Márciusban még hófoltok voltak a kertben, áprilisra pedig húsz fok fölé is felkúszott az abalak- párkányra akasztott hőmérő skáláján a jelzőcsík. Aki persze digitális hőmérőt használt, azon számszerűen leolvasható volt ez a majdnem nyári hőmérséklet. Ki is zöldült hirtelen minden körülöttünk.
A mandula rózsaszín virágai egyik napról a másikra elborították a karcsú fa kopasz ágait a kertben és a kajszibarack is bontogatni kezdte a virágszirmait. Felgyorsultak a teendők is kerti munka frontján.
Aki még nem vette kezébe a metszőollót, most már csak szőlőben veheti igazán hasznát ennek a szerszámnak fakadásig ott is be kell fejezni a metszést. A gyümölcsfák többsége ilyenkor virágzik, ekkor már legfeljebb a permetező masinát tölthetjük fel valamilyen monilia ellen alkalmas felszívódó készítménnyel, hiszen a kajszit és a meggyet a virágzás kezdetén s végén is lepermetezhetjük. A konyhakertben még lehet folytatni a veteményezést. A borsó vetését a hónap közepéig be kell fejezni, mert a nyári melegben már könnyen megszorulnak a szemek, előfordulhat, hogy majd apró, kemény borsószemeket fogunk kifejteni.
Mit vethetünk még ilyenkor?
Valójában a hónap közepéig még lehet vetni a vöröshagymát, a sárgarépát, petrezselymet és a spenótot is. Ez utóbbit azoban sürgős előre venni a vetési sorrendben, mert ahogyan hosszabbodnak a nappalok, úgy nő az esélye, hogy magszárat neveljen a növény, főzeléknek való levelek helyett. Aki viszont nagyon siet, az előcsírázatott burgonyagumókat is leültetheti. Érdemes betartani a 45 cm-es sortávolság mellett a 25-30 cm-es tőtávolságot és 5-10 cm-es mélységet, később könnyebb lesz majd töltögetni a sorokat is.
A cékla vetésével viszont nem kell sietni, akár még egy-két hónapot is várhatunk vele, amikorra már a korai vetésből jó eséllyel salátának valót is felszedhetünk kertből. A sor és tőtávolság a cékla estében is hasonló lehet a krumpliéhoz, 40 cm -es sortávolság és 20 cm-es tőtávolság esetén 100 m2 területre 10-12 dkg vetőmag elegendő.
Áprilisban vethetünk még csemegekukoricát is, sőt a hónap végén, meg lehet kockázatni a tökfélék helyre vetését is. Van választék belőlük, a főzőtökön kívűl patisszon, cukkini, spárgatök, sütőtök magokból 2-3 darabot tegyünk egy fészekbe, aminek az alját egy lapátnyi szervestrágyával béleljük ki. A tökfélék meleg igényes növények, csírázásuk is csak a felmelegedett talajban indul meg, ráadásul már 0 fokon elpusztulhatnak a fiatal növénykék. Ezért aki biztosra akar menni, annak érdemesebb a májusi fagyok utáni palántázásukra készülni.
Mi és a partnereink információkat – például sütiket – tárolunk egy eszközön vagy hozzáférünk az eszközön tárolt információkhoz, és személyes adatokat – például egyedi azonosítókat és az eszköz által küldött alapvető információkat – kezelünk személyre szabott hirdetések és tartalom nyújtásához, hirdetés- és tartalomméréshez, nézettségi adatok gyűjtéséhez, valamint termékek kifejlesztéséhez és a termékek javításához. Az Ön engedélyével mi és a partnereink eszközleolvasásos módszerrel szerzett pontos geolokációs adatokat és azonosítási információkat is felhasználhatunk. A megfelelő helyre kattintva hozzájárulhat ahhoz, hogy mi és a partnereink a fent leírtak szerint adatkezelést végezzünk. Másik lehetőségként a megfelelő helyre kattintva a hozzájárulás megadása előtt részletesebb információkhoz juthat, és megváltoztathatja beállításait.
Felhívjuk figyelmét, hogy személyes adatainak bizonyos kezeléséhez nem feltétlenül szükséges az Ön hozzájárulása, de jogában áll tiltakozni az ilyen jellegű adatkezelés ellen. A beállításai csak erre a weboldalra érvényesek. Erre a webhelyre visszatérve vagy az adatvédelmi szabályzatunk segítségével bármikor megváltoztathatja a beállításait.
A weboldalon a minőségi felhasználói élmény érdekében sütiket használunk.
A cookie-kat és hasonló technológiákat a következők elősegítésére használjuk:
Tartalmak szolgáltatása és fejlesztése a jobb felhasználói élmény elérése érdekében
Biztonságosabb használat lehetővé tétele a sütikből az általunk kapott adatok felhasználásával.
A Weblap termékeinek szolgáltatása és jobbá tétele a profillal rendelkezők számára
Ismerje meg tájékoztatónkat arról, hogy milyen sütiket használunk, vagy a beállítások résznél ki lehet kapcsolni a használatukat.
Jobban személyre tudjuk majd szabni a weboldal funkcióit.
Ez nem érinti a termékeink funkcióit.
Cookie-k használatával más vállalatok adatokhoz jutnak majd rólad.
A böngésződ vagy az eszközöd is kínálhat olyan beállításokat, amelyek segítségével eldöntheted, hogy be legyenek-e állítva a böngészőhöz cookie-k, illetve törölheted őket. Ezek a lehetőségek böngészőnként eltérnek, és fejlesztőik mind a rendelkezésre álló beállításokat, mind azok működését bármikor megváltoztathatják. 2020. október 5-i állapot szerint az alábbi hivatkozásokon találhatsz további információt a népszerű böngészőkben kínált beállítási lehetőségekről. A Facebook-termékek egy bizonyos része esetleg nem működik megfelelően, ha letiltottad a böngészőkben a cookie-kat. Fontos tudni, hogy ezek a beállítási lehetőségek eltérnek a Facebook által kínált beállítási lehetőségektől.