Pünkösdi rózsa gondozása
Sajnos nem sokáig gyönyörködhetünk a pünkösdi rózsa virágzásában, viszont csodaszép színvilága kárpótol minket. Szokták nevezni a növényt a májusi kertek királynőjének is, nem véletlenül! Májustól nagyjából június végéig-július elejéig folyamatosan nyílnak rajta a szebbnél szebb virágok, melyek azonban csak pár napig tündökölnek. Ha mindent jól csinálunk, és a növény jól érzi magát, akkor akár 30-40 virágot is hozhat. Nézzük tehát, mit kell tennünk!
A pünkösdi rózsa nagyon kedveli a melegebb, naposabb kerteket, éppen ezért olyan helyre érdemes ültetnünk, ahol egész nap kaphat napfényt. Júliusban és augusztusban kell elültetnünk, ezáltal biztosítjuk azt, hogy a tél beállta előtt gyökeret növeszt. Ültetéskor keverjünk egy kis szerves trágyát a talajhoz, ültetési mélysége 10 centiméter.
A fagyok érkezte előtt be kell takarnunk a növényt, nehogy elfagyjon, használjunk erre a célra száraz faleveleket, vagy faforgácsot. Tavasszal metsszük egy kissé vissza a bokrokat, egy-két rügyre vágjuk ki, ezt a növény meg fogja hálálni, sokkal több és nagyobb virágokat fogunk kapni. A következő oldalon folytatom!
A trágyázással vigyázzunk, ugyanis könnyedén kiégethetjük a növényt, hogyha nem figyelünk oda. Tavasszal és nyáron kerüljük a trágyázást, inkább ültetés előtt, vagy ősszel végezzük el ezt a műveletet. Ha szeretnénk nagy pünkösdi rózsát, akkor távolítsuk el az oldalrügyeket. A növényt nyáron folyamatosan öntözni kell, minden nap, viszont fontos, hogy a talajt locsoljuk, ne a növényt.
Miért nem virágzik a pünkösdi rózsa?
Ennek többnyire egyszerű oka van: túl mélyre ültettük el a növényt, túl sok Nitrogént kapott, elfagytak a virágrügyek, nem kap elég napfényt, nem kapott elég vizet. Remélem, hogy tudtam segíteni nektek, legyen csodálatosan szép idén a ti pünkösdi rózsátok is, ha pedig kérdésetek lenne, nyugodtan írjatok nekünk Facebook oldalunkon!