Bevetett kert


Online tanácsadás


Kérdés:


Kérdést felvető neve: Felügyelő Rendszer


Tisztelt Illetékes!
Van egy külterületi földterületem. Korábban egy úr lucernát termelt benn, de pár hónapja meglepődve láttam, hogy valaki más műveli a mellette lévő területtel együtt. Kéredzetem a mellette levő terület gazdáját, de nem tudja, ki műveli. Nekem sincs fogalmam róla, ki vetette be kukoricával az én megkérdezésem nélkül. A telekhatárokat is összeszántották.
Mit tehetek ilyen esetben? Nem találom a föld művelőjét. Érdeklődtem a környéken de senki sem tudja. Kié a termény, amit belevetettek engedély nélkül? Hova forduljak segítségért.
Köszönöm válaszukat
Bakonyi Bernadett



Válasz:


Ha a tulajdonos engedélye nélkül valaki művelésbe von földterületet, jogalap nélküli birtoklónak minősül. Birtokháborítási eljárást lehet indítani a település jegyzőjénél, illetve a tulajdon háborítatlanságát védő pert kezdeményezni a helyi bíróságon. Az eljárás sikeres lefolytatásának feltétele azonban, hogy megtudjuk, ki műveli a földet, hiszen csak ő kötelezhető a hatóság vagy a bíróság útján. Mivel a föld növedéke főszabályként a tulajdonost illeti, a termény jogilag az Öné. Azonban a jelenlegi „birtokos” – attól függően, hogy jóhiszeműen vagy rosszhiszeműen kezdte el művelni a földet – követelheti a termőföldre fordított szükséges költségei megtérítését.


címkék:
Kapcsolódó cikkek
őstermelőtől az étteremig

Hogyan jutnak el a termelői alapanyagok az éttermekbe?

A magyar mezőgazdaság évtizedek óta világszínvonalú alapanyagokat biztosít a hazai gasztronómiának. De vajon hogyan kerül a gondosan nevelt kacsa, a prémium minőségű borjú...

megújuló energia a mezőgazdaságban

Megújuló energia a mezőgazdaságban: Melyik megoldás éri meg a legjobban?

A mezőgazdaság energiaigénye folyamatosan nő, miközben az üzemanyag- és villamosenergia-költségek is egyre nagyobb terhet rónak a gazdálkodókra. A megújuló energiaforrások...

arborétumok télen

5 lenyűgöző arborétum télen Magyarországon

Az arborétumok nemcsak tavasszal vagy ősszel nyújtanak maradandó élményt. Télen különleges hangulat lengi be őket, a hóval borított tájak pedig egyedülálló látványt...

Agyaggolyók

Agyaggolyók a növénygondozásban: Minden, amit tudnod kell

Az agyaggolyók – vagy más néven LECA (Lightweight Expanded Clay Aggregate) – a kertészkedés és növénygondozás világában az egyik legnépszerűbb talajhelyettesítők...

Karácsonyi cserepes virágok

A legnépszerűbb karácsonyi cserepes virágok bemutatása és gondozása

A karácsonyi cserepes virágok nemcsak szemet gyönyörködtetőek, hanem melegséggel és életörömmel töltik meg otthonunkat az ünnepek idején. A karácsonyhoz szorosan kapcsolódnak...

Mikulásvirág gondozása

Hogyan lesz piros a mikulásvirág? Tippek a virágoztatáshoz

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) az ünnepi időszak egyik legkedveltebb növénye, hiszen élénkpiros (vagy néha rózsaszín, fehér) fellevelei igazi karácsonyi hangulatot...

Téli borsó vetése

Téli borsó vetése: hasznos tippek a gazdag tavaszi szürethez

A téli borsó vetése izgalmas kertészeti projekt, amely lehetővé teszi, hogy a természet ritmusát követve már tavasszal az elsők között szüretelj friss, zsenge borsószemeket....

legszebb orchidea fajták

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Az orchidea fajták nemcsak különleges szépségükkel, hanem eleganciájukkal is lenyűgöznek, így tökéletes ajándékot jelentenek bármilyen alkalomra – különösen az...

Öreg karácsonyi kaktusz

Öreg karácsonyi kaktusz? Mutatjuk, hogyan fiatalíthatod meg

A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) sok háztartás kedvence, különösen a téli ünnepek alatt, amikor gyönyörű virágait bontja. Az idő azonban a növényekre is hatással van, és...

talajforgatás

Az ásás: a talajforgatás előnyei és hátrányai szakértői szemmel

A talajforgatás, más néven ásás, avagy talajművelés, a mezőgazdasági gyakorlat része, amely számos előnnyel jár, de a modern agrárkutatások és környezeti megfontolások...

vágott karácsonyfa

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Így válassz a szakértő szerint

A karácsony közeledtével sok család számára elengedhetetlenné válik a karácsonyfa kiválasztása. A legelterjedtebb lehetőségek közé tartozik a vágott és a földlabdás...

Ehető karácsonyi dekorációs ötletek

Ehető karácsonyi dekorációk – Szép és finom ötletek az ünnepekre

Az ehető karácsonyi dekorációk nemcsak feldobják az ünnepi hangulatot, finomak és szépek, hanem közös kreatív programként is szolgálnak a család számára. Mézeskalács...