Ellési bénulás magyartarka tehénnél is előfordul, de kétségtelen, hogy ez tipikusan ún. hiperprodukciós betegség. Nagy tejtermelésű és a takarmányozásra igényesebb egyedeknél gyakoribb, s minthogy a holstein-fríz ilyen, ez a fajta a magyartarkánál érzékenyebb minden anyagforgalmi betegségre. A tartás, takarmányozás változásával, intenzívebbé válásával egyébként is nőtt az ellési bénulásos megbetegedések száma. Egyre gyakoribb az is, hogy nem önállóan, hanem más anyagforgalmi zavarokhoz (pl. zsírmobilizációs betegség) társulva jelentkezik.
Ellési bénulás
Ellési bénulás magyartarka tehénnél is előfordul, de kétségtelen, hogy ez tipikusan ún. hiperprodukciós betegség. Nagy tejtermelésű és a takarmányozásra igényesebb egyedeknél gyakoribb, s minthogy a holstein-fríz ilyen, ez a fajta a magyartarkánál érzékenyebb minden anyagforgalmi betegségre. A tartás, takarmányozás változásával, intenzívebbé válásával egyébként is nőtt az ellési bénulásos megbetegedések száma. Egyre gyakoribb az is, hogy nem önállóan, hanem más anyagforgalmi zavarokhoz (pl. zsírmobilizációs betegség) társulva jelentkezik.
Fő ok a szervezet kalciumzavara, de kóroktana összetett, több tényező együttes hatása érvényesül. Elléskor az állat vérének kalciumszintje minden esetben csökken, ez élettani jelenség. Ellési bénulásnál ez a kalciumcsökkenés egyrészt nagyobb mérvű, másrészt az ellés után is tovább süllyed. A vér kalciumkoncentrációjának csökkenésével párhuzamosan egyéb - itt nem részletezett - biokémiai változások is történnek (foszfor, magnézium, nátrium, kálium vérben való mennyisége és aránya). Végülis ez a felborult ásványianyag-egyensúly különböző tüneteket eredményez.
De mi okozza elléskor a nagymérvű vérkalciumszint-csökkenést? Ez is összetett dolog!
Szerepet játszhat az állat elégtelen kalcium-ellátása akár úgy, hogy a takarmány eleve nem tartalmaz az élettani szükségletnek megfelelő kalciumot, akár úgy, hogy tartalmaz, de annak felszívódása, értékesülése az életkor előrehaladtával csökken. Ezért is gyakoribb az ellési bénulás a 3.-4. ellés után és leggyakoribb az 5-10 éves teheneknél. Fontos azonban megjegyezni, hogy a takarmány kalcium értékesülését nem a kalcium mennyisége határozza meg, hanem a kalcium: foszfor aránya és a D3-vitaminnal való ellátottsága. Érdekes módon a kalcium emelése annak felszívódását rontja, s minél szűkebb a kalcium:foszfor arány, ezzel párhuzamosan minél jobb a D3-vitaminnal való ellátottság, annál jobb a kalcium értékesülése. Pl. ha a Ca:P=6:1, a betegség előfordulása legalább háromszor gyakoribb, míg a Ca:P=0,5:1 aránynál szinte sohasem fordul elő.
Az elléskori vérkalcium-csökkenés másik oka a hirtelen és nagymérvű kalciumvesztés. Közismert, hogy a tej sok kalciumot tartalmaz, a tejelés megindulásakor ezzel a szervezet sokat veszít, s a hirtelen megnövekedett igényhez ilyen gyorsan nem tud alkalmazkodni. A hangsúly a hirtelen kalciumvesztésen van, ezt az is bizonyítja, hogy az ellési bénulás nem a laktáció csúcsán, a legnagyobb tejtermelés, ezzel együtt a legtöbb kalcium-vesztés időszakában jelentkezik, hanem a tejtermelés megindulásakor, növekedésekor.
Érdekes módon további ok éppen az, ha az állatot a vemhesség, különösen a szárazonállás idején kalciummal túlzottan ellátjuk (lucernaszéna, pillangósszilázs, kiegészítők), ugyanakkor a foszfor-ellátottság alacsony. A magzatépítéshez viszonylag kevés kalcium kell, így a túlzott ellátás miatt nő a vér kalcium-szintje, de romlik a kalcium felszívódása (itt nem részletezett okok miatt).
Nem lenne különösebb baj, ha a szervezet az így elveszett kalciumot valahonnan gyorsan pótolni tudná, mondjuk hormonhatásra, emésztéssel vagy éppen a csontokból. Sajnos nem tudja, annál inkább, mert éppen ellés körül legrenyhébb a kalcium-mozgósításért "felelős" hormon és gyakori az emésztési zavar. A kérdésre adott válasz még így erősen leegyszerűsítve is bonyolultnak tűnik. Alapvető ok: a vér kalcimszintjének nagyfokú és hirtelen csökkenése.
Öröklődhet-e a betegség?
Az egyoldalú tejelő-fajtákban (lapály, jersey, holstein), de más fajták tejelő "rekordereiben" is előfordulhat a betegség akár minden ellés után is, s noha bizonyos családok, vérvonalak hajlama nagyobb, a betegség nem öröklődő. Az 1972. vagyis egyoldalúan tejhasznú szakosodás óta végzett statisztikai adatok szerint a tehenek 3-4%-ban fordul elő, nagyobb állományokban is egyedi megjelenésű, de egy-egy állományban akár a 10-15%-os gyakoriság sem ritka.
A betegség függ az életkortól is?
Az ellési bénulás általában a többször ellett, idősebb tehenek betegsége, a 3.-4. ellés után gyakoribb, leggyakoribb az 5-10 éves teheneknél. Előhasiaknál valóban ritka, s megfigyelések szerint a betegségből kigyógyult állatok visszaesése a következő ellésnél valószínűbb.
Melyek az ellési bénulás tünetei?
Érdekes, hogy a könnyű, minden komplikációtól mentes ellések után jelentkezik, legtöbbször 24-72 órán belül az ellés után. Ritkán a vemhesség utolsó napjaiban is előfordulhat, de az ellés utáni három napot követően már csak kivételesen, nagyobb stresszhatás, szállítás nyomán.
Típusos ellési bénulásnál, tehát akkor, amikor a betegség önállóan jelentkezik és más kórformák nem "zavarnak be" (pl. ellés-körüli megfekvés, ketózis, zsírmobilizációs betegség stb.), a tünetek jellegzetesek és a betegség bevezető szakaszától a súlyos formáig jól nyomon követhetők.
Az enyhe forma első tünetei közé tartoznak az étvágytalanság, a nehézkes mozgás, a kissé behajlított csánkkal történő bizonytalan lépkedés, nyugtalanság, izomremegés, a fej és a végtagok izmainak meg-megrándulása, gyengébb rángógörcse. Jellemző a farok gyakori emelgetése bélsárürítés nélkül is, bár a bélsárürítések száma megnő. A bendőmozgások gyengék vagy hiányoznak. A kezdeti szakaszban sok tehén először bágyadt, csak később válik ingerlékenyebbé. A gyengeség fokozódik, az állat támolyog, majd lefekszik. Az oldalán fekvő tehén fejét hátraveti, hátulsó lábait mereven kinyújtja, légzése erőltetett, nehezített, nyála gyakran csorog, többször is felállni igyekszik, de eredménytelenül. Ha ilyenkor hőmérsékletet mérünk, azt látjuk, hogy az normális, legfeljebb egy-két tizedfokkal alacsonyabb annál.
Két eset van: ez az állapot pár órán belül magától megszűnik, vagy a súlyosabb második szakaszba megy át. Utóbbi gyakoribb. A tehén most már a szegycsontján, hason fekszik, fejét oldalra, lapockájára hajtja, orrával az alomra támaszkodik. Ha fejét megemeljük, az szinte "élettelenül" tehetetlenül, tartás nélkül esik vissza.
Szemhéja lóg, a szem csak félig, vagy addig sem nyitott, a pupilla kitágult. A szutyak száraz, a bőr - különösen a tőgy bőre - hűvös, szinte hideg, a végbélben mért hőmérséklet a normális alatti. Az állat légzése nehezített, gyakran nyögés kíséri azt. A keringési zavar jelei egyre kifejezettebbek: a petyhüdt tőgy bőre és a szutyak halványkékes-színű, gyakori a felfúvódás is, mely egyre kifejezettebb.
További súlyosbodásnál kialakul a teljes bódulat. A tehén nyújtott lábakkal, hátraszegett fejjel az oldalán fekszik, a petyhüdt bénulás most már szembetűnő. Nyitott szájából nyelve kilóg, nemcsak nyála, de gyakran bendőfolyadék is csorog, a bőr még hidegebb, a keringési zavar fokozottabb, a testhőmérséklet tovább csökken (35,5 - 37 oC). A nehezített légzést sípoló hang kíséri. A remegő, "hidegen is izzadó", bódult állat ebben az állapotában néhány órán belül elpusztulhat.
Érdekes, minél súlyosabbak a betegség tünetei, annál gyorsabb és kedvezőbb a speciális beavatkozás. Atípusos ellési bénulásnál az előbb leírt súlyossági szakaszok nem különülnek el egymástól, gyakori, hogy a bódulatot nyugtalanság vagy görcsös állapot váltja fel, a görcsös és görcsmentes helyzet váltakozik és a teljes bódulat szinte sohasem alakul ki.
A fekvő tehén testhőmérséklete normális, sőt a gyakori felkelési kísérlet miatti fokozott izommunka következtében még emelkedhet is. Nemegyszer előfordul, hogy a több napig nyugodtan fekvő állat kérődzik, étvágya is van, csak éppen felállni nem tud. Az ilyen "félbénulásos" esetek gyógykezelése sok munkát és türelmet igényel.
A tipikus teljes bénulás jól gyógyítható, a szakszerűen és időben kezeltek 90%-a meggyógyul. Az atipikus ellési bénulás és más anyagforgalmi betegségekkel is terhelt esetek kórjóslata kedvezőtlenebb.
Természetesen nem szabad összekeverni az ellési bénulást más, szintén elfekvéssel vagy hasonló tünetekkel járó megbetegedésekkel (pl. ellés előtti és utáni megfekvés, ketózis, zsírmobilizációs betegség, vázizom elfajulás, toxikózis, bendőacidózis, ellési traumás sérülések stb.), ezért a bevezető szakasz első tüneteinél már értesítsük állatorvosunkat!
Megelőzhető-e az ellési bénulás?
Biztos megelőzési módszer nincs, de az alábbiak megszívlelésével előfordulását nagy valószínűséggel csökkenthetjük:
· ellés-körüli időben kerüljük a stressz-hatásokat! Olyan idősebb, nagy tejelő vagy olyan tehén ellését, mely korábban már átesett a betegségen, fokozott figyelemmel kövessük!
· A szárazonállás idején ügyeljünk a megfelelő Ca:P arányra, az közelítse 1:1-hez! Ezt a gyakorlatban kiegyensúlyozott mérsékelt ellátással érjük el. Az ellés előtti hónapban foszforban gazdagabb, kalciumban szegény takarmányozást folytassunk: a darát 4-5 kg/napra növeljük, szálasból (lucerna, lóhere) a napi adag 3-5 kg-nál több ne legyen! A kalciumban gazdag pillangósszéna helyett rétiszénát etessünk! A foszfor napi 1 kg korpával vagy az abrakhoz 2%-nyi mennyiségben adott takarmány-kiegészítőkkel (pl. ammónium foszfát) fedezhető. Napi 200 g Phylafor vagy ellés előtt 2-3 hétig az abrakkal adott napi 50-100 g ammónium-klorid etetése hasznos. Ezt ellés után még 3 napig folytathatjuk!
· Kerüljük a vemhesség alatti elhízást tehenünknél, mert - ahogy láttuk - a zsírmobilizációs betegség segíti és súlyosbítja az ellési bénulás kialakulását és lefolyását!
· Ellés előtt 7-10 nappal beadott D3-vitamin injekció segít a megelőzésben!
· Ellés után 2 napig csak annyi tejet adjon le a tőgy, amennyit kiszop a borjú! Az utánfejés se legyen teljes!
· Az ellés-körüli időben tartózkodjunk a takarmányváltoztatástól!
· Ha a betegség mégis jelentkezik, a bevezető szakasz első tüneteinél (étvágytalanság, bélsárürítés nélküli gyakori farokemelgetés, bizonytalan lépkedés, nyugtalanság) értesítsük állatorvosunkat, nem kell megvárni, amíg a tehén "elfekszik".
Ketózis
A ketózis a bőtejelő tehenek szénhidrát- és zsír-anyagforgalmi betegsége. Energia-egyensúlyi zavarok miatti betegség azonban több is van, ráadásul ezek egyidejűleg, egymást támogatva is előfordulhatnak, nem mindegy, hogy jelentkezésük önálló vagy másodlagos, stb. Az étvágytalanság, szeszélyes étvágy, tejmennyiség csökkenése pedig nem jellemző tünetek, hiszen minden anyagforgalmi betegség bevezető szakaszában vagy szubklinikai formájánál (tünetek nélküli enyhe, elhúzódó forma) észlelhetők. A ketózisra jellemző a vércukorszint csökkenése és a ketonanyagok (aceton, acet-ecetsav, vajsav) vérbeli fokozódása. A ketonanyagok a vizelettel és tejjel ürülnek, ezért a ketózis megállapításához segítséget nyújtanak a helyszínen is elvégezhető ún. istállópróbák.
Egyes statisztikák szerint a nagy tejhozamú tehenészetekben az állatok 3-5%-a, mások szerint 10-12%-a szenved a betegségtől, sőt előfordulásának gyakorisága 50-70%. Ezeknek a számoknak mindegyike valós lehet. A 3-5% a klinikai tünetekben határozottan megnyilvánuló eseteket jelenti, de állományonként természetesen - elsősorban a takarmányozás függvényében - nagy eltérések lehetnek. A 10-12% azt jelentheti, hogy ennyi szarvasmarhában történik mérsékelt ketonanyag-felhalmozódás, s bármilyen hihetetlen, a szubklinikai ketózis egyes állományokban elérheti az 50-70%-os gyakoriságot is.
Nálunk a betegség korábban inkább szórványosan, "rekorder" teheneknél fordult elő, a fajtaváltással (magyar tarka-holstein-fríz) gyakoribbá vált, egyes intenzív, szakosított telepi tehenészetekben pedig állománybetegség.
Mi okozza a ketózist?
A szervezet szénhidrát- és zsírforgalmának zavara, melyben takarmányozási hibák, az ellés és alkati hajlam játszanak szerepet, de kialakulásához más tényezők is hozzájárulnak.
A bőtejelő tehén ellés után energiahiányos állapotba kerül, mert a gyorsan növekvő tejtermelés és az életfenntartás energiaszükségletét még kifogástalan takarmányozás mellett is csak saját testanyagainak, zsírraktárainak lebontásával tudja kielégíteni. (Ellés után naponta 1,5 kg-ot, összesen 60 kg-ot fogyhat a tehén).
Az energiahiány tovább nő, ha bármely ok miatt a szükségesnél kevesebb takarmányt, főként kevesebb szénhidrátot vesz fel az állat (ellés-körüli bendőemésztési zavarok, hiányos abrakellátás, csökkent étvágy, gyenge minőségű takarmányok, ún. ketogén takarmányok: rosszul erjedt vagy kis energiatartalmú szilázs, répaszelet, sörtörköly, pillangósszilázs, melyek sok vajsavat tartalmaznak).
A ketogén takarmányozás energetikailag hiányos, ugyanakkor fehérjében gazdag takarmányozást jelent, melynek eredményeként a szénhidrát-forgalom zavara, a kérődzők élettanilag is alacsony vércukorszintjének további csökkenése, a máj feltűnő elzsírosodása, a normális körülmények között is keletkező ketonanyagok felhasználása, kiürülése, egyensúly megbomlása következik be, s a felhalmozódott ketonanyagok akár igen súlyos tünetek kifejlődéséhez vezethetnek.
A ketonanyagok nagy része a vizelettel kiürül, kisebbik részét a szervezet energiaforrásként hasznosítja, ezért a szervezet azokat egy ideig "tolerálni" képes, de csak ideig-óráig, mert lebontásuk korlátozott.
A szárazonállás alatti elhízás szintén betegségre hajlamosít, mert az ellés utáni zsírlebontás itt nagyobb mértékű, a zsírok mozgósítása pedig meggyorsítja a ketonanyagok képződését (a zsírmobilizációs betegség és a ketózis azonos ok miatt jön létre).
Az elléskor és a tejelés megindulásakor labilisabb hormonrendszer itt nem részletezett módon segíti a betegség kialakulását.
A holstein-fríz és jersey fajtájú tehenek hajlamosabbak a ketózisra is (alkati hajlamosság), bár többen nem fajtához, hanem azon belüli család- és vérvonalérzékenységhez kötik a hajlamosságot.
Más hajlamosító tényezők: mozgáshiány, stressz-hatások, különböző alapbetegségek, pl.: tőgy-gyulladás, méhgyulladás, étvágytalansággal járó betegségek, lázas megbetegedések, ellési bénulás, stb.(másodlagos ketózis).
Melyek a ketózis tünetei?
A ketonanyagok jelentős felszaporodása a szervezetben izgalmi tüneteket, súlyosfokú "tudatzavart", kómát okoz. A kép azonban nem ilyen egyszerű! A klinikai tünetek függenek a felhalmozódás mértékétől, a betegség formájától (emésztőszervi, idegrendszeri), attól is, hogy elsődleges vagy másodlagos ketózisról van szó.
Típusos esetekben a bőtejelő tehén 3.-4. ellése után, az ellést követő 6 héten belül, rendszerint a 2.-3. héten alakul ki.
A csak mérsékelt ketonszint-emelkedéssel járó emésztőszervi formát határozatlan tünetek vezetik be, melyeknek a gondozó vagy gazda nem is tulajdonít jelentőséget: enyhe étvágytalanság, szeszélyes étvágy. Feltűnőbb, amikor a tehén először az abrakot, később a lédús takarmányokat is elutasítja, végül a jó minőségű szénát sem eszi meg, de ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban nyalogatja, sőt eszi a vizelettel, bélsárral szennyezett almot. Az állatok gyorsan soványodnak, mert kezdetben az étvágycsökkenés, előgyomor-renyheség nem jár a tejtermelés lényeges csökkenésével (egy hét alatt akár 50 kg-ot is fogyhat!).
A bélsár száraz és sötét színű, a vizeletürítés gyakoribb, a bőr rugalmatlan, a has felhúzott, az állat igen bágyadt, sokat áll, keveset fekszik, lehelete "émelyítően édeskés". Ezeknél a tüneteknél persze már a tejtermelés is jelentősen lecsökken. Az emésztőszervi forma néha minden gyógykezelés nélkül is javulni kezd, de a betegség súlyosbodásával
megjelennek az idegrendszeri tünetek.
Az idegrendszeri formát mérsékelt izgalmi tünetek vezetik be: evési-ivási rendellenességek (vizet "harapja", szutyakját hosszabb ideig az itatóedénybe nyomja, a takarmányt nem a nyelvével "kanyarintja", hanem kutya-módon eszi), élénk a szem- és fülmozgása, fokozottan figyel a környezet ingereire, ezekre ijedtséggel válaszol. Máskor az izgalmi tüneteket tompultság, bágyadtság váltja fel, gyakran a kettő keveredik. Jellemző lehet, hogy az állat megszokott gondozójának, gazdájának közeledtére idegesen topog, a jászolba ugrik vagy kötelékéből elszabadulni igyekszik, sőt az izgatottság egészen a dühöngésig fokozódhat. A "tompult" periódusokban félig lehunyt szemmel, fejét a vályúnak támasztva áll, de egyre gyakoribbak a rángó- és merevgörcsök, majd végül bódult állapot alakul ki. Az állat nem lázas, az idegrendszeri formánál gyakori a hasmenés, a bélsár okkersárga színű.
A ketózisos kómás állapot megjelenésében semmiben sem különbözik az ellési
bénulástól.
Diagnosztikai értékű lehet az, hogy a beteg állat édeskés acetonszaga olyan erős, hogy már az istállóba lépéskor érezhető, ilyenkor az izzadtság, a hüvelyváladék sőt a tej is acetonszagú.
A mérsékelt ketonszint-emelkedés gyakran nem is jár klinikai tünetekkel, de ha hosszabb ideig tart, az állat lesoványodik és a tejtermelés csökken. Az ilyen tehénnél gyakoribbak a szaporodási zavarok (pl. a meddőség) és az ellés utáni problémák (elhúzódó involúció, magzatburokvisszatartás, méhgyulladás, tőgy-gyulladás, stb.)
Az enyhébb esetek beavatkozás nélkül is gyógyulhatnak, de - ellentétben a zsírmobilizációs betegséggel - az időben és szakszerűen végzett terápia még a kómában lévő teheneken is segít. A beteg sorsa jórészt attól függ, milyen mérvű a máj elzsírosodása. Jellemző azonban a tejtermelés csökkenése és a hosszan tartó lesoványodás miatti selejtezés.
Megelőzésének lehetőségei:
A megelőzés a biológiai alapokon nyugvó termelés-orientált takarmányozáson nyugszik, csakúgy, mint minden anyagforgalmi betegség megelőzése.
A ketózisra vonatkozó főbb szempontok:
· az elapasztás fokozatos és kíméletes legyen!
· kerüljük a szárazonállás alatti elhízást!
· az abrakhoz-szoktatás fokozatos legyen! (ellés előtt 2-3 héttel kezdjük)
· ellés-körüli időben kerüljük a hirtelen takarmányváltást!
· kerüljük az ellés-utáni nagy energiahiány kialakulását: szénhidrátokban gazdag takarmányt etessünk (fehérje-szénhidrát arány: 1:5-6), jó minőségű széna legyen az állat előtt.
· jó hatású a jártatás, legeltetés.
· étvágyzavarnál az ellés-előtti és utáni napokban adjunk 2x100 g/nap ruminogént. Napi 100-200 gramm ursoketin és napi 300 gramm pékélesztő szintén előnyös hatású.
· azoknak a bőtejelő teheneknek, melyek étvágya csökken, kondíciója romlik, takarmányát egészítsük ki cukorrépa-melléktermékekkel és kukoricadarával. Könnyen erjedő szénhidrátok adagolásával megelőzhető a súlyos forma (0,5 kg melasz vagy 0,2 kg répacukor + 1 kg kukoricadara).
· a ketonanyagok kimutatására szolgáló istállópróbák bárki által végrehajthatók, így a korai felismerés biztonságosabb.
· a ketózis megelőzésére ma már különböző, abrakba keverhető takarmánykiegészítők vannak.
Ellési bénulás magyartarka tehénnél is előfordul, de kétségtelen, hogy ez tipikusan ún. hiperprodukciós betegség. Nagy tejtermelésű és a takarmányozásra igényesebb egyedeknél gyakoribb, s minthogy a holstein-fríz ilyen, ez a fajta a magyartarkánál érzékenyebb minden anyagforgalmi betegségre. A tartás, takarmányozás változásával, intenzívebbé válásával egyébként is nőtt az ellési bénulásos megbetegedések száma. Egyre gyakoribb az is, hogy nem önállóan, hanem más anyagforgalmi zavarokhoz (pl. zsírmobilizációs betegség) társulva jelentkezik.
Fő ok a szervezet kalciumzavara, de kóroktana összetett, több tényező együttes hatása érvényesül. Elléskor az állat vérének kalciumszintje minden esetben csökken, ez élettani jelenség. Ellési bénulásnál ez a kalciumcsökkenés egyrészt nagyobb mérvű, másrészt az ellés után is tovább süllyed. A vér kalciumkoncentrációjának csökkenésével párhuzamosan egyéb - itt nem részletezett - biokémiai változások is történnek (foszfor, magnézium, nátrium, kálium vérben való mennyisége és aránya). Végülis ez a felborult ásványianyag-egyensúly különböző tüneteket eredményez.
De mi okozza elléskor a nagymérvű vérkalciumszint-csökkenést? Ez is összetett dolog!
Szerepet játszhat az állat elégtelen kalcium-ellátása akár úgy, hogy a takarmány eleve nem tartalmaz az élettani szükségletnek megfelelő kalciumot, akár úgy, hogy tartalmaz, de annak felszívódása, értékesülése az életkor előrehaladtával csökken. Ezért is gyakoribb az ellési bénulás a 3.-4. ellés után és leggyakoribb az 5-10 éves teheneknél. Fontos azonban megjegyezni, hogy a takarmány kalcium értékesülését nem a kalcium mennyisége határozza meg, hanem a kalcium: foszfor aránya és a D3-vitaminnal való ellátottsága. Érdekes módon a kalcium emelése annak felszívódását rontja, s minél szűkebb a kalcium:foszfor arány, ezzel párhuzamosan minél jobb a D3-vitaminnal való ellátottság, annál jobb a kalcium értékesülése. Pl. ha a Ca:P=6:1, a betegség előfordulása legalább háromszor gyakoribb, míg a Ca:P=0,5:1 aránynál szinte sohasem fordul elő.
Az elléskori vérkalcium-csökkenés másik oka a hirtelen és nagymérvű kalciumvesztés. Közismert, hogy a tej sok kalciumot tartalmaz, a tejelés megindulásakor ezzel a szervezet sokat veszít, s a hirtelen megnövekedett igényhez ilyen gyorsan nem tud alkalmazkodni. A hangsúly a hirtelen kalciumvesztésen van, ezt az is bizonyítja, hogy az ellési bénulás nem a laktáció csúcsán, a legnagyobb tejtermelés, ezzel együtt a legtöbb kalcium-vesztés időszakában jelentkezik, hanem a tejtermelés megindulásakor, növekedésekor.
Érdekes módon további ok éppen az, ha az állatot a vemhesség, különösen a szárazonállás idején kalciummal túlzottan ellátjuk (lucernaszéna, pillangósszilázs, kiegészítők), ugyanakkor a foszfor-ellátottság alacsony. A magzatépítéshez viszonylag kevés kalcium kell, így a túlzott ellátás miatt nő a vér kalcium-szintje, de romlik a kalcium felszívódása (itt nem részletezett okok miatt).
Nem lenne különösebb baj, ha a szervezet az így elveszett kalciumot valahonnan gyorsan pótolni tudná, mondjuk hormonhatásra, emésztéssel vagy éppen a csontokból. Sajnos nem tudja, annál inkább, mert éppen ellés körül legrenyhébb a kalcium-mozgósításért "felelős" hormon és gyakori az emésztési zavar. A kérdésre adott válasz még így erősen leegyszerűsítve is bonyolultnak tűnik. Alapvető ok: a vér kalcimszintjének nagyfokú és hirtelen csökkenése.
Öröklődhet-e a betegség?
Az egyoldalú tejelő-fajtákban (lapály, jersey, holstein), de más fajták tejelő "rekordereiben" is előfordulhat a betegség akár minden ellés után is, s noha bizonyos családok, vérvonalak hajlama nagyobb, a betegség nem öröklődő. Az 1972. vagyis egyoldalúan tejhasznú szakosodás óta végzett statisztikai adatok szerint a tehenek 3-4%-ban fordul elő, nagyobb állományokban is egyedi megjelenésű, de egy-egy állományban akár a 10-15%-os gyakoriság sem ritka.
A betegség függ az életkortól is?
Az ellési bénulás általában a többször ellett, idősebb tehenek betegsége, a 3.-4. ellés után gyakoribb, leggyakoribb az 5-10 éves teheneknél. Előhasiaknál valóban ritka, s megfigyelések szerint a betegségből kigyógyult állatok visszaesése a következő ellésnél valószínűbb.
Melyek az ellési bénulás tünetei?
Érdekes, hogy a könnyű, minden komplikációtól mentes ellések után jelentkezik, legtöbbször 24-72 órán belül az ellés után. Ritkán a vemhesség utolsó napjaiban is előfordulhat, de az ellés utáni három napot követően már csak kivételesen, nagyobb stresszhatás, szállítás nyomán.
Típusos ellési bénulásnál, tehát akkor, amikor a betegség önállóan jelentkezik és más kórformák nem "zavarnak be" (pl. ellés-körüli megfekvés, ketózis, zsírmobilizációs betegség stb.), a tünetek jellegzetesek és a betegség bevezető szakaszától a súlyos formáig jól nyomon követhetők.
Az enyhe forma első tünetei közé tartoznak az étvágytalanság, a nehézkes mozgás, a kissé behajlított csánkkal történő bizonytalan lépkedés, nyugtalanság, izomremegés, a fej és a végtagok izmainak meg-megrándulása, gyengébb rángógörcse. Jellemző a farok gyakori emelgetése bélsárürítés nélkül is, bár a bélsárürítések száma megnő. A bendőmozgások gyengék vagy hiányoznak. A kezdeti szakaszban sok tehén először bágyadt, csak később válik ingerlékenyebbé. A gyengeség fokozódik, az állat támolyog, majd lefekszik. Az oldalán fekvő tehén fejét hátraveti, hátulsó lábait mereven kinyújtja, légzése erőltetett, nehezített, nyála gyakran csorog, többször is felállni igyekszik, de eredménytelenül. Ha ilyenkor hőmérsékletet mérünk, azt látjuk, hogy az normális, legfeljebb egy-két tizedfokkal alacsonyabb annál.
Két eset van: ez az állapot pár órán belül magától megszűnik, vagy a súlyosabb második szakaszba megy át. Utóbbi gyakoribb. A tehén most már a szegycsontján, hason fekszik, fejét oldalra, lapockájára hajtja, orrával az alomra támaszkodik. Ha fejét megemeljük, az szinte "élettelenül" tehetetlenül, tartás nélkül esik vissza.
Szemhéja lóg, a szem csak félig, vagy addig sem nyitott, a pupilla kitágult. A szutyak száraz, a bőr - különösen a tőgy bőre - hűvös, szinte hideg, a végbélben mért hőmérséklet a normális alatti. Az állat légzése nehezített, gyakran nyögés kíséri azt. A keringési zavar jelei egyre kifejezettebbek: a petyhüdt tőgy bőre és a szutyak halványkékes-színű, gyakori a felfúvódás is, mely egyre kifejezettebb.
További súlyosbodásnál kialakul a teljes bódulat. A tehén nyújtott lábakkal, hátraszegett fejjel az oldalán fekszik, a petyhüdt bénulás most már szembetűnő. Nyitott szájából nyelve kilóg, nemcsak nyála, de gyakran bendőfolyadék is csorog, a bőr még hidegebb, a keringési zavar fokozottabb, a testhőmérséklet tovább csökken (35,5 - 37 oC). A nehezített légzést sípoló hang kíséri. A remegő, "hidegen is izzadó", bódult állat ebben az állapotában néhány órán belül elpusztulhat.
Érdekes, minél súlyosabbak a betegség tünetei, annál gyorsabb és kedvezőbb a speciális beavatkozás. Atípusos ellési bénulásnál az előbb leírt súlyossági szakaszok nem különülnek el egymástól, gyakori, hogy a bódulatot nyugtalanság vagy görcsös állapot váltja fel, a görcsös és görcsmentes helyzet váltakozik és a teljes bódulat szinte sohasem alakul ki.
A fekvő tehén testhőmérséklete normális, sőt a gyakori felkelési kísérlet miatti fokozott izommunka következtében még emelkedhet is. Nemegyszer előfordul, hogy a több napig nyugodtan fekvő állat kérődzik, étvágya is van, csak éppen felállni nem tud. Az ilyen "félbénulásos" esetek gyógykezelése sok munkát és türelmet igényel.
A tipikus teljes bénulás jól gyógyítható, a szakszerűen és időben kezeltek 90%-a meggyógyul. Az atipikus ellési bénulás és más anyagforgalmi betegségekkel is terhelt esetek kórjóslata kedvezőtlenebb.
Természetesen nem szabad összekeverni az ellési bénulást más, szintén elfekvéssel vagy hasonló tünetekkel járó megbetegedésekkel (pl. ellés előtti és utáni megfekvés, ketózis, zsírmobilizációs betegség, vázizom elfajulás, toxikózis, bendőacidózis, ellési traumás sérülések stb.), ezért a bevezető szakasz első tüneteinél már értesítsük állatorvosunkat!
Megelőzhető-e az ellési bénulás?
Biztos megelőzési módszer nincs, de az alábbiak megszívlelésével előfordulását nagy valószínűséggel csökkenthetjük:
· ellés-körüli időben kerüljük a stressz-hatásokat! Olyan idősebb, nagy tejelő vagy olyan tehén ellését, mely korábban már átesett a betegségen, fokozott figyelemmel kövessük!
· A szárazonállás idején ügyeljünk a megfelelő Ca:P arányra, az közelítse 1:1-hez! Ezt a gyakorlatban kiegyensúlyozott mérsékelt ellátással érjük el. Az ellés előtti hónapban foszforban gazdagabb, kalciumban szegény takarmányozást folytassunk: a darát 4-5 kg/napra növeljük, szálasból (lucerna, lóhere) a napi adag 3-5 kg-nál több ne legyen! A kalciumban gazdag pillangósszéna helyett rétiszénát etessünk! A foszfor napi 1 kg korpával vagy az abrakhoz 2%-nyi mennyiségben adott takarmány-kiegészítőkkel (pl. ammónium foszfát) fedezhető. Napi 200 g Phylafor vagy ellés előtt 2-3 hétig az abrakkal adott napi 50-100 g ammónium-klorid etetése hasznos. Ezt ellés után még 3 napig folytathatjuk!
· Kerüljük a vemhesség alatti elhízást tehenünknél, mert - ahogy láttuk - a zsírmobilizációs betegség segíti és súlyosbítja az ellési bénulás kialakulását és lefolyását!
· Ellés előtt 7-10 nappal beadott D3-vitamin injekció segít a megelőzésben!
· Ellés után 2 napig csak annyi tejet adjon le a tőgy, amennyit kiszop a borjú! Az utánfejés se legyen teljes!
· Az ellés-körüli időben tartózkodjunk a takarmányváltoztatástól!
· Ha a betegség mégis jelentkezik, a bevezető szakasz első tüneteinél (étvágytalanság, bélsárürítés nélküli gyakori farokemelgetés, bizonytalan lépkedés, nyugtalanság) értesítsük állatorvosunkat, nem kell megvárni, amíg a tehén "elfekszik".
Ketózis
A ketózis a bőtejelő tehenek szénhidrát- és zsír-anyagforgalmi betegsége. Energia-egyensúlyi zavarok miatti betegség azonban több is van, ráadásul ezek egyidejűleg, egymást támogatva is előfordulhatnak, nem mindegy, hogy jelentkezésük önálló vagy másodlagos, stb. Az étvágytalanság, szeszélyes étvágy, tejmennyiség csökkenése pedig nem jellemző tünetek, hiszen minden anyagforgalmi betegség bevezető szakaszában vagy szubklinikai formájánál (tünetek nélküli enyhe, elhúzódó forma) észlelhetők. A ketózisra jellemző a vércukorszint csökkenése és a ketonanyagok (aceton, acet-ecetsav, vajsav) vérbeli fokozódása. A ketonanyagok a vizelettel és tejjel ürülnek, ezért a ketózis megállapításához segítséget nyújtanak a helyszínen is elvégezhető ún. istállópróbák.
Egyes statisztikák szerint a nagy tejhozamú tehenészetekben az állatok 3-5%-a, mások szerint 10-12%-a szenved a betegségtől, sőt előfordulásának gyakorisága 50-70%. Ezeknek a számoknak mindegyike valós lehet. A 3-5% a klinikai tünetekben határozottan megnyilvánuló eseteket jelenti, de állományonként természetesen - elsősorban a takarmányozás függvényében - nagy eltérések lehetnek. A 10-12% azt jelentheti, hogy ennyi szarvasmarhában történik mérsékelt ketonanyag-felhalmozódás, s bármilyen hihetetlen, a szubklinikai ketózis egyes állományokban elérheti az 50-70%-os gyakoriságot is.
Nálunk a betegség korábban inkább szórványosan, "rekorder" teheneknél fordult elő, a fajtaváltással (magyar tarka-holstein-fríz) gyakoribbá vált, egyes intenzív, szakosított telepi tehenészetekben pedig állománybetegség.
Mi okozza a ketózist?
A szervezet szénhidrát- és zsírforgalmának zavara, melyben takarmányozási hibák, az ellés és alkati hajlam játszanak szerepet, de kialakulásához más tényezők is hozzájárulnak.
A bőtejelő tehén ellés után energiahiányos állapotba kerül, mert a gyorsan növekvő tejtermelés és az életfenntartás energiaszükségletét még kifogástalan takarmányozás mellett is csak saját testanyagainak, zsírraktárainak lebontásával tudja kielégíteni. (Ellés után naponta 1,5 kg-ot, összesen 60 kg-ot fogyhat a tehén).
Az energiahiány tovább nő, ha bármely ok miatt a szükségesnél kevesebb takarmányt, főként kevesebb szénhidrátot vesz fel az állat (ellés-körüli bendőemésztési zavarok, hiányos abrakellátás, csökkent étvágy, gyenge minőségű takarmányok, ún. ketogén takarmányok: rosszul erjedt vagy kis energiatartalmú szilázs, répaszelet, sörtörköly, pillangósszilázs, melyek sok vajsavat tartalmaznak).
A ketogén takarmányozás energetikailag hiányos, ugyanakkor fehérjében gazdag takarmányozást jelent, melynek eredményeként a szénhidrát-forgalom zavara, a kérődzők élettanilag is alacsony vércukorszintjének további csökkenése, a máj feltűnő elzsírosodása, a normális körülmények között is keletkező ketonanyagok felhasználása, kiürülése, egyensúly megbomlása következik be, s a felhalmozódott ketonanyagok akár igen súlyos tünetek kifejlődéséhez vezethetnek.
A ketonanyagok nagy része a vizelettel kiürül, kisebbik részét a szervezet energiaforrásként hasznosítja, ezért a szervezet azokat egy ideig "tolerálni" képes, de csak ideig-óráig, mert lebontásuk korlátozott.
A szárazonállás alatti elhízás szintén betegségre hajlamosít, mert az ellés utáni zsírlebontás itt nagyobb mértékű, a zsírok mozgósítása pedig meggyorsítja a ketonanyagok képződését (a zsírmobilizációs betegség és a ketózis azonos ok miatt jön létre).
Az elléskor és a tejelés megindulásakor labilisabb hormonrendszer itt nem részletezett módon segíti a betegség kialakulását.
A holstein-fríz és jersey fajtájú tehenek hajlamosabbak a ketózisra is (alkati hajlamosság), bár többen nem fajtához, hanem azon belüli család- és vérvonalérzékenységhez kötik a hajlamosságot.
Más hajlamosító tényezők: mozgáshiány, stressz-hatások, különböző alapbetegségek, pl.: tőgy-gyulladás, méhgyulladás, étvágytalansággal járó betegségek, lázas megbetegedések, ellési bénulás, stb.(másodlagos ketózis).
Melyek a ketózis tünetei?
A ketonanyagok jelentős felszaporodása a szervezetben izgalmi tüneteket, súlyosfokú "tudatzavart", kómát okoz. A kép azonban nem ilyen egyszerű! A klinikai tünetek függenek a felhalmozódás mértékétől, a betegség formájától (emésztőszervi, idegrendszeri), attól is, hogy elsődleges vagy másodlagos ketózisról van szó.
Típusos esetekben a bőtejelő tehén 3.-4. ellése után, az ellést követő 6 héten belül, rendszerint a 2.-3. héten alakul ki.
A csak mérsékelt ketonszint-emelkedéssel járó emésztőszervi formát határozatlan tünetek vezetik be, melyeknek a gondozó vagy gazda nem is tulajdonít jelentőséget: enyhe étvágytalanság, szeszélyes étvágy. Feltűnőbb, amikor a tehén először az abrakot, később a lédús takarmányokat is elutasítja, végül a jó minőségű szénát sem eszi meg, de ezzel párhuzamosan egyre gyakrabban nyalogatja, sőt eszi a vizelettel, bélsárral szennyezett almot. Az állatok gyorsan soványodnak, mert kezdetben az étvágycsökkenés, előgyomor-renyheség nem jár a tejtermelés lényeges csökkenésével (egy hét alatt akár 50 kg-ot is fogyhat!).
A bélsár száraz és sötét színű, a vizeletürítés gyakoribb, a bőr rugalmatlan, a has felhúzott, az állat igen bágyadt, sokat áll, keveset fekszik, lehelete "émelyítően édeskés". Ezeknél a tüneteknél persze már a tejtermelés is jelentősen lecsökken. Az emésztőszervi forma néha minden gyógykezelés nélkül is javulni kezd, de a betegség súlyosbodásával
megjelennek az idegrendszeri tünetek.
Az idegrendszeri formát mérsékelt izgalmi tünetek vezetik be: evési-ivási rendellenességek (vizet "harapja", szutyakját hosszabb ideig az itatóedénybe nyomja, a takarmányt nem a nyelvével "kanyarintja", hanem kutya-módon eszi), élénk a szem- és fülmozgása, fokozottan figyel a környezet ingereire, ezekre ijedtséggel válaszol. Máskor az izgalmi tüneteket tompultság, bágyadtság váltja fel, gyakran a kettő keveredik. Jellemző lehet, hogy az állat megszokott gondozójának, gazdájának közeledtére idegesen topog, a jászolba ugrik vagy kötelékéből elszabadulni igyekszik, sőt az izgatottság egészen a dühöngésig fokozódhat. A "tompult" periódusokban félig lehunyt szemmel, fejét a vályúnak támasztva áll, de egyre gyakoribbak a rángó- és merevgörcsök, majd végül bódult állapot alakul ki. Az állat nem lázas, az idegrendszeri formánál gyakori a hasmenés, a bélsár okkersárga színű.
A ketózisos kómás állapot megjelenésében semmiben sem különbözik az ellési
bénulástól.
Diagnosztikai értékű lehet az, hogy a beteg állat édeskés acetonszaga olyan erős, hogy már az istállóba lépéskor érezhető, ilyenkor az izzadtság, a hüvelyváladék sőt a tej is acetonszagú.
A mérsékelt ketonszint-emelkedés gyakran nem is jár klinikai tünetekkel, de ha hosszabb ideig tart, az állat lesoványodik és a tejtermelés csökken. Az ilyen tehénnél gyakoribbak a szaporodási zavarok (pl. a meddőség) és az ellés utáni problémák (elhúzódó involúció, magzatburokvisszatartás, méhgyulladás, tőgy-gyulladás, stb.)
Az enyhébb esetek beavatkozás nélkül is gyógyulhatnak, de - ellentétben a zsírmobilizációs betegséggel - az időben és szakszerűen végzett terápia még a kómában lévő teheneken is segít. A beteg sorsa jórészt attól függ, milyen mérvű a máj elzsírosodása. Jellemző azonban a tejtermelés csökkenése és a hosszan tartó lesoványodás miatti selejtezés.
Megelőzésének lehetőségei:
A megelőzés a biológiai alapokon nyugvó termelés-orientált takarmányozáson nyugszik, csakúgy, mint minden anyagforgalmi betegség megelőzése.
A ketózisra vonatkozó főbb szempontok:
· az elapasztás fokozatos és kíméletes legyen!
· kerüljük a szárazonállás alatti elhízást!
· az abrakhoz-szoktatás fokozatos legyen! (ellés előtt 2-3 héttel kezdjük)
· ellés-körüli időben kerüljük a hirtelen takarmányváltást!
· kerüljük az ellés-utáni nagy energiahiány kialakulását: szénhidrátokban gazdag takarmányt etessünk (fehérje-szénhidrát arány: 1:5-6), jó minőségű széna legyen az állat előtt.
· jó hatású a jártatás, legeltetés.
· étvágyzavarnál az ellés-előtti és utáni napokban adjunk 2x100 g/nap ruminogént. Napi 100-200 gramm ursoketin és napi 300 gramm pékélesztő szintén előnyös hatású.
· azoknak a bőtejelő teheneknek, melyek étvágya csökken, kondíciója romlik, takarmányát egészítsük ki cukorrépa-melléktermékekkel és kukoricadarával. Könnyen erjedő szénhidrátok adagolásával megelőzhető a súlyos forma (0,5 kg melasz vagy 0,2 kg répacukor + 1 kg kukoricadara).
· a ketonanyagok kimutatására szolgáló istállópróbák bárki által végrehajthatók, így a korai felismerés biztonságosabb.
· a ketózis megelőzésére ma már különböző, abrakba keverhető takarmánykiegészítők vannak.
Forrás: Agrárágazat
