Zsírmobilizációs betegség

Bőtejelő tehenek anyagforgalmi zavarai (II.)

Zsírmobilizációs betegség

A nagy tejhozamú tehenek egyik leggyakoribb anyagforgalmi betegsége. Az egyoldalúan tejhasznú fajták (ilyen a holstein-fríz is) és a nagy tejtermelésre szelektált állományok tartási, méginkább takarmányozási igényeit sok üzemben nem tudták kielégíteni, ráadásul a bőtejelő tehenek egyébként is érzékenyebbek a betegség iránt. Az is kétségtelen, minél inkább kiszakítjuk az állatot természetes környezetéből, annál több feltételről kell mesterségesen gondoskodnunk, s minél nagyobb termelőképességű ez az állat, a gondoskodásnak annál fokozottabbnak kell lennie, mert annál igényesebb. Ha az állatok biológiai igénye és az általunk nyújtott mesterséges környezet összhangja felborul, először a fajukra jellemző viselkedésformák változnak meg, később termelésük csökkenésével védekeznek, majd amikor már a védelem is „kimerül”, különböző betegségek lépnek fel.

Az 1972-ben végrehajtott hazai szerkezetváltás nyomán indult tenyésztési program megtörte a magyartarka egyeduralmát. 1972-ben még az ország szarvasmarha-állományának (kb. 2-millió db) 96,5%-a volt magyartarka, 1981-ben (szintén kb. 2-millió db) már csak alig több mint 10%-a. Az igénytelenebb, hazai röghöz sokkal inkább „kötődött”, a hazai tartási, méginkább takarmányozási viszonyokhoz jobban alkalmazkodott kettőshasznú magyartarka rovására egyre szélesebb teret nyertek a specializált (tejelő) fajták. A szerkezetváltás hátterében - mint ismeretes - az állt, hogy a nagy, koncentrált, ipari rendszerű telepeket nagy hozamú, egyöntetű állományokkal kellett ellátni, ezekkel kellett kielégíteni a belföldi és export-igényeket. Mivel a specializáció terén - különösen tejtermelésben - kétségtelenül jó eredményeket értünk el, a kettőshasznú magyartarkát csaknem elfelejtettük. Még szomorúbb, hogy a fajta-környezet összhangja alaptételt nemcsak sok nagyüzemi, szakosított telepen, de az utóbbi évtizedben alakult családi gazdaságok jelentős részében sem tudtuk megvalósítani.

A legértékesebb fajta is csődöt mond, ha

· nem oda tesszük, ahova való (tartás);

· nem azt kapja, amit megérdemel (takarmányozás);

· nem tudatosan, hanem ötletszerűen alkalmazzuk a tenyésztési módszereket.

A tartási, takarmányozás, szakmai hibákat nem lehet fajta-kérdéssel megoldani!

Nincs szomorúbb látvány, mint amikor a genetikai képességei szerinti évi 8-9000 literes tejtermelésre képes holstein-fríz tehén egy „düledező” istállóban sínylődik, ahol még az alaptakarmányokat sem kapja meg!

Az uniformizálás természetesen mindig káros, de tudomásul kellene vennünk, hogy a speciálisan tejtermelő fajták szántóföldi takarmánynövényeket is termelő, fejlettebb technológiával rendelkező, megfelelő területű, saját földtulajdonnal bíró, tőkeerős gazdaságoknak javasoltak, melyek tejtermelésre szakosodtak. A tagolt földterülettel rendelkező családi gazdaságok véleményem szerint a kettőshasznú fajtákkal gazdaságosabban termelhetnek. Ez nem jelenti azt, hogy holstein-ellenes vagyok! Sőt! De mindent a megfelelő helyre a megfelelő cél elérése érdekében! Kicsit messzire jutottam a kérdésre adott válaszomban, azonban folytatni lehetne azokat az általános érvényű szempontokat, melyek fel sem mérhető gazdasági károkat okozhatnak többek között a zsírmobilizációs betegség számának ugrásszerű emelkedésével.

A nagy tejtermelésű tehenek betegsége ez. Miért?

A tejtermelés energiaigénye az életfenntartó szükséglet többszöröse. Ellés után, vagyis a tejtermelés megindulásakor a takarmányfelvétel nincs összhangban a hirtelen megnövekedett energiaigénnyel, annál inkább, mert a tejtermelés csúcsa az ellés utáni 4-7. hétre esik, ugyanakkor a tehén takarmányfogyasztása csak az ellés utáni 8-10. hét körül éri el a kívánt mértéket.

Ezt az energiahiányt a zsírraktárak „mozgósításával” pótolja, közismert, hogy a laktáció első hat hetében a testtömegveszteség megközelíti a napi 1,5 kg-ot. Ez után javul ugyan az energia-egyensúly, de a negatív energiamérleg csak a tejtermelés 3. hónapjában szűnik meg, a 4.-8. hónapig nagyjából kialakul az energia-egyensúly, s a 8. hónaptól pozitívvá válik, vagyis a zsírraktárak ismét feltöltődnek.

A tejjel nagy mennyiségben eltávozó zsír további energiaveszteséget jelent (a tej energiatartalmának közel felét a tejzsír adja).

Az energia pótlására elsősorban a bőr-alatti kötőszövetben lévő zsírraktárakból történik meg a „mozgósítás”, a zsírmobilizáció, mely kisebb-nagyobb mértékben minden megellett tehénnél megfigyelhető, de különösen szembetűnő a szárazonállás ideje alatt igen jól tartott, „felhizlalt” teheneknél, hiszen itt bőséges a zsírraktár. Ezeknél akár napi 2 kg testtömeg-csökkenés is lehetséges. Itt már olyan nagyfokú a „zsírbontás”, hogy a szervezet minden mobilizált zsírt fel sem tud használni, ennyi az energiaveszteség pótlására és a tejzsír képzéséhez sem kell, ezért annak egy része a különböző szövetekben rakódik le, előszeretettel a májban, vesében, szívizomban, vázizmokban.

Így alakul ki a „zsírmáj”, s mert a máj az egész szervezet anyagorgalmában főszerepet játszik, a szervezet egészének működése kárt szenved.

Szükséges megjegyezni, hogy bizonyos fokú zsírmozgósítás élettani jelenség minden ellés után, zsírmobilizációs betegséget a mozgósítás mértékének jelentős növekedése okoz. Ellés előtt 2 hónappal a máj zsírtartalma 5% alatt van, az ellés időpontjában akár 60-70%-os növekedés, vagyis még 10% alatti érték sem okoz megfigyelések szerint klinikai tüneteket, kóros elváltozásról nemzetközi normák szerint 12%-nál nagyobb májzsírtartalom esetén beszélünk.

A zsírmájbetegség is zsírmobilizációs betegség, de utóbbi „tágabb” kategória. A klinikai tünetek szerint is különböző kórformái vannak: Pl.

· a zsírmájbetegség majdnem mindig ellés után jelentkezik, gyors lefolyású, enyhébb esetekben az állat lesoványodik, a tejtermelés csökken, de gyakoribb a súlyos forma, mely sajnos legtöbbször elhullással végződik.

· a zsírmobilizációs betegség gyakran együtt fordul elő a ketózissal és az ellési bénulással.

· az ún. „kövértehén”-szindróma a korai elapasztás, majd a szárazonállás alatti túltáplálás következménye, mely azután a laktáció megindulásával hajlamosít zsírmobilizációs betegségre.

· enyhébb, de azért már kóros mértékű májzsírosodás tejcsökkenést és korai elapadást okozhat. Nemcsak a tej mennyisége, de zsírtartalma is csökken = alacsony tejzsír-szindróma.

Az előbbi, eltérő klinikai tünetekben megnyilvánuló formák mindegyikének azonos a kóroktana, nevezetesen a tartalékzsír fokozott lebontásából származó szöveti és szervi elzsírosodás, mely mindig a májban a legkifejezettebb. A betegségek kiváltásában és fenntartásában a fő okok mellett (túlzott elhízás, ellés utáni hirtelen energiahiány, májkárosodás) más - itt nem részletezett - tényezők is szerepet játszanak (emésztési zavarok, toxikózisok, más anyagcsere-betegségek, ellés-körüli betegségek és ártalmak, hormonrendszer működészavarai, stressz-hatások stb.).

Melyek a zsírmobilizációs betegség tünetei?

A tünetek változatosak lehetnek és főként a máj elzsírosodásának mértékétől függenek.

A heveny, gyors lefolyású esetek legtöbbször ellés után 3-5 nappal jelentkeznek: az állat bágyadt, étvágytalan, először az abrakot utasítja vissza. Ha áll, hátát púposítja, ha fekszik, fájdalmasan nyög, különösen akkor, amikor a májtájékot megnyomkodjuk. Egy-két nap után hasmenést észlelünk, a bélsár híg, sárga-színű.

Kondícióromlás a gyors lefolyás miatt nem észrevehető. Rossz előjel az aluszékonyság, mert ezt általában kóma követi, s mély kómában elhullás.

A heveny forma gyakran ellési bénulással együtt fordul elő, ilyenkor korábban, már elléskor vagy röviddel azután jelentkezik, több esetben remegés, izgatottság, görcsök és a görcsös-kómás állapot váltakozása figyelhetők meg. Különösen előhasi üszőkben gyakori a vázizmok elfajulása miatti elfekvés, amikor jobb általános állapot ellenére az állat nem kelthető fel.

A lassúbb lefolyású, félheveny esetekben az állat bágyadt, étvágya szeszélyes, az étvágycsökkenés mérsékelt, jellemző a szőrborzoltság és a feltűnő lesoványodás. A tehén az átlagosnál többet fekszik, nehezen bár, de azért felkelthető, aluszékonyság, méginkább kómás állapot nem alakul ki.

A betegség akár több hétre is elhúzódik, a soványodás és tejcsökkenés után az étvágy akár beavatkozás nélkül is visszatérhet.

Gyakoriak az ún. szubklinikai esetek is, amikor az étvágycsökkenés csak enyhe és átmeneti, ezzel párhuzamosan a lesoványodás is. A tejnek mind a mennyisége, mind zsírtartalma csökken, a tehén korábban elapaszt. Ennél a formánál érdekes módon gyakoribbak az ellés-körüli problémák (nehézellés, magzatburok-visszatartás, méhgyulladás, tőgy-gyulladás).

Tél végén és tavasszal a zsírmobilizációs betegségek gyakoribbak. Miért?

Ebben az időszakban gyakoribbak az ellések is, gyakoribbak a gyengébb minőségű takarmányok, gyakoribb a takarmányváltás, az állat energiatartalékai inkább kimerülőben vannak. A tavaszi, gyakran átmenet nélküli zöldetetés, legelőre-hajtás sem kedvez az emésztési folyamatoknak.

Az anyagforgalmi betegségek, köztük a zsírmobilizációs betegség is, produkciós betegségek és a termelés limitáló tényezői. Mit jelentenek ezek a fogalmak?

Az utóbbi csaknem három évtizedben hazánkban az egy tehénre jutó tejtermelés több mint a duplájára nőtt. Ez abból adódott, hogy a tejhasznosítású állományokat a világ legjobb tejtermelő fajtájának, az USA-Kanadai holstein-fríznek behozatalával, illetve nemesítő munkába való bevonásával alakították ki. A genetikai képességek növekedésével azonban nőtt az állatok biológiai igénye is elsősorban a takarmányozással szemben. Mivel a takarmányozás a termelési eredményeket több mint 50%-ban maghatározza, a termelési költségeknek pedig 50-70%-a takarmányozási költség, könnyen érthető, hogy a gyenge minőségű takarmányok, takarmányozás-szerkezeti hibák által kiváltott anyagforgalmi zavarok az állat egész termelését, produkcióját alapvetően befolyásolják.

Ezek nem is mindig nyilvánulnak meg klinikai tünetekben, többnyire rejtve maradnak, de állományszinten romlik a tejtermelés, romlanak a szaporodásbiológiai mutatók, stb., vagyis gyengül a produkció.

Még egy közepes termelőképességű állat egészségromlás nélkül is képes „kivédeni” kisebb-nagyobb környezeti ártalmakat, vagyis „többet kibír”, az érzékenyebb idegrendszerű, labilisabb hormonháztartású, magasabb anyagcseréjű, nagy tejtermelésű tehén a kisebb környezeti hibákra - köztük takarmányozási hibákra is - valamilyen anyagforgalmi zavarral „válaszol”. Mivel utóbbiak a termelést rontják, a termelés limitáló tényezőivé válnak, a termelési mutatók jórészt ezek függvényében „beállnak” vagy ingadoznak.

Megelőzésének szempontjai:

A zsírmobilizációs betegség - csakúgy, mint a többi anyagforgalmi zavar - termelésarányos takarmányozással előzhető meg, mely egyet jelent a biológiai alapokon nyugvó takarmányozással. Ezt persze könnyű hangoztatni, annál nehezebb a gyakorlatban megvalósítani!

Tekintettel arra, hogy rendkívül fontos és összetett kérdésről van szó, ezt külön fejezetben tárgyaljuk.

(Termelésarányos takarmányozás), itt csupán a főbb szempontokat említjük:

· meg kell akadályozni a vemhesség alatti elhízást!

· ellés előtt az abrakhoz-szoktatás fokozatos legyen (2-3 hétig tartson!)

· megfelelő mennyiségű, jó minőségű szénával való ellátottság folyamatos legyen! (jobb a réti széna)

· az abrakot a kondícióhoz is igazítsuk, a vemhesség alatt kevesebb energiadús szilázst és több rostos szálastakarmányt etessünk! Az ellés utáni energiahiányt könnyen erjedő szénhidrátokkal (répaszelet, melasz, kukoricadara) pótolhatjuk.

· a frissen ellett tehenekre fokozottan figyeljünk!

· a mozgatás, jártatás elősegítheti a betegség megelőzését.

· ellés után pár napig jó hatású napi 100 gramm ruminogén, 500 gramm lucernaliszt.

· a betegség kezdeti tüneteinél (szeszélyes étvágy, étvágytalanság, remegés, szőrborzoltság, púpos hát) értesítsük állatorvosunkat!