Aszály miatti termésveszteség
Kedvezőtlenül hatott a napról napra erősödő meleg a közép- és késő érésű kukoricának, ezért a nemrég még igen kedvező terméskilátások mára jelentősen borúlátóbbak – tájékoztatta lapunkat Obreczán Ferenc, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének főtitkára. Hazánkban mintegy 1,2 millió hektáron termesztenek kukoricát. Kiemelte: a termelők ebben az évben hét-nyolc tonnás termésátlaggal számoltak, ma már azonban világosan látható, hogy a legtöbb területen húsz-huszonöt százalékkal szűkebb lesz a terméshozam. „A csapadékhiány már tavasszal is jelentkezett, különösebb gondot akkor elsősorban a Dunántúlon: Somogy, Tolna, Vas és Zala megyében okozott. A napokban tapasztalt, harmincöt Celsius-fok fölötti hőmérséklet azonban a korábban csapadékkal jól ellátott Alföldön is megártott a kapás- és olajnövényeknek” – mondta a főtitkár. Kiemelte: a korai napraforgót nem befolyásolta a nagy meleg, a kései fajtánál azonban előreláthatólag tizenöt-tizennyolc százalékos terméskiesést eredményez. A szokatlanul hosszú ideig tartó forróság azonban nemcsak a betakarításnál okoz problémát. „Már itt van a repce vetésideje, a munkálatokat azonban csapadék hiányában nem tudják megkezdeni a termelők. Ha huzamosabb ideig nem kap a föld csapadékot, az a következő évi repcetermést is nagyban befolyásolhatja” – jegyezte meg Obreczán Ferenc. A nyár elején kirobbant hazai GMO-botrány miatt kitárcsázott kukoricával kapcsolatban elmondta: egyelőre semmilyen információ nincs arról, pontosan mekkora területen kellett megsemmisíteni a terményeket. Szerinte azonban országosan nem jelent súlyos termésveszteséget a génszennyezett vetőmag miatt kitört pánik.
„A kukorica termelői árának tekintetében mérsékelt emelkedés várható. A tőzsdei értékesítésben keresleti piac alakul ki, mivel Nyugat-Európában is hasonlóan alakult a nyár. Franciaországban például szintén aszály sújtotta a mezőgazdaságot, ezért ott sem számítanak jobb terméshozamra, mint hazánkban” – jelezte a főtitkár. Hozzátette: pontos árbecslésekbe egyelőre nem szabad bocsátkozni, mivel minden efféle megnyilatkozás negatívan befolyásolhatja az árak alakulását. Varga András, a Gabonatermesztők Országos Szövetségének elnökségi tagja szerint Tolna megyében már megkezdődött a napraforgó aratása, az idei két és fél-három tonnás terméshozam pedig belefér a sokéves átlagba.
A kukoricánál ugyanakkor jóval kedvezőtlenebb a helyzet. „Bár júniusban összesen száz milliméter eső esett egyszerre, ez a hatalmas mennyiség azonban teljesen eltűnt, szinte el sem jutott a növények gyökeréig. A mostani szárazság pedig teljesen tönkreteszi a termést” – jelezte Varga András. Szerinte a kukorica már most nagyon száraz, holott még a betakarítással várni kellene. Az árakkal kapcsolatban megjegyezte: megálltak az árak, pillanatnyilag nincsenek konkrét üzletkötések, mindenki kivár a piacon.
Forrás: www.eu-info.hu