Mérhetetlenül cukik a következő állatok, ennyire aranyos csöppségeket ritkán lehet látni. Ne hagyd ki te sem a világ 20 legaranyosabb állatát, ha tetszett, oszd meg ismerőseiddel is.
LAPOZD VÉGIG A GALÉRIÁT ÉS ISMERD MEG A VILÁG 20 LEGARANYOSABB ÁLLATÁT
Az afrikai cibetmacskának néhány félreismerhetetlen megkülönböztető jele van, ilyen a nagyra nőtt hátsó testtájék, az alacsonyan tartott fej, valamint a rövid (3–10 cm-es) sörény, mely a hátára is átnyúlik. Ha az állat izgatott, vagy ijedt, a sörény felmered, ettől a cibetmacska nagyobbnak tűnik. Az egyedeket sötét pofarajzolatuk alapján lehet megkülönböztetni, mely a mosómedvéére emlékeztet. Nyakán fehér csíkok húzódnak. Testének szőrzete ezüstös vagy krémszínű, barnásfekete rajzolatokkal és pettyekkel. Testének hossza 60–90 cm, farka 42–60 cm. Ujjpárnáitól és talppárnáitól eltérően, középső talppárnái szőrtelenek. Öt ujja van, melyeken hosszú, nem visszahúzható karmok nőnek. Nagy, széles őrlőfogai alkalmasak az élelem összeroppantására és megőrlésére.
A faj onnan kapta a nevét, hogy aranyszőre van. Testének elülső része a többi agutihoz hasonlóan karcsú, míg a farrész zömökebb. Testhossza (a farok nélkül) 64 cm, a farokhossza 3 cm, marmagassága 10-15 cm, a testtömege 3-6 kg között van.
Ausztráliából származik, gyönyör sárga színű, nagyon aranyos állat.
A vörös óriáskenguru a ma élő erszényesek legnagyobb testű képviselője. Testhossza az orrtól a farok tövéig 85-160 centiméter, a farokhossz pedig 64-120 centiméter. E nagy méretbeli eltérések abból adódnak, hogy a hímek lényegesen nagyobbak a nőstényeknél. Egy 35 kilogrammos nőstény például már meglehetősen nagynak számít, míg a hímek testtömege a 85 kilogrammot is elérheti. Testüket tömött, gyapjas szőrzet borítja, mely szálfinomságát tekintve a lámagyapjúval vetekedhet. Testének alapszíne vöröses vagy kékesszürke, egyes testtájakon piszkosfehér, de a mancs és a hátsó lábak vége fekete színű.
Testhossza 170–200 centiméter, farokhossza 50–65 centiméter, marmagassága 110–130 centiméter, testsúlya 250–280 kilogramm. A hímek egynegyeddel nehezebbek, mint a nőstények. Mindkét ivar visel szarvakat, ezek hossza 75–100 centiméter, a nőstényeké rövidebb. Szarvuk színe elefántcsont fehér. A nőstények szarva vékonyabb. Fülei nagyok. Gesztenyevörös szőrzetén 12–14 keresztcsík húzódik, lábain fehér foltok vannak. Arcán fehér keresztcsík és pofafoltok láthatóak.
Eredeti élőhelyük Ausztrália, ahonnan csak az utóbbi években kezdték el rendszeresen exportálni őket. Mint sok más állat azon a vidéken, a cukormókus is erszényes állat, nevüket az édes dolgok iránti rajongásuk miatt kapták, mint például az édes nedvek eszegetése a fák sérüléseiből.
A dól testhossza (farok nélkül) 90–110 cm, marmagassága 45–50 cm, tömege legfeljebb 25 kilogramm. Számos alfaja közt jelentős különbségeket figyelhetünk meg. A legnagyobbak Himalájában élő példányok. Ezek akár 4000 méter magasságig is felhatolnak, színük sárgás-fakó, hasaljukon a szőr fölöttébb dús. A legkisebb a Szumátrán és Jáván élő alfaj . Bár a legtöbb alfaj szőre viszonylag rövid, az Altajban egy hosszú szőrű változat is él.
Színe alkalmazkodott a sivatag homokjához. Háta szürkés zsemleszínű, hasa fehér. Farka felül halványsárga, alul fehér; végén fekete-fehér bojt van. Szőre finom tapintású, selymes.
A kifejlett állatok hossza 10-12 centiméter, míg farkuk akár 20-25 centiméteres is lehet. A hímek kisebbek a nőstényeknél. Az ugróegerek mellső lábai igen rövidek, szinte csökevényesek. Hátsó végtagjaik viszont annál erőteljesebbek: ezek segítségével veszély esetén akár 40–50 km/h sebességgel menekülhet, miközben kétmétereseket ugrik. Ha egyenesen ül, mellső lábait mellére szorítva farkára támaszkodik. Ilyenkor úgy tűnik, mintha nem is lennének karjai.
Érzékszervei az éjszakai életmódhoz alkalmazkodtak. Szemei a fejéhez képest óriásiak. Szája mellett 8–10 cm hosszú bajuszszőrök vannak, melyekkel remekül tud tájékozódni a sötétben.
Az állat fej-törzs-hossza 21-27,5 centiméter, a hím nagyobb, mint a nőstény; farokhossza 16-21 centiméter és testtömege 280-700 gramm. Szőrzete általában rövid és durvaszálú, a hasi oldalon hosszabb hogy szoptatáskor eltakarja a kölyköket. Bár az erszényeshangyász az erszényesekhez tartozik, a nősténynek nincs erszénye. Színe a szürkéből vörösesbarnába megy át, fehérrel tarkítva. Körülbelül 8 fehér harántcsík van a hátán. Arcorri része megnyúlt, vaskos, elvékonyodó, hogy a felső talajréteget feltúrhassa, a lehullott gallyakat és köveket félrelökhesse vele. Szájürege kicsi; nyelve nagyon hosszú és ragacsos, így hatékony „eszköz” a termeszvadászatnál. Végtagjai zömökek és erősek. A mellső lábán 5, a hátsón 4 ujj nő. Ha a kemény földet lazítja fel, korhadt fában kotorászik vagy az aljnövényzetet szaggatja ki, erős karmait használja. Farka hosszú és bozontos. Ha valami nyugtalanítja az állatot, akkor feltartja a farkát, és felborzolja a szőrét.
Az északi vombat már csak Ausztrália nemzeti parkjaiban él. Az állatfaj számának lecsökkenése a fő táplálékuk eltűnése miatt következett be. Becslések szerint világszerte már csak 113 példány él. Úgy próbálják újratelepíteni, hogy a fogságban szaporított példányokat visszahelyeznék a saját természetes élőhelyükre.
Az állat fej-törzs-hossza 14-24 centiméter, farokhossza 2-4,5 centiméter és testtömege 165-340 gramm. A gundi bundája hosszú, bársonyos és sűrű. A bunda színe a sötétsárgától a szürkéig váltakozik. A gundi alaposan tisztogatja a bundáját, ugyanis a piszkos vagy nemezes bunda nem szigetel jól. Farka rövid és bozontos. Bundáját több sor merev, görbe sörtéjével tisztítja meg, amelyek lába belső ujjain nőnek. Látása, szaglása és hallása jól fejlett. A felnőtt állatok gyakran figyelőállásba helyezkednek, és veszély esetén hangosan fütyülnek, hogy figyelmeztessék a többieket.
A legritkább gibbonfaj a hainan gibbon (Nomascus hainanus), melyből mindössze 20 példány él a Kínához tartozó Hainan-szigeten. Legközelebbi rokona, a N. nasutus nasutus Vietnámban él, és mindössze 100 egyede maradt. A Fauna and Flora International szervezet felmérése szerint a gibbonok azért vannak különösen nehéz helyzetben, mert teljesen háttérbe szorulnak a többi főemlős (például gorillák vagy orangutánok) védelme mellett.
Egyike Afrika legkisebb antilopfajainak. Testhossza 52-72 cm, tömege 3-7 kg. Puha, sima, őszes szürke vagy barna bundájú törpeantilop, a feje, a nyaka és a válla vöröses. Párnázott talpú patái megtapadnak a sziklákon. A hímeknek hegyes, felálló szarvuk van, a nagyobb és súlyosabb nőstények szarvatlanok.
Testének felépítése, arányai, rövid farka és a talpakon való járás medvére emlékeztető.
Testhosszuk fajtól függően 12-25 centiméter között változik, csak így a testtömegük is, amely 100-400 gramm lehet. Ezeket a kicsi, tengerimalachoz hasonlító állatokat rövid bunda, széles, kerek fül és a farok hiánya jellemzik. Prémjüknek színe a szürkéstől a vörösbarnáig terjed.
A hímek testhossza 50–55 cm, a nőstényeké 40–48 cm, farokhossza 55–80 cm, a hímek testtömege 3,5-7,5 kg, a nőstényeké 2,2-3,5 kg. Színpompás állat, melynek alapszíne fényes fekete, torka, alkarja és szakálla fehér, hátulsó végtagjai rozsdavörösek, combjának elülső oldalán fehér sávok láthatók. Közeli rokonától, a Diána-cerkóftól való megkülönböztető jegye, hosszabb, fehér színű szakálla. Nyugat-Afrikában egy nagyon kis területen él, Elefántcsontpart és Ghána erdeiben.
Elsődleges esőerdők fáinak csúcsán él.
Testhossza 60 centiméter, marmagassága 35 centiméter. A test felső fele, fényes sötét rozsdavörös, hátán aranysárga árnyalatú, mert a szőrszálak hegye sárga. A test alsó fele és a végtagok fényes feketék, a comb elülső és külső felén vízszintesen sötét gesztenye vörös sáv húzódik. Álla és pofaszakálla fehér, hátrafelé rozsda sárgába hajló, homloka és a fejtető rozsda sárga árnyalatú. Szeme alól a szájszögletig rozsdavörös csík húzódik, ez elválasztja a fehér arcorrt a pofától. Rókavörös farkát gyengén határolt világos gyűrűk övezik. A mellső végtagján hat ujja van. A hatodik ujj a csuklócsont megnagyobbodása, amely szembefordítható a többivel. Így könnyedén le tudja szakítani a bambuszhajtásokat.
A vörös tarajos fapatkányok példányai 1898 óta bujkálnak az emberiség elől egy kolumbiai tájvédelmi körzetben. A rágcsálót nyaka körüli vöröses sörényéről és fekete-fehér farkáról ismerték fel az állatszakértők. A teremtményre a Kolumbiában őshonos vadmacskák jelentik a legnagyobb veszélyt. A Természetvédelmi Világszövetség vörös listája a kis élőlényt azonnal a kritikusan veszélyeztetett fajták közé sorolta.
