Az Európai Bizottság és az FVM konferenciát rendezett a Foodapest kiállítással egy idóben és helyszinen

Konferencián jártunk - Borreform az Európai Unióban 2.

Flórea Réka
hirdetes
Az Európai Bizottság és az FVM konferenciát rendezett a Foodapest kiállítással egy idóben és helyszinen "Borreform az Európai Unióban" címmel. A borágazat képviselői 2006.november 23-án találkoztak a 8. Nemzetközi élelmiszer gépipari szakkiállításon, hogy megvitassák a borszektor közelgő reformjának részleteit. Mi is kinnjártunk, ottlétünkből született ez a tudósítás sorozat. Harcz Zoltán, az FVM Agrárpiaci Főosztályának vezetője ismertette előadásában a magyar álláspontot a Bizottság javaslataira.
Borreform az Európai Unióban 2., a magyar álláspont, Harsz Zoltán, Borkonferencia,

Konzultációs folyamat zajlik

2006. június 13-án az Országyűlésen lezajlott egy vita, amelyen 7 szakmai szervezet is jelen volt és elmondta véleményét. Ugynacsak ezen és augusztus 11-én pedig a Mezőgazdasági Bizottságnak 26 szakmai szervezetet hallgattak meg ebben a témában. Az országgyűlés honlapján az üléseken készült jegyzőkönyvek olvashatóak (www.parlament.hu).

Az álláspont

A magyar szakma egyetért a reform szükségességével. Egyetért azzal, hogy ennek keretjellegűnek kell lennie, érvényesülniük kell a helyi sajátosságoknak. Alapvetően a 2. számú opciót támogatja, de az egyes pontokról további egyeztetéseket vár.
A telepítési jogok rendszerét továbbra is fenn kell tartani, a támogatott kivágás pedig nem lehet a reform kulcseleme, a tagországoknak pciósan lehessen választani, hogy kíván e élni vele, mert a termelők nem szakmai szempontból döntenének, hanem gazdaságiból. 
A magyar álláspont szerint a piaci intézkedések teljes és azonnali megszüntetése hátrányt jelentene a piacon a feleslegek kezelésében, a melléktermékek ellenőrzött kivonásával viszont egyetért, tehát az eddigi támogatási rendszer fenntartásával, ezeknek az ellenőrzés melletti kivonásra kerülése mellett voksol. Előnye lenne, a gyenge minőségű bor piacra kerülésének megakadályozása.
A vidékfejlesztési támogatásokba való átkerüléssel nem ért egyet, mivel korlátozná az ágazat lehetőségeit.
A borászati eljárások területén történő reformokkal alapvetően egyetért, az itthoni vélemény is osztja azt, hogy szükség van rá a jobb piaci alkalmazkodás érdekében.
A cukor felhasználásánk tilalmát egyértelműen elutasítja a hazai szakmai vélemény, mivel a magyarországi adottságok mellett a hazai termelők évről évre rászorulnak a répacukor segítségével történő cukorfok javításra. Tovább nehezíti a problémát, hogy a mustfelhasználást is csökkentenék 2 %-ról 1 %-ra.
A bortermelés szempontjából fontos tényező a 10 C fok feletti napok száma a szőlő életében, ugyanis nem lehet bort termelni cukor nélkül, tehát nem megfelelő évjáratban, illetve egy esetleges azonnali szüretkor mindenképpen szükség van a cukorfok javítására. Sajnos hazánk éghajlati viszonyai közt a termelők gyakran kényszerülnek ezekhez az eszközökhöz.
A borkategóriák átalakítását és a promóció szükségességét a magyarországi szakvélemény fontosnak tartja.

hirdetes

A kritikus pontok Magyarország számára

1. A mustjavítás.
2. A szerkezeti átalakítást előtérbe kell helyezni a támogatott kivágással szemben.
3. A melléktermékek ellenőrzött kivonásának problémája.
4. Évente 10-15 hl bor támogatott lepárlásának fokozatos megszüntetése, mivel tény, hogy ennek jövője nem lehet az EU-ban.
5. Jelentős tagállami mozgásteret kell kieszközölni.

A taktika

A konzltációs időszak már zajlik. Nagyon fontos, hogy Magyarország kifelé egy egységes álláspontot közvetítsen, a hazai ügyeket el kell választani a reformoktól. Egy intenzív végső tárgyalási szakasz várható, így Magyarországnak még nem késő szövetségest keresni a többi tagállam között. Ezt megteheti például az északabbra fekvő országok között a cukortilalom ügyét illetően, úgy mint Ausztria, Németország, Csehország. Mindemellett pedig nem szabad elfelejtenünk, hogy Magyarország csak a szavazatok 2 %-ával rendelkezik.

Forrás: Agrároldal.hu

hirdetes

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS MEGOSZTÁS

Ezek is érdekelhetnek

hirdetes


Tovább a Lexikonhoz

hipoplázia (hypoplasia)

fejlődési rendellenesség, amikor valamely szerv, szövet csökevényesen fejlődik ki. Tovább

élőtömeg (testtömeg)

az állat kg-ban meghatározott tömege. Megállapításához különböző mérlegeket... Tovább

Tovább a lexikonra