Hazánk második legismertebb terelőkutyájaként tartják számon manapság természetesen a puli után, nemzeti örökségünk része, mely kiváló kísérő-, és sportkutya is. Most ezt a nagyon okos kutyafajtát mutatjuk be.
Története
A pumi őshonos kutyafajtánk, hazánk területén, a 17-18. század folyamán alakították ki a puli és a merinói juhnyájakat hazánkba kísérő terrier jellegű pásztorkutyák kereszteződéséből. Így jött létre a pulinál rövidebb szőrű, lebicsakló fülű terelőkutya, amely gyorsan népszerű lett a pásztorok között, hiszen minden jószág mellett használható volt. A pumi elnevezést, amely valószínűleg Pomeránia nevéből származik, először 1795-ben írták le, majd Pethe Ferenc is megemlíti a Természet Históriája című művében 1815-ben. Első ismert tenyésztője gróf Festetics Sámuel volt.
Sokáig a pulit és a pumit nem tekintették különálló fajtáknak, csak 1920-ban történt meg a két fajta elkülönítése. A pumi első fajtaleírását 1924-ben dr. Raitsits Emil készítette. A második világháború után az 1960-as években kezdődött újra a tenyésztés, meglehetősen heterogén küllemű egyedekkel. Az Ócsag Imre által irányított nemesítés sokat javított a fajta megjelenésén.
A pumi a kilencvenes évekig viszonylag ismeretlen maradt hazánkban, miközben a skandináv országok lakói, elsősorban a finnek megkedvelték ezt a fajtát. Hasonlóan a mudihoz, ebben a fajtában is felismerték azokat az értékeket, amelyeket a természetkedvelő északiak keresnek egy kutyában. A kilencvenes évek vízválasztó abból a szempontból is, hogy a pumi szinte robbanásszerűen ismert lett Magyarországon is, nem utolsósorban az agility elterjedésének, ismertségének köszönhetően, hiszen a pumit szinte erre a sportra találták ki. Számos törzskönyvezett pumi ma is pásztorok mellett dolgozik. A fajta törzskönyve ma is nyitott. A következő oldalon még többet megtudhatsz a pumi kutyusokról!
Forrás: Wikipédia
