést minimálisra csökkentsük. A kemikáliák többsége elég drága és nem is természetes, de a jó hír, hogy a legtöbbjük helyettesíthető valamilyen biokertészeti szerrel. Szóval nézzük meg, milyen olcsó házi praktikákkal távolíthatjuk el a kert kártevőit és, hogy hogyan űzhetjük el a csigákat természetes módszerekkel.
Olcsó házipraktikák a csigák és a kártevők ellen
Az erjesztett vagy főzött csalánlé tökéletes megoldás a rovarkártevők és a gombás fertőzések ellen, de ezen problémákra bevethetjük a zsúrlófőzetet, a kamillafőzetet, készíthetünk egy ecetes, szódabikarbónás vagy káliszappanos oldatot is, esetleg fokhagymából vagy gyermekláncfűből is készíthetünk bio permetszert.
A legjobb módszer a csigák ellen a fűrészporos vagy zúzott tojáshéjas védősánc, a különféle zöldséglegyek ellen pedig könnyen védekezhetünk, ha egy könnyű hálót terítünk a terményeinkre. Illetve alkalmazhatjuk a növénytársítást is, amiről pontosabban egy korábbi cikkünkbenolvashatsz.
Ha egyes növényeket egymás mellé ültetünk, az roppant hasznos lehet, hiszen léteznek olyan fajok, amik rovarűzők és vannak olyanok, amelyek jobban vonzák a rovarokat, ezért az előbbiek elterelőként vethetőek be, míg a későbbiek csalinövényeket. Bár tökéletes védelmet nem fog nyújtani, így érdemes a többi praktikát is alkalmaznunk, ha szeretnénk megszabadulni a kert kártevőitől és a csigáktól.
Legjobb rovarűző virágok
A krizantém, a petúnia és a különböző fűszernövények, mint a bazsalikom, a rozmaring, a citromfű, a fokhagyma, a kapor, a metélőhagyma, a levendula, a macskamenta vagy a fehérüröm időtlen idők óta a legjobb rovarűzőknek számítanak, sokszor ültetik őket rózsák mellé, hiszen tökéletesen elijesztik a hangyákat és a tetveket. A fokhagyma még a vakond ellen is tökéletes.
A meztelencsigák eltéríthetők (és könnyen összegyűjthetők), ha csalinövényeket ültetünk a kertbe ennek céljául, például a gyermekláncfű a kert egyes helyeire helyezve mágnesként vonzza a cserebogárpajorokat, amik rendkívül kártékonyak a sárgarépára, a szamócára, a fejessalátára nézve, de még a padlizsán és a krumpli ellensége, a krumplibogár ellen is tökéletes.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.