A cukorrépa termelői jobban járnak, mint tavaly
A jelenlegi tonnánkénti 4 euróról 10 euró 58 centre emelkedik a cukorrépa-termelőket megillető nemzeti kiegészítő támogatás. A földművelésügyi és vidékfejlesztési miniszter múlt év októberében hozott rendeletet a cukorrépatermelőknek járó támogatásról. Ebben még tonnánként 4 eurónak megfelelő forint szerepelt. A támogatási kérelmet július 27. és augusztus 28. között kell eljuttatni a Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatalhoz.
Napraforgó-bemutató piaci helyzetelemzéssel
Napraforgó fajtabemutatót tartanak a szakemberek a Minerág Kft. és a Csapó Dániel szakközépiskola szervezésében Szekszárdon augusztus 5-én, délelőtt 10 órakor. A bemutató helye: Szekszárd - Palánk, a 6-os főút melletti szántóföld. A fajták bemutatásán kívül szó esik majd a gabona és olajnövények piaci helyzetéről is.
Augusztus 15-ig fizetni és elszámolni kell
A borászokat ismét szorítja a határidő, augusztus 15-ig kell fizetni az úgynevezett bormarketing díjat. A befizetés mellé el kell készíteni a folyóbor elszámolást is, mely az idei év januártól július végéig tartó időszakot tartalmazza. Ez utóbbi elkészítését az áfa-köteles és vállalkozó borászoknak elektronikus úton kell beküldeniük, a többieknek pedig papír alapon kell leadniuk a vámhivatalnál.
Az országban is a vége felé tart a betakarítás
Az őszi árpa, a repce, a magborsó betakarítása befejeződött, a terméseredmények 25-30 százalékkal alacsonyabbak, mint tavaly. A búza betakarítása kb. 92 százalékon áll. A hozamok eltérőek a megyék között és megyén belül, sőt egymás melletti településeken is. A legnagyobb átlaghozam búzából Baranya megyében volt (5,1 t/ha), a legkisebb pedig Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében (1,7 t/ha). A malmi minőségű búzák aránya 65 százalék körül várható, elsősorban az alacsony esésszám miatt. A búzaárak alacsonyak, a kereslet még lanyha, kivárás a jellemző.