A borágó (Borago officinalis) egy sokoldalú növény, amelynek minden kertben ott a helye. Ízletes, kék virágait felhasználhatod salátákban, vagy akár csinos jégkockákba fagyasztva is feldobhatod velük kedvenc gyümölcsleveidet.
A borágó virágai és levelei is gazdagok kalciumban, káliumban, és létfontosságú ásványi sókban, továbbá magas omega 6 tartalommal rendelkezik. Amellett, hogy gyógyhatásai vannak, a borágó védelmet kínál többféle kerti kártevő ellen is. Ha másért nem is, csinos megjelenése miatt mindenképpen érdemes borágót ültetni a kertben. Íme minden, amit egy kertésznek tudnia kell róla!
A borágó fajtái – A borágónak több fajtáját különböztetjük meg, habár ízük tekintetében nincs sok különbség közöttük – mindegyik az uborkáéhoz hasonlít.
Borago officinalis – A közönséges borágó, ami egyben a legelterjedtebb is. Pompás kék virágai miatt az angolban a „tarflower”, vagyis csillagvirág becenevet kapta. Levelein fehér foltok láthatók.
Borago officinalis ‘Variegata’ – Hasonlóképpen a közönséges borágóhoz, ennek a fajtának is fehér foltos levelei vannak, habár szintén kék virágainak nem olyan intenzív a színük.
Borago officinalis ‘Alba’ – Az „Alba”, vagyis „fehér” borágók később virágzanak, mint a kék változatok, és nem meglepő módon fehér szirmokat növesztenek. Ez a fajta valamivel szívósabb, mint a kék borágók.
Borago pygmaea – Ezek a borágók kúszónövények – csinos, kék leveleik késő tavasszal jelennek meg és egészen az ősz végéig megmaradnak. Habár a legtöbb borágó egynyári, a Borago pygmaea egy rövid életű évelő.
A borágó ültetése
A borágókatt a legtöbb helyen egynyáriként nevelik – a Borago pygmaea 5 és annál magasabb USDA zónákban termeszthető. Kora tavasszal érdemes elültetni őket, mindenképpen az utolsó fagy után. Hidegebb éghajlatokon melegházban, vagy házon belül kezdd a csíráztatást, négy héttel az utolsó várható fagy előtt, miután pedig a hőmérséklet megfelelően felmelegszik, mehetnek ki a kertbe. A következő oldalon még több dolgot megtudhatsz a borágó gondozásáról, neveléséről, érdemes lapozni egyet!