Több gyakorlati és kutatási lehetősége nyílik a Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi Kar hallgatóinak, a tudós kutatók eredményei pedig közvetlenebbül jutnak el a diákokhoz a kihelyezett tanszékek létrehozásával. | |
2005. december 20-án írta alá a megállapodást a kutatóhelyeken létesítendő ún. kihelyezett tanszékekről Dr. Mészáros Tamás a Budapesti Corvinus Egyetem rektora, Szenci Győző az Érdi Gyümölcs- és Dísznövénytermesztési Kutató-Fejlesztő Kht., valamint Dr. Inántsy Ferenc az Újfehértói Gyümölcstermesztési Kutató és Szaktanácsadó Kht. igazgatója. Bővülni fognak az eddig is meglévő együttműködés keretei, a termelői és laboratóriumi gyakorlat megszerzése, a kutatásokban való részvétel olyan újabb lehetőséget teremt az egyetem hallgatóinak, amellyel a korábbiaknál szervezettebben kívánunk élni – mondta az ünnepélyes aláíráson Dr. Tóth Magdolna a kertészettudományi kar dékánja. Az egyetemi és a főiskolai szintű graduális képzések, az alap- és mesterképzések, a doktori iskola, valamint a határon túli kihelyezett tagozatokon folyó elméleti és gyakorlati képzések fejlesztése mellett a pályázatokon való közös részvétel is fontos célja a mostantól szervezetileg is megalapozott együttműködésben résztvevőknek. Az egyetem és a kutató intézetek kiemelkedő tudású szakemberei, a földterületek, a kísérleti ültetvények, a hűtőházak, az európai színvonalú növényvédelmi és biotechnológiai laboratóriumok, a tudományos és a szaktanácsadó tevékenység összehangolását indokolták. A Budapesti Corvinus Egyetem Kertészettudományi kar kihelyezett tanszékeinek létesítése a tudományterület oktatási színvonalának őrzését, a kor követelményeinek megfelelő, kutatásra alapozott tudásanyaggal felvértezett szakemberek képzésének folyamatosságát jelenti. |
Tovább a Lexikonhoz
vállalati önállóság
a gazdálkodó egységek gazd.-ilag megalapozott és jogszabályokban lefektetett jogköre, amelynek... Tovább
122/2008. (IX. 16.) FVM rendelet
Az anyajuhtartás "de minimis" támogatásáról. A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési,... Tovább