Miért hajlamosabbak a kutyakölykök a játékra? Mint mindennek az állatvilágban, ennek is megvan a maga célja. Általában a domesztikáció előtti állapotot kell megvizsgálni, ami a kutyák esetében a ma is élő farkasokat jelenti. A fiatal farkasok a kölyökkori játszadozásokból tanulják meg a későbbi életfenntartáshoz szükséges fogásokat. A kergetőzés, az harapdálás és a többi kölyökkori harci játék az állat veleszületett ösztöneihez tartozik.
A kölykök játéka nem jelent mást, mint ismerkedést a fajtársakkal, a tárgyakkal, a környezettel, egyszóval felkészülnek az életre. A serdülő kölykök játékaiban megfigyelhető a felnőtt kor valamennyi viselkedésmintája. A játékkal megtanulják a kölykök a vadászatot, a párzást, a hatalmi harcot. A legtöbb kölyök játszadozása egyúttal versengés is. Ilyenkor dől el az egyed hierarchiában elfoglalt helye.
A kutya játékait három főbb csoportba sorolják:
1. érzékszervi-mozgásos játék
2. játékos kutatás, ismerkedés, a tárgyak manipulációja
3. társas játék
A kutyák olyanok, mint a gyerekek, vannak kedvenc játékszereik. Ha ezeket meglátja a gazdinál, beindulhat a játékos hangulata. Fordított esetben, csintalankodó állapotban saját játékszereit megkeresi a kölyök és ingerli vele a gazdit. Ilyen kedvelt játékai lehetnek a fadarabok, labdák, kötelek és persze a cipők is. Fontos magatartás a hancúrozásokban a játék megrágása, ami egyértelmű, hogy a vadászat körébe tartozik. Az igazi és a játékos harc között azonban vannak lényeges különbségek. A kutya gazdája kezével úgy játszik, hogy azt egyáltalán nem bántja meg fizikailag. Játék közben a „fogás” ereje igazodik a kéz, illetve a bőr érzékenységéhez. Ilyenkor azok a fogak, amelyek képesek elropogtatni egy csontot, gyengéd és finom mozdulatok révén ragadják meg a kezet.
A kölykök egymás közötti játékát csintalankodó harcnak nevezik, ami elősegíti a hatalmi rangsor kialakulását a csoportban. Általában az ilyen „harci” játékok olyan cselekményekből állnak, amelyek felnőttkori magatartásukban dominánsan jelentkeznek. Például a boxerek keményen, erőszakosan játszanak egymással, míg a beagle egyedek felnőtt korukban is ritkán harcolnak. A játékos harcok tehát megtanítják a kölyköket a csoporton belüli hierarchiában elfoglalt szerepük betöltésére. Négyhónapos korra az alomban kialakul egy viszonylag stabil hierarchia és az egymás közti agressziót fokozatosan felváltja egy jóval békésebb testbeszéd.
A kutyák életük harmadik és negyedik hónapja között általában „puhaszájúak”, ám ha teljes elszigeteltségben nevelkednek, akkor a „puha száj” nem alakul ki náluk. Így, amikor először kerülnek be egy csoportba, a kergetődzés és birkózás közepette egy-egy erősebb harapás is becsúszik. Ilyenkor az egyik félnek elmegy a kedve a játéktól, vagy a jó hangulata agresszivitásba csap át. Ekkor jön a hetvenkedés, amikor kitapasztalják egymás türelmének határait. Ezt követi a kötekedő játék, ami ritkán, de eljuthat a merő erőszakos hetvenkedésig is. Az alomtársak közötti játék már egészen fiatal korban is rituális formákat ölt. Az alárendelt kölyök passzívan megadja magát, és vinnyogva hozza társa tudtára, hogy hagyja békén, de van, hogy megpróbálja megbékíteni a domináns egyedet.
Számos kutyákkal folytatott kísérlet bebizonyította, hogy játék és szocializálódás nélkül a kölyök nem tud kapcsolatot kialakítani az emberrel és fajtársaikkal. Teljes elszigeteltségben nevelkedett kutyák rendszerint szuper-agresszívvé válnak valószínűleg azért, mert nem volt lehetőségük a játékos harcok során megtanulni, hol a határ. Továbbá megfigyelték, hogy az elkülönítve felnevelt kutya szexuális viselkedése is rendellenessé vált. A közös játéktól megvont szukák túlzottan agresszíven viselkedtek a kanokkal, a szintén elkülönítve tartott kan pedig lehetetlen testhelyzetből vagy irányból próbált közösülni a szukával. A kölyökkori játék tehát fontos tényező kutyáknál, hiszen már az alomban játszva is gyakorolják a felnőttek szociális életét.
