Az 1993 óta működő budapesti vállalkozás meglepően széles áruválasztékkal jelentkezett: a sokcélú fóliahegesztőktől kezdve a neccháló-zárókon keresztül a tálcás zsugorozóig, a címkefölhordótól a legkülönfélébb tasakzáró eszközökig számos kistermelőnek és feldolgozónak tudott csomagolástechnikai ötletekkel szolgálni.
Most két, a szakmában is újnak számító csomagolóanyagot emelünk ki a látottakból: az egyik a gyártó által "ABRAFOL" márkanéven hirdetett, csúszásmentes zsákanyag, mely elsősorban mélyhűtött zöldségfélék, szemes termények ill. műtrágyák csomagolására javasolt; a másik pedig a biotermelők szívét megdobogtató, komposztálható, tehát igazán környezetbarát zsák. A cég az elsők között kapcsolódott be a termékek forgalmazásába.
Az ABRAFOL zsákok csúszásmentességét annak érdesített felülete, ill. a zsák egyik oldalára laminált, nem-szőtt textil csík hozza létre. Ez utóbbiban - a zsákok egymásra fektetésével - az érdesített felület szinte "megkapaszkodik", így igen erős kötés jön létre. Ez a kötés a szállítás során létrejövő rázkódásokat jól tűri, és megcsúszás ellen is kellő védelmet nyújt.
Az ABRAFOL zsákok csúszásmentessége akkor is működik, ha a zsák felülete nedves vagy deres. Ezért előnyös elsősorban mélyhűtött zöldségek és gyümölcsök számára mindenhol alkalmazható, ahol a késztermék ára elviseli a hagyományos PE-zsákok árához képest mutatkozó 30-40%-os árkülönbözetet. Ez a látszólag magas árkülönbség rögtön nem tűnik soknak, ha pl. hármas kötésű raklapot használunk, mert ilyen esetben megtakarítható a zsugorsapka vagy stretcfólia használata!
Ha társított papír/műanyag-zsákok használatáról áttérünk az új fólia használatára, akkor még a környezetvédelmi díj megtakarításán is nyerhetünk, mivel egy 230 grammos társított zsák termékdíja 7.- Ft, míg az Abrafolé2.- Ft.
Egyéb megtakarítások: az összetett csomagolóanyagok hulladéknak minősülnek, ezek elszállításukért a felhasználónak fizetnie kell, míg az ABRAFOL zsákok egynemű anyagként újrahasznosíthatók ill. hulladékként értékesíthetők.
Az I.SCMIDT Import-Export BT. által forgalmazott állványos, pedálműködtetésű zsákzárók ill. görgős továbbítású, folyamatos üzemű fóliahegesztők kiválóan alkalmasak hagyományos PE, PP, Abrafol ill. többrétegű fóliazsákok zárására max. 600 mm szájszélességig. Bizonyos típusokra hőnyomtató is szerelhető, melynek segítségével sarzs-számot, szavatosságot megjeleníthetünk.
A másik, Jánoshalmán megjelent új csomagolóanyag egy természetes anyagokból készült komposztálható zsák, melynek használata elsősorban biotermékek fogyasztói kiszereléséhez javasolt. Ezekben a zsákokban a zöldség és gyümölcs bizonyíthatóan tovább marad friss; elkerülhető pl. a hagyma és burgonya korai csírázása vagy a penészképződése.
A szabadalmaztatott kettős-csavarású (double twist) technológiával készült zsákszövet nagyobb szakítószilárdságú, mint a hagyományos Raschel-zsákok és itt nem keletkezik lefutott szem, ahol az áru kifolyhat. A gyártási technológia lehetővé teszi, hogy a csomagolandó termék sajátságainak megfelelően különböző szövési fajtákat kapjunk. Egy zsákon belül több cérna-szín és szövési mód kombinációjára nyílik mód; céglogó vagy feliratok megjelenítése is lehetséges.
A termék 2002-ben Ausztriában megkapta a "Példás csomagolásért" állami díjat, 2001-ben pedig Eco-Design díjjal tüntették ki.
Az I.SCHMIDT Import-Export BT. által forgalmazott termékek lehetnek automata gépekre való tömlők vagy kézi töltésre és zárásra alkalmas, zárószalagos vagy anélküli, konfekcionált zsákok. (A tömlők feldolgozását nem lehet a hagyományos műanyag neccháló töltő/zárógépekkel földolgozni, ehhez speciális, nagy teljesítményű gépekre van szükség).
A fogyasztói (2, 5 és 10 kg-os) kiszerelésnél a zsák szája egy integrált pamutszalaggal összehúzható ill. megköthető, ezáltal a zsák hordozhatóvá válik.
A konfekcionált kivitel másik csoportját a varrásra alkalmas (sűrűbb felső szövésű) zsákok képezik.
Azon kistermelők számára, akik necchálós kész zsákokba töltött árut kívánnak értékesíteni, az I.SCHMIDT Import-Export BT. egy Kwik lok márkanevű olcsó, mechanikus zárógépet kínál; az itt használt papírcímkés műanyag záróelem dátumozható és többszöri zárást/nyitást is lehetővé tesz.
Fenti újdonságokról, továbbá számos más, hagyományos csomagolóeszközről és gépről az alábbi címen lehet érdeklődni:
I.SCHNIDT Import Export Tel./Fax: 06-1/349-42-84
Kereskedelmi és Szolgáltató BT. Mobil: 06-30/954-4034
1136 Budapest, Hollán Ernő u. 49. E-mail: primapack@freemail.hu
Forrás: Agrárágazat