A szõlõültetvények kivágásához nyújtott támogatás feltételeirõl

100/2008. (VIII. 6.) FVM rendelet


A szõlõültetvények kivágásához nyújtott támogatás feltételeirõl.


A mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény 81. § (4) bekezdésében, valamint a szõlõtermesztésrõl és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény 57. § (1) bekezdés d) pontjában kapott felhatalmazás alapján, a földmûvelésügyi és vidékfejlesztési miniszter feladat- és hatáskörérõl szóló 162/2006. (VII. 28.) Korm. rendelet 1. § a) pontjában meghatározott feladatkörömben eljárva a következõket rendelem el:

A támogatás célja
1. § A támogatás célja, hogy a szõlõtermelõk számára lehetõvé tegye mûvelés alatt álló szõlõültetvényük kivágását annak érdekében, hogy az érintett területen alternatív tevékenységet folytassanak, vagy véglegesen felhagyjanak a mezõgazdasági termeléssel.

Fogalommeghatározások
2. § E rendelet alkalmazásában:
a) ültetvény: borszõlõ fajtával hasznosított szõlõültetvény-terület,
b) összefüggõ terület: a kérelemben megjelölt, akár több helyrajzi számon jelzett ültetvény, amelyet más gazdálkodó használatában álló, vagy nem kivágásra szánt ültetvény, más mûvelési ágba sorolt terület, vagy külön helyrajzi számmal ellátott út határol,
c) VINGIS térkép: a szõlõültetvények országos térinformatikai nyilvántartásából (VINGIS) nyomtatott A/3-as formátumú, a kérelemben szereplõ terület pontos térbeli azonosítását biztosító, kiegészítõ szakadatokkal ellátott térképi dokumentum,
d) mûvelés alatt álló ültetvény: olyan ültetvény, amelyben a mûvelésmódnak megfelelõ metszést, a vegetációs idõszaknak megfelelõ növényápolási munkát, a megelõzõ növényvédelmet és a gyomszabályozást elvégezték,
e) kivágás: olyan tevékenység, amely során a szõlõtõkék föld feletti részeit, illetve a föld alatti részeibõl legalább a gyöktörzset eltávolítják, a támrendszert a területrõl teljes egészében elszállítják, és az ültetvény területét mezõgazdasági mûvelésre alkalmas állapotba hozzák,
f) igazolt termésmennyiség: a kérelemben megjelölt ültetvénynek a szüreti jelentés és származási bizonyítvány alapján a 2003/2004-2007/2008. borpiaci évekre vonatkozóan megállapított, a hegybíró által igazolt bormennyisége, amelybe nem számítható be azon két borpiaci év borban kifejezett termésmennyisége, amelyben a termésmennyiség a legmagasabb, illetve a legalacsonyabb volt,
g) mért területnagyság: az ültetvény szõlõtõkével beültetett területének fél sortávolsággal minden irányban megnövelt területe,
h) támogatható területnagyság: a támogatási kérelemben, a hegybíró hatósági bizonyítványában, a tulajdoni lap másolaton (vagy amennyiben az összefüggõ terület több helyrajzi számot érint, úgy az érintett területekre vonatkozó valamennyi tulajdoni lap másolaton) szereplõ, valamint a mért területnagyság közül a legkisebb, amely meghaladja a 0,1 ha területnagyságot,
i) hektáronkénti átlagos borkihozatal: az igazolt termésmennyiség harmada, osztva a hektárban kifejezett támogatható területnagysággal.

A támogatás mértéke
3. § (1) A támogatás hektáronkénti mértékét az 1. számú melléklet tartalmazza.
(2) A támogatási összeg meghatározásakor a forintra történõ átszámítást a kérelem benyújtása évében július 1-jén érvényes, az Európai Központi Bank által jegyzett forint/euró átváltási árfolyam alapján kell elvégezni.

Igazolt termésmennyiség
4. § (1) Az igazolt termésmennyiséget az illetékes hegybíró állapítja meg a szüreti jelentés és származási bizonyítvány alapján, és arról hatósági bizonyítványt ad ki.
(2) Amennyiben az adott borpiaci évre vonatkozóan a bor termésmennyisége nem állapítható meg, úgy az igazolt termésmennyiséget a szõlõtermés alapján kell megállapítani. Ez esetben az igazolt termésmennyiség a 2. § f) pontja alapján figyelembe vett szõlõtermés 70%-a.
(3) Amennyiben az adott borpiaci évre vonatkozóan a bor igazolt termésmennyisége nem, de a készített must mennyisége megállapítható, úgy az igazolt termésmennyiséget a musttermés alapján kell megállapítani. Ez esetben az igazolt termésmennyiség a 2. § f) pontja alapján figyelembe vett musttermés 95%-a.

Hektáronkénti átlagos borkihozatal
5. § (1) A támogatás alapja a hektáronkénti átlagos borkihozatal, amit a Mezõgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal Piaci Támogatások és Külkereskedelmi Intézkedések Igazgatósága (a továbbiakban: MVH) állapít meg a 2. § i) pontjában foglaltak szerint.
(2) Az MVH a hegybíró által kiadott hatósági bizonyítványok adatait településenkénti bontásban október 15-ig átadja a Mezõgazdasági Szakigazgatási Hivatal Központja (a továbbiakban: borászati hatóság) részére.
(3) A borászati hatóság a hatósági bizonyítványokban szereplõ adatok helyességét, valamint az azokat alátámasztó szüreti jelentéseket, származási bizonyítványokat és ültetvénykatasztereket felügyeleti eljárás keretében ellenõrzi, a kockázatelemzéssel kiválasztott hegyközségeknél a szõlõtermesztésrõl és a borgazdálkodásról szóló 2004. évi XVIII. törvény (a továbbiakban: Btv.) 24/A. § (8) bekezdése alapján.
(4) Amennyiben a borászati hatóság a felügyeleti eljárás keretében azt állapítja meg, hogy a hatósági bizonyítványban szereplõ bármely adat nem támasztható alá a rendelkezésére álló egyéb dokumentumok alapján, a felügyeleti eljárás keretében hozott döntésérõl öt munkanapon belül értesíti az MVH-t. Az MVH ezt követõen a borászati hatóság döntése alapján határoz a támogatásra való jogosultságról.

A támogatás jogosultja
6. § Támogatást igényelhet az a természetes személy vagy gazdálkodó szervezet, aki/amely
a) a hegybíró hatósági bizonyítványa szerint az ültetvény használójaként van nyilvántartva,
b) a kérelemben megjelölt ültetvény teljes területnagyságára vonatkozó, a kérelem beadását megelõzõ borpiaci évbeni - a szõlészeti és borászati adatszolgáltatás rendjérõl és a nem hegyközségi településeken a közigazgatási feladatokat ellátó hegyközségek meghatározásáról szóló 96/2004. (VI. 3.) FVM rendelet 4. § szerinti - szüreti jelentés benyújtója, illetve annak jogutódja (örököse),
c) legkésõbb a támogatási kérelem benyújtásával egyidejûleg eleget tesz a mezõgazdasági, agrár-vidékfejlesztési, valamint halászati támogatásokhoz és egyéb intézkedésekhez kapcsolódó eljárás egyes kérdéseirõl szóló 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: eljárási törvény) 28. § (1) bekezdésében elõírt regisztrációs kötelezettségének.

Támogatásból történõ kizárás
7. § Nem igényelhetõ támogatás az olyan ültetvényre,
a) amelyre vonatkozóan a hegybíró vagy valamely más hatóság a telepítésre vonatkozó közösségi vagy nemzeti rendelkezések megsértését állapította meg,
b) amely nem minõsül a 2. § d) pontja szerinti ültetvénynek,
c) amelyre vonatkozóan szõlõültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatást, vagy a kérelem benyújtását megelõzõ 10 borpiaci éven belül nemzeti forrásból finanszírozott, telepítési támogatást vettek igénybe,
d) amelyen a kivágást megkezdték,
e) amelynek termõhelyét a Btv. 3. §-a alapján a szõlõ termõhelyi kataszterbe nem sorolták be,
f) amelyet nem borszõlõ fajtaként osztályba sorolt fajtával telepítettek be,
g) amelyre vonatkozóan a bortermékek azonosításához szükséges információgyûjtés és a borpiac felügyelete tekintetében az 1493/1999/EK tanácsi rendelet részletes végrehajtási szabályainak megállapításáról, valamint az 1623/2000/EK rendelet módosításáról szóló 1282/2001/EK (2001. június 28.) bizottsági rendelet 2. cikke szerinti szüreti jelentést a 2003/2004. és 2007/2008. borpiaci év közötti ötéves idõszakban nem nyújtottak be, vagy aki részére a származási bizonyítványt nem állították ki,
h) amely nem szerepel a szõlõ ültetvénykataszterében.

Támogatási kérelem benyújtása
8. § (1) A támogatási kérelmeket az MVH által a 2-3. számú mellékletek szerint közzétett formanyomtatványokon, postai úton, egy eredeti példányban kell benyújtani az MVH-hoz. A támogatási kérelmeket
a) 2008-ban e rendelet hatálybalépését követõ 5. naptól augusztus 21-ig,
b) a 2009., illetve 2010. években augusztus 1-je és augusztus 31-e között
lehet benyújtani. A benyújtási határidõ jogvesztõ.
(2) A támogatási kérelemhez mellékelni kell:
a) a kérelmezett területre vonatkozó, harminc napnál nem régebbi hiteles tulajdoni lap teljes vagy szemle másolatát,
b) valamennyi földtulajdonosnak a 4. számú melléklet szerinti, vagy azzal megegyezõ adattartalmú, a Tanács 2008. április 29-i, a borpiac közös szervezésérõl, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezésérõl szóló 479/2008/EK rendelet (a továbbiakban: Rendelet) hatálybalépésének napja (2008. június 30.) után kelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ültetvény kivágásához hozzájárul,
c) valamennyi haszonélvezeti, özvegyi, illetve végrehajtási joggal terhelt ültetvény esetében a haszonélvezeti, özvegyi joggal rendelkezõ személy, illetve a végrehajtási jog jogosultjának a 4. számú melléklet szerinti vagy azzal megegyezõ adattartalmú, a Rendelet hatálybalépésének napja (2008. június 30.) után kelt nyilatkozatát arra vonatkozóan, hogy az ültetvény kivágásához hozzájárul,
d) a hegybíró által kiállított hatósági bizonyítványt az 5. számú melléklet szerint,
e) a kérelmezõ által készített, az ültetvény tõkeállományát soronként bemutató ültetvényleltárt a 6. számú melléklet szerint,
f) a jogerõs hagyatéki végzést vagy cégkivonatot és a kérelmezõ nevére kiállított, a Hegyközségi Informatikai Rendszerbõl (HEGYIR) nyomtatott szõlõ ültetvénykataszteri kivonatot, amennyiben a kérelem beadását megelõzõ szüreti jelentést benyújtó használó, vagy aki részére a származási bizonyítványt kiállították, elhunyt vagy jogutódlással megszûnt.
(3) Egy kérelem csak egy összefüggõ területre vonatkozhat. A 2. § b) pontja alapján összefüggõ területnek nem minõsülõ ültetvényekre külön kell benyújtani támogatási kérelmet.
(4) A hegybíró az 5. számú melléklet szerinti hatósági bizonyítvány kiállításával egyidejûleg a támogatási kérelemben szereplõ terület(ek) vonatkozásában elektronikus úton megküldi a Földmérési és Távérzékelési Intézet (a továbbiakban: FÖMI) részére a térképigénylõ lap adatait.

Támogatási kérelem elbírálása
9. § (1) Az MVH a 2008/2009. borpiaci évben legfeljebb 5116 hektár ültetvényre fizet támogatást. A 2008/2009., 2009/2010, és 2010/2011. borpiaci években támogatás igénybevétele mellett kivágható teljes területnagyság összességében 6821 hektár.
(2) Az MVH a kivágási engedélyeket az (1) bekezdésben meghatározott keret erejéig a beérkezés sorrendjében - figyelemmel a 10. § (2) és (3) bekezdésében foglaltakra - állítja ki.
(3) Az adott borpiaci évben a keretet meghaladó mennyiségre beérkezõ, hiánytalan kérelmek - a kérelmezõ nyilatkozata alapján - a következõ borpiaci évre átvihetõk. Amennyiben a támogatás a következõ borpiaci évben is igényelhetõ, úgy az átvitt kérelmek elsõbbséget élveznek az elbírálás sorrendjében. Az átvitt és jóváhagyható kérelmek esetében a támogatás kifizetése az adott borpiaci évben érvényes támogatási mérték és támogatási feltételek alkalmazásával történik.
(4) Amennyiben a kérelmezõ a támogatási kérelemben nem nyilatkozik arról, hogy a támogatási keret kimerülése esetén kérelmét a következõ borpiaci évre vonatkozóan is fenntartja, úgy a kereten felüli támogatási kérelem elutasításra kerül.
(5) Az MVH a Rendelet 102. cikke (2) bekezdése szerinti jelentéshez szükséges adatokat a jelentésnek az Európai Közösségek Bizottsága (a továbbiakban: Bizottság) részére történõ megküldési határidejét 5 nappal megelõzõen megküldi a Földmûvelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium (a továbbiakban: FVM) részére.
(6) A Rendelet 102. cikke (2) bekezdése szerinti jelentést az FVM küldi meg a Bizottság részére.
10. § (1) Az MVH a kivágandó ültetvény helyét, nagyságát és mûvelésben tartását a kivágást engedélyezõ határozat kiadása elõtt a helyszínen ellenõrzi. Amennyiben a helyszíni ellenõrzéshez szükséges VINGIS térképet a FÖMI a térképigénylõ lap adatainak elektronikus megküldése hiánya miatt nem tudja elõállítani, úgy az MVH a kérelmezõt végzésben szólítja fel a térképigénylõ lap benyújtására.
(2) Az MVH a kivágást engedélyezõ határozatok kiadását a Bizottságnak a Rendelet 102. cikk (4) bekezdése szerinti visszaosztásra vonatkozó döntését követõen, illetve döntés hiányában november 15. után kezdheti meg.
(3) Amennyiben a Bizottság a Rendelet 102. cikk (4) bekezdése szerinti visszaosztásról dönt, úgy a kivágási engedélyek kiadásának sorrendje a 9. § (2) bekezdésben foglaltak figyelembevételével a következõképpen módosul:
a) a kivágási engedélyek kiadásának sorrendjében azon kérelmezõk részesülnek elõnyben, akikre az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
- hiánytalan kérelmet nyújtottak be,
- támogatási kérelmük az általuk mûvelt teljes szõlõtermõ területre vonatkozik,
- 55. életévüket a rendelet hatálybalépésének napjáig betöltötték,
b) amennyiben az a) pontban meghatározott kérelmezõk részére kiadott engedélyek nem merítik ki a rendelkezésre álló keretet, úgy a kivágási engedélyek kiadásának sorrendjében azon kérelmezõk következnek, akikre az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
- hiánytalan kérelmet nyújtottak be,
- támogatási kérelmük az általuk mûvelt teljes szõlõtermõ területre vonatkozik,
c) amennyiben az a) és b) pontban meghatározott kérelmezõk részére kiadott engedélyek nem merítik ki a rendelkezésre álló keretet, úgy a kivágási engedélyek kiadásának sorrendjében azon kérelmezõk következnek, akikre az alábbi feltételek együttesen teljesülnek:
- hiánytalan kérelmet nyújtottak be,
- 55. életévüket a rendelet hatálybalépésének napjáig betöltötték.
(4) Az MVH a kivágást engedélyezõ határozatokat a Rendelet 102. cikke (5) bekezdésében meghatározott határidõig - február 1-jéig - adja ki.
(5) Az MVH a Rendelet 102. cikkének (5) és (6) bekezdése szerinti jelentéshez szükséges adatokat a Bizottság részére történõ megküldési határidõt 5 nappal megelõzõen megküldi az FVM részére.
(6) A Rendelet 102. cikkének (5) és (6) bekezdése szerinti jelentést az FVM küldi meg a Bizottság részére.

Támogatási kérelem hiánypótlása
11. § (1) Hiányosan benyújtott kérelem esetében az MVH a kérelmezõt egy alkalommal hiánypótlásra szólítja fel.
(2) A hiánypótlást a felszólító végzés kézhezvételétõl számított 5 napon belül kell teljesíteni.
(3) Hiánypótolt kérelmek esetében a kivágási engedélyek kiállításának sorrendjét a maradéktalan hiánypótlás beérkezésének idõpontja határozza meg.

Támogatási kérelem elutasítása
12. § (1) Az MVH a kérelmet érdemi vizsgálat nélkül elutasítja, amennyiben:
a) a kérelem postára adása a kérelembenyújtási idõszakot megelõzõen vagy azon túl történt,
b) a kérelmezõ nem tett eleget a 6. § c) pontjában meghatározott regisztrációs kötelezettségének és regisztrációs kérelmet a támogatási kérelem benyújtásával egyidejûleg sem terjesztett elõ,
c) a kérelmezõ a 2-3. számú mellékletek szerinti kérelmet nem írta alá,
d) a kérelmezõ a 7. számú melléklet szerinti kérelmet nem írta alá.
(2) Az MVH a kérelmet elutasítja amennyiben:
a) a kérelmezõ a hiánypótlási felszólításban foglaltaknak határidõn belül nem tesz eleget,
b) a kérelmezõ a hiánypótlási felszólításban foglaltaknak nem megfelelõ módon tesz eleget,
c) a kérelmezõ nem azonos a hegybíró hatósági bizonyítványában megjelölt - a kérelem benyújtását megelõzõ szüreti jelentést benyújtó, vagy aki részére a származási bizonyítványt kiállították - használóval,
d) a kérelemben megjelölt ültetvényt nem borszõlõfajtaként osztályba sorolt fajtával telepítették be,
e) a kérelemben megjelölt ültetvény támogatható területnagysága kisebb, mint 0,1 hektár,
f) a kérelemben megjelölt ültetvény nem minõsül a 2. § d) pontja szerinti ültetvénynek,
g) a kérelemben megjelölt ültetvényen megkezdték a kivágást,
h) a helyszíni ellenõrzés során megállapítást nyer, hogy a kérelmezõ használatában álló ültetvény nem a kérelemben, illetve annak mellékleteiben megjelölt helyrajzi számo(ko)n található,
i) megállapítást nyer, hogy a kérelemben megjelölt ültetvények nem alkotnak összefüggõ területet,
j) a kérelmezõ vagy képviselõje a helyszíni ellenõrzés lefolytatását akadályozza,
k) megállapítást nyer, hogy a kérelmezett ültetvényre vonatkozóan szõlõültetvény szerkezetátalakítási és -átállítási támogatást, vagy a kérelem benyújtását megelõzõ 10 borpiaci éven belül nemzeti forrásból finanszírozott, telepítési támogatást vettek igénybe,
l) a kérelemben megjelölt ültetvény nem termõhelyi kataszterbe sorolt területen fekszik,
m) a hegybíró vagy más hatóság a telepítésre vonatkozó közösségi vagy nemzeti rendelkezések megsértését állapította meg,
n) a kérelmezõ valótlan vagy félrevezetõ adatokat közöl.

A kérelem visszavonása, az eljárás megszüntetése
13. § (1) Az MVH a kérelem elbírálása tárgyában folytatott eljárást megszünteti, amennyiben:
a) a kérelmezõ a helyszíni ellenõrzésrõl való tudomásszerzést megelõzõen írásban visszavonja kérelmét,
b) a kivágási engedéllyel rendelkezõ kérelmezõ a kivágás elvégzésérõl szóló a 7. számú melléklet szerinti bejelentõlapot nem, vagy a 14. § (3) bekezdésben meghatározott határidõ lejártát követõen nyújtja be,
c) a kivágási engedéllyel rendelkezõ kérelmezõ az engedélyben meghatározott területen nem végzi el az ültetvény maradéktalan kivágását az elõírt határidõn belül.
(2) Az eljárás megszüntetése esetén a támogatás nem vehetõ igénybe.
(3) Amennyiben a kérelmezõ a helyszíni ellenõrzésrõl való tudomásszerzést követõen írásban visszavonja kérelmét, vagy a kivágásról lemond, de errõl a 14. § (3) bekezdésben elõírt határidõig írásban nem nyilatkozik, továbbá a 12. § (2) bekezdés j) és k) pontjai esetében a kérelmezõ köteles az eljárással összefüggõ, az eljárás megszüntetéséig felmerült valamennyi költséget megfizetni az MVH határozatában elõírtak szerint.

A kivágás
14. § (1) A kérelemben megjelölt ültetvény kivágását csak az MVH kivágást engedélyezõ határozatának kézhezvétele után lehet megkezdeni.
(2) A támogatással kivágott ültetvény után újratelepítési jog nem keletkezik.
(3) A kivágás megtörténtét az MVH által a 7. számú melléklet szerint közzétett formanyomtatványon kell postai úton bejelenteni az MVH-hoz a kivágás megtörténtét követõen, de legkésõbb 2009. április 15-ig, a 2009/2010. borpiaci évben 2010. április 15-ig, a 2010/2011. borpiaci évben 2011. április 15-ig.
(4) A kivágást elvégzõ kérelmezõ a támogatásban részesített ültetvény kivágásától számított 15 napon belül köteles az illetékes földhivatalnál kérelmezni a terület mûvelési ágának megváltoztatását.
(5) A kivágást elvégzõ kérelmezõ a mûvelési ág változásáról a földhivatali bejegyzéstõl számított 15 napon belül köteles értesíteni az illetékes hegybírót, aki a mûvelési ág változását a szõlõ ültetvénykataszterében átvezeti.

A támogatás kifizetése
15. § Az MVH a kivágás megtörténtének ellenõrzését követõ 60 napon belül, de legkésõbb a kivágás évének október 15. napjáig fizeti ki a támogatást.

Záró rendelkezések
16. § (1) E rendelet a kihirdetését követõ harmadik napon lép hatályba. Ezzel egyidejûleg a szõlõültetvények kivágásához nyújtott támogatások részletes feltételeirõl szóló 37/2007. (V. 11.) FVM rendelet hatályát veszti.
(2) Az e rendelet melléklete szerinti nyomtatványokat, a nyilatkozatmintát, az ültetvényleltárt, valamint a támogatási összeg megállapítására vonatkozó forint/euró árfolyamot az MVH honlapján letölthetõ formában közzéteszi legkésõbb a rendelet hatálybalépésének napján.
(3) Az MgSzH Központ az e rendelet kihirdetését követõ nyolc napon belül papír alapon és elektronikus úton eljuttatja az MVH részére a kérelem benyújtását megelõzõ 10 borpiaci éven belül nemzeti szõlõültetvény-telepítési támogatásban részesített területek adatait a 8. számú melléklet szerinti formában.

Az Európai Unió jogának való megfelelés
17. § E rendelet a következõ közösségi rendeletek végrehajtásához szükséges rendelkezéseket állapítja meg:
a) a borpiac közös szervezésérõl, az 1493/1999/EK, az 1782/2003/EK, az 1290/2005/EK és a 3/2008/EK rendelet módosításáról, valamint a 2392/86/EGK és az 1493/1999/EK rendelet hatályon kívül helyezésérõl szóló 479/2008/EK (2008. április 29.) tanácsi rendelet V. cím III. fejezete,
b) a borpiac közös szervezésérõl szóló 479/2008/EK tanácsi rendeletnek a támogatási programok, a harmadik országokkal folytatott kereskedelem, a termelési potenciál és borágazat ellenõrzése tekintetében történõ végrehajtására vonatkozó részletes szabályok megállapításáról szóló 555/2008/EK (2008. június 27.) bizottsági rendelet IV. cím III. fejezete.


címkék:
Kapcsolódó cikkek
arborétumok télen

5 lenyűgöző arborétum télen Magyarországon

Az arborétumok nemcsak tavasszal vagy ősszel nyújtanak maradandó élményt. Télen különleges hangulat lengi be őket, a hóval borított tájak pedig egyedülálló látványt...

Agyaggolyók

Agyaggolyók a növénygondozásban: Minden, amit tudnod kell

Az agyaggolyók – vagy más néven LECA (Lightweight Expanded Clay Aggregate) – a kertészkedés és növénygondozás világában az egyik legnépszerűbb talajhelyettesítők...

Karácsonyi cserepes virágok

A legnépszerűbb karácsonyi cserepes virágok bemutatása és gondozása

A karácsonyi cserepes virágok nemcsak szemet gyönyörködtetőek, hanem melegséggel és életörömmel töltik meg otthonunkat az ünnepek idején. A karácsonyhoz szorosan kapcsolódnak...

Mikulásvirág gondozása

Hogyan lesz piros a mikulásvirág? Tippek a virágoztatáshoz

A mikulásvirág (Euphorbia pulcherrima) az ünnepi időszak egyik legkedveltebb növénye, hiszen élénkpiros (vagy néha rózsaszín, fehér) fellevelei igazi karácsonyi hangulatot...

Téli borsó vetése

Téli borsó vetése: hasznos tippek a gazdag tavaszi szürethez

A téli borsó vetése izgalmas kertészeti projekt, amely lehetővé teszi, hogy a természet ritmusát követve már tavasszal az elsők között szüretelj friss, zsenge borsószemeket....

legszebb orchidea fajták

A legszebb orchidea fajták: ezeket add ajándékba idén karácsonykor

Az orchidea fajták nemcsak különleges szépségükkel, hanem eleganciájukkal is lenyűgöznek, így tökéletes ajándékot jelentenek bármilyen alkalomra – különösen az...

Öreg karácsonyi kaktusz

Öreg karácsonyi kaktusz? Mutatjuk, hogyan fiatalíthatod meg

A karácsonyi kaktusz (Schlumbergera) sok háztartás kedvence, különösen a téli ünnepek alatt, amikor gyönyörű virágait bontja. Az idő azonban a növényekre is hatással van, és...

talajforgatás

Az ásás: a talajforgatás előnyei és hátrányai szakértői szemmel

A talajforgatás, más néven ásás, avagy talajművelés, a mezőgazdasági gyakorlat része, amely számos előnnyel jár, de a modern agrárkutatások és környezeti megfontolások...

vágott karácsonyfa

Vágott vagy földlabdás karácsonyfa? Így válassz a szakértő szerint

A karácsony közeledtével sok család számára elengedhetetlenné válik a karácsonyfa kiválasztása. A legelterjedtebb lehetőségek közé tartozik a vágott és a földlabdás...

Ehető karácsonyi dekorációs ötletek

Ehető karácsonyi dekorációk – Szép és finom ötletek az ünnepekre

Az ehető karácsonyi dekorációk nemcsak feldobják az ünnepi hangulatot, finomak és szépek, hanem közös kreatív programként is szolgálnak a család számára. Mézeskalács...

Hogyan nevelj amarilliszt

Föld nélküli amarillisz nevelés: vízben vagy viaszosan is csodás

Az amarillisz (Hippeastrum) az egyik legkedveltebb szobanövény, különösen télen és kora tavasszal, amikor gyönyörű, nagy virágai az otthon díszei lehetnek. Bár hagyományosan...

Fenyőfa vásár kisokos

Fenyőfa vásár kisokos: melyik karácsonyfa fajtát válaszd idén

A fenyőfa vásárok megjelenése hivatalosan is elindítja az ünnepi készülődést, és ilyenkor sokan azon gondolkodnak: idén milyen legyen a fa? Kicsi vagy nagy? Klasszikus lucfenyő,...